Brooke Shields elárulta, 18 és 20 éves lányai néha még vele alszanak

Egy podcastműsorban volt hallható Brooke Shields. Az 58 éves modell elárulta, szoros a kapcsolata két lányával, a 18 éves Grierrel és a 20 éves Rowan Henchyvel. A modell egy érdekes információt is megosztott a hallgatókkal: mint mesélte, mikor férje, Chris Henchy üzleti úton van, sokszor megesik, hogy a lányai vele alszanak ugyanabban az ágyban. Amikor a férjem bármilyen munkaúton van, tudod, még mindig velem alszanak az ágyban. Romantikus vígjátékokat is szoktunk együtt nézni, ők az én kisbabáim, és ez nem is fog változni. A lányok hamarosan egyetemre mennek, Shields azonban kerüli a gondolat...
2024-05-05 10:07:43

Vitályos Eszter: A kormány kiemelten kezeli a sportot

Támogatják a magyar sportolók fejlődését.
2024-05-03 19:09:50

Negyedévet ismételt a Raiffeisen, a nyereség felét még mindig Oroszország hozza

Az egy évvel korábbihoz nagyon hasonló, 664 millió eurós konszolidált nyereséget ért el az első negyedévben a Raiffeisen Bank International (RBI) a kockázati költségek több mint 90%-os visszaesése mellett. Ebből a nyereségből az orosz tevékenység még mindig 326 millió eurót, a magyar 54 millió eurót hozott. A részvényárfolyam a bécsi tőzsdén jelenleg 0,5%-os emelkedést mutat.
2024-05-02 11:07:33

Medián: több támogatója lett Magyar Péternek, de még mindig a Fidesz vezet

Közölték a friss, végleges számokat.
2024-05-01 17:09:51

Medián: több támogatója lett Magyar Péternek, de még mindig a Fidesz vezet

Közölték a friss, végleges számokat.
2024-05-01 17:07:28

Hazudhatott Magyar Péter a nagyapjáról is: ávósokkal együttműködő, baloldali bíró volt a Jogi esetek egykori "sztárja"

Baloldalról jött, baloldalon van Magyar Péter. Megpróbál mást hazudni, de mindig lebukik. Most is. Elmondjuk, miért.
2024-04-28 11:09:19

Megszólalt a Magyar Posta a kamu csomagokról

Azt javasolják, mindig győződjünk meg arról, hogy megbízható webáruházból rendelünk.
2024-04-25 15:10:29

Megszólalt a Magyar Posta a kamu csomagokról

Azt javasolják, mindig győződjünk meg arról, hogy megbízható webáruházból rendelünk.
2024-04-25 15:07:51

Őrsi Gergelytől, Budapest II. kerületének MSZP-s polgármesterétől is kapott egy támogató aláírást Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, annak ellenére, hogy a szocialisták Karácsony Gergelyt támogatják.
2024-04-22 22:06:26

2024-04-22 22:06:09

Többmillió forintos összeggel támogatják a leégett Hotel Silvanus helyreállítását

A munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be a visegrádi szállodában.
2024-04-18 09:09:22

Többmillió forintos összeggel támogatják a leégett Hotel Silvanus helyreállítását

A munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be a visegrádi szállodában.
2024-04-18 09:07:05

Kik állnak a TISZA Párt mögött? Magyar Péter lerántotta a leplet!

Magyar Péter, immár a TISZA Párt alelnökeként adott csípős választ Toroczkai László (Mi Hazánk) feltevéseire, mely szerint a Fidesz vagy Csányi Sándor, vagy amerikai háttérhatalom áll a politikus mögött. Kiderült az is, kik támogatják mozgalmát.
2024-04-14 11:06:21

2024-04-14 11:06:01

Márki-Zayék akkor is támogatják Magyar Pétert, ha nem kéri

Márki-Zay Péter szerint hazafias kötelességük támogatni Magyar Pétert. A Mindenki Magyarországa Közösség továbbá bejelentette az EP-választási programját.
2024-04-12 18:06:36

2024-04-12 18:06:12

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-889...
2020-06-20 16:41:44

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:44

Mobilgarázs alapozás, beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: MOBILGARÁZS,LEMEZGARÁZS ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobilgarázs beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok ...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faházalapozás, betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!”kis munka” Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Nyílászárók cseréje utáni KŐMŰVES javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak, ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:46

Mobilgarázs betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre mobil garázsok, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobil garázsok betonalap készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a magyar felnottek negyedet meg mindig tamogatjak a szuleik   •   europa nagyon megverte a vilagvalogatottat a laver kupan 3   •   computer glitch stalls cash assistance applications   •   nem dobrevek hanem ismeretlen tettes ellen nyomoznak az altus ugyben   •   ebben a kikotoben mindennek femes ize van legfokepp a vernek 2   •   cunami fenyegeti hawaii t   •   a kutatok sem ertik miert pusztultak ki majdnem a capak   •   un shipwreck off libya leaves 2 women 3 children drowned   •   lemond sri lanka elnoke   •   elkatpa a koronavirust az algeriai miniszterelnok   •   whatsappot hasznal nem lesz gond ha telefont cserel 2   •   europa atomhatalma oldana meg az ukran valsagot bravur vagy kudarc lesz macron akciojabol   •   china toddler mauling prompts crackdown on dogs   •   dobozos tokaj tompa imretol 3   •   ilyen volt philipp plein budapesti latogatasa ezekkel a magyar sztarokkal talalkozott foto 2   •   allargia mentes   •   megserult karpati rebeka mankoval kell jarnia foto 2   •   mi zajlik itt marki zay peter lenyulta orban viktortol a hajra magyarorszag hajra magyarok at 3   •   baan laszlo a liget armageddon nem fog bekovetkezni   •   gyurcsany ferenc ugyvedje el akar indulni a valasztason hogy ne lehessen elitelni csalasert   •   az eu keszul a kovetkezo vilagjarvanyra zold utat kapott a pfizer vakcina gyartojanak uj gyogyszere   •   soha nem hallott titkot arult el a draga orokosok sztarja novak katalin az unokatestvere nem tudom hogy szabad e errol beszelni   •   belso vizsgalat indul a komaromi akkugyarban ahonnan tobb ember korhazba kerult husvetkor 3   •   a momentum azt akarja hogy a szlovakok a romanok es szerbek megtanuljanak magyarul 2   •   egy vagyonkezelo alapitvanyon keresztul hoznak letre a fudan egyetemet   •   meghalt karpati janos zenetortenesz bartok kutato   •   kikapott de negyedszer is final fourban a sopron 2   •   itsnotasafeplacethie rryhenryquitssocialm ediahopingtoinspireo therstostanduptoonli neabuse   •   t20 world cup pakistan beat new zealand for second win in three days   •   meszaros lorinc ugyvedje is vett egy focicsapatot   •   elado feleseg bicklis futar kokainkereskedokre csapott le a rendorseg budapesten   •   elutotte majd metereken at a motorhazetojen vitte a kozterulet felugyelot egy ferfi budapesten   •   egy bkv buszt is bevetett a rendorseg a 16 eves amokfuto ellen videon a filmbe illo akcio 3   •   uj torvennyel vedik a visszaelesek bejelentoit 2   •   az orosz invazio betesz a globalis chipgyartasnak   •   olyan mint egy mesterseges fa a napelemes reaktor ami hidrogent oxigent es hot termel   •   wfp boosts assistance in lebanon as economic crisis deepens   •   a magyarok elhizottsaga is hozzajarul a rossz hazai koronavirus adatokhoz   •   jott a takarito es a felpalyarol hattal bedobta a labdat video   •   lelepleztek a mestertervet uj europai szuperszovetseg formalodik   •   why mexicos election is all about the man who is not running 3   •   decemberben ujra egyben kaphatjak meg a beruket a dunaferr dolgozoi   •   war veteran indicted alongside steve bannon in fraud case faces new federal charges in florida   •   on video woman intentionally rams car into vehicle   •   eltunt egy 15 eves fiu a xvii keruletbol   •   ugy tunik az idei ev lesz az 5g technologia eve   •   us house passes bill that could ban tiktok nationwide   •   szukos lett a mamahotel ki kell koltoznie a kis kengurunak az erszenybol   •   kanye west felesegehez es madonnahoz is hasonlitjak kim kardashiant aki uj kulsot kapott egy fotozas kedveert   •   pentagon to send ukraine 150 million military assistance package