Kiengedték a védõõrizetbõl a meggyilkolt szerb kislány feltételezett gyilkosának édesapját

Egy ország kezdi elveszíteni a reményt az ügy megoldásában.
2024-05-30 10:15:13

Kiengedték a védõõrizetbõl a meggyilkolt szerb kislány feltételezett gyilkosának édesapját

Egy ország kezdi elveszíteni a reményt az ügy megoldásában.
2024-05-30 10:08:49

Az utolsó percig a felesége mellett volt, fogva annak kezét Lajsz András, aki két hete vesztette el imádott nejét. A 63 esztendõs Zsuzsanna hónapokig küzdött a gyilkos kórral, s a férje végig mellette volt. A koktélkirály teljesen összetört, egyelõre nem tudja, miként folytassa tovább egyedül az életét.
2024-05-30 10:07:13

2024-05-30 10:06:16

Csonka András nem hagyta szó nélkül: így reagált Malek Miklós esküvõjére

A dubaji esküvõ után a násznép a színész-énekes slágerére, a Ding-dongra ropta a táncot. Ennek kapcsán most Csonka András is megszólalt. Mint mondja, nem azon a dalon dolgozott utoljára Malek Miklóssal, s nagy tervei vannak.
2024-05-30 07:06:13

2024-05-30 07:05:47

Keller András: Egy zenekar tökéletes leképezése lehet a társadalomnak

A Concerto Budapest a feltétel nélküli összefogás élharcosa a zenei életben.
2024-05-29 21:10:13

Keller András: Egy zenekar tökéletes leképezése lehet a társadalomnak

A Concerto Budapest a feltétel nélküli összefogás élharcosa a zenei életben.
2024-05-29 21:07:28

Gyászol a koktélkirály: meghalt Lajsz András felesége

A számos infarktusa után sem pihenhet meg Lajsz András, ugyanis elveszítette élete párját, Barta Zsuzsát.
2024-05-29 18:06:29

Gyászol a koktélkirály: meghalt Lajsz András felesége

A számos infarktusa után sem pihenhet meg Lajsz András, ugyanis elveszítette élete párját, Barta Zsuzsát.
2024-05-29 18:06:08

Az elõkertbõl rabolták el, majd meggyilkolták a kislányt: egy 15 éves román tinédzsert gyanúsítanak

A romániai rendõrség szerdán elfogott egy 15 éves tinédzsert, akit a két és fél éves Völgyi-Zsil megyei kislány meggyilkolásával gyanúsítanak.
2024-05-29 12:06:47

2024-05-29 12:06:15

2024-05-29 12:06:03

Stohl András egykori felesége és az unokájuk ellopta a show-t egy noszvaji rendezvényen, ugyanis egyforma, gyümölcsös ruhában jelentek meg.
2024-05-28 21:07:14

Stohl András egykori felesége és az unokájuk ellopta a show-t egy noszvaji rendezvényen, ugyanis egyforma, gyümölcsös ruhában jelentek meg.
2024-05-28 21:07:00

Meghalt egy 13 éves kislány egy TikTokon terjedõ kihívás miatt

Egy érthetetlenül veszélyes kihívás terjed a népszerû videómegosztó platformon, amelynek most egy 13 éves német kislány lett az egyik áldozata.
2024-05-28 16:06:09

2024-05-28 16:05:50

Kozso nem hagyta szó nélkül Lovasi András lesújtó kritikáját

Post Content
2024-05-28 06:07:32

Újabb sztárbalhé áll a küszöbön: ezúttal Lovasi András sebezte meg Kozso hiúságát, aki most reagált a rocker megjegyzésére.
2024-05-27 21:06:11

Wahorn András: Elítélem és súlyos bûnnek tartom a pedofíliát

A festõmûvész Facebookon reagált az õt ért vádakra.
2021-11-07 18:08:20

Az ex szexfüggõ, a pornótudor és a díva megeszi a termékenység szimbólumát

A Konyhanyelv és Lakatos Márk vendége Csákányi Eszter, Mérõ Vera és Wahorn András.
2021-11-04 20:05:57

2021-11-04 20:06:26

"Ez erõsen kihatott a késõbbi életemre" - Csákányi Eszter döbbenetes vallomása, nyolcéves korában szexuálisan bántalmazták

Megrázó gyerekkori traumájáról mesélt Csákányi Eszter. A színmûvészt nyolcéves korában érte szexuális bántalmazás, az uszodában nyúlt egy bácsi a bugyijába.
2021-11-07 18:07:11

2021-11-07 18:07:18

Távozik az Index lapigazgatója

Várbíró Péter Wahorn András pedofilmentegetõ mondatai miatt hagyja el a portált.
2021-11-17 19:15:46

Távozik az Index lapigazgatója

Várbíró Péter Wahorn András pedofilmentegetõ mondatai miatt hagyja el a portált.
2021-11-17 19:21:17

Elõször törölte, majd újravágva feltöltötte az Index a Konyhanyelv pedofilmentegetõs adását

Hiába szabták újra, Wahorn András vállalhatatlan kijelentéseit nem sikerült teljesen kiszûrniük.
2021-11-29 18:25:22

Jogerõs: Tíz évet kapott a nyolcéves nevelt lányát erõszakoló férfi

Tíz év börtönre ítélte jogerõsen a Pécsi Ítélõtábla azt a 33 éves férfit, aki szexuális cselekmények eltûrésére kényszerítette a volt élettársa kiskorú gyermekét. A férfi 2017 januárjától 2018 februárjáig élt élettársi kapcsolatban a kislány édesanyjával. Az élettársak közösen nevelték a nõ korábbi házasságából származó két kiskorú gyermeket, egy 8 éves kislányt és egy 5 éves kisfiút. A kapcsolatuk azonban egy év múltán megromlott, mert a férfi rendszeresen italozott és nem dolgozott. A férfi 2017 végétõl több alkalommal is egyedül vigyázott a kislányra, és a tiltakozása ellenére is szexuális...
2021-06-29 15:05:58

Horgászás közben talált mamutcsontokat egy nyolcéves kislány

Mamutcsontokra és egy õsbölény egyik csigolyájára bukkant egy nyolcéves orosz kislány, miközben apjával horgászott az Oka folyónál
2023-11-02 06:06:37

Wahorn András túltolta a politikai inkorrektség biciklijét

Átlépte a legelemibb normák határait. Puzsér Róbert írása.
2021-11-20 17:06:22

Wahorn András túltolta a politikai inkorrektség biciklijét

Átlépte a legelemibb normák határait. Puzsér Róbert írása.
2021-11-20 17:07:21

Elkészítették az Aradon meggyilkolt kislány fantomképét

A kislány 5-6 éves lehetett, a rendõrség családon belüli erõszak miatt is nyomoz.
2021-11-02 08:06:48

Elkészítették az Aradon meggyilkolt kislány fantomképét

A kislány 5-6 éves lehetett, a rendõrség családon belüli erõszak miatt is nyomoz.
2021-11-02 09:06:36

A szex a témája a Konyhanyelv új epizódjának

A vacsoraasztalnál a nyuszit fogyasztják: Csákányi Eszter, Mérõ Vera, Wahorn András és Lakatos Márk.
2021-11-04 20:05:57

A szex a témája a Konyhanyelv új epizódjának

A vacsoraasztalnál a nyuszit fogyasztják: Csákányi Eszter, Mérõ Vera, Wahorn András és Lakatos Márk.
2021-11-04 20:06:33

Nyolcéves magyar kislány mentheti meg a leukémiás öccse életét

Õ szervdonor.
2021-02-21 20:06:06

Túlélte a háborút, de a játékba belehalt: ciszternába fulladt egy Ukrajnából Magyarországra menekülõ, nyolcéves kislány

Micsoda tragédia: a háborút megúszta, de a menedékhelyen életét vesztette egy nyolcéves kislány! A Pest megyei Bagon a település szélén található Csintó Hotel vízzel teli ciszternájába esett egy a gyerek ? tudta meg a Blikk. A kislány a szüleivel az Ukrajnában kitört háború elõl menekült Magyarországra, a hatóságok pedig Bagon szállásolták el õket.
2022-12-08 04:06:29

2022-12-08 04:06:34

2022-12-08 15:17:52

Wahorn András a romák hazai helyzetérõl: ?Ha lepusztult házat látsz, abban nem magyar emberek élnek?

Meglepõ interjúval állt elõ a Partizán YouTube-csatorna. Gulyás Márton hétfõn készített interjút Wahorn András képzõmûvésszel, aki a beszélgetés 40. percénél meglepõ kijelentésekkel kavarta fel az állóvizet.
2021-10-19 21:05:42

2021-10-19 21:05:43

2021-10-19 21:06:10

Egy nyolcéves cseh kislány is meghalt a koronavírus miatt

Összesen 21 ezer halálos áldozata van a kórnak.
2021-03-04 18:05:48

Egy nyolcéves cseh kislány is meghalt a koronavírus miatt

Összesen 21 ezer halálos áldozata van a kórnak.
2021-03-04 18:06:21

Egy nyolcéves cseh kislány is meghalt a koronavírus miatt

Összesen 21 ezer halálos áldozata van a kórnak.
2021-03-04 20:05:54

Soma Mamagésa: Húszévnyi munka volt, hogy megértsem az apámat

Azt mondta: 20 év kellett neki ahhoz, hogy megértse a lelkét.
2023-03-25 18:12:15

Soma Mamagésa: Húszévnyi munka volt, hogy megértsem az apámat

Azt mondta: 20 év kellett neki ahhoz, hogy megértse a lelkét.
2023-03-25 18:12:19

Elítélték a budapesti férfit, mert a kislányát szexuálisan zaklatta, majd amikor szabadult, újra molesztálta a gyereket

A kislány a második zaklatásnál is csak nyolcéves volt.
2021-04-21 11:06:35

Tragédiába torkollott egy autóverseny Ázsiában, miután a nézõk közé zuhant egy autó

Heten meghaltak, köztük egy nyolcéves kislány is.
2024-04-22 13:10:11

Tragédiába torkollott egy autóverseny Ázsiában, miután a nézõk közé zuhant egy autó

Heten meghaltak, köztük egy nyolcéves kislány is.
2024-04-22 13:07:05

Wahorn András: Rasszista vagyok, elfogadom

Gulyás Márton készített interjút Wahorn András képzõmûvész, zenész, filmrendezõvel a Kolorádó Fesztiválon. A beszélgetés a Partizán Youtube-csatornáján érhetõ el. Az alapvetõen Wahorn mûvészetérõl szóló beszélgetés egyik pontján szóba került a magyarországi romák helyzete, a rasszizmus, a megbélyegzés is, ahol Wahorn némileg váratlan gondolatmenetekkel állt elõ elsõsorban saját, mezõszemerei tapasztalataira hivatkozva. Egyik fõproblémánk, hogy ezt nem tudjuk kezelni. Amit egyesek rasszizmusnak neveznek, mások cigánybûnözésnek. Képtelenség beszélni akkor, ha nem lehet felméréseket végezni, hog...
2021-10-18 19:06:24

11 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot egy zalai férfi

Szexuális erõszak miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki egy tizenegy éves lánnyal folytatott viszonyt ? közölte a Zala Megyei Fõügyészség szóvivõje szerdán az MTI-vel. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a murarátkai férfi januárban ismerkedett meg a vele egy háztartásban élõ, még gyermekkorú unokahúgának letenyei barátnõjével. A kislány beleszeretett a vádlottba, ezért rendszeresen megjelent a murarátkai házban, hogy a férfival kapcsolatot kezdeményezzen. A közleményben azt írták, hogy a kislány egyik februári látogatása idején bementek a férfi szobájá...
2021-12-01 10:12:31

Egy 12 éves kislányt erõszakolt meg egy 21 éves miskolci férfi: tisztességes családapának tartja magát

Szexuális erõszak bûntette miatt állítja bíróság elé a Miskolci Járási Ügyészség azt a 21 éves férfit, aki 2021 júliusában megerõszakolt egy 12 éves kislányt egy miskolci családi ház udvarán.
2023-10-18 15:06:00

2023-10-18 15:06:22

2023-10-18 15:06:56

Horror: Meghalt egy nyolcéves kislány, miután beszippantotta egy úszómedence csöve

A holttestét késõbb hat méter mélyen találták meg a csõvezetékben.
2024-03-26 16:10:25

Fülke: Hogyan áll fel Szerbia az iskolai lövöldözésbõl?

A sokkoló történtek mögött valós társadalmi problémák húzódnak az erõszak- és a fegyverkultusszal kapcsolatban ? véli egykori szerbiai MTI-tudósító kollégánk, Németh András a belgrádi és Belgrád-közeli lövöldözésekrõl. Közéleti podcastunkban a tragédiák helyszínein szerzett élmények mellett arról is beszéltünk, milyen, hosszú távú problémákat húztak alá a Balkánon a múlt heti merényletek.
2023-05-09 23:11:33

2023-05-09 23:12:16

Egy 10 éves floridai lány megölt egy nõt, aki összeveszett az édesanyjával

A lány anyját is több dologgal vádolják, többek közt lõfegyver helytelen tartásával.
2022-06-08 13:12:17

Rettenetes: megerõszakoltak egy 11 éves kislányt egy aranyosgyéresi iskolában ? A borzalomról videó is készült, amit szétküldtek a diákoknak

Pornográf anyagok terjesztésével és egy tizenegy éves kislány megerõszakolásával vádolnak egy idõsebb általános iskolás diákot Erdélyben. A fiút egy, a lánnyal készült videófelvétel leplezte le.
2023-03-26 11:05:54

2023-03-26 11:06:35

2023-03-26 11:07:27

2023-03-26 11:07:46

Jogtalanul vettek el egy nyolcéves kislányt az édesanyjától

Két évet töltött nevelõszülõknél a gyermek, mire kiderült, hogy jogtalanul járt el a hatóság.
2022-02-19 22:11:46

Jogtalanul vettek el egy nyolcéves kislányt az édesanyjától

Két évet töltött nevelõszülõknél a gyermek, mire kiderült, hogy jogtalanul járt el a hatóság.
2022-02-19 22:15:21

Kiteregetik a családi szennyest? Magyar Péter és Varga Judit is megszólalt

Hont András a feministákhoz fordult.
2024-03-18 06:08:00

Hont András a feministákhoz fordult Magyar Péter és Varga Judit családi botránya nyomán

Hont András a feministákhoz fordult.
2024-03-18 06:06:51

Három és fél évet kértek a nyolcéves unokahúgát megrontó zalai férfire

Szexuális erõszak és szexuális visszaélés miatt emelt vádat a Zala Megyei Fõügyészség azzal a 25 éves zalai férfival szemben, aki nemi vágyának kielégítésére használta az unokahúgát. Pirger Csaba, a Zala Megyei Fõügyészség szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 3 év 6 hónap fegyházat kért az ügyészség a vádlottra arra az esetre, ha az elõkészítõ ülésen beismeri a bûnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. A zalai férfi rendszeresen a szobájába hívta játszani az akkor még csak nyolcéves unokahúgát. A férfi kezdetben a  az ölébe ültette a kislányt és masszírozta, késõ...
2022-05-10 14:11:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   ors   •   www   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   pepper x   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   mobile   •   marina city   •   omegle   •   natcon   •   reacher   •   haarp   •   aaa   •   dior   •   danka   •   komarom   •   netapro   •   bableves   •   superapro   •   vsquare   •   tornanadaska   •   oraallitas   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   schumann peter   •   botswana   •   milorad dodik   •   budapest   •   spinoza haz   •   kun anna   •   al ain   •   eric roberts   •   invincible   •   ninja   •   andrzej duda   •   fdvjgwy   •   babits mihaly   •   kek pelikan  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dobbenetes wahorn andras ugy veli egy nyolceves kislany bugyijaba nyulni helytelen de nem eroszak 2   •   nem csitul a jarvany szigoritas kovetkezik szerbiaban   •   udvardy luca nem birt a vilagelsovel a wimbledoni dontoben   •   evente tobb ezren kernek megelozo tavoltartast a birosagokhoz de csak az esetek feleben rendelik el   •   csecsemot talaltak egy repteri kukaban majd nogyogyaszati vizsgalatra koteleztek a noket   •   pallokon es gumicsonakokon kozlekednek az emberek franciaorszagban az arviz miatt galeria 2   •   hiaba koltok es vasarolok attol nem lesz jobb semmi exkluziv interju jakob zolival a nagy o most mindent elarult a maganeleterol   •   hanus vaclav kutato kapta az optica foundation couillaud dijat   •   ten french women who joined is go on hunger strike in syria camp   •   Deadshot   •   ukrajna megtorolta a karpataljai dandar elleni tamadast es csapast mert egy orosz katonai unnepsegre   •   everton move into fa cup fifth round as small becomes youngest player in their history   •   hetvenot ezer dollarert vasarolhato meg helen keller eddig ismeretlen levelgyujtemenye   •   elbocsátás.   •   bidens cabinet half empty after slow start in confirmations   •   alkalmiruhabudapeste n   •   Fehér   •   sokkolo halal az m1 esen harom ember meghalt egy kamion raktereben 3   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 35   •   internetesállás   •   kivegeztek egy kettos gyilkossag elkovetojet oklahomaban 2   •   I.II.III.IV.V.VI.XI. XII.XIII.XIV.XV.XVI. szervíz   •   nem tudja teljesiteni torocsik mari kereset baratja   •   devastating soul destroying south africa at breaking point with delta variant   •   elrettento buntetest kaptak a mohacsi exrendorok akik lefujtak megalaztak es fejbe rugtak a hajlektalanokat   •   global covid 19 cases surpass 250 million   •   vitalizáló   •   ibrahimovic misses penalty as milan win to extend serie a lead   •   nigeria airstrike mistakenly kills worshippers at religious festival   •   nemet kulugyminiszter orbannak most nincs idonk meccseket jatszani 2   •   azahriah es pogany indulo lett az ev alkotoja   •   meghalt ket ember egy valoszinuleg onvezeto teslaban 3   •   what kind of advice could a disgraced slenderman possibly offer joe biden   •   duguláselhárításbont   •   casey affleck welcomes jennifer lopez to the family   •   az allame lesz a szombathelyi stadiont mukodteto ceg   •   méretesférfinõiszabá szat   •   illegalis aukcion arult radiokativ hulladekot a csernobili atomeromu volt igazgatoja 2   •   horvath eva mar elengedte hogy ebben az eletben ferjhez megy   •   csak odagondolok ennyi a szineszet kollegak emlekeznek borcsok enikore   •   halalos jarvanyra figyelmeztettek a spanyolorszagba utazo briteket   •   fennakadt a keritesen a biciklijevel egy betoro berettyoujfaluban   •   befagyott a velencei to jegpancel boritja a balaton deli partjat   •   villanyszerelo xvi kerulet 3   •   az utolso forduloban dol csak el az angol bajnoki cim   •   ukraine evacuates 4000 people from besieged kharkiv border region   •   britney spears kitalalna   •   csalok telefonalnak egy magyar bank neveben   •   halalos balesetet okozott egy 70 eves buszsofor karancslapujton   •   covid who probe team in china to come out of quarantine