Azzal bukott le a sztárorvos, hogy nagyon siettette felesége boncolását

Nyilván nem véletlenül. Az egyik kollégája azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Méreggyilkosságokat gyűjtöttünk össze.
2024-05-07 15:11:14

Kiderült, hogy min bukott nagyot Warren Buffett

Warren Buffett szombaton elárulta, hogy cége, a Berkshire Hathaway jelentős veszteséggel adta el részesedését a Paramount Global média- és szórakoztatóipari vállalatban.
2024-05-05 09:06:51

Sok parizer, kevés ajánlás: hatalmasat bukott Jakab Péter

Jakab Péter pártja a Nép Pártján hatalmasat bukott mert nem tudta összegyűjteni az ajánlásokat nem indulhatnak az uniós választáson
2024-05-04 16:08:31

Olyan lehetett egykor a Mars, mint ma a Föld

2024-05-03 10:07:51

Nagyot ugrottak a lakásárak a korábban lesajnált országrészben

A napokban tette közzé a KSH és az MNB is a legfrissebb lakásárindexét, melynek kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője is elmondta véleményét, aki szerint a KSH jelentéséből kitűnik, hogy a lakások típusa is erősen befolyásolta a piaci árak tavalyi alakulását. Emellett a regionális változások is erősek, de ezúttal az olcsóbb országrészekben volt nagyobb az áremelkedés, miközben a budapesti agglomerációban még mindig árcsökkenés volt mérhető.
2024-05-02 13:07:08

Egy párizsi bukott meg a Nébih ellenőrzésén

Az árfigyelő rendszer legolcsóbb élelmiszereit ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy párizsi kivételével mindegyik megfelelt az előírásoknak - mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
2024-05-02 11:07:10

Berúgott egy pilóta Dallasban, törölték a járatát

A szálloda személyzete hívta ki a rendőrséget, miután a 49 éves pilóta hajnalig bulizott.
2024-04-29 15:09:11

Gyurcsányék kezén a Városháza: kényes ügyben fedezhette a bukott miniszterelnököt Tordai Csaba

Gyurcsány Ferenc régi bizalmi embere több fontos pozíciót is betöltött a 2010 előtti baloldali kormányok idején.
2024-04-29 13:08:51

Nagyot bukott a Vasas, megvan az első kieső az NB II-ben

A korábbi MLSZ-elnök, Kisteleki István győzelemmel tért vissza a kispadra.
2024-04-28 20:08:05

Megint nagyot bukott a Manchester United, megvan az első kieső

Eldőlt az első kieső sorsa a Premier League-ben.
2024-04-27 19:08:33

Megint kitiltotta az újságírókat a Manchester United bukott edzője a sajtótájékoztatójáról

A holland edző megtiltotta, hogy kérdéseket tegyenek fel neki.
2024-04-26 20:08:30

A Manchester United bukott edzőjével is tárgyal a Bayern

Pedig most még csapata is van.
2024-04-25 19:11:00

A valaha kiállított legnagyobb gyűjteménnyel tisztelegnek Ayrton Senna, legendás brazil pilóta előtt, halálának 30. évfordulóján

"Ayrton Senna Forever" című kiállítás a legendás brazil pilóta előtt tiszteleg, halálának 30. évfordulóján.
2024-04-24 13:09:27

Édesapja szerint Sergio Pérez a legkeresettebb pilóta a Forma-1-ben

Szerinte üzletileg is ő a legjobb választás, mert több szponzora van mint Verstappennek és Hamiltonnak együttvéve
2024-04-24 12:09:02

Megdöbbentő, új képeken a Melrose Place sorozat egykor gyönyörű színésznői

Így néznek ki most a Melrose Place világhírű, egykor gyönyörű színésznői
2024-04-22 21:08:57

Bukott botrányhős lehet Szoboszlai Dominik új edzője?

A Liverpool-vezetőség bátor döntést fog hozni, amikor kinevezik Jürgen Klopp utódját.
2024-04-22 19:09:01

Hiába nyerte a Kutyapárt az előválasztást, a DK mindenhol ráindít a jelöltjükre a XII. kerületben 

A Kutyapárt szerint felrúgták a megállapodást, a DK szerint eleve benne sem voltak.
2024-04-22 11:13:22

Megválasztották az év szaloncukrait

A versenyt egy sós karamellás finomság nyerte. Az olcsóbb mezőnyben a Tesco édessége végzett az élen, az új ízek között a Piros Mogyorós diadalmaskodott.
2020-11-19 13:06:27

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-20 15:06:43

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-20 15:06:44

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-21 09:07:16

A kormány megint adott egymilliárd forintot a kisvárdai sportcsarnokra

A 4000 férőhelyes létesítmény építésére kiírt közbeszerzést a nyáron nyerte el egy cég 3,2 milliárd forintért, most már több 4,2 milliárd forint a beruházás összege.
2020-11-21 10:10:28

A kormány megint adott egymilliárd forintot a kisvárdai sportcsarnokra

A 4000 férőhelyes létesítmény építésére kiírt közbeszerzést a nyáron nyerte el egy cég 3,2 milliárd forintért, most már több 4,2 milliárd forint a beruházás összege.
2020-11-21 13:35:14

Élre állt a Chelsea a Premier League-ben

Sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg Frank Lampard csapata az angol élvonalban.
2020-11-21 15:07:52

Szlovéniában győzött az FTC női kézilabdacsapata a BL-ben

A mérkőzést a magyar csapat 32-26-ra nyerte a Krim Ljubljana ellen.
2020-11-21 17:10:52

A Sopron Basket nyerte a rangadót a női kosárlabda NB I-ben

A soproniak ezúttal a diósgyőrieket verték meg a bajnokságban.
2020-11-21 20:06:19

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Sorozatban bukott le az Index hazugságokkal, Szombathy Pál főszerkesztő távozik

Az Indamedia visszavásárolta az Index részvényeit.
2020-11-23 16:06:06

Az F1-ből távozó Grosjean elmondta, mit sajnál a legjobban karrierjében

A francia pilótának nincs hiányérzete amiatt, hogy a futamgyőzelem sem jött neki össze.
2020-11-23 19:05:55

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét

A legnagyobb elektromosautó-flottával készülnek a reptéri forgalom ellátására.
2020-11-24 10:06:04

Tényleg van a Forma-1-ben elveszett generáció?

Vettel sikerei cáfolják Grosjeant, de van igazság a távozó pilóta panaszában.
2020-11-24 17:05:57

A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből

Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
2020-11-24 21:06:06

Nem volt kérdés, ki lesz év labdarúgója Svédországban

A 39 éves legenda már a 12. alkalommal nyerte el a legjobbnak járó elismerést.
2020-11-25 09:06:04

Kaleta után Madridban romeltakarít a politikai kinevezett

Tóth Katalin limai elődje, Kaleta Gábor pedofilbotrányba bukott bele, a spanyol fővárosban pedig Odrobina László nem húzta sokáig.
2020-11-25 10:06:05

Védjegyes helyi termékeket gyárt a Folly Arborétum

A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászati Kft. újabb terméke nyerte el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét.
2020-11-26 08:06:09

Stroke-ot és ritka vesebetegségeket vizsgáló kutatónőket díjaztak

Az elmúlt 18 évben 49 magyar kutatónő nyerte el a L'Oréal-Unesco díjat.
2020-11-26 11:06:32

Obama a Trumpra szavazó spanyolajkúakat bírálta

Donald Trump az idei elnökválasztáson a homoszexuális közösségek szavazatainak 28 százalékát nyerte el, többet, mint republikánus elnök valaha is.
2020-11-26 13:06:27

Sorozatban harmadik versenyét nyerte a világkupában a szlovák síelő

Mind a négy futamon a dobogóra állhatott eddig, így összetettben is magabiztosan vezet.
2020-11-26 20:05:56

Mick Schumacher kezes, de lassú autót kaphat jövőre az F1-ben

A Haas pilótái szerint utódjaik könnyen vezethető autót fognak kapni.
2020-11-27 10:06:01

Tíz magyar sportoló bukott le doppinggal idén

A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint nem kiugróan magas a szám, a használt szerek széles skáláján azonban el kell gondolkozni.
2020-11-27 14:06:05

Tíz magyar sportoló bukott le doppinggal idén

A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint nem kiugróan magas a szám, a használt szerek széles skáláján azonban el kell gondolkozni.
2020-11-27 14:06:06

Hamilton nyerte az első szabadedzést Bahreinben

A 35 éves pilóta mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.
2020-11-27 15:05:57

Megint a volt Origo-tulajdonos cége nyerte az MNB kommunikációs tenderét

Száraz István cége nem először intézi a jegybank kommunikációs feladatait. A mostani szerződést már alá is írták.
2020-11-27 18:06:22

A Telekom Veszprém 16 gólos különbséggel nyerte a városi kézirangadót

A két csapat legutóbbi meccsét is 16 góllal nyert a bajnokcsapat.
2020-11-27 19:06:01

Az al-Ahli kilencedszer nyerte az afrikai labdarúgó Bajnokok Ligáját

A sorozat fináléját eredetileg május 29-én rendezték volna a kameruni Doualában.
2020-11-28 10:06:22

Elképesztő történetek tíz milliárdosról, akik mindenüket elveszítették

Egykor dúsgazdagok voltak, ám később teljesen tönkrementek. Van, aki börtönben ül közülük, más öngyilkos lett.
2020-11-28 12:06:00

Tyson nyerte a mérlegelést a legendák bokszcsatája előtt

A korábbi nehézsúlyú világbajnok közel öt kilóval nehezebb, mint Roy Jones Jr.
2020-11-28 16:06:12

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-28 18:06:22

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-28 18:06:23

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-28 18:06:25

Magabiztosan nyerte otthon az örökrangadót a Ferencváros

Szerhij Rebrov együttese négy ponttal vezeti a bajnokságot.
2020-11-28 21:06:11

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-29 06:06:09

Falnak csapódott és lángba borult egy F1-es autó ? videó

Romain Grosjean horrorbalesetet szenvedett, de épségben kiszállt az égő autóból.
2020-11-29 15:06:02

Tűzgömbbé vált Grosjean autója a Bahreini Nagydíj rajtja után ? videó

A Haas versenyzője Danyiil Kvjat előtt vágott át, majd az autója lassulás nélkül csapódott a pálya melletti korlátba. A franciának óriási szerencséje volt.
2020-11-29 15:06:04

Tűzgömbbé vált Grosjean autója a Bahreini Nagydíj rajtja után ? videó

A Haas versenyzője Danyiil Kvjat előtt vágott át, majd az autója lassulás nélkül csapódott a pálya melletti korlátba. A franciának óriási szerencséje volt.
2020-11-29 15:06:04

Tűzgömbbé vált Grosjean autója a Bahreini Nagydíj rajtja után ? videó

A Haas versenyzője Danyiil Kvjat előtt vágott át, majd az autója lassulás nélkül csapódott a pálya melletti korlátba. A franciának óriási szerencséje volt.
2020-11-29 15:06:05

Kettészakadt az ütközésben Grosjean autója, de sikerült megmenteni a pilóta életét

Csodával határos módon elkerülték a tragédiát a Bahreini Nagydíj elején.
2020-11-29 16:06:10

Romain Grosjean: Haas driver suffers burns after huge Bahrain GP crash and fire

Romain Grosjean has been taken to hospital with minor burns and injuries after a terrifying, fiery accident at the Bahrain Grand Prix.
2020-11-29 17:05:53

Lewis Hamilton wins after Romain Grosjean escapes dramatic Bahrain GP fire

Lewis Hamilton takes his 11th victory of the season in a Bahrain Grand Prix notable for a violent, fiery crash by Haas driver Romain Grosjean.
2020-11-29 18:06:09

Megrázó videó: így menekült meg Grosjean a lángok közül

A baleset utáni pillanatokról készült felvételt az F1 hivatalos Instagram oldalán tették közzé.
2020-11-29 18:06:10

Egyre biztosabb, hogy offshore cég nyerte a busztendert

Olyan kamucéggel szerződik a BKV, aminek se busza, se alkalmazottja nincsen.
2020-11-29 18:06:10

Lewis Hamilton nyerte a horrorisztikusan induló bahreini nagydíjat

Romain Grosjean borzalmas balesetet szenvedett a rajt után.
2020-11-29 18:06:17

Hamilton győzelmével ért véget a rémisztő balesettel induló Bahreini Nagydíj

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Formula–1-es Bahreini Nagydíjat. A 35 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelme.
2020-11-29 18:06:17

Hamilton győzelmével ért véget a rémisztő balesettel induló Bahreini Nagydíj

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Formula–1-es Bahreini Nagydíjat. A 35 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelme.
2020-11-29 18:06:17


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem azert mondom el a velemenyemet a diktaturarol hogy az iro barataim meglapogassak a vallam   •   guns n roses axl rose accused of 1989 sexual assault in lawsuit   •   sulyos buszbaleset nemetorszagban karambolozott egy flixbus legalabb 5 ember meghalt 2   •   az australian open szervezoi szerint nincs veszelyben a torna   •   fulham stun leicester to move out of bottom three   •   székselyemkölcsönzés   •   energiaspiral csomag akciok 14   •   billie eilish says watching porn from age 11 really destroyed my brain 2   •   star wars sorozat keszul boba fett karaktererol   •   erre keszuljon mindenki igy valtozik a kozlekedes husvetkor   •   can europe cope if russia cuts more supplies   •   megszolalt a jegybank az interneten terjedo remhirrol   •   hu de kinos hu de kinos   •   mbs multi billion dollar new dubai giveaway is a bust as jamal khashoggis ghost scares investors   •   hamarosan eloben az operativ torzs tajekoztatoja az origon a koronavirus jarvanyrol 2   •   12 evvel fiatalabb nore csereltek drew barrymore t   •   elszabadultak a nyelvvizsgaarak az elmult evben   •   nem fogytak a jegyek jennifer lopez csendben atnevezte a turnejat   •   alig takarja valami jennifer lopez testet igy feszulnek a mellei a szexi melltartoban   •   can bidens short lived honeymoon with europe be salvaged   •   ez igen ezek am a feherborok on se hagyja ki 2   •   megkezdodik donald trump targyalasa   •   egy orszag mar meglepte lezarjak a brit turistak elott a hatarokat az omikron miatt   •   a dusgazdag kriptosok puerto ricoba mennek a vilag luxus adoparadicsomaba   •   impressive may scores twice in england win over ireland   •   denmark to build first energy island in north sea   •   xavi a barcelona uj vezetoedzoje   •   trump to forgo new years eve in florida for early return to washington   •   csaknem 650 millio forint afat nyultak le a komloi korhintacsalok   •   stresszteszten a steam deck 2   •   fel kell keszulnunk a foldon kivuli fajok lehetseges invaziojara   •   kis hijan elsirta magat a keze lattan a horrorbalesetet szenvedett f1 es versenyzo   •   homlokzatfestésbudap est   •   a kormany gesztusokat tesz ukrajnanak de nem szereti a koncepcios eljarasokat   •   robbanas tortent egy voronyezsi kavezoban   •   pisztolynak alcazott fadarabbal indult rabolni egy ferfi ajkan   •   kormanyparti gyozelem szuletett harom lengyel nagyvarosban   •   wilton gregory pope appoints first african american cardinal   •   csak a menetdijakon 255 milliard forintot bukott a bkk tavaly a koronavirus miatt   •   ejjeli lepkeszes es deneverhang vadaszat is lesz a vacratoti botanikus kertben   •   a sanofi besegit a johnson and johnson vakcinajanak gyartasaba 3   •   hunyadi matyas esetleges ujratemeteserol beszelt kasler miklos   •   pm brexit turbocharge and uks own coronavirus vaccine have set the stage for a bounceback   •   elakadt a hoban a madridi csapat a focistaknak kellett betolniuk egy autot video   •   ezentul panirozza igy a karfiolt nem fogja megbanni   •   amerikai szankciokat kaphatnak a nyakukba a kinai bankok ha tovabb tamogatjak az oroszokat   •   europa egy reszen mar bekoszontott a tel erdelyben 20 centi friss ho hullott de nemetorszagban is szakad foto 3   •   az oroszok dronokkal tamadtak odesszat   •   a korabbinal negyszer nagyobb aranyban talaltak koronavirusos beteget a budapesti tesztelesen 2   •   fragile recovery seen in global labour market after huge 2020 losses ilo