Eltiltották az olimpiai bajnokot, nem indulhat a párizsi olimpián

Nagy bajba került a doppingoló sztáratléta.
2024-05-28 19:08:41

Baltával és késsel esett neki élettársának egy miskolci férfi

Korábban is többször rátámadt az asszonyra.
2024-05-28 17:09:13

Ragasztószalaggal loptak ki 400 ezer forintot egy templom perselyeibõl

Rendszeresen visszajárva, ragasztószalaggal lopta ki a pénzt egy templom perselyeibõl az a két férfi, aki ellen Lentiben emeltek vádat, tájékoztatta a Zala Vármegyei Fõügyészség helyettes szóvivõje hétfõn az MTI-t. A 44 éves szombathelyi férfi és 54 éves kõszegi társa tavaly áprilisában szabadult vagyon elleni bûncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztésébõl. Állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, hajléktalan életmódot folytattak, illetve ismerõseiknél húzták meg magukat. Az elsõrendû vádlott júliusban elhatározta, hogy a szentgyörgy...
2024-05-27 10:07:53

A Pécs kiesése után magára vállalta a felelõsséget a korábbi válogatott focista

Mátyus János 12 mérkõzésen irányította a PMFC-t, de csak tíz pontot tudott szerezni a csapat kispadján.
2024-05-27 08:09:01

Fontos hír érkezett Hosszú Katinkáról a párizsi olimpia elõtt

Kiderült, milyen formában van a háromszoros olimpiai bajnok úszónõ.
2024-05-26 22:08:14

Késes támadás történt a lyoni metróban

Késsel sebesített meg három embert vasárnap a lyoni metróban egy 27 éves marokkói férfi - írja a Reuters.
2024-05-26 21:07:40

Valóságos mészárszéket rendezett a szülei otthonában egy 37 éves férfi, aki brutálisan kivégezte õket. G. Attilát pénteken a gyilkossághoz közeli lakásában akarták elfogni a zsaruk, akikre egy méretes késsel is rátámadt. A Blikk újabb megdöbbentõ részleteket tudott meg az újpesti családirtásról.
2024-05-25 17:06:27

2024-05-25 16:06:17

2024-05-25 16:06:00

Kalapáccsal és késsel ölte meg áldozatát a 21 éves férfi

Életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.
2024-05-24 10:07:39

Nem szerzett párizsi kvótát a nõi válogatott Debrecenben

Elõször a selejtezõtorna elõdöntõjében Németországtól, majd a harmadik helyért küzdve Kanadától is kikapott a magyar nõi válogatott, így nem jut ki a párizsi olimpiára.
2024-05-19 22:10:07

2024-05-19 22:09:43

Õrült dráma után egyetlen meccs döntött az újabb magyar csapat olimpiai szereplésérõl

A nõi és a férfi vízilabda- és kézilabdacsapat kvótaszerzése után egy ötödik magyar együttes párizsi szereplése volt a tét.
2024-05-19 22:09:05

Hihetetlen miért rabolta el az anyát és gyerekét egy férfi

Késsel fenyegette õket.
2024-05-19 21:08:29

Elfogták a férfit, aki a nyílt utcán rontott rá Steve Buscemire

Egy 50 éves hajléktalan férfi lehetett az elkövetõ, aki megtámadta a New York utcáit járó világhírû színészt, Steve Buscemit.
2024-05-18 18:06:09

Elfogták a férfit, aki a nyílt utcán rontott rá Steve Buscemire

Egy 50 éves hajléktalan férfi lehetett az elkövetõ, aki megtámadta a New York utcáit járó világhírû színészt, Steve Buscemit.
2024-05-18 18:05:54

Bravúros gyõzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma

A debreceni tornáról az elsõ három csapat mehet majd a párizsi ötkarikás játékokra.
2024-05-17 23:08:02

Négy plusz mellbimbót varratott magára egy brit férfi - fotó

Most hat mellbimbója van, és büszke rá.
2024-05-17 16:09:13

Késsel rabolt ki az utcán egy gyereket egy férfi Jánoshalmán

A bûnösségét beismerte, és a tárgyalásról is lemondott.
2024-05-17 15:07:35

Összeverte, majd magára hagyta 17 éves áldozatát, emberölésért vették õrizetbe

Egy 21 éves dombrádi férfi a gyanúsított.
2024-05-16 11:10:19

Hihetetlen, hogy utaztatták Messiék a trófeát a repülõn - képek

Még biztonsági övvel is bekötötték.
2022-12-19 19:31:28

Késsel és pisztollyal a kezében üvöltötte, hogy megöli a polgármestert

A gyöngyösi férfi segélyt akart, nem kapott, ezért berontott a polgármesteri hivatalba.
2021-12-15 11:12:34

Megvert és kirabolt két idõs nõt egy dombiratosi férfi

Egyiküket késsel megsebesítette.
2021-04-14 06:07:12

Megvert és kirabolt két idõs nõt egy dombiratosi férfi

Egyiküket késsel megsebesítette.
2021-04-14 06:07:18

Kötéllétrán ereszkedett le a templomba betörõ férfi

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség  egy 45 éves és egy 58 éves budapesti férfi ellen, akik tavaly augusztusban betörtek az alsópetényi templomba, és kelyheket loptak Az idõsebb férfi Budapesten rábeszélte társát, hogy törjenek be az Alsópetényi templomba, õ biztosítja a betöréshez szükséges eszközöket, míg vékonyabb testalkatú társa a templom ablakán jut be oda, a zsákmányon pedig fele-fele arányban osztoznak. Még aznap este gépkocsiba ültek és az alsópetényi templomhoz hajtottak. Megvárták, hogy a környék elcsendesedjen, s este kilenc óra után akcióba léptek. A fiatalabb férfi fe...
2021-06-17 12:05:59

Klopfolóval és szerszámnyelekkel esett egymásnak két jászladányi család

Az egyikük késsel akarta rendezni a vitát.
2021-05-18 17:06:25

Elõbb a húgára, majd egy késsel az apjára támadt egy 20 éves férfi

A vád szerint egy 20 éves, kábítószer hatása alatt álló férfi egy késsel többször megszúrta és megvágta az édesapját. Emberölés bûntettének kísérlete miatt indult eljárás ellene.
2024-05-16 10:06:43

2024-05-16 10:06:20

2024-05-16 10:05:59

Halálra késelt egy német turistát az Eiffel-toronynál egy iszlamista támadó

Egy késsel és kalapáccsal felfegyverzett férfi szombaton késõ este megölt egy német turistát a párizsi Eiffel-torony közelében. A 26 éves francia állampolgárságú elkövetõ két másik embert, köztük egy brit férfit is megsebesített. A Reuters híradása szerint Emmanuel Macron francia elnök által
2023-12-04 07:08:40

Nem szabadulhat a szentesi férfi, aki majdnem megölte volt élettársát

Rendszeresen zaklatta és fenyegette, majd késsel is rátámadt.
2021-09-13 22:07:02

Az életünk múlhat rajta: ezt a hat dolgot soha ne tegyük a biztonsági övvel!

A KRESZ kötelezõvé teszi a biztonsági öv gépjármûvekbe történõ beszerelését, valamint úgy rendelkezik, hogy olyan jármûben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek az öv becsatolásával kell magát rögzíteni.
2022-10-24 22:09:23

Késsel támadt a virágboltosra, mert másmilyen virágot tett a koszorúba

Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki  tavaly augusztusban késsel fenyegetve kényszerítette a virágboltost arra, hogy adja vissza az elkészült virágkoszorú árát. A vádirat szerint a férfi késsel a kezében vonta felelõsségre a virágboltost azért, hogy nem azt a virágot rakta bele a koszorúba, amilyet õ kért. A férfi a hátráló eladót követte a virágüzletben és mindvégig rátartotta a kést. A nõ a férfi erõszakos fellépésének és a kezében tartott késnek a hatására úgy döntött, hogy inkább visszaadja a koszorú árát, ...
2021-12-03 13:09:35

Letartóztatták a budafoki gyilkosság gyanúsítottját

A férfi övvel fojtotta meg kollégáját annak vélt szexuális közeledése miatt. Korában is ölt már embert, amiért akkor 12 éves börtönbüntetést kapott.
2022-01-19 18:26:51

Letartóztatták a budafoki gyilkosság gyanúsítottját

A férfi övvel fojtotta meg kollégáját annak vélt szexuális közeledése miatt. Korában is ölt már embert, amiért akkor 12 éves börtönbüntetést kapott.
2022-01-19 18:27:00

Felrobbantott egy kézigránátot, majd a sebesülteket szurkálni kezdte egy ámokfutó Berlinben

Késsel és kézigránáttal tört rá emberekre, majd sebesített meg közülük hármat pénteken egy szerb férfi Berlinben. A támadás egyik áldozatát, egy 61 éves férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba ? közölte a német rendõrség.
2023-03-25 18:07:49

Késsel és kézigránáttal tört rá emberekre, majd sebesített meg három embert pénteken egy szerb férfi Berlinben. A támadásban az egyik áldozatot, egy 61 éves férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - közölte a német rendõrség.
2023-03-25 18:08:23

2023-03-25 18:08:26

Felrobbantott egy kézigránátot, majd a sebesülteket szurkálni kezdte egy ámokfutó Berlinben

Késsel és kézigránáttal tört rá emberekre, majd sebesített meg közülük hármat pénteken egy szerb férfi Berlinben. A támadás egyik áldozatát, egy 61 éves férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba ? közölte a német rendõrség.
2023-03-25 18:10:39

2023-03-25 18:10:48

Ivócimborája életére tört a beherbálozott férfi: 19 centiméteres késsel akarta megölni ? ?Megdöglesz!?

Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a most 33 éves férfi, aki tavaly áprilisban saját lakásában herbált fogyasztott, majd korábbi ivócimborája életére tört. A támadó, miközben azt ordibálta a sértettnek, hogy ?megdöglesz?, egy 19 centiméretes késsel hétszer életveszélyesen megszúrta õt. A férfit csak az orvosi beavatkozás mentette meg a haláltól.
2022-11-29 18:21:39

Így kapták el a párizsi késes merénylõt

Megjelent egy videó a párizsi késes-kalapácsos merénylõ elfogása elõtti pillanatokról. A felvételt egy autóból készítették, és azon az látható, hogy már két rendõr tartja sakkban pisztolyával az iszlamista férfit, aki megpróbál óvatosan hátrálni az utcasarkon. A terroristát még ott a helyszínen elfogták. A támadó nem sokkal korábban késsel egy német turistát megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített, miközben azt kiabálta, hogy
2023-12-03 11:07:37

50 év házasság után brutálisan meggyilkolta feleségét a Somogy megyei férfi

Baltával és késsel végzett az asszonnyal.
2022-07-11 13:07:53

SZFE-s pulóvere miatt zaklatta egy férfi Bajor Lilit a Ferenciek terén

A férfi épp a templomba ment, de elõtte még nekiesett a színésznõnek.
2021-10-05 11:06:56

Meghalt egy nõ Dunaharasztiban, mert az élettársa magára hagyta, miközben ömlött belõle a vér

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki magára hagyta vérzõ élettársát, aki a sérülése következtében életét vesztette.
2023-02-02 10:05:53

2023-02-02 10:06:11

2023-02-02 10:07:01

2023-02-02 10:17:47

Psota Irén sírva mesélt tragikus múltjáról

Az apja terrorizálta, késsel és pisztollyal is megtámadta az édesanyját.
2023-02-25 09:08:41

Kétszer is kirabolta ugyanazt a boltot egy budapesti férfi

Mindkét aklalommal késsel támadt az eladóra és a kasszában lévõ pénzt követelte.
2023-11-07 11:09:27

Mit csinált a többi utas? Késsel fenyegetve raboltak ki egy nõt a 6-os villamoson ? döbbenetes videó

Késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nõt egy 50 éves férfi a 6-os villamoson néhány hónappal ezelõtt. Most emeltek vádat ellene.
2023-01-11 14:06:08

2023-01-11 14:06:38

2023-01-11 14:09:29

Elképesztõ felvételen a világ legszánalmasabb rablója - videó

Késsel fenyegette meg az eladót, akitõl háromszor kért pénzt, de egyszer sem kapott.
2023-04-25 16:11:56

Agyba-fõbe verte a 19 éves nõt a nyílt utcán a somogyszentpáli férfi

Az autóban hazafelé összevesztek, majd a ház elõtt a férfi megtámadta a nõt.
2021-08-29 15:06:44

Késsel fenyegette meg a munkaadóját egy férfi a balatonfüredi vásárcsarnokban

Önbíráskodás kísérlete miatt indított eljárást a Balatonfüredi Rendõrkapitányság egy 44 éves helyi lakossal szemben. A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatása szerint a férfi kedd délelõtt elment a helyi vásárcsarnokba, majd pénzt követelt az ott dolgozó munkaadójánál az elõzõ napokban elvégzett úszómedence-tisztításáért. A sértett elmondta neki, hogy azt már elõzõ nap kifizette, nem tartozik neki, mire a férfi elõvett egy zsebkést, és megfenyegette õt. A bejelentést követõen a kiérkezõ rendõrök a helyszín közelében elfogták az elkövetõt, majd elõállították a helyi kapitányságra, a...
2021-08-11 16:06:13

Késsel a kezében tört-zúzott egy bekokainozott férfi Újbudán - Videó

Késsel fenyegetõzött, ugrált a kocsik tetején, az egyiknek pedig a rendszámtábláját is letépte.
2022-09-09 17:18:39

Magára gyújtotta a lakást egy férfi a XIII. kerületben ? videó

Bezárkózott és magára gyújtotta a lakást, továbbá gázrobbanással és késeléssel fenyegetõzött egy zavart férfi a XIII. kerületben. Már fuldoklott, amikor a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) rendõrei kihozták a sûrû füstbõl.
2023-08-15 11:18:19

2023-08-15 11:40:29

Késsel fenyegette a közterest, majd kirúgta a rendõrautó ablakát

Késsel fenyegette meg a vele szemben szemben eljáró közterület-felügyelõt egy ittas férfi egy oroszlányi itallerakat elõtt. A férfi alpári módon szidalmazni kezdte a közterest, majd azzal fenyegette, hogy hasba szúrja a kezében lévõ késsel. A helyszínre érkezõ rendõrök kényszerítõ eszközt alkalmaztak a férfival szemben, majd beültették a szolgálati gépkocsiba. Az agresszív férfi még ekkor sem bírt leállni, és kirúgta a rendõrautó jobb hátsó ablakát, amivel 55 ezres kárt okozott. A Tatabányai Járásbíróság letartóztatást indítványozott a hivatalos személy elleni erõszakkal és rongálással gyanús...
2021-06-09 13:06:02

Késsel rontott neki a múzeumot õrzõ katonáknak egy egyiptomi férfi: ezért követte el szörnyû tettét

Harminc év börtönbüntetésre ítélte a párizsi különleges esküdtszék csütörtökön azt a 33 éves egyiptomi férfit, aki 2017-ben késsel támadt katonákra a Louvre múzeumánál.
2021-06-25 07:05:51

2021-06-25 07:05:52

Asztallábbal verte össze volt élettársát és annak párját egy soproni férfi

Egy 41 éves soproni férfi 24 éves barátjával együtt berontott volt élettársához, és annak jelenlegi párjához, majd egy asztallábbal ütlegelte õket.
2022-03-20 19:12:30

Késsel ment kirámolni a dohányboltot egy egerbaktai férfi, egy üveg bor lett a zsákmánya

Egy egerbaktai dohányboltból hívták a helyi körzeti megbízottat szerda délután, hogy egy férfi késsel fenyegeti az ott dolgozó alkalmazottat. A rendõr azonnal a helyszínre sietett.
2022-10-13 22:13:09

A jászsági férfi felszólította a feleségét, hogy ölje meg õt: végül a férj szurkálta halálra párját

A Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség súlyosabb büntetést indítványozott azzal a jászsági férfival szemben, aki egy konfliktus következményeként arra szólította fel feleségét, hogy ölje meg, majd amikor felesége ellenkezett, többször, halálosan megszúrta a késsel, és magára hagyta a holttestet.
2023-12-07 12:08:41

2023-12-07 12:08:11

2023-12-07 12:07:24

Az olasz válogatott csatár nagyapja késsel fenyegetõzött egy bárban

Nemrégiben a futballista édesapja is botránnyal hívta fel magára a figyelmet.
2021-11-18 13:11:14

Késsel támadt a kiérkezõ rendõrökre egy családjával balhézó padányi férfi, rálõttek, hogy megfékezzék

Késsel támadt a kiérkezõ rendõrökre egy családjával balhézó negyven év körül férfi Padányban. A Paraméter beszámolója szerint több lövést is leadtak a veszélyben lévõ rendõrök azért, hogy megfékezzék az agresszív férfit. A lap információi szerint rálõttek a családfõre, s egy rendõr is megsérült az incidens során. A nagyszombati rendõrség a portál megkeresésére azt közölte, hogy a történtek dokumentálása folyamatban van, ezért csak késõbb adnak az ügyben bõvebb tájékoztatást. The post Késsel támadt a kiérkezõ rendõrökre egy családjával balhézó padányi férfi, rálõttek, hogy megfékezzék first app...
2023-08-29 14:42:20

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   marina city   •   superapro   •   natcon   •   haarp   •   mobile   •   omegle   •   netapro   •   reacher   •   aaa   •   invincible   •   danka   •   dior   •   bableves   •   komarom   •   oraallitas   •   kek pelikan   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   akgggarmi   •   spinoza haz   •   travis kelce   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   eiffel   •   kun anna   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   berontott egy parizsi templomba egy ferfi kessel es egy magara szerelt ovvel es megtamadta a hiveket   •   ki gondolna hogy torokbalint a harvard zsenikeltetoje   •   a vilagbajnok kos hubert elhagyhatja arizonat es kovetheti legendas edzojet   •   defense secretary we have offensive options to respond to hacks   •   jlfizetinternetesm   •   befeketetés   •   terkepen mutatjuk hol zaklatjak leginkabb a keregetok a budapestieket   •   us military says it killed al qaida leader in drone strike   •   egyiptomba erkezett az ensz fotitkara 2   •   oltasi terv szinte elerhetetlen a hibabejelentesre letrehozott telefonszam   •   nyugdías   •   unalom helyett egyediseg es luxus kiprobaltuk a vadonatuj ds 4 et   •   zi12i12i   •   a fidesz es az ellenzek is behuzott egy egy keruletet ujbudan   •   szep fiunk lenne maris gyereket akar a valovilag szerelmesparja valen otig meg sem allna 2   •   produk�lhat   •   condemnation builds over deadly government airstrike in tigray 2   •   viszontnews   •   otoslotto nyeremeny   •   utnvknyv   •   egyeuros hazak olaszorszagban tenyleg megeri   •   donald trump stabja pennsylvaniaban is bukta az elnokvalasztasi csalast kialto keresetet   •   verte es szexualisan bantalmazta egy magyar idosotthon 77 eves lakojat az egyik apolo 3   •   legalabb tizenegy halalos aldozata volt az indoneziai nagy vulkankitoresnek 2   •   ket soktizmillio forintos bentley is osszetort egy balesetben az m0 son 2   •   védés   •   Pumukli   •   Grundstück   •   iratszállítás   •   iratszekrény   •   how this city in south korea went cat crazy   •   suzanne shepherd   •   nagy bejelentes ezentul receptre irja fel a mozgast a haziorvos a magyaroknak 3   •   tnplgmaxz   •   israeliwarcabinetmem   •   endrei judit evtizedes leveleket oriz   •   moderna   •   why a plane to rwanda wont be taking off any time soon   •   Alakítsd   •   tizezrek tuntettek a kanari szigetekre zudulo turizmus ellen   •   lochhead   •   falfülke   •   tobbszor is csalason kaptak iden januarban ot perccel hamarabb fujt le egy meccset megis biraskodhat az idei foci vb n 2   •   Gzkszlkftstec   •   tobb mint 23 millio forintert kelt el cristiano ronaldo csapatkapitanyi karszalagja   •   faaprító   •   futurepc   •   Cianuro   •   Vakáció   •   mindent elkovettek a magyar kapus megtartasaert a veszprem azonban keri vissza tehetseget