A moszkvai katonai díszszemlét sugározták az ukrán tévék

2024-05-09 20:08:22

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

A moszkvai magyar nagykövet részt vett Putyin beiktatásán

2024-05-08 12:08:14

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:12:15

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:11:36

Németország konzultációra hazahívta moszkvai nagykövetét az orosz kibertámadások miatt

A német nagykövet Putyin elnöki beiktatására sem megy el.
2024-05-06 18:11:33

Hazahívta moszkvai nagykövetét Németország

Németország konzultációra visszahívta oroszországi nagykövetét, miután Berlin szerint az orosz katonai hírszerzéshez köthető APT28 hackercsoport kibertámadást követett el tavaly mások mellett a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ellen - közölte a német külügyminisztérium szóvivője hétfőn.
2024-05-06 18:08:45

Mérgezőek lehetnek a régi könyvek

2024-04-30 13:07:49

Komoly veszélyben lehetnek az álláskeresők

2024-04-29 08:08:21

Kína még ebben az évtizedben embert küldene a Holdra, de terveik szerint ez még csak a kezdet

Kína eddig háromszor jutott el sikeresen a Hold felszínére, de egyik küldetés során sem járt ott ember, azt tervezik, hogy ezen változtatni fognak.
2024-04-26 13:06:33

2024-04-26 13:06:12

A következő napokban több helyen is nagy dugók lehetnek az M0-son

Mutatjuk a helyszíneket.
2024-04-19 17:08:17

Újabb részletek derültek ki a moszkvai terrortámadásról: ezt állítják az oroszok

Megerősítette a kapcsolatot a nyomozás Crocus City Hall koncertterme elleni terrortámadás elkövetői és az ukrán "nacionalisták" között - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára kedden egy arhangelszki tanácskozáson.
2024-04-16 21:07:21

2024-04-16 21:06:47

2024-04-16 21:06:24

Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

Egy házkutatás során találtak rá.
2024-04-15 13:08:51

Lánchíd-botrány: egy új jelentés szerint bűncselekmények fordulhattak elő a Lánchíd felújítása kapcsán

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) pénteken nyilvánosságra hozta a Lánchíd felújításának ellenőrzéséről készített részjelentését. A dokumentum alapján a projekt során olyan pénzügyi ügyletek történtek, amelyek gyanúsak lehetnek, így további bűncselekmények gyanúja merülhet fel. A vizsgálatban számos érintett szervezet részt vett, és már folyik a nyomozás az ügyben.
2024-04-12 18:07:19

2024-04-12 18:06:38

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-20 16:41:43

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-20 16:41:43

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Szeretettel várunk az apróhírdető centrum oldalunkra

Akár vállalkozó vagy, akár magánszemély, ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Te csak add fel a hirdetést, a többi a mi dolgunk. Bízz bennünk!
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kertész – Fűnyírást, pázsitgondozást, kertfenntartást vállalok!

Budapest XI. és XXII. kerületében, Budaörsön, Diósdon, Érden, Martonvásáron, Pusztazámoron, Tárnokon, Törökbálinton, Sóskúton és Százhalombattán fűnyírást, kaszálást, kisebb kertek gondozását, fenntartását vállalom alkalmi vagy rendszeres jelleggel - úgynevezett háztartási munkaként - kizárólag magánszemélyek részére. További információ a honlapon.
2020-06-20 16:41:43

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-20 16:41:44

Plotter papír kereskedelem

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-20 16:41:45

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:46

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 11:30:09

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 11:30:09

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 11:30:09

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 11:30:09

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:10

Kertész – Fűnyírást, pázsitgondozást, kertfenntartást vállalok!

Budapest XI. és XXII. kerületében, Budaörsön, Diósdon, Érden, Martonvásáron, Pusztazámoron, Tárnokon, Törökbálinton, Sóskúton és Százhalombattán fűnyírást, kaszálást, kisebb kertek gondozását, fenntartását vállalom alkalmi vagy rendszeres jelleggel - úgynevezett háztartási munkaként - kizárólag magánszemélyek részére. További információ a honlapon.
2020-06-23 11:30:10

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 11:30:10

Plotter papír kereskedelem

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 11:30:10

Plotter papír kereskedelem

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 11:30:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a moszkvai verontas csak a kezdet tovabbi terrortamadasok lehetnek tervben   •   ellenorokre tamadt ket potyautas egy miskolci villamoson   •   mohamed fatima vegre megszolalt a fekete vonat botranyrol   •   erkezik az ev hidegfrontja a nyari meleg utan 25 fokos lehules tor rank 2   •   super bowl cardboard cut outs and amanda gorman steal the show   •   magasrol tesznek a pesti autosok a buszsavokra 28 sofort kaptak el a rendorok   •   mutatjuk mennyit ernek a hosok luxusautoi   •   soros szerint az orokjaradek kotveny a megoldas   •   nem vizsgalja a jegybank varga juditek ingatlanhitelet 2   •   azahriah olyan kritikat fogalmazott meg amitol mindenki ledobbent   •   magyar peter bejelentette ha tiz napon belul nem kapnak valaszt mikor mehet vitazni a koztevebe akkor tuntetest szervez az mtva szekhazahoz   •   terroristak rohantak le moszkva legnagyobb koncerttermet tobben meghaltak es az epulet is kigyulladt   •   itt az uj strategia megmutatta a navigator hogyan novekednenek   •   kemenyen kiosztottak magyar petert a fradi ultrak 2   •   ukran drontamadas ert egy orosz olajfinomitot 2   •   hamarosan minden kiderul a starfieldrol   •   kutya segiti a halorok munkajat 2   •   legyoztek milak kristofot a 15 eves jackl viven is ott lesz az olimpian   •   elkepeszto siker a tortenelmi jelentosegu magyar kinai csucstalalkozo   •   oktober ota nem latott alacsony szamu beteget talaltak horvatorszagban   •   democrats make federal election standards a top priority   •   megmutottek hajdu b istvant meg honapokig nem kozvetit 2   •   mennyi loero kell egy autoba hogy meg biztonsagos legyen   •   toth gabi es krausz gabor mar nem kovetik egymast az instagramon   •   muveszi szabadsagrol es intezmenyi autonomiarol fog beszelni l simon laszlo mma s szekfoglalojaban   •   nyomtatoval hamisitott penzt egy fiatal par   •   rory mcilroy hits father with ball in sloppy first round of masters   •   kiderult mennyi tanar mondott fel szeptemberben a statusztorveny miatt itt a szam 2   •   megszuletett az elso regeny valodi ujjaszuletesekrol   •   irantoughestracetoin   •   kozlemenyben bizonygatja a jegybank hogy orban es matolcsy kozott marpedig minden rendben van   •   ukrajnaban szigoritott karantent rendeltek el   •   nicolae ciuca vedelmi minisztert bizta meg kormanyalakitassal klaus iohannis   •   koronavirus gyozte le borondi tamast   •   kiderult mi okozta palotai zsolt halalat 3   •   talibok iranyitjak az embercsempeszeket a deli hataron videok   •   kivagnak egy harminceves fasort csopakon mert utban van a vasut villamositasanal 2   •   elkepeszto veszelyre figyelmeztetnek az egeszsegugyi szakertok varatlan helyeken jelenhetnek meg pusztito virusok   •   rendhagyo husvet iii karolyt es katalin hercegnet is nelkulozni kenyszerul a kiralyi csalad a hagyomanyos rendezvenyeken 2   •   gaza ukrajna es a nemzetkozi jog osszeomlasa 2   •   robbie williams elarulta melyik volt az a razos vicce ami miatt majdnem nagy bajba kerult   •   megvettek oket kilora plakatkampanyban leplezi le a baloldalt a cof   •   uk data seized from miranda risks security 2   •   halalra iteltek harom embert istenkaromlasert pakisztanban 4   •   dontott a birosag deutsch tamas aposanak gyilkosarol   •   az armani es a prada csak pislog ezen az arcedulan a nasa bejelentette hogy mennyit kolt az uj urruhakra   •   hajnalhasadas 5 az onkormanyzatok autonomiaja   •   minden nagyon draga eheznek a hajlektalanok magyarorszagon megis aprilistol 4000 tal meleg etellel kevesebbet kapnak   •   vadat emeltek a capitolium bombas tamadoja ellen   •   hatborzongatokrampus zfelvonulasangliaban