Rózsa Csilla, Rózsa György lánya embertelen helyzettel találta magát szemben kisbabájával a járványügyi korlátozások miatt - döbbenetes történet az idősotthonból

Drámai eseményekről számolt be Rózsa György lánya, Rózsa Csilla. Nemrégiben veszítette el nagypapáját, nagymamája nyugdíjas otthonba került, két hete kapott önálló apartmant. Csillának nemrég született kisbabája, Ádám, akivel rendszeresen látogatták a nagymamát. Két hét után azonban a kicsit kitiltották az idősotthonból. A kisunoka látogatásaikor a nagyi szinte újjászületett. Most embertelen helyzetbe kerültek. A nagymama kimehet a sarki Sparba, mert állítólag ott nem kaphatja el a koronavírust, de a kisunoka nem mehet be hozzá. Rózsa Csilla azt mondja, emberségre vágyik, szerinte a korlátozás...
2021-09-28 11:05:55

2021-09-28 11:05:44

2021-09-28 11:05:43

Vajna Tímea macskái is elférnek a 650 négyzetméteres Beverly Hills-i villában

Kinőtte az apartmant.
2021-07-22 00:06:16

Autók égtek egy balatonfüredi szálloda mélygarázsában, két apartmant kellett kiüríteni

43 embernek kellett elhagynia a szállását két balatonfüredi apartmanban, amíg a tűzoltók a szomszédos szálloda mélygarázsában lángoló tüzet eloltották.
2021-06-28 06:06:17

2021-06-28 06:06:16

Hotelek vendégeit tartotta rettegésben egy nő Komáromban

Szinte az összes helyi apartmant, és hotelt végiglopta.
2021-04-06 10:07:21

Béreltek egy apartmant Debrecenben, aztán amit elbírtak, elvittek

Hamar elfogták őket.
2021-01-12 16:06:02

Lenyűgöző luxusapartmanokat alakított ki egy elhagyatott iskolában három amerikai

Jesse Wig, Adam Colucci és Dan Spanovich megvásárolt az elhagyott középiskolát Pennsylvaniában, majd 31 lakásos bérházzá alakították át ? írja a LADbible. Az épületet 100 ezer dollárért (kb. 37,5 millió forint) vették meg. Az ingatlan kívülről még mindig úgy néz ki, mint egy iskola, belül azonban már modernizált luxusapartmanok várják leendő lakóikat, akik számára egy edzőtermet is kialakítottak. Az iskola átalakításáról több videót is közöltek. @jessewig POV: you and your partners bought a highschool. #fyp #realestate #renovation #rehab ? Sunroof - Nicky Youre & dazy Az alapötlet az in...
2022-12-30 12:14:01

Németországban futtatott lányokat egy férfi az ikerfiaival

Németországban futtatott lányokat egy Heves vármegyei család. A férfi ikerpárt és két társukat még másfél héttel ezelőtt fogták el a nyomozók. Az apának akkor sikerült megszöknie, pénteken azonban őt is meggyanúsították. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közlése szerint két évvel ezelőtt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen, miután felmerült a gyanú, hogy 2016 óta magyar nőket visznek ki Németországba, ahol prostitúciós tevékenységre kényszerítik őket. A gyanú szerint a jelenleg 57 éves L. János lőrinci lakos irányította a csapatot. Két ikerfia, a most 31 éves ifj. L. Jáno...
2023-08-28 09:20:04

Nem hosszabbított szerződést a Nemzeti a Jászai Mari Színészház rászoruló lakóival, menniük kellett

1+1 éves szerződést kötött a Teátrumi Társaság a Jászai Mari Színészházban élő, rossz szociális helyzetben lévő színészekkel egy évvel ezelőtt. Ám a Színészház idén új fenntartóhoz került, a Nemzeti Színházhoz, amely intézmény nem kívánt szerződést hosszabbítani a lakókkal, írja a Revizor. A portál emlékeztet: az annak idején még Gobbi Hilda alapította Színészház a pandémia alatt került a Teátrumi Társaság gondozásába, melynek célja az volt, hogy az intézmény eredeti funkciójának megfelelően elsősorban pályakezdő művészeknek biztosítson elérhető áron lakhatást, ugyanakkor fenntartsa a lehetősé...
2023-10-24 13:09:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bansagi ildiko a holdtol szokta megkerdezni hol van a lelki tarsa   •   milliardokat termelhet szerte a vilagon a kiszolgaltatott emberek brutalis gladiatorharca   •   gasparbeaelmondtaale grosszabbemleketazor igonakgyozikerol   •   aggodalmat fejezte ki a who a koronavirus egyik fontos adata miatt   •   hoppa tud vagy nem tud karacsony gergely angolul egy konferencian tartott beszedet itt megnezheti hogyan boldogult video 3   •   kiderult hogy az uj orosz csodafegyver siman rendelheto a netrol ez tortent a haboru 174 napjan 2   •   a nebih bezart egy kinai bufet erden gyomorforgato videot keszitettek az aldatlan allapotokrol   •   christian officials accuse israel of holiday discrimination   •   halalos baleset volt az m3 as budapest fele vezeto oldalan   •   england 1 0 austria bukayo saka seals win with first international goal   •   a who elnoke szerint a vakcinatol meg nem fog veget erni a jarvany 2   •   az europai bizottsag birsagokkal fenyegeti varsot   •   rocket will crash to earth within a huge risk zone this weekend   •   egy eve ilyenkor majka gusztustalannak tartotta a szocialis tamogatast kapott zeneszek nevsorat   •   a kormany celja a videk es az agrarium teruleten is a gazdasag ujrainditasa   •   szempillantasnyi ido 11 masodperc alatt letudhato egy komolyabb elozes az uj porscheval 2   •   zuhan a gaz ara a tozsden   •   europai szuperliga penzehesek lazadasa vagy a foci halala   •   a miss universe hungary szepsegkiralynojenek szeme elott halt meg a kedvese elragadta a tenger   •   dalok amelyekbe kapaszkodni lehet   •   xi gets his pet stock exchange in beijing   •   bejelentettek minden androidos almat megkeruli a mobilgyartokat a google maga elesit uj funkciokat a regebbi telefonokon   •   megan thee stallion unveiled as sports illustrated cover star   •   egy hetvege alatt beoltananak masfel millio embert magyarorszagon 2   •   betekintest engedett meses nyaralojaba naomi campbell   •   balesetben meghalt egy ember mohoran   •   israeli army tells palestinians to temporarily evacuate parts of rafah ahead of an expected assault   •   varga viktor mocskos uzenetet kuldott a himnusz feldolgozasa miatt mocskolodoknak   •   blinken says india must assist canada with sikh murder probe   •   a lassu valaszt gyakran hazugsagnak hisszuk 2   •   ferenc papa talalkozott pokemberrel es kapott tole egy igazi maszkot 2   •   meszaros lorinc megvette a brendont   •   hosegriado voros kod akar 39 fok is lehet   •   hordagyon vittek le a jegrol hokibirot a brutalis utkozes utan video   •   hello csokolom hogyan koszonjunk   •   az endometriozissal kuzdo fiatal bogi kalvariaja orditani tudtam volna a fajdalomtol   •   declassified report implicates saudi crown prince in killing   •   megfekeztek a janossomorjai hulladektelepen keletkezett langokat a tuzoltok   •   62 ot torol a rossz genetikabol 5 evvel tovabb lehet igy elni ime a recept 2   •   victims of wicker park paintball attack speak out   •   eloszor rendezik meg a cigany dal napjat   •   a blikk nagy eves horoszkopja ezt igerik a csillagok 2023 ra 2   •   un report may stall whats seen as a critical chance to call china to account   •   kifutyultek az angol szurkolok a magyar himnuszt buntet e a fifa   •   top asian news 702 a m gmt   •   visky andras a kossuth dijat azonnal tovabbitom is azoknak akiket ez mindenestol megillet   •   egy fiatal harkivi no a haboru legujabb hose egymaga pusztitott el egy pancelozott csapatszallitot video 2   •   korhazat ujit fel a kormany belul is megujul a kutvolgyi torony   •   terepre garantaltan nem mereszkednek majd az 512 lovas legujabb land roverrel 4   •   chinas billions help xi make useful friends in eastern europe  

srv.38.