Ázsia Expressz: Kafiya Rea Millát földre vitte egy pankrátor

Miután az Ázsia Expressz egy korábbi részében bikaborjú kergette meg, a pénteki epizódban egy pankrátorral kell megküzdenie Kafiya Rea Millának, derül ki a műsor előzeteséből. Történik mindez aközben, hogy a páros másik tagja, Kecskés Enikő egy matekfeladatot old meg. Azt hittem, hogy el fogja játszani, hogy verekedik velem, de nem! Konkrétan vert engem ? mondta el az élményről Rea Milla, akinek a fenekére is rácsapott egyet a mexikói pankrátornő. A videóban az is látszik, hogy a történteken Kecskés jót nevetett. Kapcsolódó Ázsia Expressz: Bikaborjú kergette a versenyzőket egy arénában R...
2023-10-20 19:08:09

Ázsia Expressz: Bikaborjú kergette a versenyzőket egy arénában

Az Ázsia Expressz szerda esti adásában egy arénában gyűltek össze a versenyzők, ahol Ördög Nóra ismertette velük a feladatot: pinyátákat kellett leverniük, hogy a bennük lévő betűkből szavakat rakjanak ki. Nehezítésként viszont egy bikaborjút is beengedtek közéjük, az állat pedig hamar felbőszült a zajongó versenyzők közelében. Többükre is rátámadt, Kecskés Enikőék párosára valamiért feltűnően nagy figyelmet fordított. A feladat végére senki sem sérült meg, Rea Milla viszont egy ponton úgy érezhette, az életéért fut, a bika ugyanis az aréna közepén kinézte magának, és egészen a terület széléig...
2023-10-19 19:08:30

Kezdetét vette a tavaszi bébibumm a Debreceni Állatkertben, jávorantilop született!

Az idei év is eseménydúsnak ígérkezik az ország legnagyobb jávorantilop-csordájában, ahol rögtön a tavasz első napján, március 1-jén egészséges bikaborjú jött világra mintegy 9 hónap vemhesség után.
2021-03-22 14:06:01


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   httck   •   botka endre gyorskore megautoztattak a hungaroringen   •   matthew mcconaughey visszater regi szerepehez a john grisham uj regenyebol keszulo sorozatban   •   varga miklos joe a nyero paros utan egybol a survivorbe utazott komolyan gondolkoztunk hogy feladjuk a jatekot 2   •   az allamkotveny piacot nem erdekli a jegybanki kamatemeles   •   meg csak reszeg sem volt de oriasi botranyt csinalt a magat pilotanak kepzelo edzo   •   meg fogok halni kiabalta az allatkerti takarito amikor elkapta egy tigris video   •   bizonyos ertelemben gyermekbetegsegge csitulhat a virus   •   police man who refused to wear mask arrested   •   eltorlaszolta a szuezi csatornat egy 400 meter hosszu kontenerszallito hajo   •   elkepeszto labdamenetet nyert meg djokovic ellen az olimpiai bajnok teniszezo video   •   szdlle   •   a nagy o elcsattant az elso csok jakob zoli egyre kozelebb kerul az egyik lanyhoz video   •   itt a bizonyitek megsem annyira nagy buli gazszerelonek lenni a szakember elektromos furesszel vagott kette egy csovet romma egett a lakas sokkolo fotok 2   •   jetblue to launch ny uk flights despite pandemic   •   butorraktar langol zugloban   •   texas state health officials report missing radiographic camera but say risk of radioactive exposure is very low   •   the surprising benefits of siblings and how to get along as adults   •   vonat ele lepett egy ember totkomloson   •   az autok kozt szaguldott egy rolleres az arpad hidon video   •   most jott a szornyu hir halalra gazolt egy embert a vonat bekes varmegyeben 2   •   11 eves lett ordog nora es nanasi pal kislanya kedvenc helyen unnepelt mici   •   hiaba fogadta el a hamasz a tuzszuneti javaslatot izrael megkezdte a rafah elleni hadmuveletet   •   kisorsoltak a fopolgarmester jeloltek szavazolapi sorrendjet 6   •   olaf scholz a zarolt orosz vagyon hozamat fegyverbeszerzesekre kell forditani   •   kapcsolatom meg sosem volt es nem is szeretnek o a nocsabasz vv dzsigeri a valovilag uj bekoltozoje video   •   cserhalmi gyorgy ne aggodjanak ertem 2   •   elmaradt ellenorzesek meghamisitott nyilvantartas ujabb boeing gepnel vizsgalodik a hatosag   •   meghalt kelemen attila   •   mar triciklizni tanul zsombi akinek ket eve gyujtottek ossze az sma kezeles arat video   •   kolumbia strategiat valt a lazado csoportok elleni harcban   •   olaf scholz a zarolt orosz vagyon hozamat fegyverbeszerzesekre kell forditani 2   •   ismet meredeken emelkednek az elelmiszerarak ezek a termekek dragultak a leginkabb video   •   izrael megkezdte a legicsapasokat rafah ellen   •   the incident marks the second murder of a sitting british lawmaker in five years   •   nehez telet var a wizz air   •   az allamnak is be kell avatkoznia hogy elkeruljuk a kritikus merteku informatikushianyt   •   domjan edit es szecsi pal szerelme tombolo kapcsolatot szakitott meg a halal   •   taylor swift becomes first woman to win brits global icon award 2   •   kontaktb   •   valentin napra bilincset kapott egy par megprobaltak betorni szegeden egy vasuti lezart ingatlanba   •   tiz napra leall a kecskemeti mercedes gyar   •   a 10 millios suzuki mindent tud amire egy csaladnak szuksege lehet   •   kihuztak a hatos lotto nyeroszamait 47   •   mentohelikopter erkezett a balatonakarattyai frontalis balesethez   •   megdobbento adatokra derult feny a koronavirus elleni oltasokkal kapcsolatban 3   •   hamarosan kihunyhat az inflacio tuze de a koronavirus elotti kenyelmes vilag mar nem fog visszaterni   •   megszuntetik az allami dohanykereskedelmi ceget   •   igy lett semmive matyas kiraly vegakarata 2   •   josh allen 350 passzolt yardja sem volt eleg a gyozelemhez a billsnek