Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Kincsem nem akart versenyezni a kiscicája nélkül

A gödi birtokon ismerte meg a fekete-fehér nőstény macskát, amely a versenyló elválaszthatatlan társává vált.
2024-05-05 08:07:39

Mérséklődik az influenzaszezon, mégis többen fordulnak orvoshoz

Mégis egyre többen fordulnak orvoshoz.
2024-05-02 12:07:41

Csak be akart állni a garázsba, erre elszabadított valamit, amire álmaiban sem gondolt volna - videó

Kezdődhetett az üldözés.
2024-05-02 10:08:59

Kockázatos, mégis megéri nyílt szívvel élni

Azt jelenti, ha nyílt szívvel élünk, hogy vállaljuk önmagunkat, megéljük és megmutatjuk az érzelmeinket, az esendőségünket és a hibáinkat is, annak ellenére, hogy esetleg mások nem értenek meg, vagy talán nem kérnek belőlünk. Mégis, csak így élhetünk igazi életet.
2024-05-01 18:10:01

Csak egyszer láttunk ilyet: rengeteg a gáz a magyar és uniós tárolókban

A magyar gáztárolók együttes töltöttsége a legfrissebb, ma reggeli, adat szerint továbbra is 68%-os, ami az elmúlt évtized rekordja közeli szintet jelent, és egyúttal jócskán túlszárnyalja a május elsejére elvárt 37%-os szintet. Nemcsak itthon rekordközeli a gáztárolók töltöttsége, hanem összeurópai szinten is igaz ez.
2024-05-01 10:06:40

Sváby András nem akart többet tévézni, miután kirúgták a TV2-től

Post Content
2024-04-30 17:09:42

Gigantikus repülőteret építenek Dubajban, ez lesz a világon a legnagyobb

Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk, Dubai uralkodója jóváhagyta az Al Maktoum nemzetközi repülőtér új utastermináljának építését, amire közel 35 milliárd dollárt költenek majd, írja a Reuters.
2024-04-28 15:07:00

Fontos nap jön a forintnak: beszűkültek az MNB kamatvágási várakozások, mégis esett a magyar fizetőeszköz

Bár egysíkú lett a Portfolio szakértői felmérése a keddi MNB kamatcsökkentéssel kapcsolatban, mégis izgalmas lesz az esemény, főleg amiatt, hogy mit kommunikál a jegybank a további kamatvágási pályáról. A keddi döntéshez ugyanis úgy jutottunk el, hogy jócskán beszűkültek a piaci kamatvágási várakozások, mégis esett a forint. Látványos ábrákat mutatunk.
2024-04-22 17:07:01

Meg akart menteni egy liftbe szorult nőt, majd szörnyű dolog történt

A baleset körülményeit még vizsgálják.
2024-04-20 22:08:00

Egy férfi robbantani akart, lezártak egy nemzetközi repülőteret - videó

Egy másik robbantáshoz is köze lehet az elkövetőnek.
2024-04-20 20:08:46

Már kapható az újrahasznosított pelenka: olcsón árulják, de venne ön ilyet?

Egy japán higiéniai termékeket gyártó cég a mai napon kezdte el forgalmazni újrahasznosítható pelenkáját. A világon elsőként.
2024-04-20 17:06:05

2024-04-20 17:05:50

A dorogi rém ismét lecsapott: iskolából hazafelé tartó lányt akart megerőszakolni

A fél városon át menekült előle Csenge.
2024-04-20 13:08:42

Halálos szelfi: vízesésnél akart fényképet csinálni két skót egyetemista

Holtan találták a két indiai diákot.
2024-04-19 15:09:20

Két férfi akart megerőszakolni egy fiatal lányt Debrecenben

Bedobták a bokorba és fogdosni kezdték.
2024-04-19 14:08:45

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

Egyedi bútorok készítése

Modern mégis minden igényt kielégítő konyhabútor, fürdőszoba bútor, egyedi bútor, gardróbszekrény tervezése és teljes körű kivitelezése. Igény szerint 3D látványterv készítés ingyenesen minden bútorhoz! Szükséged lenne egy modern konyhabútorra, fürdőszoba bútorra, gardróbszekrényre? Nálunk mindezt kompletten megrendelheted. Ingyenes és kötelezettségektől mentes árajánlat kérés a weboldalunkon vagy a http://londonbutor.hu kattintva!
2020-06-20 16:41:45

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 11:30:09

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Egyedi bútorok készítése

Modern mégis minden igényt kielégítő konyhabútor, fürdőszoba bútor, egyedi bútor, gardróbszekrény tervezése és teljes körű kivitelezése. Igény szerint 3D látványterv készítés ingyenesen minden bútorhoz! Szükséged lenne egy modern konyhabútorra, fürdőszoba bútorra, gardróbszekrényre? Nálunk mindezt kompletten megrendelheted. Ingyenes és kötelezettségektől mentes árajánlat kérés a weboldalunkon vagy a http://londonbutor.hu kattintva!
2020-06-23 22:01:11

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   national zoo panda cub named xiao qi ji or little miracle   •   felborult egy karantenbusz kinaban 27 en meghaltak   •   meghalt a szabadkai egyhazmegye puspoke 4   •   az mnb ket bankszunnapot rendelt el a magyar sberbanknal 2   •   orban gyozo tobb mint 4 milliarddal gazdagodott a dolomiton keresztul az elmult evekben   •   tobb volt munkatars is megalazo banasmodrol vallott jeff bezos uripari cegenel 2   •   a labara erositett nyomkovetovel tartott onkormanyzati ulest gyomro polgarmestere 2   •   sorban allas es telefonos foglalas nelkul is megoldhato a tavaszi gumicsere   •   bolond idojaras lesz vasarnap   •   eliteltek az olasz alsebeszt aki 28 embert mutott meg engedely nelkul 2   •   peru protests show the wide impact of putins war 2   •   szeles mosollyal fogadott minket otthonaban gizi neni a 105 os busz sztarja elmeselte eletet megmutatta a csaladi albumot meg elni akarok 3   •   new york mayoral election what voters want from a new mayor   •   ellenzek minden eszkozzel szabotalja a fidesz a lehallgatasi botrany vizsgalatat 2   •   most cryptos will fail but bitcoin could be here for good   •   tiz honappal a halala utan uj konyve jelenik meg john le carrenak   •   kigyulladt egy pest megyei muhely a tuz atterjedt egy csaladi hazra   •   maris kihirdettek az uj uzemanyag vasarlasi szabalyokat mar 12 oratol eletbe leptek   •   a nyilt utcan vertek halalra egy 15 eves fiut parizsban 3   •   videon ahogy puszit ker aldozatatol a 66 os buszon szurkalassal fenyegetozo rablo   •   erdekeset huztak soros gyorgyek vajon bejott   •   talaltak ket majomhimlos embert elindult a vizsgalat   •   halalos baleset tortent az m3 as metro felujitasanal 2   •   fame and fury chinas wildly different reactions to us born olympians   •   zold utat adott a 4ig allami tamogatasara az eb egy fontos europai kezdemenyezes miatt   •   tomegbaleset miatt lezartak a 35 os utat   •   oroszorszagnak kedvez hogy allohaboru fele halad a konfliktus   •   english cricket chiefs shocked shamed and saddened by racism in the sport   •   ellentmondanak a spermiumok newton torvenyenek   •   cserhalmi gyorgy a rakkal nem lehet kuzdeni az az orvosok dolga a betegsegerol de vidnyanszky attilarol is megszolalt a szinesz   •   mi lesz a forinttal lesz meg 400 alatt az euro   •   sokkal furgebb lett de tovabbra is alig fogyaszt toyota corolla menetproba   •   cuban activists blockaded at home amid protest clampdown   •   eb451num=150   •   nabi   •   ingyen szallas a repulojegy melle igy csabit az emirates dubajba   •   france is sending a second statue of liberty to the us 2   •   technikai elemzes abc kezdo befektetoknek dijmentes online eloadas hetfo este 5   •   szevasztopol kormanyzoja az orosz hadsereg ukran raketatamadast vert vissza   •   gajdics otto k endre eljen a kegyelmevel es tunjon el   •   indiaban negy vakcinat is engedelyezhetnek   •   edesanyja halalaval nem maradt enyhito korulmeny szilagyi istvan fianak   •   egy komuves hatszazezer forint alatt mar nem megy el dolgozni   •   poison algae may have killed california family police say   •   at least 78 killed in stampede in yemen   •   this massive armored vehicle has a giant plow for clearing russian mines   •   konzum munka   •   orban viktor az orvosok es apolok azok a harcosok akik faradhatatlanul kuzdik vegig ezt a hosszu hadjaratot   •   a jofele kolbaszbol sohasem eleg 3   •   venni kell az opus reszvenyeit az equilor szerint 30 szazalekkal tobbet erhet a papir