A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:59

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:24

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:07

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:15:11

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:08:54

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:11:02

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:10:47

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben az USA-ban. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt mentek ki egy házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a megérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:45

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben, Amerikában. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek ki a házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:15

2024-04-30 07:05:58

A Mandiner kirakta a teljes jegyzőkönyvet Magyar Péter és Varga Judit vitájáról

A Mandiner közölte a teljes rendőri jelentést, amely korábban Magyar Péter és Varga Judit családi vitájáról készült. A teljes jelentésben valóban az áll, amiről a tartalmát korábban ismertető Hvg.hu írt. Röviden összefoglalva a jelentés szerint az történt, hogy Varga Judit, aki akkor még igazságügyi miniszterként éppen rendőri védelem alatt állt, néhány napra lemondott a védelemről, de az egyik rendőrt megkérte, kísérje el a Magyarral közös lakásába, hogy a dolgait összepakolhassa, és a két gyerekét Miskolcra vihesse a szüleihez. A rendőri kíséretet a jelentés szerint azzal indokolta, hogy a f...
2024-04-29 18:07:58

Durva részletek: kijött a teljes rendőri jelentés Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről

A Mandiner megszerezte a teljes rendőri jelentést, ami összesen három és fél oldalas. Egy rendőr beszámolt arról, mit tapasztalt és látott, amikor még akkor még igazságügyi miniszterként dolgozó Varga Judit megkérte őt és társát, kísérjék el a Magyar Péterrel közös lakásukra.
2024-04-29 18:06:41

2024-04-29 18:06:22

Mindenki belekóstolhatott, milyen a rendőrök és tűzoltók mindennapi élete - fotók

Minden évben április 27-én ünneplik az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot. Budapest különböző pontjain kora délelőtt óta izgalmas programokkal várták a belvárosi érdeklődőket.
2024-04-27 18:06:00

2024-04-27 18:05:52

Gépfegyveres rendőrök tartóztatták le a férfit, aki tüzet nyitott az emberekre Birminghamben - videó

A rendőr testkamerája felvette a rajtaütést.
2024-04-26 17:08:33

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 05:06:14

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 05:06:15

Videóban mondja el a rendőrség, milyen jogai vannak a gyerekeknek

„November 20-án bekapcsoljuk a szirénát, és világgá kiáltjuk: minden gyermeknek vannak jogai” – hangzik el a videóban.
2020-11-20 09:09:17

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 10:05:44

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

Szinte létkérdés, hogy Szalai Ádám ott legyen a magyar válogatottban az Eb-n

Ehhez viszont mostani sérülése után állandó játéklehetőséget kellene kapnia a Bundesligában. Vagy valahol máshol.
2020-11-22 06:06:53

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Tízből kilenc magyar hobbicukrász feketén ad el

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász ...
2020-11-23 11:06:09

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta egy idős házaspárra a lakást

Mindketten meghaltak a 15. kerületben, hiába mentették ki őket a lángok közül.
2020-11-23 13:06:42

14 szír migránst és egy embercsempészt fogtak az M0-son

A csempész akár tizenöt évre is börtönbe kerülhet.
2020-11-23 15:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tobb varosban egeszsegtelen a levego budapesten romlani fog a helyzet   •   furcsan viselkedett az apple egyik szoftvere kemkedest sejtettek a felhasznalok 2   •   marabu feknyuz ki morgolodik az orosz vakcina miatt   •   kezi vb a tavalyi eb ket dontose is csak dontetlent jatszott   •   erdos peter letiltatta az omega dalat 2   •   egy nap alatt negyen meghaltak egy belga idosotthonban miutan megjelent a koronavirus brit mutacioja 3   •   denise dowse director and beverly hills 90210 actress dies at 64   •   popeswhiteflagremark   •   bochkor gabor szerint ujrahasznosithato vecepapirra a batikolt nadragos balzsammal fekelyt gyogyito anyukak vevok   •   hogy mi a disney elbukhatja az eredeti mickey eger szerzoi jogat 4   •   australian open nezok elott bemutatomerkozesekke l indult el a teniszelet   •   ki akartak szabaditani a gyermeket megeroszakolo tarsukat megrohantak a romanok a rendorseget 2   •   6 more years of vladimir putin will bring increasingly weak dysfunctional russia   •   vasvari vivient harisnyakotoben es szexi extrem fehernemuben fotoztak kep   •   levaltottak a kulugyminiszterium helyettes allamtitkarat   •   orban a szajer ugyrol fantaziam nekem is van de nincs bizonyitek a nyomasgyakorlasra   •   amerikaban leinformalhato munkak 13   •   az i keruletiek ketharmada tamogatja a tamogatja a lakasberles felteteleinek szigoritasat   •   orban viktor felkoszontotte a 75 eves nagy ferot 2   •   xi jinping   •   french rioting appears to slow on 6th night after teens death in paris suburbs   •   j k rowling beleallt a harry potter sztarjaiba   •   veru receives fda agreement to advance veru 111 into phase 3 study in hospitalized covid 19 patients at high risk for acute respiratory distress syndrome ards   •   durva vita alakult ki a cof es egy amerikai punkzenekar kozott a legujabb plakatkampany miatt 2   •   south korea paralympic basketball team inspired by coach who died of cancer 2   •   ennyibe kerulhet karoly kiraly koronazasa   •   mick schumacher michael schumacherrol   •   spurs linked with brazilian defender tuesdays football gossip   •   vogues new editor says she has big shoes to fill   •   tizennyolc ev fegyhazra iteltek a not aki megverte idos szomszedjat majd magara hagyta   •   berki mazsinal mar elkezdodott a karacsony   •   elon musk asks twitter if he should sell some of his tesla stock   •   az idos kora miatt nem kell bortonbe mennie a halapenzert zsarolo nogyogyasznak   •   paho veszhelyzet alakult ki a szunyogok altal terjesztett gyilkos virus miatt   •   what to watch as trumps lawyers deliver impeachment defense   •   egyre tobb a medve a hegyekben 2   •   oruletes szervak hatalmas mosoly megerkezett a kovetkezo generacio   •   hatalmas attorest ertek el az atomok 3d s felterkepezeseben 2   •   ukran drontamadas erte a zaporizzsjai atomeromuvet   •   200 milliot koltott a megafon 30 nap alatt facebook hirdetesekre magyar petert is szapulta   •   az egyedulallo gyermektelen nok sokkal gazdagabbak meg a szingli pasiknal is   •   ovatosan az egeszsegugyi appokkal 2   •   mi tortent csuszik magyar peter orszagjarasa most jelentette be 2   •   kelet europai eleterzest es sirva vigadast iger a bohemian betyars legujabb dala 2   •   szlovakia vorosbe borult peter pellegrini lesz a kovetkezo koztarsasagi elnok   •   marcorossimeghivtada   •   nem allnak keszen az eu s csatlakozasra a gruzok   •   tobben rosszul lettek fuldokoltak egy grazi diszkoban   •   oroszorszag kulfoldi adossaga 2006 ota a legalacsonyabb szintre csokkent 2   •   eleg lesz a harmadik oltas az omikron ellen erkeznek a friss adatok