Rég nem láttunk ekkora többlethalálozást Magyarországon

Rendszeresen monitorozza az általános többlethalálozás alakulását idehaza a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Survaillance Központja. A napokban megjelent gyorselemzésükben a járványügyi szakemberek kiemelték: 2023 utolsó heteiben 7% többlethalálozás volt megfigyelhető a 2014-2019-es (vagyis Covid-járvány előtti) évek azonos időszakához képest. Az idősek esetében sajnos ebből a szempontból még súlyosabb volt a tavaly év vége.
2024-05-04 23:06:20

Bejutott a Ferencváros a vízilabda-BL legjobb négy csapata közé

Máltán lehet küzdeni a döntőért.
2024-05-04 00:06:33

Elindult a kínai űrszonda a Hold "sötét oldalára"

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
2024-05-03 19:06:37

Megható búcsút terveznek a veszprémi kézisnek, aki a kemény maggal drukkolt a BL-meccsen

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának szurkolói búcsúpikniket szerveznek az idény végén távozó francia balátlövőnek, Kentin Mahénak. A klub december közepén jelentette be, hogy az irányítóként is bevethető, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mahé hat szezon után távozik, mert nem élnek a szerződésében szereplő opciós hosszabbítás lehetőségével. A játékos a bajnokságot kétszer, a Magyar Kupát és a SEHA Ligát három-három alkalommal nyerte meg a bakonyiakkal, egyszer pedig Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott. A drukkerek csütörtökön közölték, hogy Blatonfüreden köszönnek el a kedvencüktől, m...
2024-05-02 18:08:05

Megvan, ki lesz a Közgyűjteményi Központ integrációért felelős vezetője

Demeter Szilárd jobbkeze korábban a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója volt.
2024-05-02 15:08:40

ATV-vezérigazgató: "Elképzelhető, hogy visszatérhet Somos András a tévécsatornához"

Különös fordulatot vehet Somos András, volt ATV-s műsorvezető további tévés élete. Egy rendhagyó beszélgetés során a tévécsatorna vezérigazgatója, Németh S. Szilárd kijelentette: elképzelhető, hogy újra megjelenhet a képernyőn.
2024-05-02 11:06:14

2024-05-02 11:05:53

Tíz éve nem láttunk a hazai ingatlanpiacon ilyen alacsony számokat

Tíz éve nem volt olyan alacsony a hazai ingatlanbefektetési piac forgalma, mint 2023-ban. A mintegy 600 millió euró 38 százalékos visszaesést jelent a megelőző évhez képest. A csökkenés közepette viszont tovább emelkedett a magyar befektetők aránya, elérve a 82 százalékot. Ezzel párhuzamosan az irodapiacon és az ipar-logisztika szegmensben is emelkedtek a hozamok, miután a magas finanszírozási költségek és a mérsékelt bérleti kereslet továbbra is kivárásra ösztönzi a befektetőket. Mindez azonban nem magyar sajátosság, Nyugat-Európában is hasonló folyamatokat látunk, ahol az elmúlt két évben a ...
2024-05-02 06:06:09

Összeverték Németh Kristófot, kihívták a rendőrséget

Folyt a vére, műteni is kellett.
2024-05-01 13:08:48

Demeter Szilárd: Itt tartunk most

Jövő héten lesz húsz éve annak, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz.
2024-05-01 11:08:52

Csak egyszer láttunk ilyet: rengeteg a gáz a magyar és uniós tárolókban

A magyar gáztárolók együttes töltöttsége a legfrissebb, ma reggeli, adat szerint továbbra is 68%-os, ami az elmúlt évtized rekordja közeli szintet jelent, és egyúttal jócskán túlszárnyalja a május elsejére elvárt 37%-os szintet. Nemcsak itthon rekordközeli a gáztárolók töltöttsége, hanem összeurópai szinten is igaz ez.
2024-05-01 10:06:40

Gy. Németh Erzsébet: Nem kell bablevest hozni nekem a börtönbe

A DK-s országgyűlési képviselője reagált mentelmi jogának felfüggesztésére.
2024-04-30 21:08:43

Gy. Németh Erzsébet: Nem kell bablevest hozni nekem a börtönbe

A DK-s országgyűlési képviselője reagált mentelmi jogának felfüggesztésére.
2024-04-30 21:06:42

Hat héten át őrült tempót diktál majd a Tesco

Ezt nem láttuk jönni.
2024-04-30 15:09:06

Felfüggesztették Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát

2024-04-30 14:11:18

Felfüggesztették Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát

2024-04-30 14:10:33

Felfüggesztette az Országgyűlés Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát

Áder János húga jelentette fel rágalmazás miatt.
2024-04-30 14:09:08

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

2022-11-10 21:06:03

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

XVI. Benedek pápa élete: hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett

XVI. Benedek pápa, született Joseph Ratzinger, Marktl am Innben látta meg a napvilágot, Joseph és Maria Ratzinger harmadik gyermekeként 1927. április 16-án, éppen húsvét előtt, nagyszombaton. Egyszerű és szerény életét az Istennek és a hitnek szentelte, amely olyannyira betöltötte lelkét, hogy hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett, és annál sokkal többet.
2022-12-31 12:07:33

2022-12-31 12:09:16

2022-12-31 12:11:16

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-20 16:41:42

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Budapesten! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: ...
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap.Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Szeretettel várunk az apróhírdető centrum oldalunkra

Akár vállalkozó vagy, akár magánszemély, ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Te csak add fel a hirdetést, a többi a mi dolgunk. Bízz bennünk!
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:44

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   f   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   b   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   majmokat tamadnak meg emberek pedig a majomhimlonek nincs koze a majmokhoz   •   pentagon review panel recommends taking sexual assault investigations out of commanders hands   •   nothing untoward in coded messages sent from england dressing room   •   wed take more cash from race row tory donor minister   •   nincs mindenkinek egy teljes napja arra hogy leadja a szavazatat harcsa veronika a levelszavazas mellett kampanyol   •   gaspar gyozo szerint bea asszonynak plasztikai mutetre lenne szuksege az arca tepsis lett video 2   •   dzsudlo esoben beton hofi szelben gyerekek kuckoban   •   vulkankitores a fulop szigeteken tobb ezren menekultek el 2   •   szivszorito sorokkal bucsuzott kobor janostol pataky attila 2   •   mar specialis ugyeket is lehet intezni ket bkk ugyfelkozpontban 2   •   kanye west felesege tangas bodyban mutatta meg hatalmas kerek feneket kep   •   ketmillard forintert chateaux stilusu borbirtokot vehetunk monoszlon 4   •   ez volt a szegedi nyugdijasok ajanlata meszaros lorincnek   •   rossz noket valasztott az aruhaz vecejeben kivancsiskodo koppany   •   penzugyileg teljesen lepusztult a magyar mezogazdasag feleannyi mutragyat vesznek a gazdak mint ket eve   •   latogasson el a karpat medencei kortars kereszteny alkotomuveszeti kiallitasra   •   a portugal kezikapitany duhos amiert a magyarok tobbet pihenhettek mint a jatekosai   •   disney responds to peter dinklages criticism of snow white remake   •   hadhazynak is elkuldte a levelet muller amelyben adatok elhallgatasara tesz javaslatot 2   •   ha szeretne gulacsi peter elhagyhatna a lipcse csapatat   •   botswana diamond could be worlds third largest   •   disney regios vezeto a leheto legnagyobb piaci reszesedesre hajtunk   •   ittasan vezetett totalkarosra torte kocsijat az edda zenesze   •   ok a kozgazdasagi nobel dij idei nyertesei   •   elindult a tram train hodmezovasarhely es szeged kozott   •   bajba jutott fecske fiokakon segittek az ozdi rendorok video a mentesrol   •   schmuck andor es felesege kopaszra borotvaltak a fejuket   •   kiderult miert szuntette meg a kormany az orszagos meteorologiai szolgalatot 3   •   gyaszol varga mihaly fajdalmas hirt osztott meg kozossegi oldalan   •   kerti fahazalapozas betonalap 16   •   szenzacios felfedezes krisztus elotti kardok kerultek elo mezobereny hatarbol 3   •   magyarorszagon az akar 340 lovas megujult audi q4 e tron   •   12 eves kislanynak adta ki magat egy pedofil kamionos azt mondja mas borebe akart bujni   •   kiderult mekkora teruleten teremhet iden napraforgo   •   egy rossz helyre bemaszo macska okozhatott aramszunetet a xviii keruletben   •   domestic violence us condemns turkey for quitting treaty   •   kenyezteto es taplalo labfurdok nemcsak ellazitanak gyogyitanak is 2   •   lukasenka nagy mellennyel hivta meg putyint es bident minszkbe   •   elemzes a ner sikererol a jelenlet es a kiszamithatosag hozza a sikert 2   •   hetszaz fokatetemet talaltak rejtely mi vegzett az allatokkal   •   az ellenzek a facebookon megprobalta befogni a fideszt de van amivel elkesett   •   hatalmasat szakitott az onlyfans a pandemia alatt   •   david harbour a stranger things miatt jott ra hogy csaladra vagyik   •   sibusiso moyo zimbabwe foreign minister dies from covid 19   •   hogyan valasszunk jo konyvelot a szakerto elarulja   •   tobb rekesz sorrel tuzelte fel magat a 25 eve eb t nyert polos aranycsapat   •   letorolhetetlen a mosoly a vilag legboldogabb kutyajanak arcarol   •   a traffipax masfel oran belul ket fotot is keszitett ugyanarrol a gyorshajtorol nograd varmegyeben 2   •   a kamikaze dronokat is bevetik   •   kilenc eves csucshoz kozelitenek a hazai uzemanyagarak az egyik ok a gyenge forint  

srv.38.