Több tucat civil halt meg a mianmari hadsereg támadásában

Legkevesebb 32 ember életét vesztette, amikor a mianmari katonai junta lerohant egy falut az ország észak-nyugati részén - közölte a helyi média szombaton. A beszámoló szerint a legtöbb áldozatot a Szagaing régióban lévő Mjinmu településen található két buddhista kolostorban lőtték agyon.
2024-05-11 19:07:43

Legalább harminckettő ember meghalt a mianmari hadsereg támadásában

Mianmarban a katonaság a 2021. februári puccs óta erőszakkal igyekszik elfojtani minden ellenállást.
2024-05-11 18:07:50

Brutális videó érkezett, ahogy német tüntetők megtámadják a Tesla gyárát

A Tesla berlini üzemének bővítése ellen tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, amikor megpróbálták megrohamozni a létesítményt. Az üzem bővítése környezeti aggályok miatt váltott ki ellenállást. A megmozduláson mintegy 800 résztvevő és legalább egy őrizetbe vétel volt.
2024-05-10 18:06:55

Sokkoló felvétel készült az adácsi vonatbalesetről: a kamion és a tehervonat sem fékezett a brutális ütközés előtt

Nyilvánosságra hozták az adácsi vonatbalesetről készült videót: a felvételből kiderül, hogy egyik jármű sem lassított a brutális ütközés előtt.
2024-05-10 08:06:35

2024-05-10 08:06:17

2024-05-10 08:06:03

Brutális bukással ért véget a Tour de Hongrie első szakasza - videó

A sprintben többen is a földre kerültek, korábban pedig Peter Sagan is elesett.
2024-05-08 19:09:32

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:59

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:20

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:00

Brutális ütéssel végezte ki ellenfelét a padlóra küldött világbajnok - videó

Riválisa alaposan meglepte a meccs elején.
2024-05-07 08:09:02

Brutális baleset: petárda robbantotta le a szurkoló ujjait - videó

A szurkoló a baleset miatt lemaradt csapata bajnoki címének megszerzéséről is.
2024-05-06 09:10:07

Brutális támadások Németország-szerte politikusok ellen

2024-05-05 13:07:30

Videón a brutális baleset: kilenc autót tört össze a levegőben megpördülő Tesla

Egy az úttestre lépő gyalogost akart kikerülni a Tesla Model Y-t vezető hölgy, ám a manőver során nekiment a két menetirány között kialakított parkolószigetben álló autóknak Kínában.
2024-05-04 11:06:45

2024-05-04 11:06:26

2024-05-04 11:06:11

Hihetetlen, hogy verik át az embereket a Booking.com-on

Több ezer ügyfelet károsítottak meg csalók.
2024-05-04 08:08:04

Így hatoltak be a rohamrendőrök a Columbia Egyetemre: nézze meg a testkamerás felvételt

Felszámoltak a hatóságok egy palesztinpárti diáktüntetést New Yorkban, a demonstrálók által elfoglalt Hamilton Hallba kedd hajnalban törtek be a rohamrendőrök.
2024-05-03 22:06:37

2024-05-03 22:06:05

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:45

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:15:38

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:23

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:59

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:07

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:52

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:14

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:26

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:45

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

A Chelsea nyerte a londoni rangadót - videó

A West Ham Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt a Stamford Bridge-en.
2020-12-21 22:06:05

A Lazio gyönyörű gólokkal győzte le a Napolit - videó

Az aranycipős Ciro Immobile az idei szezonban is bombaformában játszik.
2020-12-20 22:06:27

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Ronaldo két gólt szerzett, nyert a Juventus - videó

Újabb elképesztő fejesgólt szerzett a portugál.
2020-12-19 22:05:52

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

A Manchester City kiütötte a szenvedő Arsenalt az angol Ligakupából - videó

Az első félidőben még döntetlen volt állás, de a másodikban már nem kegyelmezett ellenfelének Guardiola csapata.
2020-12-22 22:08:22

Pályafutása 50. gólját szerezte a listavezető 23 éves csapatkapitánya a La Ligában - videó

Továbbra is a hét mérkőzés óta veretlen baszk együttes áll a La Liga első helyén.
2020-11-29 22:07:38

Maradona csapata kiütéses győzelmet aratott

A Napoli méltó módon tisztelgett minden idők egyik legjobb focistája előtt.
2020-11-29 22:07:39

Ember nem unt még annyira focimeccset, mint az Ajax kapusa - videó

André Onana az Emmen elleni bajnoki utolsó perceiben már azt sem tudta, mit kezdjen magával.
2020-11-28 22:05:55

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Hazai pályán kapott ki az olasz bajnokságban az Atalanta - videó

A Hellas Verona gólt sem kapott a rettegett bergamói támadósortól.
2020-11-28 22:05:55

A Wolfsburg nyolcgólos meccsen verte a Werder Brement - videó

A brémaiak hét veretlen találkozó és sorozatban öt döntetlen után kaptak ki.
2020-11-27 22:06:16

Az Újpest félpályáról lőtt gólt a Paksnak, de nem tudott győzni

A fővárosi csapat másfél hónapja nyeretlen az OTP Bank Ligában.
2020-11-27 22:06:17

Ibrahimovic két gólt lőtt a Napolinak, az AC Milan újra az élen áll - videó

A 39 éves svéd legenda megelőzte a Cristiano Ronaldót a góllövőlistán.
2020-11-22 22:05:56

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában ? videó

A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
2020-11-17 12:08:03

Ijesztő robotfarkasok védik a lakosságot egy japán városban ? videó

Takikava térségében egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék. A vadállatokat horrorfilmbe illő robotokkal igyekeznek távol tartani.
2020-11-18 18:06:36

2020-11-18 19:06:23

Robotizált híradós műsorvezető állt munkába Dél-Koreában ? videó

Az MBN nevű koreai hírcsatorna új hírolvasót igazolt. Az AI Kim néven bemutatkozott kolléga hús-vér munkaerőnek tűnik, de valójában gép.
2020-11-19 11:07:30

2020-11-19 11:07:31

Videó: Szembe sávban nyert időt, a kocsisort és a piros lámpát is letudó autós a Soroksári úton

Az eset mondhatni klasszikus, a hosszú kocsisor mellett hajt el a sietős autós egészen a piros lámpáig, ahol ezután, inkább már nem is áll meg.
2020-11-20 04:05:58

2020-11-20 04:05:59

2020-11-20 06:06:35

Videó: a Kékestetőn szakadt a hó

Megjött a hidegfront, szombaton a mínuszok érkeznek.
2020-11-20 21:07:04

Videó: a Kékestetőn szakadt a hó

Megjött a hidegfront, szombaton a mínuszok érkeznek.
2020-11-20 21:07:04

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:17

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:18

A Lazio vízicsatában folytatta a jó sorozatát a Serie A-ban - videó

Az utolsó helyen álló Crotone továbbra is nyeretlen a bajnokságban.
2020-11-21 16:06:05

A Puskás Akadémia legyőzte a Budafokot a bajnokságban - videó

3-0-val ért véget a szombat délutáni mérkőzés az NB I-ben.
2020-11-21 16:06:05

A Bayern München nem tudott nyerni Hansi Flick 50. tétmeccsén - videó

A Werder elvitte az egyik pontot az Allianz Arénából, mégsem lehet teljesen elégedett.
2020-11-21 17:10:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   brutalis video igy verik a mentosoket a mianmari rohamrendorok   •   bortonbe kerult a delta pilotaja aki felszallas elott meghuzta a piasuveget 2   •   felhaszn   •   felhajtcipz   •   az emberek tenyleg elhiszik ezeket bill gates nyilatkozott a koronavirusos osszeeskuves elmeletekrol   •   donald trump sues niece mary trump and nyt reporters for disclosure of tax documents   •   felhajt   •   szabadon engedtek a kalozok az elrabolt torok tengereszeket   •   felfekv   •   befejeztek a free szfe s maszkot viselo no tamadoja elleni nyomozast   •   duborog a profitgyar az amazonnal szarnyal a reszveny   •   ujabb dobbenetes reszletek a nizzai terrortamadasrol az elkoveto eredetileg ebben a varosban akart merenyletet vegrehajtani   •   feldolgoz   •   a szexrol beszelt a tv2 legujabb sztarja meg a ferje is megdobbent video   •   ritka bmw t talaltunk az alfoldon ime a nyithato teteju regi baur 3 as   •   nincs tobb titok igy vagyonosodtak a leggazdagabb magyarok 2   •   torlodasokra szamithatnak az autosok a hataratkeloknel 2   •   88 evesen lett eloszor apa egy rabbi   •   a 44 eves anyjaert hagyta ott terhes baratnojet egy brit ferfi   •   tobb kronikus betegsegnel kockazatos lehet az orosz vakcina beadasa   •   polt dontott rendorseg vizsgalhatja hogy orban apjanak a cege milyen arakkal dolgozik   •   tammy abraham roma sign striker from chelsea for 34m on five year deal   •   orulhet kina varatlanul visszavonulot fujnak rivalisai   •   megkerdeztek hat valaszolt rasszista modon osztana halalbuntetest a chatgpt 2   •   3 year old boy dies accidentally shot himself   •   feketesz   •   feketek   •   fekete feh   •   gundecha brothers famous indian music gurus accused of sexual assault   •   egyelore nincs nyoma a vorosiszapnak a sajoban   •   kereskedelmitevkenys g   •   ezek az europai varosok fizetnek azert hogy az emberek odakoltozzenek   •   twitter musk defends deep cuts to companys workforce   •   felfedte magat a doppingvetseg gyanuja miatt vizsgalt magyar vivo   •   fejt   •   meghalt moricz zsigmond fogadott fia   •   marcius 15 van magyar szinekbe oltozott a dubaji burdzs kalifa   •   orszagszerte delutan 6 orakor kezdodhet a kijarasi tilalom franciaorszagban   •   dennis prager amerikai radios orbannak mindenben igaza van   •   fejd   •   fejb   •   14 meccsre tiltottak el az ujpesti hokist aki agyrazkodast okozott a bironak   •   verzett az orra szedult futott majd osszeomlott az exatlonos lany   •   tagadja tettet a kilenceves kislanyaval eroszakoskodo negygyermekes ferfi   •   desantis blocks state money for tampa bay rays training facility after team tweets against gun violence   •   fegyverszekr   •   nagy marton a berek novekedese segitheti a gazdasagi novekedes helyreallitasat 2   •   ot ev utan nem a mercedes vezeti a premium szegmenst 3   •   gazszivargas egy xv keruleti hazban tobb embert kellett korhazba vinni   •   fedeztet