Kristen Stewart azonnal szerelembe esik, és ez jó sok hullát eredményez

A Kivérző szerelem igazi érzelmi hullámvasút az első percétől az utolsóig.
2024-05-11 21:06:55

Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor korántsem hibátlan: míg a hagyományos mérnöki tudás közel 140 éve halmozódó tapasztalata a legapróbb részletekben is tetten érhető, addig a UI (felhasználói felület), és UX (felhasználói élmény) terén korántsem látszik a közel másfél évszázad. Az alapok ki...
2024-05-10 10:06:31

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:11:28

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:10:49

Lewis Hamilton rossz híreket kapott

Megszólalt a Mercedes egyik kulcsembere.
2024-05-09 16:09:34

449 lovas hajszárító: itt a Mercedes-AMG legújabb kabriója

A 6 hengeres Mercedes-AMG CLE 53 4Matic+ Cabrio vászonteteje 20 másodperc alatt lenyitható.
2024-05-09 09:10:30

449 lovas hajszárító: itt a Mercedes-AMG legújabb kabriója

A 6 hengeres Mercedes-AMG CLE 53 4Matic+ Cabrio vászonteteje 20 másodperc alatt lenyitható.
2024-05-09 09:09:50

Lewis Hamiltonnak furcsa érzései vannak a távozása előtt

A Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka a jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását.
2024-05-08 17:08:13

A legerősebb Mercedes E-osztály: Magyarországon a 612 lovas új AMG E53

A 6 hengeres erőforrású legsportosabb új E-Klasse akár 100 kilométert is képes megtenni némán elektromosan suhanva.
2024-05-07 07:10:33

A legerősebb Mercedes E-osztály: Magyarországon a 612 lovas új AMG E53

A 6 hengeres erőforrású legsportosabb új E-Klasse akár 100 kilométert is képes megtenni némán elektromosan suhanva.
2024-05-07 07:10:31

Weary troops stuck on front line as Ukraine struggles to find manpower

Ukraine is outgunned and outmanned by the Russian invaders, who are inching closer.
2024-05-06 09:09:03

Ez az igazi retro! Ivancsics Ilona visszatért a Szomszédok forgatási helyszíneire: nem hiszi el, hogy néznek ki most

Ivancsics Ilona, a Szomszédok Jutkája igazi időutazáson vett részt: 24 év után visszatért abba az iskolába, ahol a sorozatot 13 évig forgatták.
2024-05-05 22:06:07

2024-05-05 22:05:53

Az újpestiek átgázoltak a Ferencvároson

Igazi erődemonstráció lett a találkozóból.
2024-05-05 16:08:39

Az újpesti lányok átgázoltak a Ferencvároson a döntő első meccsén

Igazi erődemonstráció lett a találkozóból.
2024-05-05 16:06:47

Villanyos kocka: Magyarországon az első elektromos Mercedes G-osztály

A legerősebb és egyben tisztán elektromos új G-Klasse bő 20 millió forinttal olcsóbb a biturbó V8-as benzines AMG csúcsmodellnél.
2024-05-03 07:10:04

2024-05-03 07:09:54

Nem tetszett Putyinnak a Wikipédia, csináltak helyette egy saját változatot

Szerintük megbízhatatlan és részrehajló.
2024-04-30 21:08:52

X-Faktor: Csobot Adél üzent a kiesett versenyzőinek

Csobot Adél megpróbáltató feladatot kapott a jubileumi X-Faktorban. Mindamellett hogy idén először foglalhatta el a mentorszéket, az egyik legnehezebb kategóriával, a zenekarokkal kellett dolgoznia.
2021-12-11 15:06:36

2021-12-11 16:06:13

Xi Jinping brought Hong Kong to heel. Now he's coming back to a city transformed

Chinese and Hong Kong flags flutter above streets and red celebratory banners line the harbor front, as thousands of Hong Kong police guard the city's high-speed rail terminus, awaiting the arrival of Chinese leader Xi Jinping.
2022-06-30 05:06:03

Xi?s Covid Authoritarianism Meets Red Line at Vaccine Mandates

Post Content
2022-07-12 16:22:58

X-Faktor: Négyen búcsúztak az első élő show végén

Szombat este startolt el az X-Faktor 11. szériájának első élő adása, ahol már a mentoraik segítségével megkomponált előadásokkal léptek színpadra az énekesek és együttesek. A műsor továbbra is az előző években alkalmazott sémát követte: a produkciók után a mentorok dönthettek arról, ki érdemes széket, amikor azonban a helyek beteltek, a nézők szavazatai döntöttek arról, kinek fel felállnia, hogy egy másik énekes foglalja el a székét. Az élő show végén a nézők szavazatai alapján négy versenyzőnek kellett távoznia: Sophia Khan, Beretka Ádám, az Isky & Szkym és Váradi Ábel számára véget ért a...
2022-10-23 08:20:45

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

2020-06-20 16:41:46

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Csepel http://autoberlescsepel.hupont.hu/

Olcsó autóbérlés Csepel környékén Rossorent +36 70 201 49 00 http://autoberlescsepel.hupont.hu Olcsó bérautó Csepel, olcsó autókölcsönzés Csepel, olcsó autóbérlés Csepel, olcsó bérautó Csepel, autó tartós bérlet árak Csepel, autóbérlés hosszú távra Csepel, autó tartós bérlet Csepel, tartós bérlet autó Csepel, menyasszonyi autó Csepel, luxusautó bérlés Csepel, esküvői autóbérlés Csepel, robogó bérlés Csepel, menyasszonyi autó bérlés Csepel, bérelhető autó Csepel, autókölcsönzés Csepel kaució nélkül|személyautó bérlés Csepel, pick up bérlés Csepel, autó bérbeadás Csepel, hosszútávú autóbér...
2020-06-20 16:41:47

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-23 22:01:13

Olcsó autóbérlés Csepel http://autoberlescsepel.hupont.hu/

Olcsó autóbérlés Csepel környékén Rossorent +36 70 201 49 00 http://autoberlescsepel.hupont.hu Olcsó bérautó Csepel, olcsó autókölcsönzés Csepel, olcsó autóbérlés Csepel, olcsó bérautó Csepel, autó tartós bérlet árak Csepel, autóbérlés hosszú távra Csepel, autó tartós bérlet Csepel, tartós bérlet autó Csepel, menyasszonyi autó Csepel, luxusautó bérlés Csepel, esküvői autóbérlés Csepel, robogó bérlés Csepel, menyasszonyi autó bérlés Csepel, bérelhető autó Csepel, autókölcsönzés Csepel kaució nélkül|személyautó bérlés Csepel, pick up bérlés Csepel, autó bérbeadás Csepel, hosszútávú autóbér...
2020-06-23 22:01:13

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:01:13

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:14:23

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a mercedes elso igazi villanyautoja uj alapmodellt es amg line valtozatot kapott   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje 3   •   13 milliard forintot nyert az appeninn a club aliga fejlesztesere 2   •   imadja mutogatni hatalmas melleit cristiano ronaldo volt baratnoje kepek   •   videon ahogy egy amokfuto majdnem szalagkorlatra kent egy autot az m0 son 2   •   letartoztattak ket orosz ujsagirot akik allitolag navalnij alapitvanyanak dolgoztak 2   •   nem kerul bortonbe az ujbudai rendorgyilkos   •   rivers rise again as rain batters flood hit south brazil   •   kormanyzati tajekoztatasi kozpont magyar peter a kormanyon akar bosszut allni amiert elhagyta a felesege   •   leparkolt egy fal melle ebbol a videobol megtudta miert lett reggelre palacsinta a kocsijabol   •   evekig kell varni veseatultetesre jelenleg tobb mint ezren varnak donorra   •   el salvador polls more power for president nayib bukele   •   a wc n ulve bucsuzott azsiatol dietz guszti foto 2   •   szloveniaban nepszavazast tartanak a kannabisz otthoni termeszteserol   •   energiaAAAAAtadAAAAA   •   rendesen bekajalt aztan fan szundikalt egy leopard   •   ocska orosz t 72 eseket pofozott ki egy csapasra milliardos lett   •   5 tipp amivel konnyebb lesz az android hasznalata   •   zartkertitulajdonoso kreszkessetek   •   megsem tiltjak az avaregetest de kemeny birsagok johetnek 2   •   sokkolo alkoholista lett anne hathaway   •   orizetbe vettek alekszej navalnij feleseget   •   zatonyra futott egy komp a kanari szigeteknel   •   ungar peter a fidesz leendo frakcioja egyuttmukodne ursula von der leyennel 2   •   75 millioval tobb pfizer oltas erkezhet az eu ba 2   •   chauvin guilty verdict finally we can breathe   •   shane tusup szivhez szolo vallomast tett menyasszonyanak   •   megbabralta a bkk jegyautomatait dolt a penz   •   idozitheto sms t kapnak az androidosok 2   •   fantasztikus felfedezes kihalt osemberek genjeit talaltak meg bennszulottekben   •   megerkezett az enyhules akar 10 fok is lehet   •   Msodllsbanisvgezhet, biztosinternetesmunk a   •   megzavarodtak a golyak gorogorszagban az erdotuzek miatt tomegesen pusztulnak 4   •   Downszindrmavilgnapj a   •   kanada ujra nyert galaztak a finnek es a szlovakok is   •   dobrev oriasi penzeket koltott a hirdetesekre de marki zay igy is ugyesebben facebookozott   •   joe biden azzal viccelodott hogy bar nem fiatal 81 eves de ugy tunik egy hateves ellen indul 2   •   miert akarjak ezt eltitkolni a magyar emberek elol magyar peter ismet orban viktornak uzent sulyos ugyben vonta kerdore   •   tukorsima magyar gyozelem a noi vizilabdazok kvalifikacios tornajan a kazahok ellen   •   jobboldali belhaboruban szuletett a fidesz altal tamogatott szervezet ami egy volt olimpikont is indit maglodon   •   rishi sunak sees off tory rebellion in rwanda bill vote 2   •   es akkor a benzin adoja no de a turo rudie csokken 2   •   kiprobalna az uj slagerjatekot vigyazzon mit tolt le rengeteg a masolat   •   ujabb szoget utottek az atveros videok koporsojaba   •   luxuslak   •   salma hayek rafekudt a bikinis kepekre a legujabb egy szolidabb playboy fotozasnak nez ki   •   a ferencvaros futballistajat meglepte hogy marco rossi nem hivta be a valogatottba   •   kina legregebbi ismert palotajat fedeztek fel egy 5300 eves osi varos romjai kozt 3   •   nagy marton szerint megvan a veszelye annak hogy a vendegmunkasok kiszoritjak a romakat a munkaeropiacrol 2   •   niki lauda nevet viseli a legujabb hiperauto 2