A katalánok több mint 40 százaléka függetlenedne

A katalánok 41 százaléka támogatja az autonóm tartomány függetlenedését Spanyolországtól - derült ki a DYM közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
2024-05-06 19:07:19

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

Döbbenet: bérelhető a hatalmas mellű, szexszimbólum focistalány

Senki nem bánik úgy a labdával, mint a brazil szépség.
2024-05-06 11:10:30

Durvul a helyzet Amerikában: már több mint 2300 embert tartóztattak le

A New York-i Egyetemen és számos más amerikai felsőoktatási intézményben zajló palesztinbarát tüntetések során már több mint 2300 embert tartóztattak le a hatóságok - írta az AP.
2024-05-03 21:07:28

Az interneten üzengettek egymásnak, majdnem tragédia lett a vége Somogyban

A verekedést egy internetes vita előzte meg.
2024-05-03 17:09:36

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Újra elővette a GVH a 4Life-ügyet, 40 milliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
2024-05-03 12:07:08

Több száz hamis parfümöt találtak Röszkénél

A készítmények eredetét egyik sofőr sem tudta bizonyítani.
2024-05-02 12:11:42

Több száz hamis parfümöt találtak Röszkénél

A készítmények eredetét egyik sofőr sem tudta bizonyítani.
2024-05-02 12:07:44

Tizenegy millió forint értékű hamis parfümöt foglaltak le a pénzügyőrök a határon

Nyolcszáz üveg hamisított parfümöt találtak Röszkénél.
2024-05-02 11:09:49

Novák Katalin egy gazdaasszonyt is igényelt

2024-05-02 11:08:27

Jurtába is betört a sorozatbetörő, de nem tudta ellopni a milliós hangtálakat

Egy év alatt, összesen 13 budai és Buda környéki helyre tört be egy 47 éves sorozatbetörő 2022. és 2023. szeptembere között, főleg családi házakba, de még egy kertészetbe és egy jurtába is.
2024-05-02 10:11:28

2024-05-02 10:10:37

Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Az OTP április 30-án több mint 1,1 milliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket - derül ki a bank közleményéből.   A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-05-02 09:06:53

Döbbenet: ezért nem lehet soha világbajnok a Ferrari pilótája?

Érdekes jelenségre világított rá a korábbi F1-es versenyző.
2024-04-30 15:09:21

Nigériai csaló áldozata lett egy 17 éves fiatal, a szégyen miatt vetett véget az életének

A fiatal fiúra az édesapja talált rá.
2024-04-29 20:09:06

Átszakadt egy gát Kenyában, több mint negyvenen meghaltak

Több mint negyvenen meghaltak.
2024-04-29 17:07:38

Gyurcsány polgármestere saját SZDSZ-es vejének köreit látta el több tíz milliós értékű szerződésekkel

Horn Gábor nagyon jól keresett Erzsébetvárosban.
2024-04-29 10:10:30

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   H   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   zsarolo dk rol beszel es arulozik marki zay dobrev szerint ez fideszes tempo es gyuloletkampany 2   •   magyar rektori konferencia minden egyetemi oktato hallgato es munkatars oltassa be magat a koronavirus ellen 3   •   berghoffeda   •   berki krisztian egzotikus orszagba utazott   •   britain is sending a huge naval force through some of the most tense waters in asia 3   •   eb selejtezot jatszik az u21 es magyar focivalogatott palyan neuerek   •   ez lett a veszte rossz autoba szallt be egy diler budapesten rendort hivtak ra 4   •   greta samwel national column surging gop isolationism is a dreadful development in a dangerous time   •   alhirek nehezitik a klimavaltozas elleni harcot   •   egy gyermek megcsonkitott holttestere bukkantak aradon   •   citi jelentosen visszaeshet a globalis profit   •   hogyan kot a sajat lakasara biztositast egy premium tanacsado   •   volt egy ejszaka 2020 ban amikor az osszes egitest lathato volt   •   letiltottak a legnagyobb fuggetlen belarusz ujsag honlapjat tucatnyi ujsagirot vettek orizetbe 2   •   iran arrests members of bahai faith on spying charge   •   elkepeszto utessel bizonyitotta kepessegeit a grand slam dontos teniszezo video   •   ukraine war key power plant near kyiv destroyed by russian strikes   •   fbi releases declassified documents on sept 11 attacks   •   igeretes adatok erkeztek az oxfordi vakcinarol amelybol 5 millio adagra szerzodott a magyar kormany   •   az index nepe szolt megvan az ellenzeki favorit 2   •   hidraulikus elemek forgalmazasa   •   valosagos foldi pokol kinaban dramai felveteleken a mindent elonto arviz   •   woman live streams flooding moments before being swept away   •   marki zay peter a migransokhoz sorolja a hataron tuli magyarokat 2   •   ukran raketatamadast vert vissza az orosz hadsereg szevasztopolnal   •   google maps accused of offering potentially fatal hiking routes 2   •   the worlds smallest leopard is clinging to life in the mountains of oman   •   gotz anna megvalositja elhunyt ferje almat a munka uj ertelmet adott borondi tamas ozvegye eletenek   •   megvan mikor indul el a szemelyforgalom a szeged szabadka vasutvonalon   •   why the donald trump national archives story is such a big deal   •   szelvedo javitas savoya park aldi parkolo   •   a hankook csinalt nehany robotizalt kereket amik majdnem barmibol autot varazsolnak 2   •   orban viktor husvet utan tuleszunk a 25 millio beoltotton   •   erkel ereklyeket adomanyoztak a zeneszerzo gyulai emlekhazanak   •   szitokszo a korhazbezaras mikozben recseg ropog az egeszsegugyi rendszer   •   berki krisztian egzotikus orszagba utazott 2   •   kina felszamolna a jarvanyt a teli olimpiaig   •   meghalt kurucz gyorgy a magyar motorsport legendaja   •   hisecaclbiztonsgibej   •   sf state protesters meet with university president over gaza tents   •   sulyos betegseggel kezelik koronavirus fertozesen atesett hokist   •   i couldnt stop looking at you chess streamer anna cramling recounts unwanted comments shes received   •   germany is keen to pursue gas projects with senegal says scholz on first african tour 2   •   a pecsi tudomanyegyetem is megszavazta a modellvaltast 2   •   brazils consumer prices forecast to have risen faster in sept reuters poll   •   igy szalltak el az arak a boltokban   •   mark zuckerberg szerint a threadsnek mar havi 150 millio aktiv felhasznaloja van 2   •   orankent 50 100 embert oltananak be a koronavirus ellen szerbiaban 2   •   tobb mint 400 millio forintot is adna ellopott laptopjaert egy muvesz   •   van egy varos ahol pentek ota tilos kimenniuk az utcara a gyerekeknek 2