Rég volt ilyen sorozat a tőzsdéken: nyoma sincs a pániknak

Akadtak jelentős kilengések az amerikai részvénypiacon idén is, ennek ellenére a piaci volatilitás legfontosabb mérőszáma, a VIX index az erősödő piaci bizonytalanságok közepette sem jelez aggodalmat, már régóta.
2024-05-06 21:06:58

Itt az új történelmi rekord a lakossági hiteleknél, a cégeknek viszont nem jött be a kormány húzása

2022 júniusa óta nem vettünk fel annyi lakáshitelt, mint idén márciusban, a személyi kölcsönök felvétele pedig új történelmi csúcsra emelkedett. Az NGM kezdeményezésére év elején bevezetett kamatfelár nélküli vállalati hitelek viszont nem váltak be, a céges hitelpiac egyelőre nem indult be. A Portfolio május 14-ei Hitelezés 2024 konferenciáján elemezzük a kilátásokat, érdemes regisztrálni a szakmai eseményre!
2024-05-03 14:06:52

Erre nagyon kell figyelni a magyar cégeknek: fontos határidő közeleg, a biztonságuk a tét

A kiberfenyegetések száma arányosan növekszik azzal, ahogy a vállalkozások egyre szélesebb körben alkalmaznak digitális technológiát, ugyanis sok esetben ők az elsődleges célpontjai ezeknek a támadásoknak. Mára nincs olyan vállalat, amely ne nézne szembe kiberbiztonsági kockázatokkal, ezért vált az utóbbi időben egyre aktuálisabbá a vonatkozó EU-s szabályozás megújítása. A jellemző támadások természetéről, a vállalati kiberbiztonság erősítésének szükségességéről, az EU új irányelvéről, a NIS 2-ről, valamint annak magyar implemetációjáról Bor Olivérrel, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti ...
2024-05-02 12:07:10

Jó a gazdaságnak, jó a cégeknek, mégis lassan halad a digitalizáció

A magyar GDP mintegy egyötödét adja az ipar, azonban a versenyképességét garantáló ipari digitalizáció gyerekcipőben jár itthon. Az NTPSz (Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség) célja, hogy networking és tudásátadás koordinálásával segítse a folyamatot. A nemrég lezajlott Smart Manufacturing Fesztivál sarokpont volt a szervezet életében: láthatóvá tette az ipari digitalizációt és számtalan vállalat között indult meg a párbeszéd a fesztiválnak köszönhetően, amely több mint 2000 fő számára tette lehetővé a részvételt. Az NTPSz április 29-én tartotta a fesztivál záróeseményét, ennek ke...
2024-05-01 09:07:01

Három napot bírt a ferencvárosi Turul-G szobor, máris ledöntötték

Hétfőre már nem volt a helyén az alkotás.
2024-04-29 10:11:03

Három napot bírt a ferencvárosi Turul-G szobor, máris ledöntötték

Hétfőre már nem volt a helyén az alkotás.
2024-04-29 10:08:39

Visszatért a tél? Az éj leple alatt kifehéredett a Kékes

Hétfőre virradóra hóréteg lepte el hazánk legmagasabb pontját, túl április közepén fehérbe borult a Kékes. Bár máshol nem kell hóesésre számítani, az eső nem marad el.
2024-04-22 07:06:32

2024-04-22 07:06:11

2024-04-22 07:06:02

Farkas Alexa: Eszem ágában sincs többet férjhez menni

2024-04-18 07:08:50

Illegális fenékfeltöltés miatt tartóztatták le az anya-lánya párost

Fogalmuk sem volt, hogy milyen anyagot tartalmaz az injekció.
2024-04-13 21:08:01

Fidelitas: Vajon hány bőrönd kell 1,5 milliárd forint elszállításához? - videó

A szervezet a közösségi oldalára feltöltött videójában magyarázatot vár Gyurcsány Ferenctől és Karácsony Gergelytől, hogy hova tűnt a hídpénzbotrányban 1,5 milliárd forint.
2024-04-13 20:11:57

Luxusban él egy brit pár Egyiptomban, még sincs pénzük

Vajon hogy csinálják?
2024-04-09 08:09:57

A törvények megsértését tanácsolta cégeknek egy mesterséges intelligencia

A New York város által a kisvállalkozók megsegítésére létrehozott, mesterséges intelligenciával működő chatbot igencsak bizarr tanácsokat osztogatott, többek között törvények megsértését tanácsolta vállalatoknak, írja a Marketwatch.
2024-04-04 16:08:17

A Google rájött, hogyan lehet mesterséges intelligenciával javítani az időjárás-előrejelzést

Még akkor is, ha az okostelefonoknak köszönhetően részletes információkat kapunk a kezünkhöz arról, esik-e vagy fúj, hány fok lesz, vagy hány órán át süt a nap, az időjárás folyamatosan meglepetéseket okoz. Az időjárás-előrejelzés soha nem lesz tökéletes, de az új technológiáknak köszönhetően van lehetőség a javítására.
2024-04-04 07:06:13

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:20:33

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Nemcsak a vakcina hatásossága fontos, hanem az is, hány embert oltanak majd be vele

Hiába „csak” 70 százalékos az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának hatásossága, ettől még tökéletes fegyver lehet a járvány elleni harcban. Könnyű szállíthatósága és viszonylag alacsony ára pedig még előnyt is jelenthet. De pontosan mit takar, hogy egy vakcina hány százalékban hatásos és milyen eredményekkel sikerült legyőzni korábban olyan járván...
2020-11-24 06:06:59

2020-11-24 07:05:55

Januártól mindenhol el fogják fogadni a bankkártyáját ? de most már otthon is hagyhatja

Régen a pénztárca volt ott mindenki zsebében, aztán jött mellé az mobiltelefon. Mostanában már elég a kettő közül csak egyet magunkkal vinni, ha fizetni szeretnénk. Sőt, valójában egyikre sincs szükség.
2020-11-25 15:06:08

2020-11-25 15:06:10

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:09

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:10

Elképesztő pénzt érhet a mez, amelyben Maradona a két leghíresebb gólját lőtte

Egy őt ábrázoló foickártya 10 ezer dollárért kelt el, de ez sehol sincs a mezhez képest.
2020-11-28 13:05:55

Négy forgatókönyvet készít az UEFA arról, hány nézőt engedhetnek be az Eb meccseire

A járványhelyzettől függően döntenek a foci-Eb nézőszámáról jövő márciusig.
2020-11-28 13:05:55

Négy forgatókönyvet készít az UEFA arról, hány nézőt engedhetnek be az Eb meccseire

A járványhelyzettől függően döntenek a foci-Eb nézőszámáról jövő márciusig.
2020-11-28 13:05:57

Izraeli kabinetminiszter: Ötletem sincs, hogy ki ölte meg Farizadét

Tzaji Hanegbi nem tudja, ki állhat a merénylet mögött.
2020-11-29 08:06:07

Milliárdos vagyonon ül Donald Trump, de így is rezeghet a léc alatta

Az ingatlanvagyont kikezdte a koronavírus-járvány, a vagyonokat hozó valóságshow sincs már, ám így is súlyos dollárszázmilliókat kell visszafizetnie a következő években a még épphogy hivatalban lévő amerikai elnöknek. Ráadásul a beruházásait évtizedek óta finanszírozó bank is szabadulna már tőle.
2020-11-29 11:06:12

2020-11-29 11:06:17

Az I. kerület szerződést bont a Demeter Szilárd vezette PIM-mel

Az önkormányzat eddig évi egymillió forinttal támogatta a Petőfi Irodalmi Múzeum által működtetett Mesemúzeumot. A program ellen továbbra sincs kifogásuk, csak Demeter Szilárd ellen.
2020-11-30 09:06:02

2020-11-30 09:06:03

A szakértő szerint nem jön ki Orbán Viktor uniós matekja

Szó sincs arról, hogy rosszul járnánk az EU-s mentőcsomaggal. Sőt.
2020-11-30 12:06:07

Lewandowski és Neuer sem lesz ott a Bayern München BL-rangadóján

A címvédő már csoportgyőztesként lép pályára Madridban.
2020-11-30 15:06:05

Havas sem tudta összeugrasztani Elefántot és Pressert

Molnár György "Elefánt" szereti és tiszteli Presser Gábort. és fogalma sincs milyen mondatokat tulajdonított neki Havas Henrik.
2020-12-01 08:06:05

Karácsony Gergely össze-vissza beszél, feltehetően fogalma sincs, mi zajlik a fővárosi cégekben

Újabb fordulat a budapesti kamubusz-botrányban.
2020-12-02 13:05:57

Operatív törzs: A most elhunytak 4 százalékánál nem találtak semmilyen alapbetegséget

Jelenleg 28 gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, egyikük sincs lélegeztetőgépen – közölte az országos tiszti főorvos.
2020-12-02 14:06:09

2020-12-02 14:06:10

Szájer-ügy: Egy éve körözik a brüsszeli szexpartit szervező férfit a lengyel ellenzéki lap szerint

Az Onet szerint David Manzheleynek diplomája sincs, ahogy ezt állította, a középiskolát sem végezte el, és nem igaz, hogy 29 éves.
2020-12-03 21:06:08

2020-12-03 21:06:09

A MOB sportigazgatója elárulta, hány magyar éremmel számol a tokiói olimpián

"A legnagyobb feladatunk most az, hogy tartsuk a lelket a sportolókban" - fogalmazott Fábián László egy online konferencián.
2020-12-04 22:35:05

Linczényi Márkó: Milyen volt közönségnek koncertezni? Fogalmam sincs már

Az egyedüllét, a bezárkózás annyira természetes lett, hogy már elfelejtettük, milyen találkozni barátokkal, rokonokkal – mondja Linczényi Márkó énekes. Sok embernek azonban a járványtól függetlenül is természetes az egyedüllét és a kiszolgáltatottság. Ezért próbál segíteni.
2020-12-19 11:06:39

Négy éve történt a berlini terrortámadás, megfelelő terrorellenes koncepció továbbra sincs

A támadó egy Anis Amri nevű tunéziai migráns volt, aki hűséget esküdött az Iszlám Államnak.
2020-12-20 09:05:54

Zseniális találmány motorosoknak a nadrág, ami légzsákként fújódik fel, ha baj van

A személyautókban utazók egy fokkal nagyobb biztonságban vannak, mint a motorral közlekedők, hiszen utóbbinál légzsák sincs, amely védené a vezetőt. Egy svéd vállalat ebből kiindulva kezdett fejlesztésbe, majd alkotta meg motorosok számára a légpárnás nadrágot.
2020-12-21 11:06:21

2020-12-21 11:06:22

Guardiola elmondta, hány játékost igazolhat januárban a City

A manchesteri csapatnak mostanában gondja van a gólszerzéssel.
2020-12-21 17:06:56

Kilenc megyei jogú város léphet ki a Megyei Jogú Városok Szövetségéből Szita Károly miatt

A közös közlemény szerint szó sincs róla, hogy támogatná a szövetség az iparűzési adó csökkentését.
2020-12-21 19:06:52

Kilenc megyei jogú város léphet ki a Megyei Jogú Városok Szövetségéből Szita Károly miatt

A közös közlemény szerint szó sincs róla, hogy támogatná a szövetség az iparűzési adó csökkentését.
2020-12-21 19:06:53

Az FSZB szerint Navalnij senkit sem buktatott le, csak provokál

Az augusztusban megmérgezett orosz ellenzéki politikus azt állítja, lebuktatta az életére törő különítmény egyik tagját, aki ezt ráadásul maga vallotta be. Az orosz nemzetbiztonság szerint erről szó sincs.
2020-12-22 06:06:07

2020-12-22 06:06:08

2020-12-22 12:08:11

Kínból és szenvedésből sincs hiány az év legjobb játékában ? ezért is díjaztuk

A 2020-as esztendő a játékipart is felforgatta. De a tehetséges programozókat és grafikusokat ez sem akadályozta meg, hogy maradandót alkossanak. A HVGame – Az év játéka 2020 címet ezúttal megosztva, a Cyberpunk 2077-nek és a The Last of Us Part II-nek ítéltük oda. De nem csak őket ajánljuk kipróbálásra.
2020-12-22 17:06:04

2020-12-22 17:06:06

Kínból és szenvedésből sincs hiány az év legjobb játékában ? ezért is díjaztuk

A 2020-as esztendő a játékipart is felforgatta. De a tehetséges programozókat és grafikusokat ez sem akadályozta meg, hogy maradandót alkossanak. A HVGame ? Az év játéka 2020 címet ezúttal megosztva, a Cyberpunk 2077-nek és a The Last of Us Part II-nek ítéltük oda. De nem csak őket ajánljuk kipróbálásra.
2020-12-22 23:50:10

A Chelsea csak döntetlent játszott a Premier League egyik meglepetéscsapata ellen

Frank Lampard csapata továbbra sincs jó formában az év végén.
2020-12-28 21:06:09

Mennyit tud az ártalomcsökkentésről? Töltse ki füstmentes kvízünket!

Tudja, hogy hány szál cigarettát szívnak el naponta a Földön? És azon gondolkodott már, hogy a magyar felnőtt lakosság mekkora része dohányzik? Valóban a nikotin a legnagyobb ellenség? Mit tehetünk az ártalomcsökkentés érdekében? Töltse ki kvízünket, ahol minden kérdésre választ kap!
2021-01-28 23:06:01

A Barcelona edzője már el is engedte a bajnoki címet

Január sincs, de a frissen igazolt edző szerint látni kell a realitásokat.
2020-12-30 13:07:11

A Barcelona edzője már el is engedte a bajnoki címet

Január sincs, de a frissen igazolt edző szerint látni kell a realitásokat.
2020-12-30 13:07:12

Bruttó 3500 forinton múlik a jövő évi minimálbér

A szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma tárgyaltak utoljára ebben az évben a minimálbér összegéről, de megállapodás továbbra sincs. Egyik oldal sem enged.
2020-12-30 15:05:59

2020-12-30 15:06:03

Bruttó 3050 forinton múlik a jövő évi minimálbér

A szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma tárgyaltak utoljára ebben az évben a minimálbér összegéről, de megállapodás továbbra sincs. Egyik oldal sem enged.
2020-12-30 18:05:57

Úgy megyünk neki 2021-nek, hogy fogalmunk sincs, mennyi lesz a minimálbér

Ahogy az várható volt a tárgyalások szerdai sikertelensége után, 2020-ban nem sikerül eljutni minimálbér-egyezségig. A kormány azt ígéri, januárban folytatják a tárgyalást.
2020-12-31 17:05:59

2020-12-31 17:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a kozetkezteto cegeknek fogalmuk sincs hetfore hany iskolasra fozzenek   •   elcsattant egy parasztlengo majd tomegbunyo tort ki a parlamentben itt a video   •   whyte povetkin ii heavyweight rematch confirmed for 6 march 2   •   dubois suffers broken eye socket in defeat by joyce   •   neymar uj kosarpalyajat a legnagyobb nba sztarok portreja disziti   •   amerikaban leinformalhato munkak 57   •   not real news a look at what didnt happen this week 2   •   a kormany valasza george clooney interjujara soros   •   emmi a kormany hamarosan dont a kozepiskolak ujranyitasarol   •   nagy haborukat iger a dune 2 uj elozetese   •   tobb mint egy fokkal melegebb volt az atlagnal az idei osz   •   energiaspiral 6   •   eb ezustermes iranyito erkezhet veszprembe   •   atomraketakkal szereltek fel putyin uj csodafegyveret 2   •   schadl a telefonban beszelt a titokzatos gazdajarol aki nem volner 2   •   egy hetig ingyen hasznalhatjak a szegedi tomegkozlekedest az ervenyes forgalmival rendelkezok   •   south korean tanker was boarded by armed iran guard forces   •   lajcsi kifordult magabol ma mar inkabb a maganyt valasztja   •   a hetkoznapokban egyaltalan nem ilyen vagyok a maganeleterol es a karrierjerol vallott nadai aniko nagy ervinrol is beszelt a hazasodna a gazda musorvezetoje   •   barnier londonban tovabbra is fennallnak a jelentos nezetkulonbsegek a brexit ugyeben 2   •   tortenelmi dontes veget ert a negativ kamatok kora a vilagon   •   breaking lazar janos az uj orban kormanyban es hova lett kasler miklos kikerult az informacio az egyeztetesrol   •   33 vedett madarat foglaltak le egy szolnoki ferfitol   •   kiralypingvinek jelentek meg a semmibol egy del amerikai szigeten   •   orban viktor vegso bucsut vett a hos pumatol   •   kiderult miert tunt el tolvai reni   •   sulyok tamas buszkenek kell lennunk hogy magyarorszagon meg van akarat 2   •   egy medikus elarulta miert nem mutatjak meg az anyaknak a magzatokrol keszult mri kepeket   •   ezeken az utakon valtoztak iden a sebesseghatarok 3   •   okollel vert fojtogatott egy fogyatekkal elot egy 19 eves fiu nagyborzsonyben video   •   karacsony gergely nyilvanossa tenne a varoshaza kertjet tulsagosan is szep ahhoz hogy csak az lassa aki a varoshazara jon 2   •   most mar hivatalos itt vannak az elovalasztas elso fordulojanak vegeredmenyei 3   •   nagy baj lehet belole most dobbentek ra a kutatok hogy tul keveset tudunk a fold biologiai osszefuggeseirol 2   •   lehetosegek 56   •   provocative vivek ramaswamy border comments anger canadians   •   nagyvadak dietan menetproban a konnektoros audi q7 es es az a8 l 2   •   het ev bortonre iteltek az orosz hiperszonikus raketak fejlesztomernoket   •   sokkolo pillanatok a cirkuszban a halalgomb legmagasabb pontjarol zuhant le egy motoros a gyori premieren   •   negyedszer tavozik dicstelenul a bl gyoztes egykori sikeredzo   •   face masks mandatory for fans as they return to premier league matches   •   indonesia sriwijaya air crash distraught relatives await news 2   •   nem erdekelte a lezaras a celtic fc t dubajba ment edzotaborozni a skot cimvedo   •   megbolydult a vilag julius 1 jen eletbe lep az elvis torveny   •   belehalt az agyseruleseibe a leutese utan komaba eso esztergomi ferfi   •   dokumentumkezelés.ht ml   •   ket ugyved keszpenzben vett fel mintegy masfel milliard forintot a lanchid felujitasakor   •   hvlp   •   ujabb lezarasok lesznek az m0 son   •   hogy mi toth gabi kislanyarol azt hittek molesztal egy masik gyereket a jatszoteren 2   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 2