Donáth Anna keményen beleszállt Vidnyánszky Attilába

A politikus szerint kultúra, méltóság és tisztesség sem maradt a direktorban.
2024-05-09 17:10:56

Donáth Anna keményen beleszállt Vidnyánszky Attilába

A politikus szerint kultúra, méltóság és tisztesség sem maradt a direktorban.
2024-05-09 17:08:15

Magyar közmondással köszöntötte Hszi Csin-ping Sulyok Tamást

A budai várban és a Sándor-palotában is járt a kínai elnök.
2024-05-09 15:10:29

Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a budai várban és a Sándor-palotában

A budai várban és a Sándor-palotában is járt a kínai elnök.
2024-05-09 15:07:20

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Vidnyánszky Attila nem hívta fel Kulka Jánost, amikor ő lett a Nemzet Színésze

Az RTL megkérdezte, hogy miért, de a direktor elhajtotta a stábot.
2024-05-09 07:07:22

Ezzel egy 24 éves szokást szakított meg, ugyanis a Nemzet Színésze cím új birtokosát hagyományosan a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti.
2024-05-08 21:10:00

Kamerák előtt borult ki Vidnyánszky Attila, amikor arról kérdezték, miért nem akarta felhívni Kulka Jánost a Nemzet Színésze kitüntetés miatt - videó

Hiába volt az elmúlt 24 évben megszokott, Vidnyánszky Attila valamilyen okból kifolyólag nem hívta fel telefonon Kulka Jánost a Nemzet Színésze választás után.
2024-05-08 20:06:03

2024-05-08 20:05:48

Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:10:13

Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:07:23

Meghalt a Trónok harca színésze, Ian Gelder

2024-05-08 12:08:44

Ezt nem láttuk jönni: úgy tűnik, a Madáchban sem lesz látható az Operettszínházból kirúgott közönségkedvenc, Sándor Péter

A nyomorultak című musical idén visszatér a Madách Színházba, ám Sándor Péter neve nincs a szereposztásban.
2024-05-06 21:06:44

2024-05-06 21:06:17

2024-05-06 21:05:59

Továbbra is kérdés, Udvaros Dorottya megy-e vagy marad a Nemzeti Színháznál

Egymásnak ellentmondóan nyilatkozik a Nemzet Színésze és a színház igazgatója.
2024-05-04 17:09:00

Továbbra is kérdés, Udvaros Dorottya megy-e vagy marad a Nemzeti Színháznál

Egymásnak ellentmondóan nyilatkozik a Nemzet Színésze és a színház igazgatója.
2024-05-04 17:07:14

Lehaltak a kormánymédia honlapjai

Szombat délelőtt elérhetetlen lett a Mediaworks internetes portfóliója, nem tölt be többek között a Magyar Nemzet, az Origo és a Mandiner sem.
2024-05-04 12:08:59

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Pintér Sándor 2000-el több fertőzöttet mondott be Orbán előtt az operatív törzs ülésén

2000-el több új fertőzöttről számolt be a belügyminiszter az operatív törzs ülésén, mint amennyi a hivatalos statisztikában szerepel. Orbánnak a szeme sem rebbent.
2020-11-20 12:07:00

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:26

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:28

A telefon, ami akkor sem jön zavarba, ha 180 centiről acélra ejtjük

Minden korábbinál fejlettebb hőkamerával és szinte minden kínzást elviselő készülékházzal rendelkezik a Caterpillar új okostelefonja. Olcsóbb lett az elődjénél, cserébe néhány funkcióval kevesebb található benne.
2020-11-21 18:06:57

2020-11-21 18:06:58

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Gitárra cserélte a labdát: rocksztár lett Cristiano Ronaldo - videó

Fekete mellényben és sapkában állt a színpadra a Juventus világklasszisa.
2020-11-22 07:09:53

Hogyan lett a politikusok kedvence a globális felmelegedés?

Harminc éve mondta el leköszönő beszédét Margaret Thatcher, aki egy korszakot zárt le, a klímaváltozás ügyét útjára engedve.
2020-11-22 15:06:08

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Rákosi Mátyás feleségével járt egy osztályba, gyűlölte a kommunistákat, és ezért a diktatúra megbüntette

Székely László, a Nemzet Művésze, aki csodálatos magyarországi munkái mellett Pavarottiék Los Angeles-i koncertjének díszletét is tervezte, azt mondja: Az tart életben, hogy még dolgozhatok.
2020-11-22 20:06:01

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Az izoláció lett az év szava Ausztráliában

Szoros versenyben győzte le a buborékot meg a Covid-normálist.
2020-11-23 08:06:05

A tömeges gyorstesztelés véget vethet a járványnak?

Amerikai kutatók matematikai modelljében hat hét alatt vége lett a koronavírusnak.
2020-11-23 08:06:05

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Alonso úgy érzi, 2013-ban világbajnok lett volna a Lotusszal

A csapat akkori sportigazgatója mesélt egy-két érdekes történetet a spanyol pilótáról.
2020-11-23 10:06:30

Hipószerű oldatot árult vírusirtóként és egymilliót kaszált egy férfi

Egy konyhasó, sósav és citromsav keverékét tartalmazó oldatról hirdette azt egy férfi, hogy gyógyítja a maláriát, az influenzát, és kiirta a vírusokat, valamint a baktériumokat. 1,2 millió forint bevétele lett, mielőtt vádat emeltek ellene.
2020-11-23 10:06:46

2020-11-23 10:06:47

Boldog születésnapot, Törőcsik Mari!

A nemzet színésze ma lett 85 éves. A Nemzeti Színház társulata videóban köszöntötte fel.
2020-11-23 14:06:20

Kim Rasmussen lett a montenegrói női kézilabda-válogatott kapitánya

A magyar csapat korábbi edzője a jövő csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságon mutatkozik be a kispadon.
2020-11-23 16:06:05

Orbán Viktor Törőcsik Marit köszöntötte 85. születésnapján

A Kossuth-nagydíjas színművész, a nemzet színésze ma lett 85 éves.
2020-11-23 17:05:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   csikos sandor lett a nemzet szinesze 5   •   joe biden megtartja posztjan a regi fbi igazgatot   •   tenyleg fazosabbak a nok mint a ferfiak vegre megvan a valodi valasz   •   negyvenot eve keszul most megjelent a beatles utolso dala   •   hodit az uj befektetesi orulet itthon de nem csak a hozam szamit   •   veszjoslo jelentes az who tol a kanyaro ma mar kozvetlen globalis fenyegetes a vilagjarvany miatt 2   •   fantasztikus napot toltott egyutt detar eniko es pasztor erzsi   •   nem tudjak megfekezni a harmadik hullamot angela merkel ujra lezarna nemetorszagot   •   kiderult miert merulnek bizonyos allatok a sotet mely tengerbe   •   lengyel tamasek parodiat csinaltak rekasi karoly reggelis szereplesebol   •   negyszer fenyegetozott egy no a parlament es a rendorsegi epuletek felrobbantasaval   •   az ukran milliardosok penztarcajat is alaposan megviselte a haboru 2   •   dokumentumfilmmel emlekeznek meg a katyni verengzes aldozatairol   •   lengyelorszag kulugyminisztere izrael hajlando volt felaldozni het artatlan embert   •   oktober 7 e ota eloszor adtak eletjelet a hamasz altal elrabolt magyar fogolyrol video 2   •   ugy tunik hogy mindennek elszall az ara meddig tarthat meg ez az orulet   •   nem adja fel az olasz kormanyfo megprobalkozik egy ujabb kormanyalakitassal   •   az egypeteju ikrek sem tokeletes klonok egy uj kutatas szerint   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte 2   •   marad a szurke angolosan enyhe ido   •   pnzkeresetazinternet   •   valami mar jo ideje sul a sutoben babat var axente vanessa a kicsi nemet is elarulta foto   •   extravagans borruhaban es combcsizmaban fotoztak tolvai renit kepek   •   a hetvegen akar mindket kieso hely sorsa eldolhet a honi labdarugo elvonalban   •   kim dzsongun megnezte az apokalipszist es tulelte fotokon az elrettento eszak koreai tuzvihar 2   •   brutalis gepcsodak lenyugozo kepek a dakar ralirol   •   hogy kerultek budapesti konyvtarak debrecen illetekessegi korebe   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte   •   lisa kudrow is elbucsuzott matthew perrytol koszonom a legjobb tiz evet amit egy ember kaphat   •   radioOR(SELECT8541FR OM(SELECTCOUNT(*),CO NCAT(0x71716b7a71,(S ELECT(ELT(8541=8541, 1))),0x716b627a71,FL OOR(RAND(0)*2))xFROM INFORMATION_SCHEMA.P LUGINSGROUPBYx)a)yVi d   •   viewtopic.php   •   partra vetodott egy ambrascet floridaban kuzdenek a megmenteseert   •   marki zay peter programja 3 resz megszuntetne a 13 havi nyugdijat   •   academy leaders told smiths publicist he should leave oscars after slap but he refused source says   •   oktoberben szabaditottak ki hivei a bortonbol most megnyerte a kirgiz valasztast   •   nagy marton az inflacio nem kihivas inflacio fogd meg a sorom   •   az ab nem marasztalta el hando tundet   •   varga mihalyon urra lett a racionalitas de mi koze ehhez donald trumpnak 2   •   erosebb processzort szeretne a laptopjaba ebben barmikor kicserelheti 2   •   brazil will vaccinate an entire citys adult population to test the effect on covid 19 infection rate   •   lezartak a vitat a facebookkal elfogadtak az uj ausztral mediatorvenyt   •   kina harmadik legnagyobb metropoliszaban mar tobb a villamtolto mint a benzinkut 2   •   erre az ot dologra minden netezonek figyelnie kellene   •   alagut epulhet eszak irorszag es az egyesult kiralysag tobbi resze kozott   •   capafogakban 38 millio eves bakteriumokat talaltak   •   a ii vilaghaboru halott hoseivel lehet beszelgetni egy uj szolgaltatasban 3   •   nagy bejelenteseket tett az opus meghatarozo szereplok lennenek a hazai energetikai piacon 2   •   az egyesult kiralysag tovabbra is elkotelezett a gazai ovezeti segelyszallitmanyok mellett   •   voitures   •   villanytűzhely