Egy kínai harci repülőgép okoz feszültséget Peking és Canberra között

Két évvel ezelőtt már volt egy hasonló incidens a két ország között.
2024-05-06 21:09:28

Egy kínai harci repülőgép okoz feszültséget Peking és Canberra között

Két évvel ezelőtt már volt egy hasonló incidens a két ország között.
2024-05-06 21:07:02

Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 15:06:57

Egy olyan támaszpontra vonultak be az orosz csapatok, ahol amerikai katonák tartózkodnak

A jelek szerint nincs már sokáig maradásuk az amerikaiaknak Nigerben, az afrikai ország ugyanis inkább Oroszország felé nyitna, akárcsak Csád. A dolog érdekessége, hogy a magyar kormánynak is mostanában jutott eszébe, hogy katonákat küldjön Csádba.
2024-05-03 13:11:53

Egy olyan támaszpontra vonultak be az orosz csapatok, ahol amerikai katonák tartózkodnak

A jelek szerint nincs már sokáig maradása az amerikaiaknak Nigerben, az afrikai ország ugyanis inkább Oroszország felé nyitna, akárcsak Csád. A dolog érdekessége, hogy a magyar kormánynak is mostanában jutott eszébe, hogy katonákat küldjön Csádba.
2024-05-03 12:10:51

2024-05-03 12:10:28

Behatoltak orosz csapatok az amerikai hadsereg nigeri bázisára

2024-05-03 11:07:47

HIMARS-rendszer került az orosz Tornádó célkeresztjébe: itt vannak a felvételek

Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
2024-05-02 08:07:58

ATACMS-rakétákat lőttek ki Luhanszkra, támadás érte Odesszát - Híreink az ukrán frontról csütörtökön

ATACMS típusú nagy hatótávolság rakétákkal lőtte az ukrán haderő Luhanszkot, több tucat orosz katona meghalt. Támadás érte Odesszát, legalább 13 áldozatról tudni, többnyire civilekről. Valószínűleg kilőtt az orosz haderő egy amerikai HIMARS-rendszert. Az orosz haderő tovább nyomul Ocseretinétől nyugatra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
2024-05-02 07:06:53

Ismét Odesszát lőtte az orosz hadsereg, három újabb halott van

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának keddi fejleményeiről szóló közvetítésünket itt találja. The post Ismét Odesszát lőtte az orosz hadsereg, három újabb halott van first appeared on 24.hu.
2024-05-01 11:07:49

Kínos jelentés a Pentagontól: az amerikai csúcsfegyverek jelentős része egyszerűen befuccsolt Ukrajnában

Az Egyesült Államok a háború kitörése után majdnem egy évvel kezdett szállítani Ukrajnának precíziós irányítású lőszereket. Ezek hatékonyságát viszont jelentősen csökkentette az orosz elektronikus hadviselés, ami kihívást jelent az amerikai segélyek harctéri alkalmazásban - tudósított a Defense One.
2024-04-30 12:12:34

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

Kőolajat talált a Mol Tura közelében 

A lelőhelyen fúrt kút napi ezer hordó kőolajat termel.
2024-04-30 10:11:48

Kőolajat talált a Mol Tura közelében 

A lelőhelyen fúrt kút napi ezer hordó kőolajat termel.
2024-04-30 10:10:34

ISW: válaszút elé került az orosz haderő, több lehetőség közül választhatnak

Az elmúlt napokban az orosz haderő jelentős áttörést ért el Avgyijivkától nyugatra, ahol több települést is elfoglaltak. Az amerikai Instituite for the Study of War (ISW) agytröszt szerint most a támadók döntéskényszerben vannak.
2024-04-30 09:09:29

Filmbeillő felvételeken az elképesztő ukrán fejlesztés: felrakták a Zuni-rakétákat a régi Mi-24-esekre

Úgy néz ki, a HARM és a Storm Shadow rakéták után újabb nyugati fegyvert raktak fel régi, szovjet gyártmányú gépeikre az ukrán légierő tagjai: élesben használják a kijevi Mi-24-es harci helikopterek a 127 milliméteres, amerikai gyártmányú Zuni rakétákat.
2024-04-29 12:07:53

Orosz győzelem az ATP-világbajnokság döntőjében

Danyiil Medvegyev három játszmában verte az osztrák Dominic Thiemet.
2020-11-22 22:05:57

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:14:00

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.

2020-11-16 02:10:16

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:23

Életük végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-18 19:06:24

Brüsszel óva inti a magyar kormányt az orosz vakcina használatától

Az Európai Unióban nem lehet olyan vakcinát forgalmazni, amit nem engedélyezett az uniós hatóság, de van egy kiskapu, aminek felhasználásával Orbánék behozhatják és terjeszthetik az orosz oltóanyagot. Az Európai Bizottság az oltásokba vetett általános bizalmat félti.
2020-11-19 13:06:26

Érdekes kihívással készül az Apple jövő csütörtökre: mozogni kell

Az Apple időnként, általában valamilyen jeles nap alkalmával aktivitásra buzdító kihívásokkal szembesíti okosóráinak tulajdonosait. Közeleg a nagy észak-amerikai ünnep, a hálaadás, és vele együtt egy újabb kihívás.
2020-11-19 16:09:22

2020-11-19 16:09:23

Megérkeztek az orosz oltóanyag mintái Budapestre

Már csak a dokumentációt várják a vakcina vizsgálatához, ha az is megérkezik, indulhatnak az elemzések.
2020-11-19 17:05:46

Játékkonzol és sörhűtő egyszerre ? működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Sok furcsaságot hozott már eddig is 2020 – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de tech szempontból az eddigi legfurcsább ötletre mostanáig kellett várni. Az amerikai Anheuser-Busch nevű cég, amely többek között a Bud Light nevű sort is gyártja, egy meglepő fejlesztéssel állt elő: egy játékkonzollal.
2020-11-19 19:06:22

Élete végéig szóló mentességet kaphat Putyin és egész családja

Hát átmegy az orosz parlament javaslata, még kihallgatni sem lehetne őket.
2020-11-19 21:09:19

Van egy amerikai város, ahol 66 napon át tart az éjszaka

November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
2020-11-20 10:05:44

2020-11-20 10:05:45

Fekete-Győr: Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!

Csak a lopás számít, nem a védekezés - mondja a Momentum elnöke.
2020-11-20 14:06:32

Fekete-Győr: Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!

Csak a lopás számít, nem a védekezés - mondja a Momentum elnöke.
2020-11-20 14:06:32

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:02

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:04

Összefonódott dinoszaurusz-csontvázakat mutat be egy amerikai múzeum

Két dinoszaurusz összefonódott csontvázát őrző ősmaradvánnyal gyarapodott az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeum gyűjteménye.
2020-11-21 11:06:56

Összefonódott dinoszaurusz-csontvázakat mutat be egy amerikai múzeum

Két dinoszaurusz összefonódott csontvázát őrző ősmaradvánnyal gyarapodott az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeum gyűjteménye.
2020-11-21 11:06:57

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Miért hívják Szputnyik V-nek az orosz vakcinát?

2020-11-21 15:07:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   H   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   amerikai vadaszgepek fogtak el orosz harci repuloket alaszka kozeleben   •   donald trump has repeatedly called for lengthy jail sentences for those who he claimed mishandled classified information   •   nem tudjak felvenni a kapcsolatot cserhalmi gyorggyel 2   •   don lemon defends tucker carlson after confrontation with stranger   •   keith levene the clash guitarist and founding member dies aged 65   •   hamarosan minden masodik eladott kerekpar e bike lehet 4   •   cuban activists blockaded at home amid protest clampdown 2   •   biden gives pope a sentimental challenge coin   •   sri lanka president asks russias vladimir putin for help to buy fuel   •   maya angelou becomes first black woman to appear on us quarter   •   mintha a pokol bejarata lenne furcsa lyukat talaltak a sivatagban   •   kivalthatja a szivatultetest ez az uj megoldas   •   vilag a mikroszkop alatt lenyugozo fotokat dijazott a nikon   •   a balatoni nyaralast is tonkreteszi a klimavaltozas igy valtozik meg az eletunk attol hogy europaban felgyorsult a melegedes   •   gyasz meghalt a magyar szineszlegenda   •   a sportakademiak akkor is megtarthatjak az allami tamogatast ha nem hasznaljak fel   •   alapos megutottek a bitcoint ket eves csucsrol fordult az olaj   •   tudja mi az a suzuki reakcio a gyogyszergyarak tudjak az elte kutatoi pedig most felporgetnek   •   cserhalmi gyorgy annyira betojtak hogy elhatarolodtak a beszedemtol   •   a fradi kezise koronavirusos nem utazott el a vebere   •   szorul vissza a boltok polcain a magyar elelmiszer   •   szabo zsofi a megvaltozott eletkorulmenyem miatt tobb munkara mondok igent   •   marinette and menominee veterans in need celebrate national vietnam veterans day   •   orban viktort burekkal vartak szabadkan   •   two teenagers disappeared while hiking in 2017 last week a man was charged with murder   •   zack snyder az igazsag ligaja revelacio vagy matine   •   qantas disturbed by claims of gang infiltration   •   arpa attila hatarozottan visszaszolt az ot kritizalo cserhalmi gyorgynek senkit nem akarok meggyozni arrol hogy en szinesz vagyok 2   •   why the philippine election could be a win for china 2   •   nagyon fiut szeretett volna ezt sokszor hangoztatta is der heni fajdalmas kifakadasa az apjarol megtiltotta az edesanyjanak hogy eloben tamogassa a megasztarban   •   a korhazi drama utan miamiban talalkozott az exatlon harom sztarja kepek   •   jeruzsalem elszabadult a pokol izraelben zarva az iskolak szazszamra hullanak a raketak fotok   •   un expert deaths of bangladeshi migrants should be probed   •   out of the frying pan and into the fire sri lankan official describes deepening crisis   •   ez most a legkeresettebb ingatlantipus europaban magyarorszagon is biztatok a szamok   •   750 nagyvallalatot kerdeztek meg a cegek nagy resze osszevissza kuldozgeti ugyfeleinek az adatokat 2   •   us has positioned special ops near ethiopia for potential us embassy assistance   •   bunyos pityu szerint pofon jarna a tarna kiszivattyuzoinak   •   regi szerepeben ter vissza matthew mcconaughey   •   vandal utan kutatnak a fovarosi rendorok on felismeri video   •   6461 otos lottozo lett milliomos az elmult ot evben   •   mustang roundups fuel deepening debate as drought grips west   •   stepan gabor kapta a magyar nobel dijkent is emlegetett bolyai dijat 2   •   egy brit uzletlanc mar elelmiszer vasarlasra is ad hitelt   •   tobb millio playstation 5 erkezett karacsonyra   •   utlezaras felujitas aszfaltozas vasarnap sem lesz egyszeru kozlekedni az orszag utjain reszletek   •   israel hamas war rages as gaza deaths mount 2   •   raszanta magat az usa atadhatja sokat emlegetett szuperfegyvereit ukrajnanak 3   •   ha ilyen emailt kapott a nav tol ne nyissa meg 3   •   whatsappot hasznal nezzen ra megkaphatta az eddig legjobban vart funkciot