Sikerült áramot előállítani a szén-dioxidból

Az egy dolog, hogy megköti a szén-dioxidot, de még áramot is generál egy új fejlesztésű nanogenerátor.
2024-05-03 11:10:30

Sikerült áramot előállítani a szén-dioxidból

Az egy dolog, hogy megköti a szén-dioxidot, de még áramot is generál egy új fejlesztésű nanogenerátor.
2024-05-03 11:10:21

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

Nincs már, aki harcolni akarna Ukrajnában, tömegesen menekülnek a kényszersorozás elől a határokon át az ukrán férfiak. Ez az embercsempészeknek kedvez, a napokban elfogtak olyan csempészt is, aki 15 férfi átsétáltatásáért 110 ezer dollárt (40 millió forint) kért. Az országot ellehetetleníti az új mozgósítási törvény, minden férfit a frontra visznek, aki él és mozog. Már a hazatérő kamionsofőröknek sincs kedvezmény, még akkor sem, ha élelmiszert, orvosságot fuvaroztak korábban.
2024-04-30 14:06:50

2024-04-30 14:06:30

2024-04-30 14:06:11

Posztolással lehet pénzt keresni a Meta új közösségi oldalán

A Meta több ezer dollárt kínál egyes alkotóknak, amennyiben hajlandóak használni a Threads alkalmazást. A kifizetések egy új, meghívásos bónuszprogram részét képezik, amely azokat az alkotókat jutalmazza, akik a Meta legújabb alkalmazását használják, írja az Engadget. Az Instagram támogatási oldala néhány olyan részletet is elárul a bónuszprogramról, amelyet a Meta hivatalosan még nem jelentett be. Eszerint a jutalmat befolyásolja, hogy hány bejegyzést posztol valaki, és az is, hogy azok milyen közönséget érnek el. A vállalat egyelőre csak tesztként hivatkozik a programra, de a Metától amúgy s...
2024-04-30 12:12:58

775 millió forintért vette részvényeit az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal 775 millió forint értékben.
2024-04-30 10:07:42

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Lezárult a jogi harc Britney Spears és édesapja, Jamie Spears között: a két fél megegyezett, amelynek értelmében az énekesnőnek 2 millió dollárt kell fizetnie az apjának, míg Jamie nem tartozik a lányának semmivel.
2024-04-29 08:06:17

2024-04-29 08:06:06

Vajon hányadik helyre elég a rangsorban, hogy a Google hivatalosan is több mint 2 billió dollárt ér?

Az Alphabet piaci kapitalizációja 2021-ben rövid időre elérte a 2 billió dollárt, most viszont lazán átlépte a küszöböt, és úgy is maradt. Úgy tűnik, a cég túljutott a legnagyobb fenyegetésen, amely a negyedszázados története során a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával érte.
2024-04-29 06:06:08

2024-04-29 06:05:50

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Elon Musk makes surprise visit to Beijing

Post Content
2024-04-28 14:07:51

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:01:04

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   barki jelentkezhet 100 millio dollart ajanlott fel elon musk hogy kivonjuk a legkorbol a szen dioxidot   •   itt az egyertelmu nyilatkozat teljes szovege magyarorszag eliteli oroszorszag haborujat es tamogatja ukrajna unios tagsagat 2   •   on latja ezen a foton a rejtozkodo baglyot   •   sztrajkolnak a korhazi dolgozok mianmarban   •   nem volt hetes a skandinav lotton   •   chinas trade hit record levels last month despite the global shipping crisis   •   kisiklott egy vonat becs kozeleben egy ember meghalt   •   egymilliardba kerult eddig de rendszeresen kohog a hataratkelok informatikai rendszere 2   •   raszakadt az eg kormendre pusztito erovel tepte a fakat az apokaliptikus jegvihar videok   •   toth andi igazi orzo vedot nevel a kutyajabol igy banik rottweilerevel az enekesno video   •   despite overwhelming safety evidence unvaccinated still think covid vaccines are a risk survey finds   •   eloltottak az m7 esen kigyulladt buszt 2   •   a fideszes kepviselok nem tamogattak hogy megemeljek az idos csaladtagokat gondozok otthonapolasi dijat   •   belso vizsgalat indul a komaromi akkugyarban ahonnan tobb ember korhazba kerult husvetkor   •   vizvezetek szerelo gyorsszolgalat budapest httpsvizvezetekszere lokcom 4   •   joval tobbet neteznek a kisgyerekek a jarvany miatt   •   locations   •   egy hetig terrorizalt egy ferfit egy medve   •   michael jordan a palya szelen tapsolt   •   major and champ joe bidens dogs moved out of white house   •   kornai janos magyarorszag sosem volt tartosan demokracia   •   szinte a semmirol ismertek fel a rendorok a perselytolvajt   •   kensav kepzodott a legkorben   •   europai gyogyszerugynokseg nincs arra utalo jel hogy az astrazeneca vakcina okozott halalesetet   •   elkepeszto tizeves kislany vezette az autot kiskunhalason be sem volt kotve video   •   ujabb fejlemeny a magyar hatar kozeleben lezuhant mig 21 vadaszgep ugyeben   •   halalos vonatgazolas erden   •   elkepeszto az ellenallas japanban az olimpia megrendezese ellen   •   indigenous people have the knowledge conservation biologist erika cuellar on restoring the planet   •   tobb mint szaz mesterseges vegyuletet talaltak az emberi szervezetben   •   weisz fanni eleteben o a legfontosabb ferfi most meselt rola meg is mutatta 2   •   ha valahol akkor olaszorszagban erdemes kiprobalni mindent ami szem szajnak ingere 2   •   teljesen meztelenul mutogatta magat eva menta foto   •   putyin szerint a nyugat felelos a haboruert   •   as china awaits who approval for its vaccines one country is sending theirs back   •   minden panda kina tulajdona   •   arrestees escape through bathroom ceiling fails   •   polgari gepekkel is menekitenek az embereket afganisztanbol   •   lassabban terulhet meg mostanaban a lakasvasarlas mint a berles   •   jancso bolond elokerult egy ugynoki jelentes a korszakalkoto magyar rendezorol   •   elobb nekifutott a kameranak a vilagsztar teniszezo majd felrugta azt video   •   a koronavirus pecsetelte meg a vaci kezicsapat sorsat   •   most jott kiraboltak toth andit   •   ey egyszerubb es biztonsagosabb lesz jelenteni a cegeknel a korrupciot   •   svajcban nyitnak a teraszok az amerikai felnottek felet mar beoltottak a koronavirus jarvany hirei percrol percre 2   •   hatterhatalmazva szavaztak le a kormanypartok a kilakoltatasi tilalom meghosszabbitasat   •   low income americans now can sign up for obamacare plans with 0 premiums on federal exchange   •   elhallgattatnak az elso transznemu olimpikon ellenfeleit   •   nem lehet mindent gepekkel megoldani vietnambol hoznak a dolgozokat   •   szavaztak jon a fiatalok szja mentessege