Kínosan magyarázkodik az FIA a biztonsági autós káosz miatt

Furcsa jelenetet láthattak a nézők az F1-es Miami Nagydíjon.
2024-05-09 08:08:59

Ezt kell csinálni az androidos telefonokkal, miután kiderült, hogy súlyos hiba tátong a védelmükben

Dirty Stream néven emlegeti a Microsoft azt az androidos biztonsági rést, ami olyan alkalmazásokban van benne, amiket összesen már több mint 4 milliárd alkalommal telepítettek a felhasználók.
2024-05-08 12:11:25

2024-05-08 12:11:06

Bevallotta a Boeing, hogy nem ellenőrizték, rögzítve vannak-e a repülők szárnyai a gép törzséhez

Miután az amerikai légiközlekedési hivatal közölte, hogy újabb vizsgálatot indít a Boeing ellen, a repülőgépgyártónak eszébe jutott, hogy nem minden stimmelt a 787 Dreamliner biztonsági ellenőrzése során.
2024-05-07 10:12:06

2024-05-07 10:11:40

Súlyos biztonsági hibát találtak az Androidban

Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.
2024-05-06 16:11:20

2024-05-06 16:10:37

Autó csapódott a Fehér Ház biztonsági kapujának, halott is van

A rendőrség a titkosszolgálattal együtt vizsgálja az esetet.
2024-05-05 16:08:23

Vizesre izzadta a kárpitot, de legalább nem hányta össze a biztonsági autót a világsztár zenész - videó

Ed Sheeran a jövőben kétszer is meggondolja, hogy beül-e bármilyen autóba George Russell mellé.
2024-05-05 16:08:16

Orvosolta a videós kaputelefonjait érintő tengernyi biztonsági rést az Eken Group. A gyártó termékei a Temu, a Shein és az Amazon kínálatában is kiemelt helyen szerepeltek korábban, így sokan használhatják őket.
2024-05-03 19:11:24

2024-05-03 19:11:12

A férfi a női mosdóba akart bemenni, ezért szólalkozott össze az egyik biztonsági őrrel.
2024-05-02 11:10:16

Szijjártó Péter: Magyarország és Tádzsikisztán biztonsági együttműködési megállapodást kötött

A két ország kapcsolatai a kölcsönös tiszteleten alapulnak, nézeteik a békéről és a terrorellenes küzdelem fontosságáról közösek.
2024-04-30 17:09:07

Budai Gyula fideszes politikus egy olvasói levél alapján azt állítja, hogy egy biztonsági cégen folytak át a kenőpénzek a Lánchidat felújító A-Hídtól. A biztonsági cég vezetőjének van egy közös vállalkozása a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal.
2024-04-30 14:11:10

Reszkethetnek a betörők? Egy szlovén startup paintball golyóval lövöldöző biztonsági kamerát fejlesztett ki - videó

Érdekes megoldást talált ki egy szlovén biztonsági start-up a betörők ellen. A kamera nem csak jelzi a betolakodókat, hanem le is lövi őket paintball-lövedékkel.
2024-04-29 20:06:43

2024-04-29 20:06:26

Zelenszkij: Az Egyesült Államok biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával 

Azt azonban még nem tudni, hogy a felek mikor fogják aláírni az egyezményt.
2024-04-28 22:10:06

Zelenszkij: Az Egyesült Államok biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával 

Azt azonban még nem tudni, hogy a felek mikor fogják aláírni az egyezményt.
2024-04-28 22:09:28

Biztonsági okok miatt egy 730 tonnás csúcstechnológiájú eszköz indul a Paks II. projekthez

A passzív biztonsági rendszer nem igényel emberi beavatkozást.
2024-04-25 09:09:14

Biztonsági okok miatt egy 730 tonnás csúcstechnológiájú eszköz indul a Paks II. projekthez

A passzív biztonsági rendszer nem igényel emberi beavatkozást.
2024-04-25 09:07:00

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: +36-20/915-8893

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, vagy ha megoldható hétvégén is! Törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése! Kérem, ha megoldható a törött kilincsről küldjön 1 db képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: Rikk-szaki +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:47

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:09

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

2020-06-23 11:30:10

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:07

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:07

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-23 22:01:08

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-23 22:01:11

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere!

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek,cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-23 22:01:12

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   b   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   sz   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bumrah to miss indias fourth test against england   •   greek fires rage after migrant tragedy near border   •   egeszen megdobbento ki mozgathatja az olasz allamfovalasztas szalait a hatterben   •   a gorogok nem latnak kivetnivalot abban hogy hangagyukat is bevetnek a hataraikon   •   buntudatkeltes kontra felelossegvallalas tenyleg baj ha tejet iszunk   •   mandymorbid   •   a digitalizacio alapjaiban valtoztatja meg a konyveloi szakmat 2   •   andras herceg pucer feneket villant a netflix uj filmjeben   •   egyre tobb ukran probal kibujni a sorozas alol   •   orban viktor allamkozi haboru fenyeget a kozel keleten ami sulyos fenyegetes magyarorszagnak is   •   a kaoszteremto szoboszlai az uj beceneverol beszelt   •   tudja e honnan lehet felismerni egy hal szemelyiseget   •   zinedine zidane ez nem focimeccs volt   •   nem tudtak elkolteni a teljes tamogatast 20 milliardos nyereseggel zart a kozmedia   •   uj abortusztorveny johet nemetorszagban 2   •   plagizalt scarlett johansson interjut adott le a nok lapjanak navai aniko   •   az imagine dragons egyik tagja titokzatos modon eltunt 2   •   benko hetfotol 93 korhazban lesznek ott a katonak 2   •   hong kong passes tough security law   •   yes andrew yang could be new york citys next mayor   •   9207   •   hattal a kapunak dobott vedhetetlen golt a magyar kezis   •   son of a groundsman brother of a wrestler lawrence on verge of england debut   •   a szertelen futballtehetseg aki bosszut allt a bayern munchenen 2   •   a jupiter lohette el a fold fele a meteoritot ami kipusztitotta a dinoszauruszokat   •   priyanka chopra jonas locked down in london   •   a vilag legcukibb kutyai nevadot tartottak a vakvezeto kolykoknek fotok a kicsikrol 2   •   nem lesznek idoben vedettek a most oltott pedagogusok   •   a kulfoldiek miatt nott a szallashelyek forgalma oktoberben   •   white house races to blunt potential covid 19 surge   •   white house calls on federal banking agencies to reverse trump administrations regulatory rollbacks   •   palinkas ujra belevagnek meg ha sejtettem is hogy nem jon ossze 2   •   folytatodik a jo a rossz es a virag kalandja az uj evaddal megint hazatalalsz 2   •   tiz embert temetett maga ala egy lavina ausztriaban valodi csoda mindenki elve kerult elo 2   •   ezeknek a napelemeknek mar napsutes se kell ahhoz hogy energiat termeljenek 2   •   Hungexpo   •   ismet az operahazra szegezodtek a tekintetek de nem az tortent mint amit vartak   •   szazszazalekos maradt a magyar valogatott a veben   •   oriasit jatszott a japan roplabda bajnoksag magyar sztarja   •   a nagy o arpa attila azonnal hazakuldte beat miutan kiderult hogy erotikus tartalmakat gyartott   •   tax credit confusion could create a rush for electric vehicles in early 2023   •   visszatert az eletbe a majdnem kiszaradt velencei to es sokkal olcsobb mint a balaton riport 3   •   nagy blanka korrupcius maximusrol es pruderiarol irt meset a vasarnapi tuntetesen tragarkodo pankotai lilinek 2   •   ai war crimes evidence erased by social media platforms   •   telen sem csokken a migracios nyomas   •   in latest breach irans mahan air hit with cyberattack   •   instagram is testing a feature that lets users choose if they want to see likes 2   •   az eladas az feladas x   •   orult idojaras 118 eve nem volt pelda az orszagban ahhoz foghatora ami tegnap tortent 3   •   vastagindexphpoption