Itt az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi aránya

A tudósok feltárták az ülés, az állás, az alvás és a mozgás optimális napi arányát
2024-05-06 13:08:57

Súlyos adatszivárgás: idegen emberek telefonjára küldték ki mások repülőjegyét

Súlyos adatszivárgás történt a német légitársaságnál április elején. Meglepődve figyelték az érintettek, hogy a naptárukba idegen emberek repjegye került. Állítólag a Siri állt a probléma mögött.
2024-05-06 11:07:46

2024-05-06 11:07:35

Most először vizsgálták brit és kínai kutatók azt, hogy az egészséges életmódnak milyen hatása van azokra, akiket genetikájuk egyébként rövidebb élettartamra hajlamosít.
2024-05-06 08:10:37

Most először vizsgálták brit és kínai kutatók azt, hogy az egészséges életmódnak milyen hatása van azokra, akiket genetikájuk egyébként rövidebb élettartamra hajlamosít.
2024-05-06 08:10:19

Pórul járhatnak, akik éjszaka töltik a telefonjukat

Rosszul járhatnak azok, akik éjszaka, alvás közben szokták tölteni a telefonjaikat: szakértők szerint érdemes változtatni ezen a szokáson.
2024-04-27 23:05:57

Pórul járhatnak, akik éjszaka töltik a telefonjukat

Rosszul járhatnak azok, akik éjszaka, alvás közben szokták tölteni a telefonjaikat: szakértők szerint érdemes változtatni ezen a szokáson.
2024-04-27 23:05:43

Rúzsa Magdi megdöbbentő dolgokat árult el a hármas ikreiről

Rengeteg nehézséggel, problémával is meg kellett küzdenie az énekesnőnek.
2024-04-24 09:09:23

Sokkoló dolog történik az emberi testtel már két nap rossz alvás után is

Rossz hírünk van azoknak, akik morcosan ébrednek minden reggel, mert nem érzik magukat kipihentnek. Egy új kutatás szerint a nem megfelelő alvás hatására idősebbnek érezhetjük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.
2024-04-23 08:06:39

2024-04-23 08:06:16

2024-04-23 08:05:59

Meglepődik, ha megtudja, miről álmodnak a madarak

Álmukban bizonyítottan énekelnek, de hang nélkül.
2024-04-19 17:08:51

Megrázó képsorok mutatják, mit tesz a kevés alvás az arcunkkal

Kutatók a mesterséges intelligencia segítségével vetették össze a fáradt és kipihentebb emberek arcait.
2024-04-18 16:14:00

Változókorban sem lehetetlen: ez a nyugodt alvás titka

A változókor minden nőt érint, de mindenkinél másként jelentkezik: vannak, akiknél a nappalokat pokollá tevő hőhullámok jelzik, hogy beléptek a klimax korszakába, mások viszont az éjszakai forgolódással, álmatlansággal jelentkező alvásproblémákkal találkoznak először.
2024-04-16 15:06:24

2024-04-16 15:06:04

A nemünk hatással lehet az alvásunk minőségére és mennyiségére

Az alvás kritikus fontosságú az egészségünk és a jólétünk szempontjából
2024-04-13 15:08:33

Nem érdemes telefonra kelni, előtte is felébredtünk valahogyan

Káros hatása is lehet a mobil ébresztőjének.
2024-04-06 17:09:43

Szenved az export, és közben új történelmi csúcsot állított be a külkereskedelmi többlet

Februárban az előzetes adatok szerint 1652 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ez történelmi rekordot jelent. Mindez úgy jött össze, hogy közben a kivitel csökken, vagyis igen érdekes folyamatok zajlanak az áruforgalomban.
2024-04-04 09:06:41

Egyetlen jégkristályból is kimutatható lehet az élet idegen égitesteken

Fúrórobotok helyett egyetlen jégszemcse segítségével is megállapítható lehet az élet jelenléte.
2024-04-02 00:06:50

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:40

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Jó állapotú Hermész-fejszobrot találtak Athénban csatornázási munka közben

Legalább 2300 éves Hermész-fejszobrot találtak Athén belvárosában a föld alatt csatornázási munkák közben - jelentette be vasárnap közleményben a görög kulturális minisztérium.
2020-11-15 20:13:58

Karácsony: A kormány 25 milliárdért tönkretenné Budapestet, közben 2500 milliárdtól akarja megfosztani az országot

Budapest főpolgármestere szerint a kormány azért bünteti az ellenzéki vezetésű városokat, mert ezzel akarják elfedni a gazdasági válságkezelés kudarcát.
2020-11-16 18:11:05

Akció közben kapták el a mélygarázsban dolgozó katalizátor-tolvajokat

A biztonsági őr vette észre őket lopás közben.
2020-11-17 13:06:41

Akció közben kapták el a mélygarázsban dolgozó katalizátor-tolvajokat

A biztonsági őr vette észre őket lopás közben.
2020-11-17 13:06:42

A maszk testmozgás közben sem gyengíti a tüdőt

A nem és az életkor sem befolyásolja, hogy a maszkban végzett testmozgásban élettani hatásait.
2020-11-17 19:06:23

A maszk testmozgás közben sem gyengíti a tüdőt

A nem és az életkor sem befolyásolja, hogy a maszkban végzett testmozgásban élettani hatásait.
2020-11-17 19:06:24

Nem tudta kontrollálni a bélgázokat meccs közben a világ legjobb sznúkerese - videó

Vicces, de egyben kellemetlen incidens főszereplője volt a 44 éves angol játékos.
2020-11-22 10:12:18

Saoirse Ronan elmondta, miért nem izgul a szexjelenetek közben

Érkező filmjében ő és a Titanic sztárja, Kate Winslet szerepelnek explicit erotikus jelenetekben.
2020-11-24 10:05:58

Menet közben esett le a kormánya egy autóversenyzőnek ? videó

De semmi gond, megoldotta.
2020-11-24 14:05:55

Menet közben esett le a kormánya egy autóversenyzőnek ? videó

De semmi gond, megoldotta.
2020-11-24 14:05:58

Menet közben esett le a kormánya egy autóversenyzőnek ? videó

De semmi gond, megoldotta.
2020-11-24 23:06:34

Így néz ki a női agy orgazmus közben - videó

Sorozatfelvételt készítettek egy nő agyáról, miközben maszturbált.
2020-11-25 09:06:04

Kezdődik a Citadella felújítása, a feltárás során egy 19. századi csillagvizsgálóra bukkantak

A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított 1870-es elbontásáig.
2020-11-26 10:06:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   jazz   •   apróhirdetés   •   f   •   R   •   fhgperapro   •   mag   •   tes   •   b   •   H   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   velemenyvihar a balatonnal a szabadstrandot feltik a civilek   •   george floyds family describes heart wrenching experience in the courtroom during derek chauvins trial attorney says   •   2 killed in suspected grizzly bear attack in canadas banff national park   •   a hazai es nemzetkozi muveszeti elet sztarjai kiveteles formaciok varva vart premierek   •   a temeteseket es kegyeleti szolgaltatasokat uj dolgok valtjak fel mutatjuk mi tortenik a halottakkal   •   alkudozas igen uzletkotes alig van a buzapiacon   •   arcon vagta a magyar csaladokat az inflacio   •   egy nevetseges biro es egy botranyos tizenegyes mentette meg a chelsea t   •   hivatalos budapest rendezi az idei uszo vilagbajnoksagot   •   koronavirus 1561 uj fertozott van 96 ujabb halott 2   •   esest sot zuhanast varnak kedden a magyar tozsden   •   ed sheeran a legsotetebb gondolatait tarja elenk uj albuman   •   egyre sulyosabb a helyzet a macskak tulszaporodasa miatt   •   tragedia fanak utkozott es meghalt egy kisteherauto soforje tiszakecskenel 2   •   vendeglato iparkamara adossagspiralba kerulhetnek a vallalkozasok   •   nem utlevelet hanem vakcinat var a kormany brusszeltol   •   a gyori arkadban is lefalaztak a freshland ettermet   •   dobbenet a szep sikerek ellenere harom helyet rontott marco rossi csapata   •   university of oxford pauses pediatric trial of vaccine with astrazeneca pending review by regulator   •   drama a lakashiteleknel igy olvadt el szep lassan a szemunk lattara a magyarok hitelkepessege   •   friss hir a heten magyarorszagra is megerkezik az uj az omikron elleni covid vakcina 2   •   telex orban viktor uj sportugyi fotanacsadot nevezett ki   •   Dundika   •   novak katalin atvette ader janostol a sandor palota kulcsait   •   this supplement can reduce methane in cows and make farmers money   •   hear what trumps attorney said about stormy daniels case in 2018   •   vegrehajtok jelentek meg a lugos orvos hazanal 2   •   csaszar elod volt egy csomo korulmeny ami miatt nekem kabitoszeres rendorgyilkosnak kellett lennem   •   elokerult jokai mor levelben irt helyreigazitasi kerelme ekkora osszegert vasarolhatjuk meg az irodalmi ritkasagot   •   ket vonattal is utkozott egy traktor ujfehertonal   •   szep csendben ujabb aremeles van az ettermekben   •   hogyan kerulhetjuk el hogy egy zarlatos vezetek vagy egy szivargo cso nagyobb karhoz vezessen az otthonunkban   •   eppen vegeztek volna a munkaval amikor halalra gazoltak a magyar kozut egyik munkatarsat   •   karacsony nem engedjuk kikoltoztetni a szabolcs utcai hajlektalankorhazat   •   jarokelo mentette meg egy autos eletet budapesten   •   dj deka es lelegzetelallitoan szep felesegenek karacsonyi klipje felrobbantotta a magyar netet video   •   europai bizottsag ki kell allni a totalitarizmus es a tekintelyelvuseg ellen 2   •   kincsvadaszok leptek el new york vizeit   •   godollon nyitott kozpontot az egyik legnagyobb nemet autoipari beszallito   •   lakast keresett a rab osszehazasodott az ingatlanugynokkel   •   schanda tamas szerint a baloldal erdeke ha minel tobben halnak meg a koronavirus miatt 2   •   koroshegyen kotelezo a csokolade es a vanilia   •   dul a szerelem o hoditotta meg a sztarban sztar leszek enekesnojenek szivet foto video 2   •   ismet szazezer felett a koronavirusos esetek szama olaszorszagban 2   •   a szupergazdagok szigeten tommy hilfiger palotajanal jartunk   •   israeli troops pull out of gaza hospital witnesses   •   allitjak   •   honduras opens embassy in china after cutting ties to taiwan   •   100 millios koltsegvetesi csalassal vadoljak a t systems volt vezerigazgatojat 3   •   elkepeszto hiba utan meg elnek a spanyol futballremenyek