Most már hivatalos: Harry herceg nemkívánatos személy lett a családjában 

A februári meglepetésszerű röplátogatás alatt még ki tudott préselni egy alig 20 percnyi találkozót az apjával, ezúttal azonban az uralkodó határozottan nemet mondott. Ha a kisebbik fiú nem értene a jelekből, akkor ott egy újabb egyértelmű üzenet: Károly jövő héten Vilmos herceget a katonai múltjára büszke Harry egykori ezredének a vezérezredesévé nevezik ki.
2024-05-09 15:11:32

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Bíróság előtt a válogatott játékost kéretlenül szájoncsókoló spanyol focielnök

Luis Rubiales szexuális zaklatás és kényszerítés vádjával áll a bíróság elé.
2024-05-08 23:07:32

Szexuális zalatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál

Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen - állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.
2024-05-07 19:06:55

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:09:54

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi, de a bíró elutasította a nő panaszát

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:07:08

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:11:57

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:09:17

Eltűnt a Jóban Rosszban színésznője

Sok ismerős aggódott érte.
2024-05-05 21:07:31

Összeállt az Google, az OpenAI, a Meta és a Microsoft, gyermekvédelmi tiltást élesítenek a mesterséges intelligenciában

Egyre nagyobb problémát jelent, hogy a pedofilok a generatív mesterséges intelligenciát használva állítanak elő szexuális zaklatáshoz és kizsákmányoláshoz használt tartalmakat. A nagy techvállalatok ennek vetnének véget.
2024-05-05 20:08:41

2024-05-05 20:08:35

Fideszes politikust vádol egy volt fidelitasos szexuális bántalmazással

A lány csak a megbeszélt összeget akarta elkérni a férfitől, aki közölte, hogy nem tart magánál pénzt.
2024-05-03 16:11:01

Fideszes politikust vádol egy volt fidelitasos szexuális bántalmazással

A lány csak a megbeszélt összeget akarta elkérni a férfitől, aki közölte, hogy nem tart magánál pénzt.
2024-05-03 16:07:46

Terrorban tartotta és megöléssel fenyegette a családtagjait egy kiskunhalasi férfi: később egy ápolóra is rátámadt

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és lopás miatt vádat emelt egy börtönviselt férfival szemben. Az elkövető a szabadulását követően, bódult állapotban bicskával és egy fél téglával támadt a családtagjaira, majd másnap a kórházban egy egészségügyi ápolót is bántalmazott.
2024-05-03 10:06:30

2024-05-03 10:06:10

2024-05-03 10:05:52

undefined
2024-05-02 20:06:35

undefined
2024-05-02 20:06:17

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bagdy emoke a gyermekekkel szemben elkovetett szexualis visszaelesek 97 szazalekat ismeros szemely koveti el   •   mibol van ez az ember chuck norris 83 evesen akciofilmmel ter vissza a mozikba fotokon a legenda   •   nagyszabasu agybeultetesi kiserletet tervez elon musk cegenek rivalisa   •   futoverseny miatt tobb keruletben is forgalomkorlatozas lesz a hetvegen   •   tavaly taroltak a webaruhazak   •   ismet lehet szavazni ev kerekparutjara de budapest nincs versenyben   •   uj platformokra terjeszkedik a microsoft virusirtoja   •   perudoginspiresfaceb   •   szeptembertol allando kiallitassal jelentkezik a neprajzi muzeum a nyari honapokra ezert bezar 2   •   gereblyezessel probaltak halat fogni 2   •   ketszer annyian fordulnak orvoshoz influenzaszeru tunetekkel mint ket eve 2   •   majdnem megolte elettarsat egy alsozsolcai ferfi   •   Freshland   •   a vidnyanszky fele kaposvari szineszkepzesre is sokkal kevesebben jelentkeztek iden   •   magyar gyogyszer lett vilagsiker a richternel kuszobon az ujabb csucskeszitmeny   •   nagyon jo hirt kaptak a foti akkumulatoruzem ellen kuzdo civilek   •   riado foldrenges es cunami miatt uj zelandon   •   jelentosen emelkedik a magyar paralimpiai ermesek es helyezettek allami jutalma   •   forradalom a rakdiagnosztikaban a kutatok uttoro kapszulatesztet fejlesztettek ki 3   •   kariko katalin szechenyi dijat nagy fero kossuth dijat kapott   •   beleszeretett a gondozojaba egy delfin szexelt is vele   •   menczer tamas a baloldal az oltasellenesseggel mar az eleteket is veszelyezteti   •   a tokioi halasztas ketmilliardot kostal   •   biden seeks swift cabinet votes but gop senate stays silent   •   meghalt az utolso ismert amerikai polgarhaborus ozvegy   •   torley katalin orban rajongoi tobbszor kurvanak neveztek a nemzeti muzeumnal   •   evek alatt labalhatnak ki a valsagbol a legitarsasagok   •   zartkertek tulajdonosai reszkessetek haromszorosara nott a foldvedelmi jarulek   •   bellateq the first all female teqball team pushing the sport into the mainstream   •   felvetelek bizonyitjak gusztustalan dologra akart kenyszeriteni egy ferfi egy haromeves gyereket 18   •   kinanak kemkedhetett ezert letartoztattak a nemet afd ep listavezetojenek kozeli munkatarsat dobbenetes reszleteket kozoltek a ferfirol   •   uj rekord 115 perc alatt 473 kilometer hatotav toltheto a kinai villanyautoba   •   kirohogik a buntetes vegrehajtas ornagyat o pedig meg orul is ennek bemutatjuk klaudiat aki amugy eroemelo volt ami nem jatek 3   •   john stamos posts a precious tribute to elizabeth olsen for the finale of wandavision   •   meghoditotta az amerikai mozikat az uj wonder woman   •   kinek folytatodik a tundermeseje csehorszag dania kinek folytatodik a tundermeseje csehorszag dania   •   kina legregebbi ismert palotajat fedeztek fel egy 5300 eves osi varos romjai kozt   •   rettenetes nyilmeregbekak erkeztek pecsrol a debreceni allatkertbe   •   jatekosa szerint a milan edzoje csodat tesz a csapattal   •   china committed genocide against uighurs mike pompeo   •   merseklodott a panelorulet csak most kezdenek rendezodni az ingatlanarak   •   elon musk baratnoje elkapta a koronavirust 2   •   mar nem dolgoznak a regeszek a magyarsagkutatonal miutan kritizaltak a pozsonyi csata filmjet 2   •   deutsch tamas egy perc alatt helyretette az egesz eu elitet   •   348 loeros lett a bmw m135i   •   itt van minden amit a rakos katalin hercegne kezeleserol tudni lehet   •   szardinian nyitnak az ettermek de a lakosok felnek visszaterni a megszokott eletukhoz   •   ez mar szinte nyar ma akar 25 fok is lehet de csutortokre riasztast adtak ki   •   lengyelorszagban maradnak a jarvanyugyi korlatozasok   •   kukoricadar