Bangladesben gyógyított a magyar orvosmisszió

A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
2024-05-08 15:10:45

Lábai közé nyúl a csaknem meztelen Tolvai Reni - fotó

Ismét kihívó fényképpel jelentkezett.
2024-05-07 23:07:54

Házkutatást tartottak a belga hatóságok az AfD EP-listavezetője és kémkedéssel vádolt titkára brüsszeli irodájában

Maximilian Krah német képviselő titkárát, Jian Guót azzal vádolják, hogy Kínának kémkedett, az AfD politikusa tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz.
2024-05-07 18:09:35

2024-05-07 18:09:23

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Intenzív osztályra került a magyar focilegenda

Azonnal megműtötték, mélyaltatásban tartották az UEFA-kupa döntős támadót.
2024-05-07 11:09:51

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

A hazai nagypapírok közül az OTP vitte a prímet hétfőn, a bank árfolyama 2 százalékkal került feljebb.
2024-05-06 18:07:44

Két magyar is ott van a világ 50 legjobb teniszezője közt

2024-05-06 10:08:14

Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól. The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.
2024-05-04 22:06:37

Bejutott a Ferencváros a vízilabda-BL legjobb négy csapata közé

Máltán lehet küzdeni a döntőért.
2024-05-04 00:06:33

Mesteri lett Mujahid Zoli

Húsz évvel ezelőtt a Megasztár legjobbjai között lett ismert Mujahid Zoltán, aki az elmúlt húsz évben nem csak a színpadi szereplését fejlesztette. Az énekes szakmailag is képezte magát, s mint kiderült, ez a képzés már a TV2 tehetségkutatója alatt kezdődött.
2024-05-03 21:06:26

2024-05-03 21:05:55

Bejutott az Európa Liga négyes döntőjébe a magyar kézis

Rosta Miklós csapata, a Dinamo Bucuresti kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjéből. A román bajnoki címvédő a 28-27-es hazai sikert követően az idegenbeli visszavágót 38-34-re nyerte meg kedden a dán Skjern HB ellen. Az olimpiai kvótás magyar válogatott beálló háromszor került helyzetbe, mindegyik alkalommal be is talált. Az elődöntős ellenfél egyelőre ismeretlen, de a Flensburg és a Füchse Berlin mellett a Rhein-Neckar jutott még a legjobb négy közé. A négyes döntőt május utolsó hétvégéjén rendezik Hamburgban. The post Bejutott az Európa Liga négyes döntő...
2024-05-01 04:06:09

A közmédiához került a Nemzeti Sport

A lap 2022-ben került az állam tulajdonába.
2024-04-30 16:10:14

A Medián felmérése szerint Magyar Péteré a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz komoly mélypontra került

Egy friss elemzés szerint jelenleg a TISZA Párt számít a legerősebb ellenzéki pártnak. A most publikált számok azt mutatják, hogy öt hazai párt küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe.
2024-04-30 15:06:11

2024-04-30 15:05:52

Az út két oldalát elválasztó betonelemek közé borítottak egy vétlen autóst az M0-son - videó

Semmiről sem tehetett, egy szabálytalan sávváltás miatt járt pórul.
2024-04-29 12:09:48

Mi köze a szaglásnak a depresszióhoz?

A depresszió kialakulásának kockázatát vizsgálták magyar tudósok, meglepő eredményre jutottak.  
2024-04-29 10:11:41

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:47

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-20 16:41:47

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület 06 70 545 0911 http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/ Tevékenységeim közé tartozik többek között: zárlat megszüntetése, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Konnektorok cseréje. Új hálózatok kiépítése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés Budapest XVII. kerület környékén.
2020-06-20 16:41:47

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu ELMÜ villanyszerelés Dunakeszi régiójában Villanyszerelő specialistaként akár azonnal vállalom a helyszínre érkezést – Dunakeszi teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911. A vállalt szolgáltatások közé tartozik többek között: elektromos hibakeresés, kapcsolók cseréje, biztosíték cseréje. Mindennemű elektromos hibaelhárítás, garanciával, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok létrehozása és meglévő hálózatok korszerűsítése. Villanyszerelés Duna...
2020-06-20 16:41:47

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:15:35

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   klimaszerelok   •   hatalmas bejelentest tett a mclaren f1 es csapata   •   milliokat kaszalt idos ferfiak eletbiztositasan a 72 eves eva   •   feljelentettek kosa lajost kiskoru veszelyeztetesenek gyanuja miatt nyomoz a rendorseg   •   infektologus ne az atlagember valasszon a vakcinak kozul hanem az orvosa   •   hajdu peter baratnoje ikrekkel volt terhes a nyaron de nem volt szivhangjuk   •   a szurkolok miatt kesobbre halasztottak az angol ligakupa dontojet   •   oriasi hatalmat kaphat a gvh extrem modon sujthatnak le a vallalatokra   •   kivegeztek a sorozatgyilkost indianaban   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 1016   •   egy het alatt beoltotta szinte a teljes felnott lakossagat egy orszag a semmibol az elre tortek   •   ha nincs a koronavirus f1 es vilagbajnokkal bovult volna az indycar idei mezonye   •   negy megyeben tilos a tuzgyujtas   •   egyre tobb ritka ludfaj bukkan fel a magyarorszagi nemzeti parkokban   •   in indonesia deforestation is intensifying disasters from severe weather and climate change   •   videkrol jott fel budapestre az orra elott zartak be az oltopontot   •   irans raisi again threatens israel for damascus attack   •   tobb mint harom evre bezar a parizsi pompidou kozpont   •   kane returns to inspire spurs win against west brom   •   izrael most mar tenyleg fellelegezhet hatalmas siker a pfizer oltasa   •   megreformalna az objektiveket a canon ha bejon nagyon mas lesz fotozni   •   rossz hir a liverpooli csapatnak ket ponttal megint rosszabbul all a tabellan   •   a horvatok nyertek a parost kikapott a magyar valogatott a davis kupaban   •   linked radar system sought in japan korea us plan yomiuri says   •   eu avoided chaos explored new paths in turbulent 2020 year   •   kiderult vajna timi ezert hagyhatta el andy vajna nevet es lett ujra palacsik timea 2   •   lucian   •   egy uj izraeli gyogyszer napok alatt meggyogyitott 29 koronavirusos beteget 2   •   ujra jarhato az m1 es gyornel   •   441 millio forintert arulnak egy regi szamitogepet amelyen steve jobs is dolgozott 3   •   uk covid rules probably going to get tougher   •   itt a fidesz fovarosi listaja tobb meglepetes van a nevek kozott 2   •   ciganyozas konyvdaralas fuhrerezes ereszcsatornan menekules osszeszedtuk az ev legemlekezetesebb botranyait   •   meghalt una stubbs mrs hudson a sherlock sorozatbol 2   •   wrapup 1 un warns myanmar against harsh response to protesters   •   itt a nokia csucskategorias telefonja amit james bond is hasznalt   •   kivezeti a kormany a beteti kamatsapkat mert mar nem maradt semmi ertelme   •   feltortek az otp simple t ezt uzeni az erintetteknek a bank   •   80 helyett csak 31 millio adag vakcinat szallit az astrazeneca az unionak az elso negyedevben   •   x3p06o.dongguanyumia ochang.cn   •   kilepe   •   elveszett kozepkori templomot talaltak visegradon   •   ket ujabb medvetamadas tortent liptoszentmikloson 2   •   a mol fehervar nagyon megverte a diosgyort video   •   megalazo beremelesrol panaszkodnak az egeszsegugyi dolgozok   •   egy ev utan varatlanul visszatert az orosz ukran haboru legendas fegyvere   •   balesettortentbudape   •   germany to supply kiev with 20 more marder infantry fighting vehicles   •   harom ev mulva ugyanannyiba kerulhet egy elektromos auto mint egy hagyomanyos 3   •   nba player meyers leonard apologizes for using anti semitic slur while livestreaming a video game