Kiderült, mire fordítja Budapest a 300 milliárd forintos EU-forrást

Háromszázmilliárd forint értékű uniós fejlesztési forrást kap a főváros - jelentette be Karácsony Gergely az Elisa Ferreiraval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért és reformokért felelős biztosával közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján a Városházán. A 300 milliárd forint felhasználásának részleteiről is beszélt a főpolgármester.
2024-05-03 19:06:46

200 milliárd forintos ajánlatukkal kenterbe vernék a Podravkát is Mészárosék a legnagyobb horvát cégért zajló versenyben

A Fortenova-csoportért kínált összeg a horvát érdeklődők ajánlatának bő másfélszerese, de messze meghaladja a cégcsoport piaci értékét is. A háttérben horvátországi termőföldek hasznosítása is felsejlik.
2024-05-03 16:11:43

Két hónap alatt a második Boeing-informátor halt meg rejtélyes körülmények között

Két hónapon belül már a második Boeing-informátor hunyt el váratlanul, eközben a vállalatot az utasszállító repülőgépek biztonsági hibái miatt folyamatosan vizsgálják.
2024-05-03 14:06:44

2024-05-03 14:06:36

2024-05-03 14:06:15

2024-05-03 14:05:57

Nagy változás jön a Molnál - Átalakítják az árazást!

Eddig hetente két alkalommal, szerdán és pénteken volt árváltozás a hazai benzinkutakon, de az Index birtokába jutott dokumentum alapján a Mol most megváltoztatná az eddigi rendszert.
2024-05-03 13:07:16

Újabb vérlázító ötlettel rukkolt elő ez a tévégyártó

Két hónap alatt ez a harmadik felháborító ötlete.
2024-05-03 09:08:27

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

Több milliárd forintos pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására

Hankó Balázs államtitkár minden egyetemet arra ösztönöz, hogy pályázzon.
2024-05-02 15:11:00

Nagy Márton: A gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Óriási fejlesztések jönnek: a Hévíz-Balaton Airport idén induló, 3 milliárd forintos felújítása, valamint a tófürdő komplexumának tervezett korszerűsítése.
2024-05-01 14:09:40

25 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az MFB

Közel 25 milliárd forintnyi forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank első társadalmi célú kötvényeinek aukcióján, a kibocsátással olyan projekteket szeretnének finanszírozni, amelyek pozitív társadalmi hatást fejtenek ki - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank közleményéből.
2024-04-30 10:07:40

Vinted makes first profit on used fashion

The second-hand fashion marketplace is the first of the new "pre-loved" clothing platforms to make a profit.
2024-04-29 20:08:32

Több mint 1,2 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
2024-04-29 10:08:19

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:10:35

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:09:46

Az amerikai kormány 6 milliárd dollár értékű új katonai felszerelést rendel Ukrajnának

Az amerikai kormány szerdán már bejelentett egy azonnali, 1 milliárd dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, amit az amerikai hadsereg készleteiből hívnak le.
2024-04-27 12:08:59

Egekben az állami intézmények tartozása

Egy hónap alatt 21, év eleje óta 68 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézmények lejárt tartozása, így történelmi csúcson, 134 milliárd forintnál jár a teljes állomány - írja a Népszava.
2024-04-26 08:07:23

423 forintos osztalékot fizet a Richter

Megszavazta a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökre összehívott éves közgyűlése az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett közgyűlési határozatokban.
2024-04-25 22:07:26

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:43

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-20 16:41:47

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:47

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 11:30:09

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 11:30:09

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:10

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:01:09

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:01:13

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-23 22:01:13

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:14:25

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:14:42

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:15:36

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 22:16:19

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 22:16:19

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:16:19

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 22:16:19

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:16:21

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:16:23

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-23 22:16:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   lelegzetallito kepek a nagy chiliszuretrol galeria   •   itt az elso foto az ejszakai metrobalesetrol durvan osszetortek a szerelvenyek kobanya kispesten mindent elmond a sulyos karokrol a kep 2   •   mission impossible covid shutdowns prompt lawsuit   •   intenziv havazasra telies utviszonyokra figyelmeztet a magyar kozut 2   •   3 sikersorozat amelyek 8 evadot megeltek ezt neztuk nap mint nap a tv2 n a 2000 es evekben   •   bombagolok a serie a ban ketgolos hatranybol forditott az inter video   •   egyre tobb az illegalis hazibuli tobb szazezres a birsag   •   osszealltak a sztarban sztar leszek csapatai   •   ujabb kotvenykibocsatasra keszul a kesz csoport   •   ejjel is dolgoznak a maganlaborokban annyian akarnak koronavirus tesztet 3   •   ez nem fog tetszeni varga mihalynak az eu egyseges tarsasagi adozast akar 2   •   letter from africa the promises and pitfalls of 2021   •   venezuela military cooperation with u s stopped   •   ballon dor 2021 who will be crowned the best players in mens and womens football 2   •   fekete pr orosz csodafegyver partok es politikusok karaktergyilkolasara   •   lil durk is taking a break after a lollapalooza pyrotechnics explosion   •   51 tipp amivel felkeszitheti autojat a telre 3   •   sulyos autobalesetet szenvedett az as roma menedzsere   •   possibility of holding inaugural global peace summit discussed during peace formula meeting in malta   •   egyetlen rendelettel leroviditettek a tanarkepzest   •   kiderult hova lett a koltsegvetesbol ev vegen rejtelyesen kiszort penz egy resze   •   buckle up murder hornet season is around the corner   •   a ryanair szerint a birosag mar dontott a 300 millio forintos birsag ugyeben   •   mar akar jovore tozsdere mehet a budapesti ertektozsde   •   maradando serulessel jaro autobaleset miatt ket sofor ellen is vadat emeltek   •   olyan felhoszakadas zudult a palyara hat perc alatt veget ert az elvonalbeli focimeccs 2   •   ezekben a megyekben tombol az omikron varians a legjobban magyarorszagon   •   a wagner csoport vezere azt keri moszkvatol hadd adja at bahmut ostromat a csecseneknek 2   •   lovas kerekparos es gyalogos zarandokok visznek tobb szaz imaszalagot csiksomlyora   •   xi jinping doesnt scare me us sen marsha blackburn lands in taiwan vows not to be bullied by china   •   rekord mertekben nott a spanyol regisztralt fertozottek szama   •   reagalt kariko katalin a magyar oltasi terv modositasaira   •   elfajult a vita egy ferfi benzinnel lelocsolta es felgyujtotta a szomszed not 2   •   meg fizetnek is ha maltara utazik   •   mesterseges komaban tartjak a kerekparost a balesete utan 2   •   taiwans president to transit us on central america trip but no word on meeting with speaker mccarthy   •   hideki matsuyama receives first pga tour disqualification for illegal club markings 2   •   itt az app ami megkeresi nekunk a legolcsobb mobilos tarifacsomagot   •   epres rebarbaras eklerfank feherborral megbolonditva 3   •   ujabb idei csucs 350 forint alatt az euro   •   elemzo a miniszterelnok jelolti vitarol ez inkabb a hideg polgarhaboru receptje 2   •   elhunyt ferenc papa magyar lelki vezetoje   •   magyarpeternemakarom stresszelniaminiszte relnokuratdealegkozv etlenebbkornyezetebo lkapokinformaciokat   •   jon a nyitas tomegesen foglalnak asztalt a britek   •   halalra verte az ismeroset egy szegedi par mert megitta a palinkajukat   •   elarverezik a rac furdot   •   orban beszedenek hivatalos forditasaban mar a kevert fajuakrol es a nemet gazfogyasztasrol is lehet olvasni   •   ezekkel a receptekkel lesz sikeres a salaktalanitas   •   iga swiatek reaches first us open final will face fifth seed ons jabeur   •   kezfertotlenitovel oblogetett a reszeg sofor hogy megprobalja becsapni a rendoroket  

srv.38.