Két magyar is ott van a világ 50 legjobb teniszezője közt

2024-05-06 10:08:14

A Barátok közt, a Mi kis falunk és a Szomszédok színésznője, Závodszky Noémi mindig is érezte, hogy kislánya lesz, azt azonban nem sejtette, hogy ez a vágya csak 51 éves korában válik valóra. Noémi szerint ma már minden úgy van jól, ahogyan alakult, noha sokáig úgy gondolta, hogy ő hozza majd a világra a kislányát.
2024-05-05 22:06:17

2024-05-05 22:05:56

Hadköteles korú férfiakra vadásznak a kényszersorozók Kárpátalján

Ukrajnában büntetőeszközzé vált a mozgósítás. Sokszor bosszúból vitetik el párjukat, szomszédjukat Ukrajnában a hadseregbe.
2024-04-25 08:08:57

Mi lett vele? így él most a Barátok közt Berényi Timije, Pásztor Virág

A Barátok közt Berényi Timije a való életben nehéz dolgokon ment át: a még csak 23 éves lány őszintén mesélt arról, hogyan élte meg, amikor eltávolodtak tőle a barátai a sorozat forgatása miatt, és azt is elárulta, hogy nemrég ért véget egy hosszú párkapcsolata.
2024-04-25 08:06:20

2024-04-25 08:05:57

Az aljas zenediktátor évekig kínozta, az élete tönkrement, borzalmas kínok közt halt meg - a csodálatos Cserháti Zsuzsa szenvedései

Hamu és gyémánt: a felejthetetlen énekesnő hagyatéka.
2024-04-24 19:08:51

Négyszer volt menyasszony, de egyszer sem ment férjhez a Barátok közt sztárja: Mérai Kata elárulta, miért marad el a mostani párjával is az esküvője

Mérai Katát kezét eddig már négyszer kérték meg, de az esküvőig sosem jutott el. Most elmondta, szerinte miért nem működtek a korábbi kapcsolatai.
2024-04-18 22:06:12

2024-04-18 22:06:02

Súlyos balesetéről mesélt Csomor Csilla

Komoly balesetet szenvedett évekkel ezelőtt Csomor Csilla. A Barátok közt egykori színésznője Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos kálváriájára reagálva mondta el, mit élt át akkoriban, amikor súlyosan megsérült.
2024-04-18 08:06:13

2024-04-18 08:05:56

Rékasi Károly nélkül mulattak a Barátok közt alkotói. Mint a Blikk megírta, régi barátok és kollégák gyűltek össze három év után újra a Barátok közt szereplőinek és stábjának szervezett bulin. Ám Rékasi Károly, aki Bartha Zsoltként a kezdetektől oszlopos tagja és egyik főszereplője volt a sorozatnak, nem volt ott a népes társaságban. Volt, aki egyéb elfoglaltság miatt nem tudott jelen lenni a 120 fősre duzzadt partin, de Rékasi estében nem ez volt a helyzet: ő nem értesült a rendezvényről. A színész a K-Osz podcastben beszélt a kellemetlen helyzetről, a hangjában érezhető sértettséggel.
2024-04-16 19:06:40

2024-04-16 19:06:18

Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt

A könnyedebb műfajok is helyet kapnak a programkínálatban.
2024-04-16 15:09:35

Nem engedte el a porschés ámokfutót az M0-son, bosszúból majdnem felkenték a szalagkorlátra - videó

Durva acsarkodást rögzített egy fedélzeti kamera.
2024-04-15 10:36:29

Micsoda csapat! Újra találkoztak a Barátok közt sztárjai: meglepő részletek derültek ki az összejövetelről

A Barátok közt című legendás tévésorozat 23 éven át volt jelen a családok életében esténként, miközben a színészek és a stáb is egy nagy családdá kovácsolódott. Idén lesz három éve, hogy véget ért a sorozat, az alkotók pedig újra találkoztak, hogy nosztalgiázhassanak egy keveset.
2024-04-10 19:06:25

2024-04-10 19:05:49

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:34

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar közt

A kieső szakaszon egyelőre pótlóbuszok járnak.
2020-11-27 14:06:04

Diplomáciai csetepaté tört ki Szerbia és Montenegró közt

A két ország kölcsönösen kiutasította egymás nagyköveteit.
2020-11-29 16:06:12

Vége: 22 év után véget érhet a Barátok közt

2020-11-30 06:06:50

Blikk: 22 év után véget ér a Barátok közt

A portál szerint 2021 nyarán kerülhetnek adásba az utolsó részek.
2020-11-30 07:06:17

23 év után véget ér a Barátok közt, már nem nézik annyian

A Barátok közt a legrégebben látható sorozat Magyarországon, 1998 óta sugározzák.
2020-11-30 20:06:21

A Barátok közt színészei is hétfőn tudták meg, hogy véget ér a sorozatuk

A Barátok közt Vili bácsija már érezte, hogy a lezárás felé halad a sorozat.
2020-12-01 10:06:01

A Barátok közt volt a 2000-es évek Szabó családja

Kalamár András szerint az efféle végtelen sorozatnak már nincs jövője.
2020-12-01 21:06:15

Müller Cecília: a két ünnep közt indulhat a koronavírus elleni védőoltás beadása

Az országos tisztifőorvos arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy oltassák be magukat a koronavírus elleni vakcinával.
2020-12-20 14:07:01

Elképesztő a hasonlóság Tiger Woods és fia, Charlie közt - videó

Apa és fia közösen indult egy golfversenyen.
2020-12-22 09:06:06

Karácsonykor L. L. Juniornál vendégeskedett, közben kirabolták a Barátok Közt színészét

A Jászai Mari-díjas Körtvélyessy Zsolt a szeretet ünnepét a lányánál, Kingánál és a vejénél, L. L. Juniornál töltötte, eközben törtek be hozzá.
2020-12-31 11:06:01

Nagyot csökkent a kalózoldalak forgalma

Többek közt a Google is alaposan kibabrált velük az elmúlt évben.
2021-01-03 13:08:52

Öt szórakoztató ingyenes téli játék mobiltelefonra

A Mikulás birodalmának felépítése, izgalmas versenyek és felfedezések a játékok közt.
2021-01-04 22:05:50

Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgámester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.
2021-01-05 18:05:55

2021-01-05 18:05:56

Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgármester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.
2021-01-05 19:07:07

2021-01-05 19:07:08

Népszava: Botrányosan osztották a pénzt a kárpátaljai magyarok közt

Több száz kárpátaljai magyar pályázatát utasították el arra hivatkozva, hogy a pályázó magyar nemzetpolitika céljaival nem összeegyeztethető tevékenységet folytat. Csakhogy ilyen feltételt a pályázatban nem találni.
2021-01-08 12:06:32

Több száz kárpátaljai magyar pályázatát utasították el arra hivatkozva, hogy a pályázó a magyar nemzetpolitika céljaival nem összeegyeztethető tevékenységet folytat. Csakhogy ilyen feltételt a pályázatban nem találni.
2021-01-08 13:06:03

2021-01-08 13:06:04

Kardos Eszter hamarosan szülni fog, erről a hasa már nagyon árulkodik

Kardos Eszter, a Barátok közt színésznője terhes, hamarosan pedig szülni fog, erről írt Instagram-oldalán. Ehhez egy képet is mellékelt, melyen jól látható, hogy az utolsó heteiben járhat a várandósságot illetően. Ma?r te?nyleg nincs sok ha?tra. E?s szerintem ez a legnehezebb re?sze a va?rando?ssa?gnak. Nehe?z tu?relmesnek lenni,e?s szerintem az utolso? hetek ma?r ele?g terhesek tudnak lenni, me?g akkor is ha megpro?ba?lom a kellemetlense?geket figyelmen ki?vu?l hagyni.  E?s persze Erik mellett nem unatkozom, de akkor is? Nagyon va?runk ma?r kicsila?ny!   A bejegyzés megtekintés...
2021-01-08 19:49:12

A bolognai utazásai

Egy olasz polihisztor portyája a kies Magyar királyság végvárai és akasztófái közt
2021-01-10 12:06:01

Új sorozatban tér vissza a Szex és New York

Immár hivatalos, hogy rebootot kap az HBO egyik kultikus sorozata, a nagyvárosi szinglilétet megéneklő Szex és New York, amely 2008-ban zárult le, és azóta csak egy-két nagyjátékfilmes utánlövést kapott. Az eredeti szereplőgárdából visszatér Sarah Jessica Parker (Carrie), Kristin Davis (Charlotte) and Cynthia Nixon (Miranda) is, egyedül a Samanthát alakító Kim Cattrall marad ki, aki az utóbbi években többször is vitába szállt Parkerrel, és amellett érvelt, hogy az ő szerepét osszák valaki másra az inkluzivitás és sokszínűség jegyében. Az And Just Like That? címen futó sorozat tíz részes lesz,...
2021-01-11 10:05:40

Aradi Balázs kínaiul beszélt a Reggeliben

Aradi Balázs a korábbi terveivel ellentétben ismét visszatért a hamarosan megszűnő Barátok köztbe, miután a 2020-as év keresztbe húzta az összes számítását. Éppen a koronavírus kirobbanása előtt döntötte el, hogy Kínába költözik, de sem ez, sem pedig a rendezvényszervezés nem jött össze neki. Kapcsolódó Aradi Balázs visszatér a Barátok köztbe Kínában akarta megvetni a lábát, de a vírus közbeszólt. Utóbbiról nem mondott le, a Reggeliben pedig arról is beszélt, hogy pontosan milyen területen képzelné el magát. Igazából esküvőszervezés lett volna kínaiaknak. Nem én szervezte...
2021-01-11 19:05:46

Százezer vakcina után nyomoznak Olaszországban, barátok, orvosfeleségek, helyi politikusok kaphatták őket

Az olasz csendőrség mintegy százezer eddig beadott koronavírus elleni oltás miatt indított vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit megelőzve illetéktelenek kapták meg azokat ? írja az MTI a La Repubblica alapján. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a beadott több mint 718 ezer dózisból több mint félmilliót orvosok és ápolók kaptak meg, további több mint 47 ezret pedig az idősotthonok lakói. A számsorban további több mint 96 ezer beoltott szerepel, akiket a tárca úgynevezett egyéb kategóriába sorolt be, mivel nem tartoznak szorosan az egé...
2021-01-12 15:06:44

2021-01-12 15:06:45

Újabb román álorvost lepleztek le

Szerdán bukott le egy nő, aki környezetét megtévesztve azt állította, van orvosi végzettsége ? írja a Ziare alapján a Főtér. A dél-romániai Dâmbovi?a megye székhelyén, Târgovi?tén két helyszínen tartottak  házkutatást a nőnél, aki a gyanú szerint jogtalanul praktizált. Hamis egyetemi diplomát mutatott be egy kórházban, alkalmazták is, 1999 és 2019 közt többször delegálták igazságügyi szakértőnek.  2016 januárja és 2018 decembere között több mint 1300 embert vizsgált meg hivatalosan. Az álorvos csak 2011 és 2019 között összesen 367 990 lejjel (több mint 27 millió forinttal) károsította meg kór...
2021-01-13 14:05:39

Egy belső hang miatt gyújtotta rá a házat exére és annak új barátnőjére

Továbbra is börtönben maradhat az a minősített emberölési kísérlettel vádolt tiszakécskei nő, aki másfél évvel ezelőtt bosszúból felgyújtotta a házat a volt élettársára és annak új barátnőjére. A nő egy ideig külföldön dolgozott, és 2018 nyarán tért vissza Magyarországra. Élettársa addigra már új kapcsolatban élt a közös tulajdonú házukban. A viszonyuk ennek ellenére nem romlott meg, ezért ősztől a férfi és új párja ideiglenesen befogadta a nőt a házba. A bűncselekmény előtti napokban a nő kábító hatású anyagot fogyasztott, zavartan viselkedett és belső hangokat hallott Az egyik hajnalban meg...
2021-01-14 10:05:40

Mosás közben felszabaduló mikroszálakkal van tele az északi-sarkvidék

A sarkvidéken talált mikroszálak közt hosszabb és kevésbé lebomlott szálakat is találtak a kutatók. Lehetséges, hogy a szél vitte őket oda.
2021-01-14 11:06:03

2021-01-14 11:06:04

Már meg is jelent a kormányhatározat, amivel többek közt kínai vakcinát is vehet a kormány

A magyar kormány az EU által kezdeményezett beszerzésen túl más úton is oltóanyagokat vásárolna.
2021-01-14 15:06:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   perapro   •   rozsa sandor   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bosszubol szivarogtathattak ki a baratok kozt befejezeset   •   french pilot sentenced for decapitating skydiver with wing of plane   •   Imagine   •   mourinho szerint bale nek meg kell dolgoznia a jatekpercekert   •   elkeszult magyarorszag leghosszabb gumibitumenes utszakasza 2   •   megszolalt balogh robert aki farkas franciska szerint rasszista megszolalasokkal sertegette egy kozonsegtalalkozon   •   botka laszlo bejelentette hogy iden is indul az onkormanyzati valasztason 2   •   eu regulator finds possible link between johnson johnson vaccine and blood clots but says benefits outweigh risks   •   a magyar kormany reagalt arra hogy a pfizer beperelte az orszagot   •   2020 extrem gazdagsagot hozott az amerikai milliardosoknak   •   magyarorszag bevezeti a fizeteskeptelenseget megelozo eljarast   •   covid south korea launches test for pet cats and dogs   •   turczi istvan peter akit jakovnak hivtak   •   147 tagjat vettek orizetbe az iszlam allamnak torokorszagban 2   •   lehetnek nezok a klubvilagbajnoksag merkozesein   •   figyelmeztetest adott ki a telekom   •   szakacsot   •   haboru raketacsapast mertek az oroszok kijevre 3   •   ez tortent a pandemia egy eve alatt magyarorszagon 2   •   dunaba hajtott egy autos csepelen   •   spotify denies 30 second trick could make you rich   •   sok kedvencunktol bucsuztunk az iden   •   brbadzlethelyisgtula jdonostlBudagyngyeBe vsrlkzpont   •   ukrajna allitja eltalaltak az orosz elitegyseg kozpontjat sulyosak a vesztesegek   •   koronavirus ujra szaz ala csokkent a halottak szama   •   visszakoltozhetett az otthonaba a lakastuz utan papadimitriu athina nehezen jottem vissza   •   az ikea mar fenntarthato mobil hazakat is epit   •   gki felmeres csaladok szazezrei elnek majd az allami tamogatassal   •   vajna timea megint gyaszol   •   fogyasztovedok onkenyes megkerdojelezheto es manipulativ a temu   •   austrian man mummifies dead mother to keep social security   •   del afrika szerint nem megbuntetni hanem megtapsolni kellene oket az omikron varians felfedezeseert   •   vadat emeltek egy volt lmp s politikus ellen 13 eves kisfiuval fajtalankodhatott   •   aaaaaaaaaaaaaazletsi   •   elsodorta a duna a 16 eves vikit kishugat a szomszed fiu mentette ki megszolalt a hos tini edesanyja meg uszni sem tudtak biztonsaggal 2   •   elvileg tamogatjuk gyakorlatilag tamadjuk kinat   •   ujabb szivmutetje volt arnold schwarzeneggernek   •   felkavaro dokumentumfilm a spacey unmasked   •   top doctors want 12 week pfizer vaccine gap halved   •   sertett paranoiagyujtemenybe n ekezik a fideszesek az ep ben askalodo ellenzeket   •   miert rugdossa a nemet sajto dardai palt   •   az ukran elnoki hivatal vezetojevel targyalt szijjarto   •   eu munka vállalás   •   marciustol felujitjak a podmaniczky utcat   •   szennyvizmintak a nagyvarosokban nem varhato nagy ugras a fertozesek szamaban 2   •   nem csak megvenni hasznalni is kihivas a mercedes 1064 loeros hiperautojat   •   gondolatban mar elkoltotte a 20 millio forintos fodijat a sztarban sztar leszek enekesnoje   •   megjelentek az elso fotok igy neznek ki ukrajna legendas abrams tankjai   •   durvabbak lehetnek az europai hohullamok a vartnal es akarmilyen furcsan hangzik a tisztabb levego okozza 2   •   egeszseges fiatalokat is ertesitettek hogy kronikus betegkent mehetnek a vedooltasert