Több tucat civil halt meg a mianmari hadsereg támadásában

Legkevesebb 32 ember életét vesztette, amikor a mianmari katonai junta lerohant egy falut az ország észak-nyugati részén - közölte a helyi média szombaton. A beszámoló szerint a legtöbb áldozatot a Szagaing régióban lévő Mjinmu településen található két buddhista kolostorban lőtték agyon.
2024-05-11 19:07:43

3 térkép, amely megmutatja, mekkora is valójában az orosz hadsereg friss területhódítása

Az elmúlt hetekben szinte folyamatosan csak arról lehetett hallani, hogy milyen hatalmas lendületben van az orosz haderő Ukrajnában, majdnem napi szinten jöttek hírek újabb és újabb településekről, melyeket orosz katonák szálltak meg. Bár lassan úgy hangzik, mintha az orosz hadsereg fél Ukrajnát meghódította volna az elmúlt négy hónapban, valójában a területszerzés eddig igencsak mérsékeltnek tűnik. Nézzünk meg három térképet a frontvonalak alakulásáról: egyet nyugati, egyet semleges és egyet orosz forrásból.
2024-05-09 16:07:45

Két újabb települést foglalt el az orosz hadsereg Ukrajnában

Újabb két települést foglalt el az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg, miközben tengeri és légi indítású, nagyhatótávolságú precíziós fegyverekkel, egyebek között Kinzsal hiperszonikus rendszerrel mért csoportos csapást ukrán energetikai és hadiipari létesítményekre - közölte szerdán az orosz védelmi tárca.
2024-05-08 18:08:05

A harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközöket ellenőrzi hadgyakorlat keretében a fehérorosz hadsereg

Mindeközben az orosz hadsereg nukleáris gyakorlatot hajt végre az Ukrajna közelében állomásozó csapatainak részvételével.
2024-05-07 22:09:38

A harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközöket ellenőrzi hadgyakorlat keretében a fehérorosz hadsereg

Mindeközben az orosz hadsereg nukleáris gyakorlatot hajt végre az Ukrajna közelében állomásozó csapatainak részvételével.
2024-05-07 22:09:30

Küszöbön áll Malajzia szétesése?

Az elit jólétét eddig biztosító két szövetségi állam autonómiára törekszik, aminek ára van.
2024-05-07 16:10:20

Küszöbön áll Malajzia szétesése?

Az elit jólétét eddig biztosító két szövetségi állam autonómiára törekszik, aminek ára van.
2024-05-07 16:07:15

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász föld alatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 12:10:59

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász földalatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 10:12:01

Izrael elfoglalta a rafahi határátkelő gázai oldalát

Az izraeli hadsereg három alagútlejáratot is talált, ezek a Hamász földalatti védelmi útvonalának részét képezhetik.
2024-05-07 10:11:42

Izrael elfoglalta a határátkelő gázai oldalát Rafahban

2024-05-07 09:08:12

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
2024-05-07 07:07:38

Egy nap alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg

2024-05-06 17:09:34

A német hadsereg ennél nagyobb bakit már el sem követhetett volna

Nem volt elég, hogy az orosz titkosszolgálat le tudta hallgatni a magas rangú tiszteket.
2024-05-05 11:17:01

A német hadsereg ennél nagyobb bakit már el sem követhetett volna

Nem volt elég, hogy az orosz titkosszolgálat le tudta hallgatni a magasrangú tiszteket.
2024-05-05 11:10:10

Egyetlen ábra, amely kiválóan megmutatja, mekkora is valójában az orosz hadsereg friss területszerzése

Friss ábrát tett közzé a War Mapper az orosz hadsereg nettó áprilisi területszerzéséről. Az összegzés azért érdekes, mert bár szinte naponta kerülnek orosz kézre újabb és újabb ukrán falvak, továbbra is úgy tűnik, hogy az orosz területszerzés Ukrajna méretét tekintve összességében minimális.
2024-05-03 18:07:00

Leomlott egy autópálya Kínában, sokan meghaltak - videó

Több tucat ember került kórházba.
2024-05-01 11:09:10

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

Az örökös lázadó

Felvonó a vérpadra, Szeretők, Zazie a metróban, Szívzörej, Lucien Lacombe, Atlantic City, Viszontlátásra, gyerekek! 25 éve halt meg Louis Malle.
2020-11-29 20:05:58

Az etióp kormányhadsereg elfoglalta a lázadó tartomány fővárosát

A lázadók az ellenállás folytatását ígérik.
2020-11-30 20:06:21

Több dzsihadistát megölt az algériai hadsereg

Az elmúlt öt évben nőtt a terroristacselekmények száma Algériában.
2020-12-02 06:06:09

Ellenzéki javaslat: Hősi halottak a koronavírus miatt elhunyt egészségügyi dolgozók

Rig Lajos jobbikos képviselő szerint az egészségügyi dolgozók száma egy aprócska hadsereg a vírussal szemben, ők mégis megtesznek mindent.
2020-12-03 12:06:16

Már csak egy kiemelten veszélyes tartomány van Olaszországban

Abruzzo maradt.
2020-12-04 21:06:02

1913-ban született, most beoltatta magát a koronavírus ellen

Egy 107 éves nőt köszöntött fel az olasz Lazio tartomány elöljárója.
2021-01-02 09:05:54

Több spanyol tartomány is szigorított a korlátozásokon az illegális barcelonai rave-parti miatt

A tilalom ellenére százak vettek részt az újévi bulikon Spanyolországban.
2021-01-03 14:06:00

Több spanyol tartomány is szigorított a korlátozásokon az illegális barcelonai rave-parti miatt

A tilalom ellenére százak vettek részt az újévi bulikon Spanyolországban.
2021-01-03 14:06:01

Több spanyol tartomány is szigorított a korlátozásokon az illegális barcelonai rave-parti miatt

A tilalom ellenére százak vettek részt az újévi bulikon Spanyolországban.
2021-01-03 20:06:08

Donald Trump ?csak szavazatokat szeretne találni"

Telefonon próbált nyomást gyakorolni Gerorgia állam választási tisztségviselőire. Tíz volt védelmi miniszter intett óva a hadsereg felhasználásától.
2021-01-04 08:06:59

Több spanyol tartomány szigorított egy illegális partit követően

Spanyolországban is tiltott bulival indult az év.
2021-01-04 11:05:56

Véres hódítás nyomait őrzik a római hadsereg táborai

Hatalmas volt a hadseregük Észak-Spanyolországban.
2021-01-05 12:08:21

Két lezárt kínai nagyvárosban majdnem húszmillió embert teszteltek, 384 fertőzöttet találtak

384 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az észak-kínai Hopej tartomány két, pénteken lezárt nagyvárosában, miután szombatra a teljes lakosságot letesztelték, jelentették a helyi egészségügyi hatóságok vasárnap. A Pekinget körülölelő tartományban január 2-án fedezték fel az első új esetet. Azóta minden új eset két városban, Sicsiacsuangban, a tartomány 11 millió lakost számláló székhelyén, valamint a csaknem 8 milliós Hszingtajban bukkant fel, ezért a vírus továbbterjedésének megelőzésére a két nagyvárost lezárták, és szombatig a teljes lakosságot vírustesztnek vetették alá. Vasárnap délig a...
2021-01-10 14:05:39

II. Erzsébet királynő korlátozásoktól mentes születésnapi ünnepséget szeretne

A koronavírus-járvány miatt nagyon visszafogott, zártkörű tavalyi ceremónia után idén Londonban ünnepli születésnapját a brit uralkodó. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint II. Erzsébet királynőnek, aki áprilisban 95 éves lesz, eltökélt szándéka, hogy a júniusban esedékes "hivatalos" születésnapi parádét ismét a hagyományos pompával rendezzék meg, nem utolsósorban azért, mert az uralkodó ezzel is ki akarja fejezni elismerését a hadsereg által a járvány leküzdésére tett erőfeszítésekért.
2021-01-10 21:06:06

Megöltek hat vadőrt a hegyi gorillák kongói nemzeti parkjában

Megölt hat vadőrt egy fegyveres csoport a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Virunga nemzeti parkban ? idézi az MTI Olivier Mukisyát, a park szóvivőjét. A támadásban egy vadőr súlyosan megsebesült. A kongói hatóságok szerint a Mai-Mai nevű lázadó milícia fegyveresei felelősek a történtekért. A Virunga nemzeti park népszerű turista látványosság, amely jelentős hegyi gorilla populációjáról ismert. A természetvédelmi terület az ásványkincsekben gazdag Észak-Kivu tartományban található, ahol számos fegyveres csoport harcol egymással a terület ellenőrzéséért. A 7800 négyzetkil...
2021-01-11 07:05:39

Megöltek hat vadőrt a hegyi gorilláiról ismert kongói nemzeti parkban

Az ásványi kincsekben gazdag területért harcolnak lázadó milíciák.
2021-01-11 08:05:50

Legendák és tévedések a doni katasztrófáról

Elfeledték és üldözték a 2. magyar hadsereg katonáit.
2021-01-12 22:06:03

Nyolc hónap után először követelt halálos áldozatot a koronavírus Kínában

Tavaly május óta most először halt bele valaki a koronavírus szövődményeibe Kínába, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói csütörtökön landoltak a járvány eredeti gócpontjának számító Vuhanban, hogy vizsgálódjanak, írja a Guardian. A delegáció két hétre karanténba vonul, mielőtt elkezdenék a nyomozást a vírus kialakulásáról. A WHO csapatának érkezését élőben közvetítette a kínai állami televízió. A WHO közel egy év után tudta betenni a lábát Vuhanba, mert Kína eddig nem volt hajlandó beengedni őket, hiába követelte világszerte számos ország egy független vizsgálat elindítását. ...
2021-01-14 08:32:06

Választás Ugandában: katonák szállták meg az ellenzéki jelölt otthonát

Bobi Wine ugandai ellenzéki elnökjelölt péntek este egy üzenetben közölte, hogy katonák hatoltak be az otthonába, és ?komoly bajban vannak? az ott lakók. Egy hírügynökségi jelentés szerint az is mondta, hogy a hadsereg ?ostrom alá vette?. A kelet-afrikai országban csütörtökön volt az elnök- és parlamenti választás, de eddig csak részeredményeket közöltek. A választási bizottság előzetes bejelentése szerint Yoweri Museveni hivatalban lévő államfő győzött. Péntek este a szavazatok 37,3 százalékának összeszámlálása után Museveni 62, Wine pedig 30,6 százalékon állt a bizottság szerint Wine előzől...
2021-01-15 22:05:52

Olaszországban már egymillió adag oltást adtak be

Olaszországban már több mint egymillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint. Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be. A beadott dózisok száma elérte az 1 002 004-et. December végétől mostanáig több mint 1,3 millió adag vakcina érkezett Olaszországba, túlnyomó részét már beadták, kisebb részét pedig a második dózisra tartalékolták. Az oltások jelentős többségét egészségügyi dolgozók kapták meg. Ezzel egy időben a koronavírus-járvány halottainak száma meghaladta a 81 ezret.  Valle d?Aosta tar...
2021-01-15 22:05:52

Kivonul az orosz hadsereg Közép-Afrikából, miután választást nyert a Kreml-barát elnök

A Jobbik újpesti képviselője, Szabó Balázs is a Közép-afrikai Köztársaságba utazott orosz pénzen választási megfigyelőnek.
2021-01-16 09:06:09

Kivonul az orosz hadsereg Közép-Afrikából, miután választást nyert a Kreml-barát elnök

A Jobbik újpesti képviselője, Szabó Balázs is a Közép-afrikai Köztársaságba utazott orosz pénzen választási megfigyelőnek.
2021-01-16 09:06:09

Jány Gusztáv nem háborús bűnös, de nem is hős

Szakály Sándor történész válasza a 2. magyar hadsereg parancsnokáról szóló cikkünkre.
2021-01-16 11:06:13

Elveszett templomegyüttesre bukkantak Kínában

Egy ősi templomkomplexumra bukkantak a Tali városában folyó ásatásokon, Kína délnyugati részén ? írja az MTI. A Jünnan tartományi kulturális örökségi és régészeti kutatóintézet szerint a maradványok a Nancsao birodalom korából származnak, amely a Tang dinasztia uralkodása (618-907) alatt jött létre. A Taliban végzett ásatásokon 14 építmény alapjait tárták fel, 63 kőfalat és 23 csatornát azonosítottak. A lelőhely keleti részén tégla- és cserépégető kemencéket is felfedeztek. Csu Csunghua, a régészeti projektet vezetője hozzátette, több mint 40 tonna cserepet és mintegy 17 300 más leletet, közt...
2021-01-18 17:05:40

Csak magunknak köszönhetjük, hogy felforr a bolygó

Egy új vizsgálat alapján szinte teljes egészében az ember okozta kibocsátás a felelős az iparosodás kora óta végbemenő globális felmelegedésért ? írja az MTI. A földfelszín hőmérséklete átlagosan több mint 1 Celsius-fokkal emelkedett világszerte a 19. század közepe óta, a szélsőséges időjárási események pedig egyre gyakoribbá váltak. A 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény aláírói kötelezettséget vállaltak arra, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest. Az új tanulmányban a szakértők azt akarták pont...
2021-01-19 12:05:52

Olaszországban ismét nincs elég vakcina

Lombardia régió azt szorgalmazta, hogy a magasabb bruttó hazai termékkel (GDP) bíró térségek lakosságát oltsák be először, miközben az ország ellátása ismét akadozik a vakcina-szállítmányok keddi késése miatt, ez pedig megbénította a második dózisok beadását. Az egészségügyi minisztérium keddi adatai szerint a hét első napjairaígért majdnem közel fél millió adag oltóanyagot a Pfizer-BioNTech először háromszázezerre csökkentette, majd csupán 53 ezer dózist adott át. A gyógyszergyártó a következő egy hét alatt ígérte az elmaradt szállítmányok pótlását. Domenico Arcuri járványbiztos este a tarto...
2021-01-19 17:05:42

A rendkívüli havazás miatt katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak nyolc spanyol tartományt

A másfél héttel ezelőtti rendkívüli havazás miatt nyolc tartomány katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánításáról döntött a spanyol kormány keddi ülésén, írja az MTI. María Jesús Montero kormányszóvivő elmondta: az intézkedés Madrid, Kasztília-La Mancha, Aragón, Navarra, Andalúzia, Asztúria, Kasztília és León, valamint La Rioja tartományokat érinti. Indoklása szerint a rendelkezésnek köszönhetően a károsultak, legyen szó önkormányzatokról, cégekről vagy magánszemélyekről, gyorsabban és közvetlenül juthatnak segítséghez. A keletkezett károk összesítése nem zárult le, a felmérés még zajlik, így a...
2021-01-19 18:05:40

Miley Cyrus eldöntötte, hogy mostantól csak nőkkel fog randizni

Miley Cyrus nemrég egy rádióműsorban adott interjút, ahol a szerelmi élete is felmerült témaként. A riporternek arról beszélt, hogy mennyivel jobban vonzódik a nőkhöz, és innentől kezdve egyedül akkor férfiakat meztelenül látni, ha valamilyen művészeti formában jelennek meg. Azt is elmondta, elhatározásának legfőbb oka az volt, hogy így nem nyomasztják a nemi szerepek. Sokkal logikusabb, hogy ezentúl nővel alakítsak ki kapcsolatot, mert nem frusztrál majd például az a furcsa társadalmi elvárás, hogy melyik félnek kellene fizetnie, és a többi hasonló berögződés. Cyrus egyébként még évekkel eze...
2021-01-19 20:05:41

Katonai szemlét tartott Joe Biden

A hadsereg főparancsnokaként első alkalommal tartott szemlét.
2021-01-20 22:05:53

70 centis lyukon mentik a bányászokat egy berobbant aranybányából

Egy bányász meghalt a kelet-kínai Santung tartományban 11 napja berobbant aranybányában, a mentőcsapatok a helyszínen a további 21 bányász mentésén dolgoznak ? számolt be a helyi hatóságok csütörtöki közlésére hivatkozva a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna. A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt. A mentőcsapatok megkezdték egy harmadik, 711 milliméter átmérőjű csatorna fúrását, amelyen keresztül a remények szerint biztonságban felszínre tudják majd hozni a bajba jutottakat...
2021-01-21 10:05:43

Ausztrália egymilliárd dollárból fejleszti a hadseregét

Fejlett, nagy hatótávolságú, felszíni és légi célpontok ellen bevethető rakétákkal, és szárazföldi célpontok elleni csapásmérő képességekkel.
2021-01-25 07:07:01

Tíz holttestet emeltek ki a Kínában berobbant bányából

Holttesteket emeltek ki a kelet-kínai Santung tartományban bő két hete berobbant aranybányából hétfőn, egy nappal az után, hogy tizenegy bányászt élve mentettek ki a mélyből ? jelentette a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a kínai sajtó. A tíz elhunyt bányász holttestét hétfőn hozták a felszínre, további egy bajba jutottat pedig még mindig keresnek, az ő helyzete azonban nem ismert. A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt. A helyszínen dolgozó mentőcsapatok több csatornát fúrtak a ...
2021-01-25 15:05:41

Transzneműek is beállhatnak az amerikai hadseregbe

Joe Biden hatályon kívül helyezte Donald Trump tiltó rendeletét.
2021-01-25 21:06:02

A Pentagon még vizsgálja, hogyan lehet befonni a katasztófa-elhárítást az oltásba

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) a Szövetségi Katasztrófa-elhárítási Hivatal (FEMA) kérésére megvizsgálja, hogyan nyújtson segítséget a koronavírus elleni védőoltások szétosztásában ? közölte csütörtökön a minisztérium szóvivője. Joe Biden amerikai elnök hétfőn közölte, hogy feltételezése szerint 150 millió adag oltást tudnak beadni elnöksége idejének első száz napja alatt. Tekintettel a kérés fontosságára sürgősséggel vizsgáljuk meg, mit tehet az amerikai védelmi minisztérium, hogy biztonságosan támogathassa az erőfeszítést ? olvasható John Kirby Pentagon-szóvivő közleményében. A ...
2021-01-28 22:05:39

Ez történik, ha a csóró kisember berág, és lázadó Soros Györgynek áll

Dühös vagy unatkozó kisbefektetők kezdtek lufikat fújni a tőzsdén, ahol a brókerek shortolni próbáltak. Minden összeállt, ami ehhez kell: a közösségi médiumok mémkultúrája, a bárki számára elérhető tőzsdézős app, az amerikai kormány által szórt helikopterpénz. A tőzsdemokrácia megjelenésére senki nem volt felkészülve.
2021-01-29 13:06:00

Ez történik, ha a csóró kisember berág, és lázadó Soros Györgynek áll

Dühös vagy unatkozó kisbefektetők kezdtek lufikat fújni a tőzsdén, ahol a brókerek shortolni próbáltak. Minden összeállt, ami ehhez kell: a közösségi médiumok mémkultúrája, a bárki számára elérhető tőzsdézős app, az amerikai kormány által szórt helikopterpénz. A tőzsdemokrácia megjelenésére senki nem volt felkészülve.
2021-01-29 13:06:05

Öten meghaltak egy kubai helikopter-balesetben

Lezuhant egy katonai helikopter Kubában, az ország keleti részén. A fedélzetén tartózkodó öt ember életét vesztette ? írta az MTI. A kubai hadsereg tájékoztatása szerint az áldozatok mindannyian a személyzet tagjai voltak. A tragédia oka egyelőre nem ismert. Annyit lehet tudni, hogy a helikopter egy hegynek ütközött, amikor Holguin tartományból tartott Guantánamóba. The post Öten meghaltak egy kubai helikopter-balesetben first appeared on 24.hu.
2021-01-30 08:05:47

Vasszigorral sújt le az Orbán-kormány a lázadó vendéglátósokra

Akár a teljes vendéglátói tevékenységtől is eltilthatják az üzemeltetőt.
2021-01-30 09:06:09

Tüntetést szerveznek vasárnapra a lázadó vendéglátósok

Hétfőre pedig tömeges üzletnyitást terveznek.
2021-01-30 17:06:06

Átvette az irányítást a hadsereg Mianmarban, őrizetbe vették a kormányfőt és az államelnököt is

Szükségállapotot hirdettek a délkelet-ázsiai országban. A fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és az internet is elérhetetlen.
2021-02-01 06:06:02

Átvette az irányítást a hadsereg Mianmarban, őrizetbe vették a kormányfőt és az államelnököt is

Szükségállapotot hirdettek a délkelet-ázsiai országban. A fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és az internet is elérhetetlen.
2021-02-01 06:06:03

Puccs után szükségállapot Mianmarban

Mianmarban őrizetbe vették a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít (kiemelt képünkön), aki kormányfőként irányította az országot, illetve több magas rangú politikust, köztük Vin Mjint államelnököt is ? írta az MTI a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szóvivőjére hivatkozva. Az őrizetbevételeket a hadsereg rendelte el, egyúttal felszólította az embereket, ne kövessenek el semmilyen meggondolatlanságot, a törvényeket tartsák be. A délkelet-ázsiai ország fővárosában, Najpjidóban reggel nem működtek a telefonvonalak, blokkolhatták az internetet is, az állami tévé közölte, műszaki okok miat...
2021-02-01 07:05:40

Szükségállapot Mianmarban, a hadsereg átvette az irányítást

Őrizetbe vették az ország vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csít.
2021-02-01 08:09:00

Szükségállapot Mianmarban, a hadsereg átvette az irányítást

Őrizetbe vették az ország vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csít.
2021-02-01 08:09:00

Szükségállapot Mianmarban, a hadsereg átvette az irányítást

Őrizetbe vették az ország vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csít.
2021-02-01 08:09:06

Lelőtték két embert Németországban

Hessen tartomány fővárosában, Wiesbadenben volt a lövöldözés.
2021-02-01 09:05:59

Szükségállapotot vezettek be Mianmarban, a hadsereg átvette az irányítást

Őrizetbe vették a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít.
2021-02-01 10:06:00

Átvette az irányítást a hadsereg Mianmarban, őrizetbe vették a kormányfőt és az államelnököt is

Szükségállapotot hirdettek a délkelet-ázsiai országban. A fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és az internet is elérhetetlen.
2021-02-01 16:05:59

Új minisztereket nevezett ki a mianmari hadsereg a puccs után

A hadsereg azt ígéri, szabad és tisztességes választást szervez, és átadja a hatalmat a győztesnek.
2021-02-01 18:06:04

Új minisztereket nevezett ki a mianmari hadsereg a puccs után

A hadsereg azt ígéri, szabad és tisztességes választást szervez, és átadja a hatalmat a győztesnek.
2021-02-01 18:06:05


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   eb   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az etiop hadsereg elfoglalta a lazado tartomany szekhelyet   •   megallithatatlanul pusztulnak a tengeri sunok   •   elismert francia iro dicserte a magyar kormany illegalis migransokkal szembeni fellepeset   •   drogot talaltak a tankcsapda koncertrol hazatarto m3 ason elgazolt lany szervezeteben   •   mielott akkumulator nagyhatalomma valunk ezt tisztaznia kell a kormanynak   •   121 telepulest ad at ormenyorszag azerbajdzsannak 3   •   russsel crowe is ott lesz a kovetkezo marvel filmben   •   elektromosgit   •   dramai felvetelek a kisvardai korhazbol a legszivfacsarobb amikor egesz csaladok kerulnek be a covid osztalyokra 3   •   hetven tonna minosegi elelmiszert osztanak ki a raszorulok kozott 2   •   magyarorszag is kap ajandekba koronavirus vakcinat izraeltol 5   •   nagy tervei vannak nyarra a rakbetegseggel kuzdo iii karoly kiralynak erre keszul 2   •   biden withdraws trumps restoration of un sanctions on iran   •   what we know about israel hamas gaza deal on hostages   •   trial highlights history lessons trump tweets and more   •   giorgia meloni karteritest ker a rola terjesztett deepfake videok miatt 2   •   stabilizalodik a globalis penzugyi szektor kilatasa   •   varazsoljon szerelmet a hold segitsegevel   •   szolidaritast varnak csehek a szovetsegeseitol az orosz diplomatak kiutasitasa utan   •   koronavirus svedorszagban betiltjak a nyerctenyesztest   •   eled   •   koronavirus a selejtes szallitmanyos incidens utan ezentul csak egyfele vakcinat allitanak elo a baltimore i gyogyszergyarban   •   angolhaszndzltruhael   •   keszuljunk fel jonnek a kornyezettudatosabb hetkoznapok ezt kell tudni az eldobhato italosdobozok visszavaltasarol   •   eld   •   szornyethalt egy 16 eves szloven hegymaszo horvatorszagban 2   •   idojaras ma mar nem fazunk majd sot 23 fok is lehet de a dunantuliaknak van egy rossz hirunk 2   •   esik a ho ez meg mi a tegnapi 30 fok utan mar havazik magyarorszagon 3   •   hofi orok poenjai a rendszervaltas utan sem halvanyultak el   •   meg mindig nincs idopontja a nemzet szinesze valasztasnak 2   •   ujra jar a dabasi vonat   •   ezekben a napokban csap le magyarorszagra a tridemia egyszerre terjed harom virus   •   meg tobb szamitogepre johet a chrome os   •   az embernel is nagyobbak voltak az ujszulott oscapak 2   •   demeter szilard tamogatja az otszazalekos afat a konnyuzeneben 2   •   turning point in history biden explains why billions should be spent on wars in his address   •   a kia megmutatta elso igazi villanyautojat 3   •   lelepleztek a megujult minit   •   ime a zellerle 12 legfobb elonye   •   mager miniszter azt irja junius vegeig maradhat a szabolcs utcaban a hajlektalankorhaz   •   yvonne dederick lanyanak uj klipje eleg beteg lett   •   europa tudja hogy kina kezeben a nyero lapok megis all int mond 2   •   census bureau director to resign amid criticism over data   •   padlot fogtak az alberletarak ez a helyzet most a nagyobb magyar varosokban   •   kabitoszerezesben az atlag alatt de dizajnerdrogokban az elen jarnak a magyar kozepiskolasok   •   a jarvany miatt elhunytak szama valoban alkalmas nemzetkozi rangsorolasra 2   •   szentkiralyi alexandra a fidesz uj budapesti elnoke 2   •   chauvins knee stayed on floyds neck 3 minutes and 27 seconds after he took his last breath expert testifies   •   global mountain bike industry   •   jelentes erkezett a pusztito europai nyarrol figyelmeztetnek a szakertok