Brutális bukással ért véget a Tour de Hongrie első szakasza - videó

A sprintben többen is a földre kerültek, korábban pedig Peter Sagan is elesett.
2024-05-08 19:09:32

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át Magyarországon

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024-05-07 14:07:36

Brutális ütéssel végezte ki ellenfelét a padlóra küldött világbajnok - videó

Riválisa alaposan meglepte a meccs elején.
2024-05-07 08:09:02

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
2024-05-07 05:05:58

2024-05-07 05:05:55

Brutális baleset: petárda robbantotta le a szurkoló ujjait - videó

A szurkoló a baleset miatt lemaradt csapata bajnoki címének megszerzéséről is.
2024-05-06 09:10:07

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

2024-05-06 09:06:15

2024-05-06 09:05:56

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Brutális támadások Németország-szerte politikusok ellen

2024-05-05 13:07:30

Arra kényszerítik a mexikói nyugdíjasokat, hogy fizessenek, ha fát tartanak a kertjükben

Helyi bűnbandák új szintre emelték a védtelen emberek kifosztását és megfélemlítését.
2024-05-05 10:08:59

Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a gyönyörű fiatal színésznőt

Ezekre a rejtélyes gyilkosságokra nincs magyarázat. Mutatjuk a felkavaró részleteket.
2024-05-04 22:07:39

A kegyetlen pornós szőkeséget az izgatta fel, ha ölhetett, ezért brutálisan meggyilkolta az ismerősét, majd a holttest mellett szexelt

Hihetetlen, borzalmas történetek. Volt, aki disznókábító pisztollyal gyilkolta meg nagyapját.
2024-05-04 15:07:50

Videón a brutális baleset: kilenc autót tört össze a levegőben megpördülő Tesla

Egy az úttestre lépő gyalogost akart kikerülni a Tesla Model Y-t vezető hölgy, ám a manőver során nekiment a két menetirány között kialakított parkolószigetben álló autóknak Kínában.
2024-05-04 11:06:45

2024-05-04 11:06:26

2024-05-04 11:06:11

17 Roman Gods and Goddesses Everyone Should Know

Post Content
2024-05-03 21:08:58

Brutális viharpokol jön, ki is adták a riasztást több vármegyében

Mutatjuk, mire számítson a következő órákban és a hétvégén.
2024-05-03 08:09:20

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:34

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:35

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:11

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:12

Terrorizmus miatt áll bíróság elé egy férfi, aki a TEK-nek írta meg, hogy rendőröket akar ölni

Januárban és júliusban is elfogták a megvádolt férfit. Az ügyészség fegyházba zárná, ha nem ismeri be bűnösségét.
2020-11-18 11:06:55

Jakus Ibolya: A keresztapa férfi

Ez a friss HVG hetilap ajánlója.
2020-11-19 10:12:22

Jakus Ibolya: A keresztapa férfi

Ez a friss HVG hetilap ajánlója.
2020-11-19 10:12:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   N   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   wizzair gepen kaptak rajta tiborcz istvant 2   •   gyermekaldas a facebook alapitojanal jon a harmadik zuckerberg baba   •   butterfly wings captured in slow motion footage   •   eheztette a kutyat jogerosen bortonre iteltek 2   •   biden unveils 1 9tn us economic relief package   •   details   •   romaban fogtak el az iszlam allam egyik tagjat 2   •   sorban allnak a hollywoodi studiok taylor swift pasijaert   •   dugobarohantegyautoa   •   visszavehetik az olimpiai ezustermet a neves atletatol 2   •   sokan temettek bennunket de visszajelentkeztunk az nb i be   •   kinai harci gepek leptek at a tajvani szorost   •   ujabb botrany pattant ki az eu vezere korul   •   31 nagyszeru ficko meg a biboros aki nem fer a borebe   •   ket dudas egy csardaban nem fer meg curtis iden nem kapott lehetoseget az rtl nel majka miatt visszamehet a tv2 hoz   •   relentless ruthless england are like all blacks but is a problem looming   •   who goes first vaccine rollout forces stark moral choices   •   hajdu peter is gyaszolja berki krisztiant maga voltal az ero a kitartas es az akarat   •   majkaek akkora szuletesnapi bulit rendeztek 8 eves kisfiuknak hogy leesett az allunk   •   ismet emelkedik a szennyvizmintakban a koronavirus koncentracioja   •   szexualis zaklatassal vadoljak a guns n roses frontemberet axl rose t   •   infarktust kapott kapott a liverpool korabbi valogatott csatara   •   egy tulhevult ust lett a napelempiac ami mindenkit megegethet   •   kutyaviadal szervezoit fogtak el nyiregyhazan   •   spanish parliament set to approve controversial amnesty for catalan separatists   •   a gyonyoru magyar uszono szexi furdoruhaban villantott elkepeszto combokat fotok   •   laptopbol tablagep bemutatta az asus az uj csucsmodelljet a zenbook 17 foldot 2   •   busz mogul kirohano kislanyt gazoltak el budafok tetenyben 4   •   zaklatasi ugy a debreceni egyetemen etikai vizsgalat utan mentettek fel a kituntetett dekant   •   rantott repa lett az ev strandetele a balatonnal   •   kamion es kisteherauto utkozott az m0 son   •   XIV.III   •   how to reduce your mortgage payment   •   az egyesult allamokat is elerte a koronavirus uj mutacioja   •   worldcoin hit with another ban order in europe citing risks to kids   •   nursing home protections limit families who want to sue   •   uk prosecutors charge 2 men with spying for china including a parliamentary researcher   •   szex kozben kapott stroke ot a fiatal modell a parja azt hitte be van drogozva   •   torlik az szfe s hallgatok jegyeit a neptunbol   •   andy murray pulls out of dubai open after arrival of fourth child 3   •   androidos vegre jon a titkositott uzenetkuldes a telefonjara 2   •   ma kezdodik az orosz elnokvalasztas es a szakerto szerint elsopro gyozelmet fog aratni putyin   •   lazitasok heteken belul ezt gondoljak errol az egeszrol a magyarok   •   154 en kaptak el a koronavirust egy soproni idosotthonban   •   a hazassag elso latasra andrisa meglepo kijelentest tett miutan a kepernyon kiadta a felesege utjat 2   •   velemenyevel keszpenzhez juthat 4   •   a konyvelok egyesulete szerint elkepeszto adocsalassal gyanusitani a katasokat   •   solskjaer szerint csapata keszen all a liverpool elleni meccsre 2   •   elfogtak az oroszorszagi terrortamadas ujabb gyanusitottjat   •   ujabb megfigyelesi botrany miatt all a bal pozsonyban