Meglepő döntést hozott Amerika az izraeli szállítmányoknál - Kiderült, hogy miért

Az Egyesült Államok valóban felfüggesztett egy bombaszállítmányt Izrael számára a rafahi katonai készülődés miatt - ismerte el Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán a kongresszusban tartott meghallgatáson.
2024-05-08 20:07:10

Hétfőről keddre virradóan az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai megkezdték a Gázai övezet déli részének ostromát. Az Egyesült Államok, illetve Jeruzsálem több nyugati szövetségese is felszólította a zsidó államot arra, hogy a térségben élő civilek evakuálásáig, valamint a humanitárius helyzet rendezéséig ne indítson katonai akciót, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy csak minimálisan sikerült nyomást gyakorolniuk Izraelre.
2024-05-08 18:08:03

Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal

Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
2024-05-08 16:06:58

Megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Céljuk, hogy támogassák egymás munkáját.
2024-05-07 16:10:04

Megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Céljuk, hogy támogassák egymás munkáját.
2024-05-07 16:07:28

Kína hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen

A támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatók.
2024-05-07 14:13:38

Kína hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen

A támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatók.
2024-05-07 14:12:25

Kína hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen

A támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatóak.
2024-05-07 12:11:32

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász föld alatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 12:10:59

Kína hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen

A támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatóak.
2024-05-07 12:10:52

Kína hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen

A támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatóak.
2024-05-07 12:09:53

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász földalatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 10:12:01

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász földalatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 10:11:42

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar EU-elnökség feladata a védelmi ipar felpörgetése lesz

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter a Magyar Atlanti Tanács (MAT) konferenciáján tartott vitaindító beszédet. A tárcavezető több más téma mellett kiemelte: a magyar soros EU elnökség egyik fő feladata az európai fegyvergyártás felpörgetése lesz.
2024-05-07 10:07:59

Felvételek: így kezdődött meg az invázió, amit Amerika nagyon nem akart látni

Rövid felvételt tett közzé az izraeli hadsereg (IDF) a Rafah elleni invázió első szárazföldi műveleteiről. Az izraeli katonák ma reggel foglalták el a határátkelőt a Gázai övezet és Egyiptom közt.
2024-05-07 10:07:58

Kína hekkertámadást intézett a brit védelmi minisztérium ellen

A kibertámadás egy bérszámfejtő rendszert ért.
2024-05-07 08:10:04

Kína hekkertámadást intézett a brit védelmi minisztérium ellen

A kibertámadás egy bérszámfejtő rendszert ért.
2024-05-07 08:06:55

Háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia az európai védelmi iparnak

Az európai védelmi iparnak háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia, hogy Európa gyorsabban, többet és közösen állítson elő katonai eszközöket Ukrajna azonnali és hosszú távú támogatására - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben, az EU-Ukrajna védelmi ipari fórum egynapos ülését követően hétfőn.
2024-05-06 20:07:39

Belebukott a dán mezőgazdasági miniszter a nyércek levágásának tervébe

A dániai nyérceket levágását azért kezdeményezték, mert a koronavírus egy új mutációjával fertőződtek meg.
2020-11-18 14:07:36

Belebukott a dán mezőgazdasági miniszter a nyércek levágásának tervébe

A dániai nyérceket levágását azért kezdeményezték, mert a koronavírus egy új mutációjával fertőződtek meg.
2020-11-18 14:07:36

Gulyás Gergely: Hétfőn kezdődik a tanárok koronavírus-tesztelése - élő

A kijárási korlátozásokról, az egészségügy küzdelméről, valamint Orbán Viktor és az Európai Unió költségvetési harcáról szólt az elmúlt hét. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a második online Kormányinfón számolnak be a részletekről. Kövesse velünk élőben.
2020-11-19 10:12:22

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Már egy órával előre jelzi az epilepsziás rohamot egy új kütyü

Az agyhullámokat monitorozó, viselhető elektroenkefalográfot (EEG) fejlesztettek ki izraeli kutatók, amelynek mért jeleit a mesterséges intelligencia elemzi, és szól, ha közeledik a baj.
2020-11-20 09:09:16

2020-11-20 09:09:17

Az Ericsson szerint ami most következik, az a szinkronizált valóság

A generációugrás mostanra megtörtént a világ összes régiójában, több tucat ország száznál is több szolgáltatójánál elérhető az 5G szolgáltatás. Bár a legtöbb szó a technológia ipari felhasználásáról esik, az egyéni és üzleti mobilelőfizetők számára is új lehetőségek sorát hozza el az új hálózat – h...
2020-11-21 07:08:23

2020-11-21 07:08:24

Újságíró trollkodta meg az EU titkos védelmi konferenciáját

Egy véletlenül kiposztolt kép alapján kitalálta a jelszót és az Európai Unió egyik legérzékenyebb területéről folytatott videókonferenciára jutott be egy holland újságíró. A holland védelmi miniszter rendőrökkel fenyegette, de közben mosolygott.
2020-11-21 18:06:58

Kásler Miklós: Rendkívüli idők állnak előttünk

Az emberierőforrás-miniszter szerint az egészségügyi dolgozók testesítik meg a magyar állam szellemiségét, ami nem más, mint a kitartás és a fennmaradásért folytatott küzdelem.
2020-11-22 11:07:51

Kásler Miklós: Egy emberként adózunk tisztelettel az egészségügynek!

A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.
2020-11-22 12:07:36

Szíriában legkevesebb tizennégyen haltak meg az izraeli légicsapásokban

Az áldozatok Irán-párti milíciák tagjai voltak.
2020-11-22 16:06:12

Új tervet mutatott be Novák Katalin: Az idősek bármikor mehetnének boltba, a fiatalabbakat nem engednék be a védett idősávban

A tavaszitól eltérő módon, de újra vásárlási idősávok bevezetését kérte az Idősek Tanácsa, a javaslatot a családügyi miniszter ismertette.
2020-11-23 10:06:31

Varga Mihály bejelentette, hogy kedden majd bejelentenek valamit

A Gazdaságvédelmi operatív törzs további húsz javaslata kerülhet be a jogszabályok közé – mondta el a pénzügyminiszter.

2020-11-23 10:06:47

Varga Mihály bejelentette, hogy kedden majd bejelentenek valamit

A Gazdaságvédelmi operatív törzs további húsz javaslata kerülhet be a jogszabályok közé – mondta el a pénzügyminiszter.
2020-11-23 10:06:48

Orbán Viktor bejelentette, hogy jön az időseknek fenntartott idősáv a boltokban

Az idősek bármikor mehetnek boltba, 65 évnél fiatalabbakat viszont napi két órában nem engedhetnek be oda.
2020-11-23 12:05:55

Orbán Viktor bejelentette, hogy jön az időseknek fenntartott idősáv a boltokban

Az idősek bármikor mehetnek boltba, 65 évnél fiatalabbakat viszont napi két órában nem engedhetnek be oda.
2020-11-23 12:05:59

Legyőzte a fertőzést az ukrán elnök

Ukrajnában már több miniszter, Dmitro Razumkov házelnök, első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk és több mint kilencven képviselő fertőződött meg.
2020-11-23 13:06:44

Bejelentette betegségét, másnap meghalt Freddie Mercury

2020-11-23 13:06:45

Mégsem akkora sikertörténet a szlovák országos tesztelés, mint amekkorának elsőre tűnt

A hétvégén a harmadik kör ment le, alig több, mint 80 ezer érdeklődővel. Politikai sikerként működött, de azt nem tudta eltakarni, hogy a miniszterelnök hetek óta párbajozik a gazdasági miniszterével.
2020-11-23 17:05:58

2020-11-23 17:05:59

2020-11-23 18:06:07

Joe Biden megnevezte a külpolitikai és biztonsági miniszter-jelöltjeit

A magyar származású külügyminiszter-jelölt, Antony Blinken is köztük van.
2020-11-23 20:07:42

Ma indul a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

A fesztivált az amerikai Ellenállás című film nyitja meg, amelyben Röhrig Géza és Kerekes Vica is szerepel.
2020-11-24 07:05:54

Varga Judit: What else Mr. Clooney?

Az igazságügyi miniszter is üzent Facebook-oldalán George Clooney-nak.
2020-11-24 18:05:57

Kásler Miklós elmondta, hogy mikor lehet vakcina idehaza

A miniszter szerint „ha csak valami durva változás nem történik, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot.″
2020-11-24 21:06:06

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az ellenzék a nők elleni erőszak megszüntetésére

Az ellenzéki pártok szerint növelni kell az anyaotthonok kapacitását és az iskolapszichológusok számát, és meg kell erősíteni a jelzőrendszert is. Novák Katalin miniszter ezzel szemben arról beszélt, az ellátórendszer háromszorosára bővült az elmúlt években, a krízisközpontok is magasabb támogatást kapnak.
2020-11-25 10:06:08

2020-11-25 10:06:09

1100 magyar katona volt koronavírusos

Kétszáz magyar katona most is koronavírus-fertőzött, kilencszázan már meggyógyultak – tájékoztatott a honvédelmi miniszter.
2020-11-25 12:05:58

1100 magyar katona volt koronavírusos

Kétszáz magyar katona most is koronavírus-fertőzött, kilencszázan már meggyógyultak – tájékoztatott a honvédelmi miniszter.
2020-11-25 12:05:59

A külföldi tb-jogviszonyt is elfogadják az otthonfelújítási támogatás igénylésénél

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter újabb részleteket közölt a támogatás feltételeiről.
2020-11-25 15:06:05

Varga Judit: A holland ügyészség nem független, mégsem érdekli az uniót

Az igazságügyi miniszter szerint az unió most papírt adott a hollandoknak arról, hogy nem függetlenek az ügyészeik.
2020-11-25 17:06:26

Szijjártó: Negyedóra alatt lezárult a gazdaságvédelmi pályázat

A külgazdasági miniszter tájékoztatása szerint negyedóra alatt 350 magyar vállalat nyújtott be pályázatot.
2020-11-25 19:06:06

Van egy remek védelmi funkció az androidos mobilokban ? így hívhatja elő

Aki nem szereti más kezébe adni a telefonját, de ezt kénytelen megtenni, egy apró beállítás segítségével könnyen megvédheti adatait.
2020-11-26 07:06:04

Gulyás Gergely: nem szigorít a kormány, maradnak az eddigi intézkedések

A miniszter arról is beszélt, hogy az idősek bármikor vásárolhatnak a védett idősávon túl is.
2020-11-26 10:06:23

Kiadta a listát a Huawei: ezek az eszközök még biztosan kapnak Android-alapú frissítést

A Huawei bejelentette, hogy néhány idei és tavalyi készüléke még az év vége előtt megkapják az EMUI 11 nevű új felhasználói felületet. Van néhány olyan modell is, amelyre jövőre érkezik majd a frissítés. A többi készülék, úgy tűnik, kimarad.
2020-11-26 11:06:36

2020-11-26 11:06:37

Már álinstaprofilja is van Varga Juditnak, valaki reklámokat küldözget a miniszter nevében

A politikus megtette a szükséges lépéseket.
2020-11-26 16:06:12

Patrióta megközelítés nélkül nem lehetünk sikeresek

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is részt vett a Patriotic Talks elnevezésű online nemzetközi konferencián.
2020-11-27 09:07:06

Jövő héten már Oroszországban tanulmányozhatják a magyar orvosok az oltóanyag előállítását

Mindezt a magyar külügy és külgazdasági miniszter jelentette be, aki az orosz egészségügyi miniszterrel tárgyalt
2020-11-27 14:06:04

Felelőtlenség Brüsszel részéről, hogy ideológiai vitákkal húzza az időt

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint sürgősen segítséget kell nyújtani azoknak a tagállamoknak, melyeket a koronavírus-járvány gazdaságilag a leginkább sújtott.
2020-11-27 17:06:10

Egy miniszter figyelmeztette a Wizz Airt, hogy problémáik lehetnek Norvégiában

A magyar légitársaság üzleti modellével van gondja Knut Arild Hareide-nak.
2020-11-27 19:06:10

Kásler Miklós: A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást

Bár pontosan nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk, győzni fogunk – véli a miniszter.
2020-11-28 13:05:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   jazz   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   sz   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ajandekozzon energiaspiralt karacsonyra 22   •   stks   •   rendhagyo mezcserevel bucsuzott szeretett csapatatol az argentin focista video   •   azt mondta alairast gyujt ellokte az idos nenit es kirabolta   •   ugy ordit a maserati extrem ujdonsaga mintha nem lenne holnap video 2   •   52 darab 3000 eves szarkofagot es egy halotti templomot talaltak egyiptomban 2   •   videon a hostett igy mentettek ki egy magatehetetlen vak kutyat a rendorok egy tobol 2   •   felrevezethette ugyfeleit a deutsche bank alapkezeloje vizsgalodik az amerikai felugyelet   •   belerokkan a futamokba hamilton elkepeszto bajban a forma 1 legendaja 2   •   terrortamadas veszelyere hivta fel a figyelmet az fbi   •   nem alkotmanyossagi kerdes az ab szerint hogy ittasan rollerezes miatt buntettek meg valakit 2   •   doppingvetseg miatt felfuggesztettek az olimpiai bajnok sportolot   •   mi tortenik a vac balassagyarmat vonalon negy napon belul masodszor siklott ki a vonat   •   bpxivkerelad7lak17bp xivkerelad7lak17a2ah ref   •   ertekesitesenek   •   sheinbaum holds 17 point lead in mexico race poll shows   •   legi felvetelek mutatjak milyen karokat okozott az iszfahani bazison az izraeli tamadas   •   korhazba kerult az ormeny elnok   •   szivszorito a korhazbol jelentkezett a haja leborotvalasa utan a baywatch rakbeteg sztarja foto   •   malala yousafzai tells desert island discs birmingham has become a second home   •   csokken a halottak szama egy nap alatt hetezer embert oltottak be   •   lady gaga a capitoliumbol uzent a vilagnak   •   osszefeszultek egymasnak esett ket sofor a xiv keruletben video   •   hunsail   •   eloszor beszelt a szakitasa reszleteirol a dancing with the stars tancosnoje   •   legalizalnak az abortuszt a magzat 12 hetes koraig nemetorszagban   •   kozmikus fekete ozvegyekre bukkantak   •   vsquare tiborcz istvan megprobalta megvenni a magyarorszagi spar t   •   a hideg futkos a hatunkon az apple uj nyomozos sorozatatol   •   valaszolt gyorfi palnak az egeszsegugy sulyos rendszerhibajara figyelmezteto orvos   •   ellenzeki aktivistak tucatjait vettek orizetbe hongkongban 2   •   szazszazalekos a feldolgozottsag putyin toronymagasan nyerte az orosz valasztasokat 2   •   xavi lesz a barcelona vezetoedzoje 2   •   raeghet a csaladon beluli eroszak vadja magyar peterre jogi kepviseloje beszelt a tortentekrol   •   woman with a watch picasso masterpiece of golden muse sells for 113m   •   lelottek az iszlam allam ket terrorista parancsnokat   •   nyakon es arcon szurta vendeget egy reszeg kocsmaros   •   ujra megjelent a madarinfluenza 90 ezer pulykat olnek le komarom esztergom megyeben 4   •   the economic shock brexit is about to unleash was a glaring omission from rishi sunaks spending review   •   egy szerencses magyar csaknem 500 millio forintot nyert szerda este   •   itt van a bizonyitek hatalmas orosz tamadas indul ukrajnaban   •   a kis yoda is elutazott a nemzetkozi urallomasra   •   xi jinping brought hong kong to heel now hes back in a city transformed   •   egy kamaszlanyt keresnek a szekesfehervari rendorok   •   taroczy szerint marozsan alcaraz felett aratott hihetetlen gyozelme megmutatta a magyar ferfi tenisz melyseget   •   10 honap bortonre iteltek ii erzsebet kiralyno unokaoccset   •   tujaoptioncomhsconfi   •   bezsokmegszntets   •   energiaspiral 4   •   iden jellemzoen online programokkal emlekeznek a kommunizmus aldozataira