Így lehet konyhakertje a panellakás erkélyén

Mutatunk néhány növényt, amely balkonon termesztve is vígan megél.
2024-05-08 17:08:18

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

Minden, amit az adóbevallásról tudni érdemes - Kasszakulcs #15

Mi a teendője egy bejelentett munkavállalónak? Van-e, amit nem kell bevallani? Mit tehetek, ha valami nem stimmel? Mi van, ha elkésünk az adóbevallással? Mindenre válaszoltunk, amit a május 21-i határidő előtt tudni kell.
2024-05-06 06:08:51

2024-05-06 06:08:09

Meztelenül ment ki a tengerpartra a Hollywoodot meghódító magyar modell - fotó

Rengeteg merész kép készült már Pillmann Líviáról.
2024-05-04 19:07:44

Végignézték a szomszédai, hogyan szexel a gyönyörű színésznő - fotók

Meztelenül ment a nyilvános medencébe is.
2024-05-04 17:08:26

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:12:17

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:11:53

Teljesen meztelenül fotózták a Next Top Model Hungary szereplőit - fotók, videó

Nézze meg a képeket.
2024-05-02 16:10:46

Anyaszült meztelenül léptek kifutóra a modellek a rendhagyó divatbemutatón: meghökkentő fotók (18+)

2022-ben rendezték meg a hollandiai Rotterdamban az Isis díjátadó gálát, ahol ezúttal nem a ruhákon, hanem a kiegészítőkön volt a hangsúly, ugyanis a modellek a kifutón meztelenül, csupán egy-egy kalapot, sálat vagy épp gyűrűt viselve vonultak végig.
2024-05-02 13:06:20

2024-05-02 13:05:58

Szentkirályi Alexandra: Tiszta, rendezett és közlekedési káosztól mentes várost csinálok Budapestből!

A Városligetben tartott sajtótájékoztatót.
2024-05-01 14:09:52

Teljesen meztelenül fotózták a Next Top Model Hungary kiesőjét

A legutóbbi adásban Kitti esett ki.
2024-05-01 12:09:16

Meztelenül fotózták a 43 éves Paris Hiltont

Csak napszemüveget és karkötőket visel.
2024-04-30 12:14:45

Soma Mamagésa: 30 éve kezdtem mondogatni, ha egyszer sok pénzem lesz, csinálok egy péniszbárt

Az olaszországi Castelmola településén járt Soma Mamagésa, ahol betért egy bárba, aminek tematikáját a férfi nemi szerv adta. Mint posztjában írta a művész, korábban neki is voltak olyan gondolatai, hogy hasonló helyet nyit Magyarországon. Bő 30 éve kezdtem el mondogatni a barátaimnak, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, csinálok egy péniszbárt. Minden, ami csak lehetséges, péniszalakú lesz benne. A kilincsek, a vízcsapok, a tapéta mintája, a villanykapcsolók, stb. De ebből nem lett semmi, úgy látszik, ennyire nem érdekelt a dolog. Soma Mamagésa hozzáteszi posztjában, ahol a helyet alaposan megmu...
2024-04-29 10:09:00

Úgy mutatták be a világhírű könyvet, ahogy még sohasem láttuk

A két évre bezárt, majd elpusztított kislány története így talán még megrázóbb és átélhetőbb.
2024-04-28 18:09:16

Úgy mutatták be a világhírű könyvet, ahogy még sohase láttuk

A két évre bezárt, majd elpusztított kislány története így talán még megrázóbb és átélhetőbb.
2024-04-28 18:06:41

XVI. Benedek pápa bocsánatot kért azért, ahogy a szexuális zaklatási ügyeket kezelte

Négy ügyben vonatkozásában erős kritika érte a a korábbi egyházfőt.
2022-02-09 06:56:05

XVI. Benedek pápa bocsánatot kért azért, ahogy a szexuális zaklatási ügyeket kezelte

Négy ügyben vonatkozásában erős kritika érte a a korábbi egyházfőt.
2022-02-09 07:03:43

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

Xavi mutatta be a Barcelona jövő évi mezét - videó

A katalán klub edzője mellett a csapat fiatal sztárjátékosa, Ansu Fati is elégedett volt a mezzel, amit majd a 2022/2023-as szezonban viselnek a csapat játékosai.
2022-06-03 12:34:48

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

2022-11-10 21:06:03

X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben

Négy énekes van még versenyben az X-Faktor idei évadában, most szombaton lesz az elődöntő. A versenyzők duettekkel is színpadra lépnek majd, a Fókusz mai adásából pedig kiderült, kikkel énekelnek majd együtt. Mihályfi Luca Takács Nikolasszal, Kiss Kevin Szikora Róberttel, Helfy Alexa Kocsis Paulinával, Sólyom Bernadett pedig a Bagossy Brothers Company-vel ad majd elő közösen dalt. The post X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben first appeared on 24.hu.
2022-11-10 21:15:04

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

XVI. Benedek pápa élete: hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett

XVI. Benedek pápa, született Joseph Ratzinger, Marktl am Innben látta meg a napvilágot, Joseph és Maria Ratzinger harmadik gyermekeként 1927. április 16-án, éppen húsvét előtt, nagyszombaton. Egyszerű és szerény életét az Istennek és a hitnek szentelte, amely olyannyira betöltötte lelkét, hogy hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett, és annál sokkal többet.
2022-12-31 12:07:33

2022-12-31 12:09:16

2022-12-31 12:11:16

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-20 16:41:47

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-23 22:01:05

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:01:12

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ezeket a szamokat kellett volna eltalalni 2875 milliardhoz   •   azt csinalok amit akarok irta halle berry majd posztolta ahogy meztelenul borozgat az erkelyen   •   elszomorito felfedezes mar a madarak feszkeit is utolerte a muanyag szemet   •   vindex.phpoptioncom_ rpx   •   four dead and 15 missing as spanish trawler sinks off canada   •   johet meszaros lorinc az aqua lorenzoval   •   merkely belaval igyekszik meggyozni a magyarokat az oltasrol a kormany   •   karoly herceg az egyesult kiralysag es nemetorszag orok szovetseget meltatta 2   •   tolvai reni a fenekplasztikarol beszelt   •   kikapott norvegiaban az olimpiai selejtezotornara keszulo noi kezivalogatott   •   bolsonaro praises musk at rio rally as his legal troubles grow   •   tortenelmi dontest hozott egy birosag nagyon fajhat az olajiparnak   •   the taliban have afghanistans justice system in their hands cnn shows what its like   •   magabiztosan nyert az mtk a paks ellen   •   nem sok ketseget hagy facebook oldala arrol milyen fajta film keszul az oszodi beszedrol   •   noel gallagher csunyan nekiment harry hercegnek   •   elrabolt nigeriai iskolasok 27 fiut szabadon engedtek 317 lanyrol meg mindig semmi hir 2   •   csak itthon kotik a beoltottak szamahoz a lazitasokat 2   •   mindenki erre vart komoly valtoztatasrol dontott az apple   •   bicskanyitogato videon ahogy hatulrol szandekos serulest okoz az alattomos futsalos   •   osaka beats williams in straight sets to reach australian open final   •   detroitban fogtak el az otven legkeresettebb magyar bunozo egyiket   •   leszallt a holdra a csango 5 kinai urszonda   •   duke volleyball player rachel richardsons father says his daughter was afraid after being subjected to racial slurs   •   sulyosbitasert fellebbezett az ugyeszseg a vadaszbalesetet okozo rendor ugyeben   •   bombaval fenyegetozott egy utas amerikaban mert kesett a repulogepe   •   szalagkorlatnak hajtott es hatalmasat borult egy auto az m1 esen video   •   bádogosunionallselec tnull,nulldvjy   •   ivanka trump is gyaszolja a 46 evesen meghalt amerikai sztarvallalkozot   •   egyhazi velemenyek az oltasrol 2   •   mindig loptak a szolot sosem vettek 2   •   kabor   •   733928   •   megrepedt az uvegfodem a keleti palyaudvaron   •   us navy denies carrier group moved into gulf after any threats   •   tobbnapos szunet utan ujra uzent a koronavirusos majka   •   a fenerbahcehoz igazol a magyar valogatott focista   •   a magyar boldogsag mellett oriasi csalodasokat hozott eddig az eb   •   kaszaval tamadt a rendorokre egy ongyilkossaggal fenyegetozo ferfi   •   china debt beijing may cut belt and road lending due to domestic pressure to ensure future of project   •   gulyas gergely a demeter publicisztikarol higgadtsagra lenne szukseg   •   tragediava fajult a csaladi vita halalra szurta ferjet egy no demecserben letartoztattak az asszonyt   •   okovacs szilveszter de most komolyan en valami rendezvenyszervezo vagyok   •   10 things you need to know today march 1 2021   •   megsem adta fel a remenyt vajna timea folytatja a harcot a kisbabaert igy arulta el magat 2   •   bolognesekiskunfíleg   •   felnttkpzs   •   eszt hirszerzes oroszorszag a jarvany miatt meggyengult nyugattal szamol 2   •   olyan hibat javitott egy 23 eves fiatal a firefoxban amelyet 21 eve jelentettek eloszor   •   michelisz ket negyedik hellyel zart vallelungaban