Most már hivatalos: Harry herceg nemkívánatos személy lett a családjában 

A februári meglepetésszerű röplátogatás alatt még ki tudott préselni egy alig 20 percnyi találkozót az apjával, ezúttal azonban az uralkodó határozottan nemet mondott. Ha a kisebbik fiú nem értene a jelekből, akkor ott egy újabb egyértelmű üzenet: Károly jövő héten Vilmos herceget a katonai múltjára büszke Harry egykori ezredének a vezérezredesévé nevezik ki.
2024-05-09 15:11:32

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Bíróság előtt a válogatott játékost kéretlenül szájoncsókoló spanyol focielnök

Luis Rubiales szexuális zaklatás és kényszerítés vádjával áll a bíróság elé.
2024-05-08 23:07:32

Szexuális zalatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál

Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen - állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.
2024-05-07 19:06:55

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:09:54

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi, de a bíró elutasította a nő panaszát

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:07:08

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:11:57

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:09:17

Eltűnt a Jóban Rosszban színésznője

Sok ismerős aggódott érte.
2024-05-05 21:07:31

Összeállt az Google, az OpenAI, a Meta és a Microsoft, gyermekvédelmi tiltást élesítenek a mesterséges intelligenciában

Egyre nagyobb problémát jelent, hogy a pedofilok a generatív mesterséges intelligenciát használva állítanak elő szexuális zaklatáshoz és kizsákmányoláshoz használt tartalmakat. A nagy techvállalatok ennek vetnének véget.
2024-05-05 20:08:41

2024-05-05 20:08:35

Fideszes politikust vádol egy volt fidelitasos szexuális bántalmazással

A lány csak a megbeszélt összeget akarta elkérni a férfitől, aki közölte, hogy nem tart magánál pénzt.
2024-05-03 16:11:01

Fideszes politikust vádol egy volt fidelitasos szexuális bántalmazással

A lány csak a megbeszélt összeget akarta elkérni a férfitől, aki közölte, hogy nem tart magánál pénzt.
2024-05-03 16:07:46

Terrorban tartotta és megöléssel fenyegette a családtagjait egy kiskunhalasi férfi: később egy ápolóra is rátámadt

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és lopás miatt vádat emelt egy börtönviselt férfival szemben. Az elkövető a szabadulását követően, bódult állapotban bicskával és egy fél téglával támadt a családtagjaira, majd másnap a kórházban egy egészségügyi ápolót is bántalmazott.
2024-05-03 10:06:30

2024-05-03 10:06:10

2024-05-03 10:05:52

undefined
2024-05-02 20:06:35

undefined
2024-05-02 20:06:17

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   meglepo helyrol szarmazik a capitoliumi tunteto kezen levo tetovalas   •   ______br   •   zsakutcaba jutottak a tuzszuneti targyalasok az izraeli palesztin haboruban   •   britain is broken dire poverty could usher in victorian era inequality   •   agyonlotte magat egy nagyatadi iskolas az apja fegyverevel 2   •   igy romantikazott cher a 40 evvel fiatalabb szerelmevel a voros szonyegen fotok   •   marjorie taylor greene democrat to move to get away from controversial republican   •   caris levert admits gratefulness following nba return 46 days after surgery to remove cancerous mass   •   ice hockey coach sexually abused players federal lawsuit alleges   •   marad az esos ido de most mar viharos szel is csatlakozik hozza   •   visszater a renault 5 os   •   parragh laszlo elnezest ker ha valakit megbantott a kamaradijas mondataval   •   balog zoltan megtisztult   •   a szakitas utan is egyutt tervezik a jovojuket a dancing with the stars csillagai 2   •   osszesen hatvannegy embernek volt ottalalatos szelvenye   •   marics peti es valkusz milan feladtak az azsia expresszt   •   ki vagy bukva alig egy negyzetmeterre van szukseged   •   milak kristof es edzoje kozos fotoval zarta le az edzotabort   •   kremlin brushes off western calls to release navalny   •   defektet kapott elakadt a jarorok egy kisteherauto soforjenek a segitsegere siettek az autopalyan foto   •   diplomaciai bojkottra keszulhet amerika a pekingi teli olimpian 3   •   fordulat ujra kell targyalni a bekesi ferfi panaszperet akit csaladja szerint a rendorok vertek halalra 2   •   joe biden world leaders hope for new beginning after trump   •   italian ambassador one of three killed in congo kidnap attempt   •   a kigyo szigettol putyin beszedeig egy eve tart az orosz ukran haboru itt vannak az esemenyek amelyek megvaltoztattak a vilag rendjet 2   •   laurent kabila dr congo frees soldiers linked to assassination   •   kiderult hogy lehetseges e nyereseggel mukodtetni a bl cimvedo real madridot   •   eladóónyaralóók   •   hong kong refuses entry to reporters without borders staffer   •   elvitelre 63 a pszichopatak es modi gyoznek a magyarok es a nemetek ikszelnek 3   •   legi felvetelek mutatjak milyen karokat okozott az iszfahani bazison az izraeli tamadas 2   •   es onnel milyen a vetel mar a mobilnet lefedettseg is ellenorizheto ezzel az alkalmazassal 2   •   szijjarto peter ma a nemzetkozi politikaban a valosag es az ideologikus megkozelites tavol all egymastol   •   hatalyon kivul helyeztek harvey weinstein iteletet ami elinditotta a metoo mozgalmat   •   dontes szuletett 1 milliard euronyi unios forras erkezhet magyarorszagra   •   scotland proposes uks first ban on caging laying hens   •   a hoszivattyu egy igazi jolly joker   •   155searchedtext155op   •   kidontotte a villanyoszlopot egy reszeg sofor szekszardon 2   •   nagyon regen koltott ennyit a vilag fegyverekre mint tavaly   •   djokovic must comply with local health rules to compete in madrid open spanish pm says   •   w25v"and"x""y1111111 111111"unionselectch ar45,120,49,45,81,45   •   dania tovabbra sem olt astrazenecaval   •   elektromos repulogepet fejlesztett a rolls royce videon az elso repulese   •   nagy marton tortenelmi melyponton van a regisztralt allaskeresok szama 2   •   szabalysertes lehet mobilozva atkelni a zebran romaniaban 2   •   aranyvonata   •   kis foci orias buntetes trukkozni csak a nagyoknak szabad 2   •   aranyarme11111111111 11UNIONSELECTCHAR(45 ,120,49,45,81,45),CH AR(45,120,50,45,81,4 5),CHAR(45,120,51,45 ,81,45   •   balogh viktoria ormester szolgalatba allt szomoruak a bunozok