Döbbenetes, mennyire ismert és népszerű a kínai elnök felesége, Peng Li-jüan

Peng Li-jüant a kínai nemzet anyjának tartják, hozzá hasonló elnökfelesége még nem volt Kínának. Még férjénél is híresebb, mutatjuk miért.
2024-05-10 09:09:37

Bloomberg: az oroszok fegyverré alakították a tinik népszerű oldalát, ezzel ássák alá az ukrán elnök pozícióját

A Bloombergnek egy ukrajnai tisztviselő nyilatkozott arról, hogy Moszkva egyre inkább a népszerű TikTok közösségi médiaplatformot használja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pozíciójának aláásására, valamint az ukrán morál csökkentésére.
2024-05-08 07:07:20

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

Nagy változást vezettek be több népszerű autómárka hazai eladásainál

Visszatértek egy korábbi gyakorlathoz.
2024-05-06 11:10:26

Egyre súlyosabb, ami a Vörös-tengeren történik

A Vörös-tengeri konténerhajózási forgalomban bekövetkezett zavar egyre súlyosbodik, és várhatóan a második negyedévben mintegy 15-20 százalékkal csökkenti az iparág Távol-Kelet és Európa közötti kapacitását - közölte a Maersk hajózási csoport.
2024-05-06 10:07:15

Vizsgálat indult a Magyar Péterről kiszivárogtatott állítólagos mentős jegyzőkönyv miatt

Az Országos Mentőszolgálatnál már vizsgálják az esetet, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot fontolgat. Magyar pedig feljelentést tesz.
2024-05-05 23:07:08

Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a gyönyörű fiatal színésznőt

Ezekre a rejtélyes gyilkosságokra nincs magyarázat. Mutatjuk a felkavaró részleteket.
2024-05-04 22:07:39

Milliókat érint: Megszűnt a népszerű VPN szolgáltatás

2024-05-04 12:07:53

Figyelem: népszerű terméket hívott vissza az Auchan

Nem jelölt allergén miatt volt erre szükség.
2024-05-03 19:09:54

Népszerű, eddig ingyenes funkciót tesz fizetőssé a Spotify? Hivatalos bejelentés még nincs, dühös felhasználó annál több

A Spotify a jelek szerint racionalizálja kínálatát a nem fizető felhasználók számára. A zenei streamingszolgáltató az alkalmazás ingyenes verzióját választók számára letiltott egy népszerű funkciót.
2024-05-03 07:06:24

2024-05-03 06:05:59

Szijjártó Péter: a NATO átlépte a vörös vonalat!

2024-05-02 11:08:06

Visszatér a TV2-höz az egykori szépségkirálynő

Korábban visszavonult a médiától, mert sokat bántották.
2024-05-01 13:09:15

Doja Cat melltartóban, egy pohár borral a kezében vörös szőnyegezett

A mostanság Instagram-határokat feszegető Doja Cat egy Los Angelesben rendezett divateseményen járt a hétvégén, ahol bundában, melltartóban érkezett, valamint bőröndöt és egy pohár bort szorongatott a kezében. A rapper saját stylistja, Brett Alan Nelson ötlete nyomán viselte a különös szettet. És nem volt rest a borból is kortyolni. Stefanie Keenan / Getty ImagesEmma McIntyre / Getty Images The post Doja Cat melltartóban, egy pohár borral a kezében vörös szőnyegezett first appeared on 24.hu.
2024-04-29 10:09:24

Bekúszik az ember bőre alá ez az új sorozatgyilkosos thriller

A Vörös szobák hátborzongató néznivaló.
2024-04-27 21:07:10

Tökéletes ajánlat: egy testes vörös, bélszín mellé

Ismételjük: tény, hogy csökken a nehéz vörösborok iránti kereslet, de egyrészt mindig lesz egy igényes rétege a fogyasztóknak, akik szeretik és keresik és meg is tudják fizetni a nehézsúlyú vörösöket, másrészt van olyan gasztronómiai funkció, amit csak a súlyos a vörösök képesek betölteni.
2024-04-27 14:06:43

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:41

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Egyszerűen elfogyott a pénz népszerű mobilboltnál ? megszólalt a Turbado alapítója

Videóban üzen a vásárlóknak a Magyarországon is igen népszerű, mobilokat és más műszaki cikkeket forgalmazó Turbado alapítója.
2020-11-19 07:09:44

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.

2020-11-19 07:09:45

Karácsony Orbánnak: Ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem csapjon a tenyerünkbe

Az önkormányzatokkal való együttműködésre és arra kérte a miniszterelnököt a főpolgármester: tegyen meg mindent azért, hogy a magyar vétó miatt is függőben lévő európai támogatások mielőbb eljussanak az emberekhez.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   virusolo huzatot tesztelnek a lyoni es a parizsi buszokon   •   bunugyi felugyeletbe a koronavirus gyogyszerrel kereskedo budapesti orvos es tarsa 2   •   orban viktor vegso bucsut vett kriza akostol   •   itt vannak a kozepiskolai felveteli feladatsorai es megoldasai   •   meghalt a csernobili atomkatasztrofa tuzoltasanak parancsnoka   •   nato boosts iraq mission with thousands of personnel   •   putyin segitseget igert netanjahunak   •   bejott a francia kezdemenyezes amivel az adocsalo ismerost lehet feljelenteni   •   mi jovunk holgyeim ezektol meg a legjobb pasi is kiabrandito lesz   •   visszahivtak patai mihalyt megvan ki lehet a kovetkezo bet elnok   •   nagyon porog a brit autopiac   •   a survivor gyoztese iliasz is ringbe szall az alommeloban video 2   •   ezreket bocsat el a fedex europaban   •   retteghet minden hazai orvhalasz szigorithatjak a bunteteseket 2   •   szigoru ellenorzest rendelt el a gyermekotthonokban a belugyminiszterium   •   fajdalmas vallomas a torokorszagi foldrengesben reszt vevo magyar mentoktol orokre emlekeznek majd a fiura akit nem tudtak megmenteni 2   •   deutsch tamas meg fogjuk vedeni a magyar erdeket   •   kileptetne nemetorszagot az uniobol az afd 2   •   ket magyar nagyvarosban nott a szennyvizben a koronavirus orokitoanyaganak koncentracioja   •   afrikai majmoktol indult igy kezdodott az aids jarvany   •   kiderult mennyi alvasra ulesre es allasra van szuksegunk ha sokaig akarunk elni   •   sirva omlottak ossze a valovilag macsoi vv dzsigeri es vv kikidi kamerak elott zokogtak fotok 2   •   csanyi sandor szerint tovabbi bevasarlas johet az otp nel azt is elmondta hol   •   2.0   •   megjelent a lista az ukrajnanak szant amerikai fegyverekrol vannak koztuk egeszen mutatos darabok   •   oruletes teljesitmeny 38 eve fennallo vilagrekord dolt meg   •   igy lett orban viktor az olasz valasztasi kampany darth vadere   •   aranyer ferfias bakloves lehet belole   •   gigabirsag jakab peternek egy zsak krumpliert   •   tiger woods in hospital after car crash   •   vecsei h miklos igy reagalt arra hogy csikos sandor lett a nemzet szinesze biztosan nem lennek most a helyemen ha ok nem lettek volna 2   •   digitalisan csomagoltak ki a pompas erintetlen faraomumiat   •   bejott a bkk nak az elso ajtos felszallas de a bankkartyas fizetesre meg varni kell   •   itt a tavasz ujra zoldulnek a szomszedjogok 2   •   legkisebbtol lakasfelujitas 166   •   eminem is elerte a buvos 1 milliardot   •   szaz nap alatt szazmillio ember beoltasat igerte biden   •   nyelvzsonglor es filozofus szaz eve szuletett romhanyi jozsef   •   hajraban szerzett golokkal forditott es nyert a vasas a debrecen ellen video   •   rio votes to put peles name on famous maracana stadium 2   •   mi a heteroszexualitas es mi okozza avagy gondolatok a ferfi irodalomrol   •   szijjarto peter bejelentette ismet lesz magyar urhajos video   •   a netflix uj rajzfilmjen sok szulo ki fog akadni 2   •   nba megmutottek a los angeles clippers sztarjat   •   karacsony a kormanynak nem kellenek a fovarosi oltopontok   •   valtozik a h8 as hev kozlekedese   •   tizezrek kovetik odavan az internet a halaszi rappelo postavezeto lanyert video   •   feltaras kezdodik a tihanyi kiralykriptaban   •   mellimplantatumok mentettek meg egy ferfi eletet   •   egyre tobb fiatal panaszkodik poszt covid tunetekre ezek a leggyakoribbak