Meghalt egy brit tinédzser, mert 14 órán keresztül nem jött ki a mentő

A mentőszolgálat később bocsánatot kért.
2024-05-07 21:08:20

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális lenne egy szövetség az Európai Néppárt (amelyben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 15:11:57

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális volna egy szövetség az Európai Néppárt (amiben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 14:14:04

2024-05-07 14:13:29

Csúcstalálkozó Párizsban: alapvető törésvonalakon vitatkozik az EU és Kína, de már látszik a fény az alagút végén

Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket.
2024-05-06 17:09:35

Az európai liberálisokkal működne együtt Orbán Viktor szövetségese

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:09:19

Az európai liberálisokkal működne együtt az olasz miniszterelnök

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:07:10

Hétfőtől teljes fokozatra kapcsol az érettségi szezon: néhány jó tanács, mire érdemes odafigyelni

2024-ben befejezi a középiskolát az az évfolyam, amely 2020-ban az új Nemzeti Alaptanterv alapján kezdte meg tanulmányait, így nemcsak a felvételi, hanem az érettségi is komoly átalakuláson megy majd keresztül. Ezeket szedtük egy csokorba. Pénteken a nemzetiségi nyelv- és irodalom tárgyakkal már elindult az érettségi, de a java csak hétfőtől kezdődik.
2024-05-04 17:06:56

2024-05-04 17:06:40

2024-05-04 17:06:27

Sürgős fizetésemelést kér a bírósági dolgozóknak az Országos Bírósági Tanács

A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
2024-05-03 16:10:58

Azonnali fizetésemelést kér a bírósági dolgozóknak az Országos Bírósági Tanács

A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
2024-05-03 16:07:44

Megszólalt az EKB döntéshozója a kamatvágásokról

A vártnál biztatóbb növekedési kilátások mellett a viszonylag magas inflációs nyomás miatt "valószínűleg csak háromszor" csökkenti az irányadó kamatot az idén az Európai Központi Bank (EKB) - nyilatkozta Yannis Stournaras, a görög jegybank elnöke a Liberal.gr görög hírportálnak adott interjúban.
2024-05-03 15:07:13

Az Európai Unió elfogadhatatlannak tartja a külföldi ügynökökről szóló georgiai törvényjavaslatot

A javaslat miatt egy hónapja folyamatosak a tüntetések az országban.
2024-05-02 21:10:17

Az Európai Unió elfogadhatatlannak tartja a külföldi ügynökökről szóló georgiai törvényjavaslatot

A javaslat miatt egy hónapja folyamatosak a tüntetések az országban.
2024-05-02 21:06:42

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:10:47

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:07:07

Egymilliárd eurós pénzügyi csomagot kap Libanon

Az Európai Unió 1 milliárd eurós (364 milliárd forint) pénzügyi csomagot ajánlott fel Libanonnak a gazdaság megerősítésére, és a migráció kezelésére - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2024-05-02 14:07:06

Bocsánatot kért a kórház, amelyik magára hagyta Curtis édesanyját

Jutka néni azóta már jól van.
2024-05-02 11:11:19

Bocsánatot kért a kórház Curtis édesanyjától

Lezárták a vizsgálatot a januári ügyben, a család ugyanakkor nem elégedett maradéktalanul az eredménnyel.
2024-05-02 09:11:17

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:44

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:51

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:26

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:44

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:44

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Balogh Gábor maradt az NDHSZ elnöke

A szervezet tisztújító közgyűlését csütörtökön tartották, online formában.
2020-12-03 22:05:57

5+1 spiri tanács, ami tuti nálad is kiveri a biztosítékot

Gondold át analógiásan.
2020-12-19 04:06:25

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba.
2020-11-15 20:11:39

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba.
2020-11-15 20:14:00

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba ellene.
2020-11-16 02:10:16

A WHO elnöke szerint a vakcinától még nem fog véget érni a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a vakcina csak egy újabb eszköz lesz, ami nem helyettesíti az eddigieket.
2020-11-16 15:05:59

Az európai zöldek arra hívják fel a figyelmet, hogy a világjárvány alatt sem feledkezhetünk meg a klímaváltozásról

Mi a zöldek álláspontja az európai klímatörvényről? Thomas Waitz, európai parlamenti képviselő és az Európai Zöld Párt (EGP) társelnökének és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnökének véleménycikke.
2020-11-16 16:07:21

Magyar környezetvédelmi kezdeményezést is támogat az Európai Unió

Az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodás kategóriájában nyertek pénzt miskolciak.
2020-11-16 20:09:03

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Közelgő tél, sötét lakás: hogyan lehet ide burjánzó kertet varázsolni?

A tél nem a kertészkedés időszaka, de még aki a balkonon kertészkedne, azt sem segíti a napfény hiánya és a hideg idő. Nem lehetetlen azonban ilyenkor sem az, hogy friss fűszernövény, zöldség teremjen otthon, ehhez kínálunk ötleteket.
2020-11-18 17:06:11

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

Nem csak a parlagfű miatt kell aggódnia, ha allergiás

Nem a poloskák és szúnyogok, hanem növények inváziója is súlyos gondokat okoz. Ráadásul sokkal többről van szó, mint a kertészkedők bosszúságáról. Allergia, égési sérülések és árvízveszély: a hazai természetvédelem legnagyobb kihívása a biológiai invázió. És egyelőre úgy tűnik, vesztésre állunk.
2020-11-20 17:09:15

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Nem csak a parlagfű miatt kell aggódnia, ha allergiás

Nem a poloskák és szúnyogok, hanem növények inváziója is súlyos gondokat okoz. Ráadásul sokkal többről van szó, mint a kertészkedők bosszúságáról. Allergia, égési sérülések és árvízveszély: a hazai természetvédelem legnagyobb kihívása a biológiai invázió. És egyelőre úgy tűnik, vesztésre állunk.
2020-11-21 13:35:14

Továbbra is Szekeres Pál az IWAS kerekesszékes vívóbizottságának elnöke

Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisában egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak rá.
2020-11-21 20:06:18

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Hazug és bosszantó módon akarják a magyarokra kényszeríteni a bevándorlókat, az azonos neműek házasságának elismerését - mondta Deutsch Tamás.
2020-11-22 08:06:28

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

India magának követelné a rizsfajta védjegyét, így szerezve meg az EU piacát.
2020-11-22 09:07:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bocsanatot kert von der leyentol az europai tanacs elnoke a kanapebotrany miatt 2   •   megvaltozik a magyar nemzeti muzeum neve   •   ordogi korbe kenyszerithetik a vilagot a felmelegedes es a legkondik   •   mindenkire szerep var az lgt feldolgozasaban   •   a noi focivalogatott tamadoja is kiallt a szivarvanycsaladok mellett   •   mintegy 6000 milliard forintos vasutfejlesztes varhato magyarorszagon   •   pogany indulo es a carson coma is dijat nyert   •   welcome nyuszi igy csinositsd ki otthonodat egyszeruen husvetra   •   lejart a fontos hatarido elszallhat a benzinar magyarorszagon   •   megszurtak egy buszsofort ujpalotan 2   •   atvertek minket kifakadt a fidesszel kozos posvanyt emlegeto ellenzeki kepviselo   •   a manchester city sorozatban negyedszer dontos a ligakupaban video   •   szazezrek unneplik magyarorszag uj csodacsapatat   •   jelentos szammal nott a hazai munkanelkuliseg   •   egy nemesi keknyelu kar lenne kihagyni 2   •   orszagos atlagban tavaly a harmadik negyedevben emelkedtek a lakasarak   •   az urben debutalt a coldplay legujabb szama   •   karsai danieltol megkerdeztek ez az utolso interjuja 2   •   nadrgigazts   •   a romaniai koronavirus kaoszban mar nyolc orszag nyujt segitseget   •   rendorautok karamboloztak az istenhegyi uton egy rendor korhazban   •   ki nem talalna mi a vasember kedvenc etele mutatjuk a receptet is   •   folytatast kap a szex es new york   •   the deadly collapse of mexico citys golden line was a tragedy foretold   •   kozel 90 milliard forintba fog kerulni az m6 os autopalya utolso 20 kilometere   •   miert ugrott meg itthon a halalozasok szama   •   nem eszik olyan forron a kamatcsokkentest   •   folyamatosan csokken magyarorszag terulete   •   vihar letort faagak es elontott garazsok miatt riasztottak a tuzoltokat   •   torlodas van tobb autopalyan is   •   magyar fotos kepe kerult az amerikai penzermere 2   •   ordog nora kulisszatitkokat arul el videojaban az azsia expresszrol 2   •   egyetlen foto alapjan leleplezhetok a hamis termekek allitja egy alkalmazas   •   sokaig rejtegetett uj baratjarol beszelt az azsia expressz gyoztese   •   orban viktor allamkozi haboru fenyeget a kozel keleten ami sulyos fenyegetes magyarorszagnak is 2   •   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire 2   •   piacra dobjak az olaszok a 21 millio forintos elektromos miniautot   •   ex police officers face jail for torture of black men   •   megmergeztek harom rendorkutyat mohacson   •   navalnij ultimatumot kapott az orosz hatosagoktol 2   •   filmet keszitenek azahriah rol   •   ezek voltak 2020 ban a legnepszerubb vallalatok a fiatalok koreben galeria   •   feltalaltak a napelemet amihez mar napsutes sem kell 2   •   izrael hadmuveletbe kezdett a gazai ovezet deli resze ellen is atlepte a 32 ezret a palesztin halottak szama   •   a turizmusenal is nagyobb utes erte a kreativipart   •   az ibolya presszoba ment nosztalgiazni szentkiralyi alexandraval orban viktor 2   •   tippek a memoria mukodesenek javitasahoz 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 3   •   birosag ele all macron volt biztonsagi fonoke   •   a szomszedban bezzeg mar sikozpontban tomegesen is lehet bulikazni