Magyar Péter Dobrev Klára és Deutsch Tamás segítségét kéri

Azt szeretné, ha hárman felszólítanák a köztévét, hogy tegyék lehetővé a hármójuk közötti élő vitaműsort.
2024-05-09 12:12:13

Egy időre véget ért az inflációcsökkenés Magyarországon

Megállhatott az infláció csökkenése Magyarországon: a Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzése szerint áprilisban 3,7 százalékos lehetett az egy évre visszatekintő drágulás. Amennyiben a holnap megjelenő hivatalos inflációs adat visszaigazolja a várakozásokat, 14 hónapnyi csökkenés után látunk majd emelkedést. Az év hátralévő részében további kis emelkedés várható, az év végére 5% feletti mutatóval.
2024-05-09 07:07:01

Új fegyver jön a banki csalókkal szemben: összefog a GIRO és a Telekom

A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszereket, hanem kiegészíti és segíti azokat, hogy még nagyobb biztonsággal teljesüljenek a pénzforgalmi tranzakciók - áll a Magyar Telekom közleményében.
2024-05-07 11:06:51

A 11 éves unoka hívhatott segítséget a vasárnapi horrorbalesetben megsérült nagymamához

Újabb részletek derültek ki a Baranya vármegyei Szalántánál történt balesettel kapcsolatban, amiben meghalt egy profi küzdősportoló és barátnője. A hírek szerint a másik kocsiban ülő, jelenleg mélyaltatásban lévő nagymamához a 11 éves unokája hívott segítséget.
2024-05-06 20:07:30

2024-05-06 20:06:33

2024-05-06 20:06:07

Nem tiltani, hanem tanítani kell az iskolában az AI-használatot

A mesterséges intelligencia korszakának hajnalán az egész oktatási rendszer célja és eszközrendszere megérett egy jelentősebb újragondolásra - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Balogh Petya, a Cápák között angyalbefektetője. Mint mondta, manapság a sikeres karrierhez nem lexikális tudásra van szükség, hanem kreatív és hatékony problémamegoldásra, ezt viszont szerinte nem tanítják a magyar iskolákban. Az STRT Holding vezérigazgatójával arról is beszélgettünk, mennyire könnyű vagy nehéz 2024-ben fiatalnak, kezdő vállalkozónak lenni Magyarországon, és kiderült, az RTL Cápája mit gondol a...
2024-05-05 10:07:04

Ezeknek a pártoknak és szövetségeknek lett meg a szükséges 20 ezer ajánlása a 2024-es EP-választásokra

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye szerint határidőre 11 listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása az EP-választásokra. Magyar Péternek sikerült, Jakab Péternek nem.
2024-05-05 10:06:34

2024-05-05 10:06:19

Újabb nagy segítséget kaptak a magyar családok a kormánytól

Újabb komoly segítséget kaptak a családok a kormánytól
2024-05-04 14:08:28

Úttörő küldetést indított a keleti nagyhatalom - Átformálnák az eddigi ismereteket az égitestről

Kína úttörő küldetést indított a Csang'e 6 űrszondával, amelynek célja, hogy a Hold eddig kevéssé kutatott túlsó oldaláról gyűjtsön mintákat. A mintagyűjtés célja, hogy elősegítse a tudományos közösség ismeretanyagának bővülését a Hold geológiájáról és annak különbségeiről a Földhöz közelebbi oldalhoz képest - írta a South China Morning Post.
2024-05-03 16:07:14

A Mi Hazánk is leadta a főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat

Grundtner András Novák Előddel beszélt arról, mire számíthatnak tőlük a választók.
2024-05-02 20:10:16

A Mi Hazánk is leadta a főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat

Grundtner András Novák Előddel beszélt arról, mire számíthatnak tőlük a választók.
2024-05-02 20:09:52

Kocsis Máté: A baloldal célja, hogy mielőbb fel tudjon állítani egy háborúpárti baloldali kormányt

A Fidesz frakcióvezetője szerint külföldi befolyásszerzési kísérlet zajlik.
2024-05-01 10:08:09

Eljárást indít a Facebook és az Instagram ellen az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján, amiért a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében nem tesz eleget a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggő, potenciálisan megtévesztő hirdetések és politikai tartalmak kiszűrésével kapcsolatos követelményeknek, írja az MTI az uniós bizottság közleménye alapján. A bizottság ismételten jelezte, hogy a digitális platformoknak meg kell felelniük a célzott dezinformációval és manipulációval szembeni védelmére vonatkozó követelményeknek. Az előzetes vizsgálatok azt ...
2024-04-30 15:07:24

Jótét lélek: Frohner Fecó gyermekotthonokban varázsol szép frizurákat a kicsiknek

Nemes kezdeményezésben vesz rész Frohner Fecó, aki idejét nem sajnálva, a szakmai tudását kamatoztatva segít a rászorulóknak.
2024-04-28 22:06:29

2024-04-28 22:06:06

Meddig nőhet Magyar Péter népszerűsége? Melyik támadás hatékony ellene?

Nagyotmondó versenyben vannak a pártok, amikor saját népszerűségükről van szó. Sok erre szakosodott intézet végez ugyanis méréseket, de a legtöbbet csak a megrendelőnek mutatják meg az eredményt. Mit titkolnak? A HVG következő szalonjában, május 2-án Hann Endrével és Krekó Péterrel elemezzük ki a helyzetet.
2024-04-27 13:09:43

2024-04-27 13:09:34

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-20 16:41:43

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-20 16:41:45

KÜLFÖLDI MUNKA, TANULÁS, LETELEPEDÉS

Külföldi munkavállaláshoz, tanulmányokhoz vagy letelepedéshez szükséges hivatalos okmányok (bizonyítvány, diploma, oklevél, érettségi, szakmunkás bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, önéletrajz stb.) hiteles fordítása angol vagy német nyelvre típustól függően akár már 2.440 Ft + ÁFA összegtől kezdődően. www.euforditas.hu EU Fordítóközpont - Fordítóiroda (EU Translations) Tel.: (1) 788-3323 www.euforditas.hu/hivatalos-okmany-forditas-arak-akcio.php
2020-06-20 16:41:46

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-20 16:41:46

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-20 16:41:46

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

Duguláselhárítás 17. kerület - Csongrádi László +36 20 293 4400 https://dugulaselharitas17kerulet.ewk.hu/

Duguláselhárítás 17. kerület - Csongrádi László +36 20 293 4400 Womázás Rákosmente, Rákoscsaba, duguláselhárítás Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoshegy, dugulás megszüntetése Régiakadémiatelep. https://dugulaselharitas17kerulet.ewk.hu/ Csongrádi László duguláselhárító 17. kerület - non-stop garanciális duguláselhárítás, womázás csatorna és lefolyótisztítás. Hatékony gyors mosdó WC mosogató dugulás megszüntetés XVII. kerület.
2020-06-20 16:41:47

Mle.hu

Vám a logisztikai folyamatokban tréning Bohus Dáviddal! A tréning célja: A vámszabályok gyakorlati bemutatása, praktikákra, optimalizálási lehetőségekre fókuszálva, témakörökre bontva. Kiknek ajánljuk: Beszerzőknek, raktárvezetőknek, SCM tervezőknek, projekt tervezőknek (beruházás, vagy konszignált értékesítés), de ajánljuk cégvezetőknek, üzleti stratégiában érintett tervezőknek is. A tréning ideje és időtartama: 2020. június 26-27. (9:00-17:00) Helyszín: Budapest A tréning szakmai vezetője: Bohus Dávid (elnökségi tag, Magyar Logisztikai Egyesület) Részvételi díj: Kedvezményes ár: 165 000 Ft...
2020-06-23 11:30:09

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 11:30:09

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 11:30:09

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes hirdetési lehetőség mindenkinek.

Akár magánszemély, akár vállalkozó, ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetés feladása egyszerű és kép csatolási lehetőség is van. Célunk a hatékony hirdetés előmozdítása. Nem csak az oldalunkon adhatja fel a hirdetését hanem a Facebook csoportunk menüpontra kattintva a Facebook hirdetési csoportunkba is. Akár keres, akár kínál, nálunk jó helyen jár!
2020-06-23 11:30:09

350/2. Szállodai mindenes

350/2. Szállodai mindenes német munkahely férfi részére Oberstdorf, A2 német tudással. Munkabér 1.620,-€ bruttó. Heti munkaidő 40 óra. A szállás reggelivel és vacsorával 200,-€. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/egyeb-nemet-munka/3502-szallodai-mindenes-oberstdorf A kapcsolatfelvétel lehetséges telefonon, e-mailben vagy német nyelvű önéletrajzzal. Legalább Baustelle (A1) némettudás minden állásunkhoz szükséges. EXACT Personal UG Festnetz: 0049 8641 6949 000 E-Mail: [email protected] D-83224 Grassau- Bayern
2020-06-23 11:30:09

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

Mle.hu

Vám a logisztikai folyamatokban tréning Bohus Dáviddal! A tréning célja: A vámszabályok gyakorlati bemutatása, praktikákra, optimalizálási lehetőségekre fókuszálva, témakörökre bontva. Kiknek ajánljuk: Beszerzőknek, raktárvezetőknek, SCM tervezőknek, projekt tervezőknek (beruházás, vagy konszignált értékesítés), de ajánljuk cégvezetőknek, üzleti stratégiában érintett tervezőknek is. A tréning ideje és időtartama: 2020. június 26-27. (9:00-17:00) Helyszín: Budapest A tréning szakmai vezetője: Bohus Dávid (elnökségi tag, Magyar Logisztikai Egyesület) Részvételi díj: Kedvezményes ár: 165 000 Ft...
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

KÜLFÖLDI MUNKA, TANULÁS, LETELEPEDÉS

Külföldi munkavállaláshoz, tanulmányokhoz vagy letelepedéshez szükséges hivatalos okmányok (bizonyítvány, diploma, oklevél, érettségi, szakmunkás bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, önéletrajz stb.) hiteles fordítása angol vagy német nyelvre típustól függően akár már 2.440 Ft + ÁFA összegtől kezdődően. www.euforditas.hu EU Fordítóközpont - Fordítóiroda (EU Translations) Tel.: (1) 788-3323 www.euforditas.hu/hivatalos-okmany-forditas-arak-akcio.php
2020-06-23 22:01:12

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:01:12

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-23 22:01:12

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

Duguláselhárítás 17. kerület - Csongrádi László +36 20 293 4400 https://dugulaselharitas17kerulet.ewk.hu/

Duguláselhárítás 17. kerület - Csongrádi László +36 20 293 4400 Womázás Rákosmente, Rákoscsaba, duguláselhárítás Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoshegy, dugulás megszüntetése Régiakadémiatelep. https://dugulaselharitas17kerulet.ewk.hu/ Csongrádi László duguláselhárító 17. kerület - non-stop garanciális duguláselhárítás, womázás csatorna és lefolyótisztítás. Hatékony gyors mosdó WC mosogató dugulás megszüntetés XVII. kerület.
2020-06-23 22:01:12

Mle.hu

Vám a logisztikai folyamatokban tréning Bohus Dáviddal! A tréning célja: A vámszabályok gyakorlati bemutatása, praktikákra, optimalizálási lehetőségekre fókuszálva, témakörökre bontva. Kiknek ajánljuk: Beszerzőknek, raktárvezetőknek, SCM tervezőknek, projekt tervezőknek (beruházás, vagy konszignált értékesítés), de ajánljuk cégvezetőknek, üzleti stratégiában érintett tervezőknek is. A tréning ideje és időtartama: 2020. június 26-27. (9:00-17:00) Helyszín: Budapest A tréning szakmai vezetője: Bohus Dávid (elnökségi tag, Magyar Logisztikai Egyesület) Részvételi díj: Kedvezményes ár: 165 000 Ft...
2020-06-23 22:14:23

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:14:23

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 22:14:23

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:14:23

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:14:23

Ingyenes hirdetési lehetőség mindenkinek.

Akár magánszemély, akár vállalkozó, ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetés feladása egyszerű és kép csatolási lehetőség is van. Célunk a hatékony hirdetés előmozdítása. Nem csak az oldalunkon adhatja fel a hirdetését hanem a Facebook csoportunk menüpontra kattintva a Facebook hirdetési csoportunkba is. Akár keres, akár kínál, nálunk jó helyen jár!
2020-06-23 22:14:23

350/2. Szállodai mindenes

350/2. Szállodai mindenes német munkahely férfi részére Oberstdorf, A2 német tudással. Munkabér 1.620,-€ bruttó. Heti munkaidő 40 óra. A szállás reggelivel és vacsorával 200,-€. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/egyeb-nemet-munka/3502-szallodai-mindenes-oberstdorf A kapcsolatfelvétel lehetséges telefonon, e-mailben vagy német nyelvű önéletrajzzal. Legalább Baustelle (A1) némettudás minden állásunkhoz szükséges. EXACT Personal UG Festnetz: 0049 8641 6949 000 E-Mail: [email protected] D-83224 Grassau- Bayern
2020-06-23 22:14:23

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

KÜLFÖLDI MUNKA, TANULÁS, LETELEPEDÉS

Külföldi munkavállaláshoz, tanulmányokhoz vagy letelepedéshez szükséges hivatalos okmányok (bizonyítvány, diploma, oklevél, érettségi, szakmunkás bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, önéletrajz stb.) hiteles fordítása angol vagy német nyelvre típustól függően akár már 2.440 Ft + ÁFA összegtől kezdődően. www.euforditas.hu EU Fordítóközpont - Fordítóiroda (EU Translations) Tel.: (1) 788-3323 www.euforditas.hu/hivatalos-okmany-forditas-arak-akcio.php
2020-06-23 22:14:27

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:14:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elkezdodott sokkolo aremelkedes a tuleles a tet reszben leall a tortenelmi magyar marka gyara a kormany nelkul odavesz a tungsram 3   •   a torlesztesi moratoriumok celja hogy a raszoruloknak a szukseges idore hatekony segitseget nyujtson   •   belgium lazitott   •   megszavazta az ukran parlament hogy barkinel lehet fegyver onvedelmi celbol   •   taktikat valtottak az oroszok kemeny lepest fontolgat a friss nato orszag   •   central african republic declares emergency as rebels surround bangui   •   az uefa orokre eltiltotta a qarabag gyulolkodo sajtofonoket   •   what do we know about the aid convoy strike   •   az szte korabbi dekanja szerint utodjanak le kell mondania amiert megszavazta a modellvaltast 2   •   coronavirus in zimbabwe we need vaccines now   •   nem hiszi el hol csendul fel kozso legnepszerubb slagere ujra 2   •   tul van az elso edzesen a fradi uj igazolasa kepek   •   ez hosszu lesz kesnek a vonatok a zahonyi vonalon ez tortent 2   •   us sending un envoy to taiwan sparking warning from china   •   Ambrózfalviazonnalbe költözhetőházeladó   •   felfedtek egy nato tagallamban jartak nem sokkal a merenylet elott a moszkvai terrortamadas elkovetoi   •   iohannis megbizta florin citut az uj roman kormany megalakitasaval 3   •   meghalt a magyar eroemelo szovetseg elnoke   •   ha egy tesla focicipo lenne   •   dramai rekord tobb mint ezren vannak lelegeztetogepen 2   •   mi tortent itt ma semmi mondtak az onkormanyzatok miutan gulyas gergellyel targyaltak   •   germany has reservations about trump twitter ban merkel spokesman says   •   magyar peter sms t irt rogannak es kubatovnak tisztelettel keri oket hogy ne zavarjak meg a ner megdonteset   •   az utolso kontrollvizsgalatan is atesett delhusa gjon   •   british foreign secretary visits thailand to pursue stronger defense and economic ties   •   indoneziaban ujrafelfedeztek a kihaltnak velt attenborough hangyaszsunt   •   gyozike zsolti bolond ember sajnalom ot   •   megereztek az elefantok hogy meghalt a megmentojuk harom napig gyaszoltak a hazanal   •   rtl innentol esely sincs arra hogy megteruljon a napelemes rendszer   •   olyan kaliberu jatekosokkal kuzdok akiket evekig a teveben csodaltunk 2   •   mok elnok eszszerubb strukturat az egeszsegugyben   •   moszkva a navalnij ugy miatt figyelmeztette washingtont hogy ne jatsszon a tuzzel   •   az orvosok sem tudjak meg mikor kapjak kezbe a megemelt bert 2   •   who blames spiked italy report on error overlooked rule   •   itt vannak a szamok ennyi ittas sofort kaptak el a rendorok husvetkor   •   a korhazi agyabol uzent tamadojanak a sidney ben megkeselt puspok 2   •   a csiklot a boszorkanysag igazolasara is hasznaltak   •   nagy ajandekfrissitest kap a cyberpunk 2077   •   dobbenetes tragedia a ferje ongyilkossaga utan par oraval harom gyermekevel es magaval is vegzett az edesanya   •   az eu meresz terve tenyleg kiverte a biztositekot oroszorszag kemeny valaszt adott ra   •   palesztin elnok nemzetkozi bekekonferenciat kellene osszehivni 2   •   nepals god of sight eye doctor to expand work beyond border   •   peldatlan botrany rijadban megkorbacsoltak az al ittihad jatekosat 2   •   igy tanitana meg angolul beszelni a google   •   orakkal a nyitas utan felmillioan regisztraltak lengyelorszagban az oltasra   •   eltunik a munkasorseg szekhaz helyette tudasfellegvar epul budan 2   •   magyarorszag 50 lakokontenert visz horvat csaladoknak a foldrenges sujtotta tersegbe   •   indiae lehet iden a vilag leggyorsabban novekvo gazdasaga   •   titkolja az agrarminiszterium a rogan barbara csaladjahoz kotheto milliardos palyazat reszleteit   •   with india in crisis modi presses ahead with 1 8 billion parliament renovation