Begipszelt lábbal bulizott Victoria Beckham, majd férje hátán távozott

Zsebbe nyúlós este volt.
2024-04-21 20:10:25

Kalapáccsal zúzta szét az új párja bokáját és kezét, majd széttörte rajta a gipszet

Módszeresen verte az élettársát a próbaidő alatt egy kecskeméti férfi a néhány hónapos együttélésük alatt. A Kecskeméti Járási Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt állítja bíróság elé az elkövetőt. Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi eltörte a nő kezét és lábát is, a harmadik alkalommal pedig olyan erővel ütötte meg a gipszben fekvő élettársának a karját, hogy széttört rajta a gipsz. A páros a börtönből feltételesen szabaduló férfi nagymamájának kec...
2023-10-26 09:14:08

Begipszelt lábbal jelentkezett Manuel: ez történt

Durva baleset érte Manuelt, be kellett gipszelni a lábát. A rapper egy fellépés során sérült meg.
2023-09-29 10:16:39

Begipszelt lábbal jelentkezett Manuel: ez történt

Durva baleset érte Manuelt, be kellett gipszelni a lábát. A rapper egy fellépés során sérült meg.
2023-09-29 10:06:07

Megszólalt Valkusz Milán: Marics Peti lába eltört a parkos nagykoncerten ? Videón a szerencsétlen mozdulat

A Blikk is megírta, hogy Marics Peti hatalmasat esett a Budapest Parkban tartott fellépésükön, ezért tolószékkel vitték el a helyszínről, ám később begipszelt lábbal folytatta a koncertet. Az énekes eséséről videófelvétel is készült.
2023-06-23 07:08:20

Megszólalt Valkusz Milán: Marics Peti lába eltört a parkos nagykoncerten ? Videón a szerencsétlen mozdulat

A Blikk is megírta, hogy Marics Peti hatalmasat esett a Budapest Parkban tartott fellépésükön, ezért tolószékkel vitték el a helyszínről, ám később begipszelt lábbal folytatta a koncertet. Az énekes eséséről videófelvétel is készült.
2023-06-23 07:07:18

Begipszelt karral is próbál Eszenyi Enikő

Megszállottan készül a visszatérésre.
2023-04-26 07:10:15

Begipszelt karral is próbál Eszenyi Enikő: megszállottan készül a visszatérésre a balesete után ? exkluzív fotók

Újra színpadon Eszenyi Enikő. A színésznő a Csodálatos vagy, Júlia! című, a Játékszínbe tervezett darab február 21-i fotóspróbáján olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a csuklója, amit meg is kellett műteni.
2023-04-26 05:05:49

Begipszelt karral is próbál Eszenyi Enikő: megszállottan készül a visszatérésre a balesete után ? exkluzív fotók

Újra színpadon Eszenyi Enikő. A színésznő a Csodálatos vagy, Júlia! című, a Játékszínbe tervezett darab február 21-i fotóspróbáján olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a csuklója, amit meg is kellett műteni.
2023-04-26 05:05:44

Kisebb baleset érte Márki-Zay Pétert, januárig begipszelt kézzel kampányol

Márki-Zay Péter vasárnap ?egy Mikulás-gyáras? látogatáson vett volna részt, de az eseményt törölték. Nem sokkal később ki is derült, hogy miért. Az ellenzék miniszterelnök-jelölte Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szombat este az egyik budapesti strandfürdőben volt gyerekeivel, amikor baleset érte. Azt írja, hogy a hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment. Remélem, minél hamarabb hazaengednek Hódmezővásárhelyre. Az alkaromat januá...
2021-12-19 14:08:48

Rácz Jenő félelmetesen néz ki begipszelt fejjel

Március 15-e miatt ugyan elmaradt az Életünk története következő epizódja, de jövő héten visszatér Friderikusz Sándor műsora. A második évadban Istenes Bencét és Csobot Adélt, majd Nagy Zsoltot és feleségét öregítették meg, a soron következő páros pedig Rácz Jenő és menyasszonya, Gyuricza Dóri lesznek. Kapcsolódó Életünk története: Istenes Bencéből 93 éves bácsikát csináltak Párja, Csobot Adél pedig 86 lett a hat évtizedes öregítés után. A műsor felvétele előtt nekik is át kellett esniük a mintavételen, amiről Csobot Adél azt mondta, hogy annyira félt, hogy a maszkosoknak...
2021-03-16 08:07:33


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   aza   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   L   •   perapro   •   budapest   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   serulten harcolt sirt zokogott az exatlon egyik legkemenyebb versenyzoje   •   uj kedvezmenyt kaptak a diakhitelt felvevo nok ime a reszletek 2   •   a telefonhivas amire cristiano ronaldo vart de sosem erkezett meg   •   retiring jj watt reduced to tears by tribute video featuring family and nfl stars including tom brady   •   uj ipad minit villantott az apple   •   az erdotuzet olto repulogep zuhant le egy gorog szigeten   •   kapitanynak alltak schobert norbi fiai foto 2   •   horvat lili alkotasa nyerte a filmfesztivalok new vision dijat   •   aggodik a vilag sorsa miatt az elit   •   egyre vadabb alhirek jelennek meg mar a kreml is megszolalt putyin allitolagos halalarol 2   •   toszkanai vitorlazoversenyen bukkant fel habony arpad 2   •   a juventus folenyes gyozelemmel kezdte az evet   •   mindenki sirt az exatlonban   •   a stilus maga az ember vajon jol valasztanak oltozeket a magyar politikusok a stylist most pontozta oket   •   kulfoldi megrendelesekhez juttathat egy femmegmunkalo ceget a magyar multi program   •   nine of 12 super league clubs recommit to uefa and admit project was a mistake   •   extrem veszelyek leselkednek a magyar iparra nem all helyre a vilag rendje a jarvany utan   •   a total lack of discipline clarissa ward visits abandoned russian foxholes   •   megint gyengult a forint ez az oka   •   ii erzsebet meglatogatta a vilag legregebben futo szappanoperajanak stabjat   •   szijjarto peter 200 ezer astrazeneca vakcinaval indult el lisszabonba   •   egy evunk maradt babavaro hitelt igenyelni   •   langolt egy auto az m3 as autopalyan 2   •   portik tamas megint trukkozik az utolso pillanatban huzta meg a varatlant   •   uj adot tervez kivetni a kormany az iparbiztonsag erdekeben 2   •   javulgat a gazdasagi bizalom magyarorszagon   •   investigative reporters targeted in venezuelan government probe   •   nagyszeru hirrol szamolt be bochkor gabor   •   a fox news kulso munkatarsa lesz mike pompeo volt amerikai kulugyminiszter   •   a kornyezeti bunozes elleni egyuttmukodesi megallapodast irt ala het allamigazgatasi szerv   •   myanmar court extends aung san suu kyis prison sentence to 33 years 2   •   mav hajszalon mult a katasztrofa   •   rakosinak koszonheti a gyurcsany klan a villajat   •   E1llE1shegesztE1llE1   •   arral szemben dizelmotorral is kaphato a sportos cupra leon   •   ratamadt a pultosnore mert nem hagytak szundikalni a kocsmaban 2   •   sainz nem ricciardora inkabb a felugyelokre neheztelt a verseny utan   •   szel bernadett hiaba probalta megszerezni az orosz es kinai vakcina beszerzeserol szolo szerzodeseket   •   figyelem szalmonellagyanus kolbaszok miatt jelzett az aldi ha vett belole vigye vissza   •   bakteriumokra bukkantak osi kristalyokban   •   csunyan kohog a gyerek vajon asztma vagy krupp igy tehetunk kulonbseget 2   •   csillogas a voros szonyegen itt vannak az oscar galak tortenetenek legdragabb ekszerei fotok 2   •   rekordevet zart tavaly a magyar praktiker   •   a volunteer collective is setting up free pay phones in philadelphia   •   bardosi sandor a dwts rol arra vagyom ebben a musorban hogy vegre elvezzem a tancot   •   real housewives star jen shahs virtual court hearing experiences technical issues after more than 250 people called in   •   tizbol negy magyar meg iden harmadszor is beoltatna magat   •   ket kisgyereket gazolt el egy autos janoshalman majd azt mondta a szemebe suto nap miatt nem latta oket   •   johnny depp dalt irt az amber heard elleni ragalmazasi pererol   •   inflaciokoveto kotvenyek forint regios reszvenyek ime a magyar befektetesi szakertok tippjei