Börtönbüntetésre ítélték az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottját, miután titkosított, bizalmas információkat próbált átadni egy általa orosznak vélt kémnek. Ez a kém egy FBI-ügynök volt.
2024-05-06 13:10:27

2024-05-06 13:10:07

Fél mázsa marihuánát találtak B. Gábor kocsijában, és a Madridból érkező reptéri csomagjában

Húsz kiló marihuánát találtak egy spanyol csomagban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök három gyanúsnak tűnő dobozt választottak ki a vizsgált csomagok közül. A csomagokat Spanyolországban adták fel egy budapesti címre. A dobozokban 20 kilónyi kábítószergyanús barnás-zöldes színű növényi származékot találtak. Az anyag bevizsgálásakor kiderült, hogy a növényi származék marihuána lehet. A NAV munkatársai feljelentést tettek. A rendőrség az üggyel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta, hogy a ...
2024-05-02 08:08:04

Beismerte az Afd-hez közeli német százados, hogy az oroszoknak kémkedett

Egy német százados, aki többek között az elektronikus hadviselési eszközökért felelt, beismerte hétfői bírósági meghallgatásán, hogy Oroszországnak kémkedett katonai információkat adva át. A férfi mentális problémáira és a nukleáris eszkalációtól való félelmére hivatkozott cselekedete kapcsán, a bíró viszont azt mondta: nehezen hiszi el ezeket, hiszen gyakorlatilag a hazája elárulását választotta az orvos helyett.
2024-04-29 20:07:45

Pelosi urges Gaza campus protesters to target Hamas

The Biden ally says outrage about the situation in Gaza is justified but protesters should condemn Hamas too.
2024-04-27 09:08:11

Élettársát akarta megöletni egy egészségügyi dolgozó

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
2024-04-26 16:06:32

2024-04-26 16:06:17

2024-04-26 16:06:09

Filmbe illő szenzációs aranylopás történt, de aztán kattant a bilincs

Egészen elképesztő aranylopás történt tavaly áprilisban Kanadában, amelyben beépített reptéri emberek segítsége nyomán illegális fegyvervásárlás is történhetett, és amely ügyet a helyi rendőrfönök Netflix-sorozatba illő cselekménynek nevezett. Ma megtörtént kilenc gyanúsított ellen a vádemelés Kanada történetének legnagyobb aranylopási ügyében.
2024-04-17 20:08:08

Kétezer forinttal akarta megvesztegetni a rendőröket egy román férfi Budapesten

A rendőrök Kőbányán ellenőriztek egy autót, ami össze volt törve. Az ellenőrzés közben kiderült, hogy az autót és a rendszámot is körözik.
2024-04-17 13:09:14

Megtetszett az oroszoknak a háború legrondább tankdizájnja, csináltak hát egy újat

A múlt héten az ukrajnai háborút követő olvasók végig követhették az orosz "teknőstank" rövid tündöklését, majd annál gyorsabb bukását. A történet azonban úgy tűnik trilógiává bővül, hiszen feltűnt a háború valószínűleg legbizarrabb harckocsijának nagytestvére is.
2024-04-16 17:07:42

A héten elkezdik átadni a Duna Terasz Grande lakásait

A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott.
2024-04-15 16:11:09

Fénnyel akarta táplálni babáját az orosz influenszer

2024-04-14 17:07:35

Passzolni akarta a labdát a férfi a strandon, aztán váratlan dolog történt - videó

Csúnya vége lett.
2024-04-12 08:08:03

Így akarta megállítani Eisenhower a kommunistákat

2024-04-07 08:07:28

Az oroszoknak lobbizó diplomaták buktak le az EU-ban

Kína, Szaúd-Arábia és Indonézia diplomatái csendben lobbiznak az Európai Unió intézményeinél, hogy álljanak ellen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nyomásának az Ukrajna 2022-es megszállása óta befagyasztott több mint 200 milliárd eurónyi orosz állami vagyon lefoglalásával kapcsolatban. Az EU célja, hogy ezeket a pénzeszközöket Ukrajna újjáépítési erőfeszítéseire fordítsa részben vagy egészben, míg Oroszország ezt lopásnak nevezte.
2024-04-04 09:06:50

11 év fegyházat kapott a gyöngyösi ápolónő, aki morfinos inzulinnal akarta megölni az anyját

Tizenegy év fegyházra Ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla azt a gyöngyösi ápolónőt, aki morfinos inzulinnal akarta megölni az anyját. A nőt végleg eltiltották a foglalkozásától, és feltételesen sem bocsátható szabadlábra. A nő a gyöngyösi kórház szakképzett nővére volt. 2021-ben a vádlott édesanyja az intézmény belgyógyászati osztályára került, oda, ahol a lánya nővérként dolgozott. A vádirat szerint a nő elhatározta, hogy megöli édesanyját, ezért a kizárólag orvosi utasításra beadható, külön zárható szekrényben tárolt morfint szerzett meg arra hivatkozással, hogy a gyógyszerre egy másik b...
2024-04-03 14:09:10

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-23 22:01:07

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:35

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:20:34

Osvárt Andrea élő adásban jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata - videó

Nem akarta, hogy a szakításból bármi látszódjon a Dancing with the Starsban.
2020-11-21 23:08:12

Fényes nappal késsel rabolt a buszon, hamar kattant a bilincs

Először az utas cigarettatárcáját vette el, majd szemet vetett a mobiljára is.
2020-11-26 08:06:09

Azt akarta a nyíregyházi kettős gyilkos, hogy kérjen bocsánatot a barátja

A férfi két embert ölt meg, azt mondta, nem szándékosan.
2020-11-26 11:06:31

Zsinórt feszített az út fölé, kerékpárosok akadtak fenn rajta

A 24 éves pásztor a szarvasmarhákat akarta átterelni az úton.
2020-11-26 13:06:29

Zsinórt feszített az út fölé, kerékpárosok akadtak fenn rajta

A 24 éves pásztor a szarvasmarhákat akarta átterelni az úton.
2020-11-26 13:06:30

New York demokrata kormányzója be akarta záratni a templomokat, a Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a döntést

Andrew Cuomo a koronavírusra hivatkozott.
2020-11-26 23:06:06

Jogellenes, ha nem engedik be az időseket a boltba a vásárlási idősávon kívül

Egy vegyesbolt meg akarta tiltani, hogy a védett idősávon túl vásároljanak az idősek.
2020-11-28 10:06:22

A koronavírus kitermelte az első fekete angyalát

Egy német orvos megölt két covidos beteget. Az indoklás: nem akarta, hogy szenvedjenek.
2020-11-30 06:06:51

Megrúgott egy terhes nőt egy férfi Borsodban

A nő a barátját akarta védeni.
2020-11-30 09:05:54

Kattant a bilincs a sorozatbetörőn

Több millió forint értékű készpénzt és arany ékszereket lopott a szirmabesenyői férfi.
2020-11-30 16:06:06

Jakab Péter Tiborcz Istvánról beszélt volna a parlamentben, de kikapcsolták a mikrofonját

A Jobbik elnöke kommentálni akarta a rá egy zsák krumpli ülésterembe hozásáért kiszabott 4,4 millió forintos büntetést, amikor lekapcsolták a mikrofonját.
2020-11-30 18:06:54

2020-11-30 18:06:55

Pataky Attila majdnem feladta a harcot a koronavírus ellen

Azt mondta, korábban soha nem fordult elő vele hasonló, mindig küzdeni akart.
2020-12-01 11:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az oroszoknak akarta atadni nacy pelosi laptopjat kattant a bilincs   •   hatos lotto valaki kozel felmilliardot nyert a heten   •   ritkan latni ilyen vitat a magyar kozeletben 2   •   magyar peter toni adam es barbara valojaban rogan antalt nagy adamot es rogan barbarat jelenti a schadl ugyben 2   •   was an extinct fox once mans best friend   •   dontetlent jatszott egymassal a debrecen es a kisvarda   •   bekomos1717gpszerel1   •   montenegro es horvatorszag is megelozte noi keziseinket a vb csoportban   •   sokkal tobb not tudna alkalmazni a magyar infokommunikacios piac de keves a jelentkezo   •   az ellenfel edzoje szerint kek ruhaban jott a mikulas a diosgyornek   •   tobb szaz autot es roncsot hagytak hatra az embercsempeszek magyarorszagon 2   •   hont andras a feministakhoz fordult magyar peter es varga judit csaladi botranya nyoman   •   publicus gattyan gyorgy tervet 4 szazalek tamogatna   •   the world cup has brought some change to qatar will it last   •   west ham sell record signing haller to ajax   •   amerikai tudosok sikeresen klonoztak egy veszelyeztetett faj egyik peldanyat   •   kikepzett bunozo tamadt a magyar katonakra   •   megmutatta a ferrari 448 pista mive fajulhat egy ovatlan gyorsitas video 3   •   javitoba mennek a tarsukat veresre vero es megalazo nadudvari kamaszlanyok   •   us transfers new us100 million military assistance package to ukraine   •   kimondta a birosag nem dolgozhatnak tobbet ingyen a pedagogusok   •   novak katalin dontest hozott a hunnia ugyben   •   elszerette masok ferjet a vegen megis egyedul maradt   •   the walls were crumbling escaping taiwans earthquake   •   harmas karambol tortent az m3 ason igricnel   •   nem valtoztatna semmit a multon a szexualis zaklatassal vadolt armie hammer   •   ukraine war children die in new missile attack on kyiv   •   motoros óra   •   eloszor szolalt meg schobert norbi a sztrokja utan   •   a dk vagyonnyilatkozati eljarast kezdemenyez rogan antal ellen   •   nyolc szazalekos fizetesemelest kap az aldi osszes dolgozoja   •   a szakerto doktorno elarulta mostanaban ezert betegek olyan gyakran a gyerekek   •   magyar hang bizottsag vizsgalja a magyar c17 es ausztriai legterserteset   •   ujra versenyautoba ul sebastian vettel   •   elkepeszto jelenetek miskolcon a 6 eves noel megmentette eszmeletlen edesapja eletet 3   •   chiellini lett olaszorszag uj kiralya igy erkezett haza az europa bajnok olasz valogatott galeria   •   eletveszelyesallapot   •   cbs releases another teaser for meghan and harrys oprah interview   •   igazi legenda 92 evesen is rajzol pom pom es a nagy ho ho horgasz atyja 2   •   Anionindexphpseosite mapindexindexphpopti oncommyblog   •   meghalt richard roundtree a hetedik szinesze az elso fekete akciohos   •   phyllis   •   how police caught the suspect according to local officials   •   kiderult ezekben a nyugdijpenztarakban lehetett a legnagyobbat kaszalni 4   •   ha baj van ott a szakall es a joker   •   gladiator kuzdelmek kepregenyek es kutyafesztival mutatjuk milyen programokra erdemes elnezni ezen a hetvegen   •   most mar egyhuzamban 24 oran at is lehet videotelefonalni a teams szel 2   •   megbizhato vizvezetek szerelo pest megye httpsvizvezetekszere lopestmegyebloghu 3   •   hadhazy szerint egy masik allamtitkar is beleszolhatott a vegrehajtoi helyosztasba   •   korai hozzaferesben a magyar szerepjatek