Vas Blanka összetettben vezet a Vueltán

Nyolc másodperccel előzi meg a második szakaszt megnyerő Alison Jacksont.
2024-04-29 21:10:23

Vas Blanka összetettben vezet a Vueltán

Nyolc másodperccel előzi meg a második szakaszt megnyerő Alison Jacksont.
2024-04-29 21:09:20

Putyin első külföldi útja Pekingbe vezet

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy májusban készül Kínába látogatni. Az államfő ezt a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán közölte a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
2024-04-25 21:07:33

Napi átutalási limitet vezet be az OTP a csalások ellen

Május 8-án vezeti be a bankkártya használatánál már megszokott, de a bankszámláról indított internet- és mobilbanki átutalásoknál eddig nem létező, szabadon beállítható napi limitösszeget az OTP Bank. A lakossági ügyfelek számára nyújtott biztonsági szolgáltatás alapbeállítása a május 8-i induláskor napi 1 millió forint lesz, amit az ügyfelek saját igényeik szerint akár kisebb vagy nagyobb összegre is átállíthatnak az OTP MobilBankban - közölte a társaság.
2024-04-25 11:06:59

4 csendes motor és hegyomlásnyi nyomaték a kockában: itt az elektromos Mercedes G-osztály

A kerekenként egy-egy villanymotort felvonultató 3,1 tonnás Mercedes G 580 with EQ Technology nyomatéka messze meghaladja az 1100 Nm-t.
2024-04-24 08:14:04

2024-04-24 08:12:57

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

Az ügyfeleiket védik vele. A többi banknál is erre lehet számítani.
2024-04-19 15:09:08

Hatalmas változásokat vezet be az Ebay

Mutatjuk, miben lesz más, mint eddig.
2024-04-13 19:08:27

Törökország exportkorlátozásokat vezet be Izraellel szemben

2024-04-09 10:09:04

Egyedülálló kényelmi fejlesztést vezet be az Apple

Mindig a legújabb szoftver fut majd a boltjaiban megvett iPhone-okon.
2024-04-06 08:08:18

Így készítsünk tökéletes tükörtojást kevesebb mint egy perc alatt - videó

Tükörtojás a rohanós hétköznapokra.
2024-04-05 08:09:26

Zelenszkij csendes húsvétot kívánt

A háború szombati eseményeiről itt olvashat. The post Zelenszkij csendes húsvétot kívánt first appeared on 24.hu.
2024-03-31 12:08:40

Meg akarta mutatni, milyen menőn vezet, erre ott termett előtte egy busz és elfogyott a tudomány - videó

Nem szóltak neki, hogy fékezni is kell.
2024-03-30 10:09:28

Rogán Antal 1,2 millió forintos széldzsekiben ment ebédelni Orbánnal

A csendes luxus egyik zászlóshajója, a Loro Piana kabátjára esett a választása.
2024-03-25 14:13:04

Hódít a "csendes luxus" - Így nyaralnak most a leggazdagabbak

A leggazdagabbak körében egyre népszerűbb a "csendes luxus" nevű utazási trend, amely a diszkrét, egyedi utazási élményekről szól, mint például síelés az Antarktiszon, vagy jegesmedve-szafari a Spitzbergákon, miután a hagyományosan csillogó desztinációk helyett egyre inkább a magánéletre és tartalmas élményekre összpontosítanak a gazdagok - írja a Cnbc.
2024-03-23 16:06:33

Fél órát kenegette a testét, kitört a botrány a modellek luxusvillájában - videó

2024-03-23 08:09:09

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:14:24

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:41

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:56

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:57

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:13

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:14

Karácsony: A kormány 25 milliárdért tönkretenné Budapestet, közben 2500 milliárdtól akarja megfosztani az országot

Budapest főpolgármestere szerint a kormány azért bünteti az ellenzéki vezetésű városokat, mert ezzel akarják elfedni a gazdasági válságkezelés kudarcát.
2020-11-16 18:11:05

Mi történik, ha valaki napi 4 órát játszik egy játékkal?

Meglepő eredmény született az Oxfordi Egyetemen, amikor a kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik az emberrel, ha sokáig játszik egy videojátékkal.
2020-11-16 19:06:56

2020-11-16 19:06:57

A nyíregyházi kórházban annyi a koronavírusos, hogy nem tudják az elvárt színvonalat nyújtani

Az intenzív osztály vezetője szerint normális körülmények között sok beteg élete menthető lenne.
2020-11-16 21:06:32

A nyíregyházi kórházban annyi a koronavírusos, hogy nem tudják az elvárt színvonalat nyújtani

Az intenzív osztály vezetője szerint normális körülmények között sok beteg élete menthető lenne.
2020-11-16 21:06:32

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-17 07:08:43

Nyolc tönkrement életet és három háztartást menedzsel

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Toszeczky Renáta szociális munkás. Feladata, hogy a prostitúcióból vagy a rabszolgasorból kimenekített áldozatok újra láthatóvá váljanak a társadalom számára. Irodája nincsen, egyedül tartja a lelket két shelter, vagyis két védett ház lakóiban. Róla forgatott dokumentumfilmet Schwechtje Mihály Védelem alatt c...
2020-11-17 19:06:24

Buszsofőrök kérik az operatív törzset, hogy hozzák vissza a tavasszal bevált óvintézkedéseket

A második hullám idején is szükség lenne a vezetőfülkék elkordonozására az EKSZ szerint.
2020-11-18 12:07:42

Buszsofőrök kérik az operatív törzset, hogy hozzák vissza a tavasszal bevált óvintézkedéseket

A második hullám idején is szükség lenne a vezetőfülkék elkordonozására az EKSZ szerint.
2020-11-18 12:07:43

Elmagyarázzuk, hol tart az most Orbán?EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet v&aacut...
2020-11-19 06:05:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   cia warned civilians were present seconds before us missile killed 10   •   weisz fanni eleteben o a legfontosabb ferfi most meselt rola meg is mutatta   •   ecuador to pardon thousands of inmates after deadly prison riot 2   •   kigyulladt egy hajo a voros tengeren miutan eltalalta egy azonositatlan lovedek   •   airbus designs inflight covid quarantine tent   •   itt a vege szamuzik az iphone okat az orosz kozigazgatasbol rovid hataridot szabtak a tisztviseloknek   •   kigyulladt egy tuzokrezervatum az alfoldon   •   ha nyertek mindegyikotoket lelovom mint a kutyat halalos fenyegetest kapott a hir tv musorvezetoje 2   •   kenya cult deaths four die after suspected starvation plot 2   •   chinas disappearing ships   •   szepen haladunk mar 362 millioan regisztraltak a vakcinara magyarorszagon   •   csunya vege lett az italozasnak vesszovel es husklopfoloval esett egymasnak ket ferfi kazincbarcikan   •   nem repul tobbe a fimsztarok es papak legitarsasaga   •   szervezĹ munka   •   orban szerint brusszel lmbtq aktivistakat akar kuldeni a magyar iskolakba   •   a vilag egyik legjobban atoltott orszaga into pelda miert lenne veszelyes tul koran nyitni   •   zold utat adott a pfizer es a biontech vakcinajanak az europai bizottsag   •   leallitott tobb trump elleni pert az amerikai legfelsobb birosag   •   ali kezet 6 evesen megcsonkitotta a husdaralo most o lett a vilagon az elso aki 3d nyomtatott ujjakat kapott fotok 2   •   sebestyen balazs a budos eletben nem fogok politizalni   •   mindenki putyin mai bejelentesetol retteg   •   louise gluck poet and nobel laureate dies at 80   •   karacsony gergely lesz tiborcz ado es meszaros ado is   •   egyedul egy budapesti parkoloban szulte meg gyermeket egy asszony   •   egy heten belul harom sztrajkot tartottak a continental makoi telepen de meg mindig nincs megallapodas   •   tizenegy uj milliomossal gazdagodott magyarorszag   •   mar nem csak a munkat veszi el a chatgpt eddig ismeretlen veszelyeire figyelmeztet egy friss tanulmany 2   •   elszabadult a pokol a futballpalyan egymast csepelte a ket szurkolotabor   •   kulonleges szerkezet epiti a vaganyokat szeged es roszke kozott video   •   hatalmas siker a sandorfalvi svedasztalos menza ahol a gyerekek donthetik el mibol mennyit kernek   •   megkiserelte   •   a szamuzott ellenzeket is vadolja vezeto atomtudosa megolese miatt iran 2   •   harley quinn why batman sex scene idea was binned   •   ket es fel ev utan ismerte be a tv2 hogy nem tajekoztattak kiegyensulyozottan   •   gaganyaan india to launch test flight ahead of sending man into space   •   minimum santit az a tortenet amivel a budavari polgarmestert vadoljak vedelmi penz szedesevel   •   barmit megtehetunk mert a technologia ugyis megment a klimakatasztrofatol vagy megsem   •   oscar dij samuel l jackson elaine may es liv ullmann kap eletmudijat   •   maszkban kellett jatszania a kinai noi roplabdacsapatnak   •   ezt csinalja egy muvesz ha irpinyben ragad az orosz bombazasok kozepette   •   amerikai valasztasok 2022 fontos billego allamban akadtak problemak   •   szijjarto peter szuk csaladi korben dzsudzsak balazzsal szulinapozott   •   a ner tours luxusutjairol kerdezik orban viktort   •   tatrai miklos kemeny attila 14 eve epitgeti a mitoszt sajat maga korul a vituki ugyben   •   12 eves lanyaval egyutt lopott egy anya a tatabanyai aruhazban video 2   •   new home sales bounce back in august   •   elrendelte a sberbank vegelszamolasat az mnb 4   •   milliardokat koltottek a vadaszati vilagkiallitas propagalasara a hir tv es a nimrod ujsag sem panaszkodhat   •   nincsenek szavak kandech evelyne halala melyen megrenditette a zenesztarsait toth gabi es der heni igy bucsuzott tole 2   •   ketmilliot es egy fazek birkaporkoltet kerhetett egy szolnoki ugyved a biro megvesztegetesere