Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

A gyurcsányista politikus ellenenzte a béremeléseket.
2024-05-06 13:09:10

Így alakul szerdától a benzin ára

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken - írja a holtankoljak.
2024-05-06 11:08:16

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Sok parizer, kevés ajánlás: hatalmasat bukott Jakab Péter

Jakab Péter pártja a Nép Pártján hatalmasat bukott mert nem tudta összegyűjteni az ajánlásokat nem indulhatnak az uniós választáson
2024-05-04 16:08:31

Bukás: Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Nem indulhat az ide európai parlamenti választásokon Jakab Péter pártja.
2024-05-04 15:05:58

Bukás: Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Nem indulhat az ide európai parlamenti választásokon Jakab Péter pártja.
2024-05-04 15:05:53

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

2024-05-04 13:07:22

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:09:08

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:07:32

Meglepte az elemzőket az Intesa Sanpaolo nagy nyeresége, a piac mégsem örül neki

A 2,1 milliárd eurós elemzői konszenzust felülmúló, 2,3 milliárd eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan a Intesa Sanpaolo, ennek ellenére 3,5%-os esést mutat a részvényárfolyama a milánói tőzsdén.
2024-05-03 17:07:31

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Mégsem lehet Magyar Péternek öltözve menni a TISZA Párt anyák napi rendezvényére

Az anyák napi rendezvénynek mégsem lesz dresszkódja.
2024-05-03 16:06:50

Mégsem lehet Magyar Péternek öltözve menni a TISZA Párt anyák napi rendezvényére

Az anyák napi rendezvénynek mégsem lesz dresszkódja.
2024-05-03 16:06:27

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-20 16:41:43

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 11:30:09

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-23 11:30:10

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-23 11:30:10

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-23 22:01:06

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:14:23

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:14:23

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:14:23

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu
2020-06-23 22:14:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   Raiden   •   alakul a botrany meszaros lorinc ceget hibaztatja a mav mert megsem indulhat el a kozlekedes a szeged szabadka vasutvonalon 3   •   no future no tortenet nyomaszto de zavaros alamerules a kadar kor sotetsegebe   •   járókel   •   itt a horribilis benzinar hogyan sporoljunk vezetes kozben az autonk fogyasztasan   •   jakab zsuzsanna szerint a jarvanyt vilaghaborukent kell kezelni   •   starliner nasa to fly new craft to space station   •   a chatgpt sajnos egy remek fegyver is es majd most derul ki mennyire hatasosan lehet ellenunk hasznalni   •   valoban betilthatjak a tiktokot az egyesult allamokban 2   •   a telefonja nema az internetrol eltunt a mentora attol fel hogy csapdaba csaltak az eltunt 16 eves kislanyt karolinat   •   veget ert az elso friss kakas animacios filmnapok   •   erdogan telefonon egyeztetett a finn allam es a sved kormanyfovel   •   tarsai okozhattak a szajnaba fulladt 14 eves diaklany halalat 2   •   atlagosan kozel 30 millio forintos hitelsegitseget igenyelnek a zoldotthonokra 3   •   bejarati ajtocsere utani komuves javitasi munkak 46   •   australian swimmers approach whale dangerously close to shore   •   akar 25 millios fizetest is adhat novak katalin a corvin lanc iroda vezetojenek   •   energiatakarekossagi osszebujasra biztatja a kozepuletekben dolgozokat egy ir miniszter   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 80   •   szivmelengeto es szivszorito szines mozgokepeken elevenedik meg a regi idok budapestje   •   semmi kozunk ehhez a haboruhoz a siras hataran allo ugyfelek a magyarorszagi sberbank automatainal 3   •   ez nem a nagy penzrablas forgatasa csak kanye west setalgat az utcan   •   a magyar nemzeti muzeum a facebookon vedi kasler miklost   •   double olympic champion jones suffers first round defeat   •   meglepo eredmenyt hozhat a sved valasztas konzervativ fordulat johet   •   black woman says neighbor harasses family with monkey noises   •   a meseorszag elleni kampany miatt beperelte a magyar nemzetet a labrisz egyesulet 2   •   mecsesekkel emlekezett az ellenzek a jarvany 25 000 aldozatara a parlamentnel 2   •   scott marsh viral and controversial art of australias banksy   •   the space for life foundation and ville de montreal announce the creation of the imperilled species fund accelerating research and conservation efforts of montreal space for life museums   •   american home building slumped again in november   •   elkepeszto cuki portret csinaltak svaby andras kutyajarol   •   tavozik a hvg tol hont andras   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 60   •   mire eleg ha 8 16 32 64 gb memoria van a szamitogepemben 2   •   13 milliard evre nezett vissza az idoben a james webb urteleszkop osi kvazarokat talalt   •   utassal egyutt probalt ellopni egy autot egy ferfi budapesten 3   •   orban viktort letamadta egy no a szabadkai utcan   •   eldolt kik viszik a magyar zaszlot az olimpia megnyitojan 2   •   top golfer helps raise 2 1 million to save his infant cousins life   •   ertekhatar alatti beszerzessel inditja az egyhaz a normafanal levo kapolnaepitest   •   egyutt a vizen latasserult gazdajaval supozik es kenut vezet korte a vakvezeto kutya   •   utolso lehetoseg a budapesti ujlakaspiacon x   •   debreceni betorok vittek el egy butorszefet oroshazarol rendorok kisertek vissza oket   •   brutalis sebesseggel megcsuszott es teherautonak csapodott az m1 esen egy auto video 3   •   kilatastalan a helyzet az oktatasban nem csak a tanarhiany problema 14 ezer segitore is szukseg lenne a hazai iskolakban 3   •   csak negativ teszttel lehet majd atlepni a lengyel hatart csehorszag es szlovakia felol   •   azonnal kivette az onkentes rendort a forgalombol az igazi a 8 as uton video 2   •   a megasztar egykori zsuritagjai is bucsuznak kandech evelyne tol   •   kis piac liechtenstein es svajc megis olyan bmw m8 ast kapnak mint senki mas 2