Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

Van, amit így sem hajlandó megtenni a brit királyi családnak korábban hátat fordító herceg.
2024-05-05 20:08:02

Fordulatos volt a Fradi sorsdöntő meccse a kézilabda BL-ben

A második félidő elején feltámadt a magyar csapat az Esbjerg otthonában rendezett visszavágón.
2024-05-05 18:07:38

Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól. The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.
2024-05-04 22:06:37

Az elején izgulhatott, de végül magabiztosan jutott Final Fourba az ETO

Nehéz volt a kezdés, de végül behúzta a párharcot a magyar csapat.
2024-05-04 20:09:33

Drámai visszavágót játszott a Győr a női kézilabda BL-ben

A volt győri kapusnak köszönhetően a vártnál izgalmasabban alakult a háromszoros címvédő elleni hazai mérkőzés.
2024-05-04 20:09:00

Az elején izgulhatott, de végül magabiztosan jutott Final Fourba az ETO

Nehéz volt a kezdés, de végül behúzta a párharcot a magyar csapat.
2024-05-04 20:06:59

Betelt a pohár, tüntetést szerveznek a csalódott kéziszurkolók Veszprémben

A szervezők azt írták, hogy muszáj cselekedniük a BL-kudarc után.
2024-05-04 14:07:00

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Elképesztő fordítás a német sztárcsapattól, kilencgólos hátrányt dolgozott le a BL-ben

Kialakult a kölni négyes döntő mezőnye.
2024-05-03 10:09:43

Elképesztő fordítás a német sztárcsapattól, kilencgólos hátrányt dolgozott le a BL-ben

Kialakult a kölni négyes döntő mezőnye.
2024-05-03 10:07:10

Valóban csalódás a Veszprém BL-búcsúja vagy ez volt a papírforma?

Mocsai Lajos szerint a céltudatos építkezés látványos fejlődést hozott az idényre, mielőtt jött a hirtelen visszaesés.
2024-05-02 15:11:38

Valóban csalódás a Veszprém BL-búcsúja vagy ez volt a papírforma?

Mocsai Lajos szerint a céltudatos építkezés látványos fejlődést hozott az idényre, mielőtt jött a hirtelen visszaesés.
2024-05-02 15:08:31

Kikapott Aalborgban és kiesett a Veszprém a BL-ből

Hazai pályán egygólos előnyt tudott kiharcolni a magyar csapat, ez Dániában nem volt elég.
2024-05-02 10:10:19

Az orvosi lakásba beköltöző bácsszőlősi polgármester állítja, azért zavarta el bazmegolva Hadházy Ákost, mert vécére kellett rohannia

Azért költözött be az EU-pénzből felújított orvosi lakásba, mert a falu művelődési házának szolgálati lakásában, ahol addig élt, elromlott a kémény, az EU-t pedig nem érte kár, mert 17 500 forint lakbért fizetett is havonta - állítja Szarvas Róbert bácsszőlősi polgármester.
2024-05-02 08:11:09

2024-05-02 08:10:03

Kikapott Aalborgban és kiesett a Veszprém a BL-ből

Hazai pályán egy gólos előnyt tudott kiharcolni a magyar csapat, ez Dániában nem volt elég.
2024-05-01 23:07:27

Kikapott Aalborgban és kiesett a Veszprém a BL-ből

Hazai pályán egy gólos előnyt tudott kiharcolni a magyar csapat, ez Dániában nem volt elég.
2024-05-01 23:07:18

Vereséget szenvedett a visszavágón, megint lemaradt a BL négyes döntőjéről a Veszprém

A bakonyiak zsinórban másodszor hagyják ki a kölni végjátékot.
2024-05-01 21:09:13

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy mini pc sokkal tobb mindenre hasznalhato mint amire a merete alapjan gondolunk   •   ferenc papa 21 evesen elet es halal kozott volt   •   how zhaos historic win is being perceived in china   •   minden eddiginel latvanyosabb tuzijatek lesz augusztus 20 an   •   el akarta lopni a maria szobrot a plebaniarol egy budapesti ferfi de osszetorte   •   téli szabadidő   •   vanegyhangszeramitel   •   budapest eladó   •   fejtott   •   zold utat kaptak a drogkereskedo migransok nemetorszagban   •   buj   •   picassot is el akarjak torolni   •   szazmillios gepekkel segitik a betegeket a pecsi korhazban az uj eszkozokkel jobban tudnak kuzdeni a virus ellen   •   nagy fero igen fidesz csicska vagyok 2   •   rengeteg szamitogep mehetett tonkre az elmult honapokban   •   a harvard lett a vilag top egyeteme magyar intezmenyek is elokelo helyen   •   former white house officials describe trumps habit of ripping up documents and haphazard record keeping   •   kesselyak   •   nicolas cage legnagyobb fia allitolag megverte az anyjat   •   egy busz es egy kamion karambolozott az m4 es autouton nagy a torlodas   •   i was tricked into buying a holiday caravan as a full time home   •   ingyenes gyogyszer szedesevel csokkentheto a korhazba kerules eselye   •   her sister didnt want to get vaccinated until debate on the way to bury their grandmother   •   a fu legalizalasarol szavazhat az ukran parlament 2   •   bitcoin jumps as elon musk suggests way that tesla could start accepting it again   •   hadhazy akos magyar peter ludas matyi helyett dobrogi kirugott irodeakja 2   •   napi hirosszefoglalo talib evolucio balatoni betegsegek a kenyer is unnepel 2   •   ennyi volt a ludas matyibol lett matyas is megszunik 2   •   veletlenul 450 forintert arulta a jegyeket a legitarsasag de ha mar igy alakult megtarthattak azokat a vevok   •   a demokrata tobbsegu kepviselohaz elinditotta az impeachment eljarast donald trump ellen   •   hatezren buliztak marseille ben korlatozas nem szamitott 2   •   hivatalos budapest nem tamogatja a 2023 as atletikai vb rendezeset   •   vadat emeltek a zsarolok ellen akik 200 millioval akartak lehuzni galambos lajost bedrotozva buktatta le oket a trombitas   •   yang li the punchline queen who offended chinese men   •   visszavonult minden idok egyik legjobb hokikapusa   •   meredeken csokken az uj koronavirusos esetek szama a briteknel   •   horvath bela magyarorszagon ma is folytatodik a keresztenyuldozes   •   marton anna megnyerte a budapesti kard vilagkupat   •   biden makes a joke during meeting with pope francis   •   szomoru statisztika egy gyereket nevel itthon egy atlagos csalad de azert vannak kivetelek 2   •   inside boris johnsons post brexit bubble where hes king of his party but cut off from reality   •   sztrajkba leptek a hm dolgozoi spanyolorszagban   •   uj reszletek derultek ki a rheinmetall szegeden epulo gyararol   •   baleset miatt lezartak a gyorsforgalmi utat   •   az orban kormanynak ki kellene fordulnia magabol hogy teljesitse matolcsy ajanlasat 4   •   nyomoz a rendorseg a richter cirkusz soproni balesete miatt   •   mosogepben is teszteltek a redmi note 10 pro kijelzojet   •   bitcoin energy use bigger than most countries   •   kifogtak minden idok legnagyobb balatoni pontyat lenyugozo fotokat tettek kozze a rekordhalrol   •   extraprofitadonak indult de tartosan megduplazodik a cegautoado 2  

ingyenhirdetes.multiapro.com - iStat srv.38.