Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Hatalmas a káosz a brit repülőtereken, leállt a beléptetőrendszer

Az utasok órákig várakoztak víz és élelem nélkül.
2024-05-08 10:08:49

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Volt amerikai hírszerző: Moszkva a föld színéről is eltörölheti a francia alakulatokat

Az orosz állami Ria Novosztyi szemlézett egy interjút, amelyet a Youtubeon készítettek Scott Ritterrel, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztjével. Szerinte Emmanuel Macron francia elnök lépései nagyon rossz irányba terelik az eseményeket.
2024-05-08 08:07:18

Úgy néz ki, csúnyát bakizott a brit hírszerzés

A brit védelmi minisztérium (majdnem) minden nap készít egy rövid jelentést az ukrajnai háború alakulásáról, ma viszont úgy fest, bakiztak egy kicsit: kiadták még egyszer a tegnapi jelentést.
2024-05-07 13:06:50

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Hova tűntek a csecsen harcosok a frontvonalról? Megfejtette a rejtélyt a brit hírszerzés

Jelentést adott ki a brit hírszerzés az orosz hadseregben harcoló csecsen alakulatokról.
2024-05-07 08:07:18

Oroszország atomfegyvereket tesztel

A Kreml közlése szerint Oroszország taktikai atomfegyverek bevetését gyakorló hadgyakorlata válasz a Nyugat Ukrajnába való csapatküldéseiről szóló kijelentéseire. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő idézte brit ls amerikai képviselők megszólalásait, valamint Macron nyilatkozatát katonák Ukrajnába küldésének lehetőségéről. Az orosz szakszolgálatok ellenőrzik a francia idegenlégió ukrajnai bevetéséről szóló jelentéseket, jegyezte meg Peszkov. (Guardian) The post Oroszország atomfegyvereket tesztel first appeared on 24.hu.
2024-05-06 12:07:31

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

Angol fegyverekkel mérhetnek csapást az ukránok Oroszországra.
2024-05-04 18:08:23

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rosszul áll a brit kormánypárt szénája, az időközi választást a Munkáspárt nyerte

A Munkáspárt a parlamenti választások kiírását követeli Rishi Sunak brit miniszterelnöktől.
2024-05-03 14:10:36

Gyengült a a brit gyáripari aktivitás

Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024-05-01 21:06:51

Kemény harc zajlik két nagmyúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:09:27

Kemény harc zajlik két nagymúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:06:46

Megkéselt egy rendőrt, agyonlőtték a turistát Jeruzsálamben

A merénylő a felsőtestén szúrta meg a határrendőrség egyik tagját az óvárosban.
2024-04-30 15:10:07

Jeruzsálemben agyonlőttek egy rendőrt megkéselő turistát

A merénylő a felsőtestén szúrta meg a határrendőrség egyik tagját az óvárosban.
2024-04-30 15:06:58

Fokozódik a helyzet: agyonlőttek egy rendőrt megkéselő turistát Jeruzsálemben

Az izraeli biztonsági erők agyonlőttek egy török turistát, aki késsel támadt rá egy rendőrre Jeruzsálemben.
2024-04-30 15:06:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.

2020-06-20 16:41:43

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-20 16:41:43

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:01:07

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:14:42

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:16:20

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:16:56

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   48 evet kellett varni ujra lesz szabadstrand a fovarosban   •   ípitőiparphpoptionco   •   ket kisgyereket csapott meg az aram a vasutallomason az eletukert kuzdenek egyikuk testenek 50 szazaleka megegett video 2   •   szlavik a brit mutans a fiatalabbakat tamadja   •   africas long wait for the covid 19 vaccine 2   •   EUSMUNKK2011MRCIUST   •   szoboszlai kikerult a kezdobol pontokat vesztett a liverpool   •   uj orszag csatlakozna az europai legvedelmi rendszerhez   •   breaking bombariado es oriasi keszultseg a norveg parlamentnel 3   •   hatalmas sztrajk a starbucksnal ma mar nem lehet figyelmen kivul hagyni a dolgozok panaszait mert ez lesz 2   •   sam burgess ex rugby league star guilty of intimidation in australia   •   husvetkor is piacvezeto volt a mindmegette hu   •   trump wants supreme court to overturn pa election results   •   het nap karantenra szamithatnak a franciak ha kulfoldon sielnek   •   eu csucs navalnij halala miatt fogadtak el ujabb szankciokat a tagallami vezetok   •   willis can stay on trump georgia case if lawyer quits   •   evszakok es szemelyiseg ilyen hatassal vannak az ember hangulatara a szerelmi eletere a szexre   •   nem all le az epitoipar fokozott munkavedelmi ellenorzese   •   akciofilmbe illo hajsza budapest hataraban elfogtak a rendorokre lovoldozo embercsempeszeket videok   •   egy szemettelepen talaltak meg holtan a tiz napja eltunt keteves szerb kislanyt 2   •   atlathatosagot kovetel a red bull botranyaban a korabbi vilagbajnok   •   vďż˝zlďż˝gyďż˝tďż˝kb es   •   szlovakiaban eliteltek a hazelnok baratnojet 2   •   dontottek a botranyos bajnokirol meguszta a bayern a sallai rolandek elleni bakit 2   •   demeter szilard soros   •   izrael legicsapast mert egy gazai menekulttaborra sokan meghaltak   •   kivalasztottak a hableany emlekmu epitojet 2   •   elkezdodott sokkolo aremelkedes a tuleles a tet reszben leall a tortenelmi magyar marka gyara a kormany nelkul odavesz a tungsram 2   •   a legijesztobb es legkifejezobb kepeket mutatta meg hadhazy akos   •   megszavazta a modellvaltast a semmelweis egyetem szenatusa 2   •   kigyulladt egy epulet karancslapujton   •   podoljak ukrajnanak semmi koze a moszkvai tamadashoz 2   •   megrazta a harmadik hullam az ingatlanpiacot a szakerto valaszol   •   hadhazy akos megkongatta a veszharangot es uzent a partoknak lepni kell   •   tiszta vizet ontott a poharba a szakerto ezt lehet tudni a szloveniai atomeromu leallasarol   •   egy pillanat alatt kikapja a hatterzajt a hangfelvetel alol ez a mesterseges intelligencia   •   tobb millio forintot kovetel terezvaros a szurkolok rombolasa miatt   •   lignittel mukodtetett hoeromuveket zarnak be romaniaban unios penzforrasok felszabaditasa erdekeben   •   egypt reports bird flu outbreaks in rural area   •   blikk varga judit valik   •   elmaradt a csoda a manchester united es schafer csapata is elbucsuzott europatol   •   kiszel tunde nem felejtette el naptarfotoval koszonteni aprilist   •   oxigenpalack nelkul hoditana meg elso magyarkent a himalaja egyik csucsat   •   kanye wests surprise bet awards appearance was to honor sean diddy combs   •   hurra nyaralunk minden amit a szabadsagjogokrol tudni kell   •   az olaszok megprobaljak megfejteni a magyar focivalogatott sikerenek titkat   •   fejenkent 177 millio egy meccsert ami sehova sem szamit 2   •   varga judit a volt ferje meggondolatlan es manipulativ nyilatkozatairol irt magyar peter kozben elment cipot venni   •   hazaengedtek harom gyermekehez a keselo budapesti buszsofort 2   •   milliardokon vitatkoznak de elkezdodik vegre