Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 15:06:57

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

Észak-Korea hosszú ideje fenyegetést jelent Kelet-Ázsia biztonságára.
2024-05-04 14:08:59

Negyedévet ismételt a Raiffeisen, a nyereség felét még mindig Oroszország hozza

Az egy évvel korábbihoz nagyon hasonló, 664 millió eurós konszolidált nyereséget ért el az első negyedévben a Raiffeisen Bank International (RBI) a kockázati költségek több mint 90%-os visszaesése mellett. Ebből a nyereségből az orosz tevékenység még mindig 326 millió eurót, a magyar 54 millió eurót hozott. A részvényárfolyam a bécsi tőzsdén jelenleg 0,5%-os emelkedést mutat.
2024-05-02 11:07:33

134 milliárd forintnyi hitelt adott az Eximbank a Ganz spanyolországi vonatbizniszéhez

A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban vehetik meg, mint a Vodafone-ügylet.
2024-05-02 08:11:20

Az idei nyaralását biztosan soha nem felejti el, aki itt foglal szobát - hátborzongató élményben lehet része

A bunkerszállás több fontos látnivalóhoz is nagyon közel van.
2024-04-30 09:14:10

Így készül a legfinomabb burgonyás pogácsa - videó

Mutatjuk, hogyan lesz tökéletes a burgonyás pogácsánk.
2024-04-30 09:13:27

Bajban Svédország: egy éve tart a recesszió

Svédország gazdasága folytatva a negatív trendet az idei év első három hónapjában is zsugorodott, ami már a negyedik egymást követő csökkenő negyedévet jelenti ellentétben az elemzők által várt enyhe bővüléssel. A központi bank kamatcsökkentésre készül.
2024-04-29 12:06:58

Legyünk pékek otthon! Mutatjuk, hogyan készül a legfinomabb házi császárzsemle

Így készül a házi császárzsemle.
2024-04-29 09:09:26

Még sosem csinált pápa olyat, mint amire most Ferenc pápa készül

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök bejelentése szerint Ferenc pápa részt vesz a G7 vezetőinek idei, Pugliában megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján, hogy megvitassák a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokat.
2024-04-26 17:07:16

Elkezdtek kamatemelésekről suttogni a lakáshiteleknél: készül a hidegzuhany?

Tartós kamatcsökkenésre, már-már a korábbi nagyon alacsony kamatszintek visszatérésére számított eddig a magyar lakáshitelpiac keresleti oldala, ehhez képest konszenzus alakult ki arról a bankoknál, hogy a mostani 6-7%-os szinten megállt a kamatcsökkenés. Az elmúlt hetekben pedig már egyre többen vélik úgy, hogy kamatemelésekre kell sort keríteni, ma például a legnagyobb hitelközvítő is megszólalt az ügyben. Több bank vezetőjét is megkérdeztük a témáról az elmúlt napokban, válaszaik alapján egyelőre nem készülnek kamatemelésre a lakáshiteleknél, pedig lenne okuk rá. Kiemelten foglalkozunk ezze...
2024-04-26 11:06:56

Egy nyaralás Zanzibárban, Mexikóban vagy Kubában olcsóbb, mint a mediterrán régiókban

Nagyon drága lesz az idei nyaralás azoknak, akik valamelyik népszerű tengerparti városba tervezik az üdülést.
2024-04-26 00:07:02

Mutatjuk az idei CPAC Hungary legfontosabb felszólalóit

Elképesztő a névsor, konzervatív sztárpolitikusok jönnek az egész világból, és mindenki nagyon várja Orbán Viktor miniszterelnök beszédét.
2024-04-25 08:08:39

Így készül a magyar válogatott az Európa-bajnokságra

Mindenki motivált és eltökélt a csapatnál.
2024-04-24 15:10:39

Nagyon lassan gyógyulnak a költségvetés fájdalmas sebei

Az év első három hónapjában az áfabevételek még mindig gyengén muzsikálnak, a kamatkiadások mindenre rátelepednek, a közösségi közlekedésre most kirívóan többet költ az állam, viszont a rezsivédelmi kiadások visszafogottabbak. Ezt lehet kiolvasni az államháztartás idei első negyedéves részletes folyamataiból, ami tulajdonképpen nem hozott nagy meglepetéseket, hiszen a magyar gazdaság tavalyi recesszióból történő kilábalása is lényegesen lassabb, mint korábban várták.
2024-04-23 13:06:38

Ha nyaralásra készül, ezeket jó, ha tudja

Az egyéni és a csoportos utak mellett és ellen is rengeteg érv szól.
2024-04-20 14:07:53

Egy kis különlegesség hétvégére: így készül a sárgaborsós, almás csirkemáj bulgurral

Így készül a sárgaborsós, almás csirkemáj bulgurral.
2024-04-19 09:08:52

Sorozat készül Brigitte Macronról, a francia elnök feleségéről

Brigitte, egy szabad nő címmel készül sorozat a francia first ladyről.
2024-04-17 13:10:56

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán: mutatjuk, mire készül a hegedűművész

Mága Zoltán ötvenedik születésnapja alkalmából egy ötvenállomásos koncertsorozattal készül, amelynek fő eseménye egy gála lesz április 27-én az MVM Dome-ban.
2024-04-16 09:06:02

2024-04-16 09:05:53

Készül az új Titanic - vajon megismétlődik a tragédia?

A grandiózus hajó akár már pár éven belül vízre kerülhet.
2024-04-15 20:08:16

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.

2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-20 16:41:47

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:01:12

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:14:23

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   desantis vows additional legislative action to dissolve disneys self governing district   •   deputies man hopped magic kingdom wall   •   verfagyaszto gyilkossag magyarorszagon szexert fizetett a ferfitarsanak majd halalra verte ot ez a szemely   •   zelenskyy dismissed special operations forces commander khorenko at defence ministers request   •   a kormany 95 szazalekos extraprofitadot vetett ki a mol ra 3   •   szeptember ota el a minszki sved nagykovetsegen ket feherorosz ferfi   •   az auto ma mar olyan mint az okostelefon csak nagyobb   •   a lakasnepperektol ovja az idoseket az mnb   •   eszebe jutott a microsoftnak hogy megsem jo hogy veres es brutalis kepeket keszit a mesterseges intelligencia 2   •   a maria fohadnagy szeptember vegen visszater az operettszinhazba   •   a magyar telekom a nap sztarja   •   ez lenne a legjobb erdogazdalkodasi modszer itthon   •   this is what a boat provided by smugglers to migrants looks like   •   megerkeztek a legfrisebb adatok dupla annyi uj fertozottet talaltak mint egy nappal ezelott   •   botrany lett a bukaresti ovoda avatasabol   •   orsovai reni 40 pokot tart otthon a nappalijaban   •   covid first batch of vaccines arrives in the uk   •   a legkisebb iphone t csak azert adta ki az apple hogy jobban vegyek a tobbit   •   ez a vizualis illuzio alkotasra keszteti agyunkat   •   ex husband and relatives charged with murder of hong kong model abby choi as body parts found   •   hiaba a nav csodafegyvere sok cegnel most is kinyomtatjak a szamlakat   •   mindenkinek megmutatta gigantikus melleit a szuperszexi szineszno fotok   •   megnyiltak a schengeni hatarok szerdatol szabad az utazas   •   kozos europai strategiat akar szaz kutato a koronavirus ellen   •   navy denies 2021 class presidents request to play in nfl   •   top asian news 500 a m gmt   •   gurulnak a dollarok a lengyel globalista ellenzek megsegitesere is   •   nem engedik a transznemu atletanak hogy induljon az amerikai valogaton   •   tobb mint szaz autos birsaggal kezdi a februart   •   chaotic scenes between competitive press corps unfold at summits start   •   tingyen"unionallsele ctnull,null,null,nul l,nulloxze   •   emlekszik varia szekreny kekes teve csipketerito igy laktunk kadar idejen fotok   •   avonmore   •   45 ezer beteg adatait atnezve derult ki a mediterran etrend egy eletmento elonye magyar orvosok a pontos receptet is megadtak   •   36 szazalekkal nott tavaly a magyar export uzbegisztanba   •   us and uk accuse iran of drone strike on oil tanker   •   az orvos aki marad ha nem tetszik akkor szerzodesmodositast kerek   •   legendas autokat alakit hibridekke uj sorozataban robert downey jr   •   bellingham shines as dortmund beat besiktas   •   elsore gyerekjateknak tunhet de komoly kihivas eljutni egy robotika verseny dontojebe   •   opinion whatever happened to jared kushners peace plan   •   fontos elorelepes az usa ban jegyzett kinai vallalatok ugyeben   •   meghalt galgoczy arpad kolto mufordito   •   negy honap alatt 6400 szor kerestek a biztositokat villamcsapas miatt   •   bayer zsolt is felkerult az ukran ultranacionalistak feketelistajara   •   a vilag legtobbet plasztikazott embereve akar valni ez az onlyfans modell dobbenetes kulsot villantott foto video 2   •   diakujsagirokat vett orizetbe a rendorseg oroszorszagban   •   indul a roham az alberletekert igy elozhetjuk meg a jogvitakat   •   c ronaldo lehagyta pelet a golszerzok orokrangsoraban   •   julie green artist who painted prisoners last meals dies aged 60  

srv.38.