Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Súlyos vádak és még súlyosabb diagnózisok: húzós éven van túl a királyi család III. Károly megkoronázása óta

Egy évvel ezelőtt, május 6-án koronázták királlyá és királynévá III. Károlyt és feleségét, Kamillát. A királyi család tagjai azóta egy nehéz, kihívásokkal teli éven vannak túl: lesújtó diagnózisok, családi drámák és botrányok tették a napjaikat feszültségteljessé.
2024-05-06 16:06:33

2024-05-06 16:06:17

Oroszország atomfegyvereket tesztel

A Kreml közlése szerint Oroszország taktikai atomfegyverek bevetését gyakorló hadgyakorlata válasz a Nyugat Ukrajnába való csapatküldéseiről szóló kijelentéseire. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő idézte brit ls amerikai képviselők megszólalásait, valamint Macron nyilatkozatát katonák Ukrajnába küldésének lehetőségéről. Az orosz szakszolgálatok ellenőrzik a francia idegenlégió ukrajnai bevetéséről szóló jelentéseket, jegyezte meg Peszkov. (Guardian) The post Oroszország atomfegyvereket tesztel first appeared on 24.hu.
2024-05-06 12:07:31

Joe Biden nem akárkiknek osztott kitüntetéseket

A díjazottak között vannak politikusok, aktivisták és sportolók is.
2024-05-05 12:06:58

Pro-Palestinian protests heap pressure on Biden from left and right

Joe Biden is caught between students demanding peace, and Americans concerned the unrest is disrupting education.
2024-05-04 20:08:03

Újabb három ValóVilág-beköltözőt mutattak be az RTL Fókusz műsorában. Csütörtökön már megismerkedhettünk VV Dorkával, Kikidivel és Ginával. Mutatjuk, rajtuk kívül kikkel lesz még színesebb a reality.
2024-05-03 21:06:22

2024-05-03 21:05:47

Váratlan lépésre készül Joe Biden: a háttérbe szorulhat az Ukrajna-kérdés?

A Politico arról ír, hogy Joe Biden amerikai elnök újraválasztási kampánya az Ukrajnának közel 61 millió dolláros segélyt nyújtó törvénycsomag elfogadása után kevésbé fogja kiemelten kezelni az orosz-ukrán háború ügyét. Helyette az amerikaiakat közvetlenül érintő témákra fognak fókuszálni, elsősorban a demokráciára.
2024-05-03 17:07:53

Elszólta magát Joe Biden: nem éppen hízelgő szavakkal illette Amerika két fontos szövetségesét

Joe Biden amerikai elnök egy adománygyűjtő kampányeseményen tartott beszédében Kínával és Oroszországgal egy mondatban említett két szoros amerikai szövetségest, Indiát és Japánt is, amiért egyik ország sem látja szívesen a bevándorlókat.
2024-05-03 13:07:44

Határozott ítéletet mondott Joe Biden az egész Amerikán végigsöprő tüntetésekről

Joe Biden amerikai elnök tegnap a Fehér Házból intézett beszédében reagált az Egyesült Államok egyetemi kampuszain végigsöprő, gázai háború elleni, palesztinpárti tüntetésekre. A demokrata politikus erősen kritizálta azokat a résztvevőket, akik erőszakosan vagy káoszt szítva lépnek fel, noha kiemelte a békés demonstrációhoz és véleménynyilvánításhoz való jogot.
2024-05-03 10:07:20

PamKutya reagált Dancsó Péter videójára, miközben újabb vacsora volt az USA nagykövetségén

Tovább bővült a David Pressmannel találkozó influenszerek sora.
2024-05-02 08:10:29

Újabb fogadást tartott Pressman, mutatjuk kiket hívott meg

Meglepő névsor.
2024-05-01 20:08:20

Újabb országban szűnik meg az Uber brand

Az Uber bejelentette, hogy leállítja tevékenységét Pakisztánban, ahol 2016 óta volt jelen. Döntését a helyi taxis vállalkozásokkal való erős verseny és a globális növekedési stratégiájának összhangja indokolja. Eközben leányvállalata, a Careem továbbra is működik az országban - tudósított a The Times of India. .
2024-05-01 19:07:07

Szentkirályi Alexandra VIP majálist tartott Fidelitas-aktivistákkal

Fidelitas-csoportokban népszerűsítették, hivatalos eseményként azonban nem, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének majálisát. A független sajtó így is megtalálta.
2024-05-01 18:10:07

2024-05-01 18:09:52

Szentkirályi Alexandra VIP majálist tartott Fidelitas aktivistákkal

Fidelitas-csoportokban népszerűsítették, hivatalos eseményként azonban nem, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének majálisát. A független sajtó így is megtalálta.
2024-05-01 17:10:22

2024-05-01 17:10:05

Fontos a példamutatás: ha nem hajtunk át a piroson, jó eséllyel gyermekünk sem fog

13. alkalommal rendezik meg Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt.
2024-05-01 15:09:40

Fontos a példamutatás: ha nem hajtunk át a piroson, jó eséllyel gyermekünk sem fog

13. alkalommal rendezik meg Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt.
2024-05-01 15:06:53

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

Xi sends sympathy message to Biden over Covid infection

Post Content
2022-07-22 12:11:40

Xi reaches out to Biden, wishes him ?speedy recovery? from COVID

Post Content
2022-07-22 14:07:52

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 13:10:38

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 17:17:32

Xi gives Biden fiery warning on Taiwan, Beijing says

Post Content
2022-07-28 20:16:15

Xi and Biden exchange warnings on Taiwan

The pair also proposed a face-to-face meeting, which would be the first of Mr Biden's presidency.
2022-07-29 00:10:10

Xi warns Biden not to 'play with fire' over Taiwan

Post Content
2022-07-29 06:06:05

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

Xi Says China Can Work With US Before Possible Biden Meeting

Post Content
2022-10-27 10:20:31

Xi-Biden meeting: Taiwan top of agenda for Chinese and US leaders

The in-person meeting will be their first since President Joe Biden took office.
2022-11-11 09:14:41

Xi Biden meeting: US leader promises 'no new Cold War' with China

The leaders of the US and China strike a conciliatory tone in their first in-person talks for years.
2022-11-15 00:46:18

Xi?s Frustration at Biden Grows With Skepticism of ?Guardrails?

Post Content
2023-03-07 14:15:39

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

X-Faktor: újabb mentor kilétére derült fény

2024-04-15 07:08:15

Xavi meggondolta magát, újabb elképesztő fordulat

Meggyőzték a kubvezetők.
2024-04-24 23:06:47

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-20 16:41:45

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Átjárók, sarkok, élek saválló,rozsdamentes lemezzel való élvédését, küszöbök rozsdamentes lemezzel való borítását vállalja a Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:45

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:25

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Átjárók, sarkok, élek saválló,rozsdamentes lemezzel való élvédését, küszöbök rozsdamentes lemezzel való borítását vállalja a Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Átjárók, sarkok, élek saválló,rozsdamentes lemezzel való élvédését, küszöbök rozsdamentes lemezzel való borítását vállalja a Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pezsmatulok tamadt a gyanutlan rendorre 2   •   kiderult mi van a nagy o es kitarto csabitoja virag kozott   •   frontot nyitott a kormany a nagy soderhaboruban 2   •   tavalyinews   •   az egesz vilag bajba kerulhet a kinai vakcina nem ved az omikron ellen   •   kovacs zoltan a pegasus botrany bizonyitekai nem meggyozoek csak orbant tamadjak vele 2   •   tobb emberre elegendo pfizer vakcinat lopott egy futar athenban   •   tragedia a hetedikrol zuhant ki egy no nagyvaradon   •   ezert lett omikron az uj koronavirus varians neve   •   segitseg igy kezelje a haborurol erkezo informaciokat a bizonytalansag okozta stresszhelyzetet 2   •   megtalaltak leonardo da vinci elo rokonait   •   isten eltessen magyarorszag iden harom es fel napos a szent istvan nap rendezvenysorozata   •   brutalisan draga a tanevkezdes vagyonokat huz ki a csaladi kasszabol 2   •   a microsoft megveszi a call of duty es a world of warcraft kiadojat   •   pompeos exit leaves new secretary of state with task of regaining departments trust   •   egyesult allamok kovetkezmenyei lesznek ha alekszej navalnij meghal a bortonben   •   ferenc papa a testveri szeretetrol adott iranymutatast a magyar puspokoknek 2   •   jelentoset esett az epitoipari termeles 2   •   mar otthon van a valaha mert legkisebb sullyal szuletett csecsemo 2   •   leirta a nav mit kell tenni hogy a taj szam ervenyes maradjon   •   cziffra gyorgy emlekev miklosa erika balazs janos es horvath istvan ad koncertet hetfon   •   india election campaign turns bitter as modi casts his vote   •   ryan giggs ex manchester utd star threw ex out of hotel room naked court told   •   gyors pénz   •   felrobbantottak a vilag leghosszabb togliattit odesszaval osszekoto ammoniavezeteket   •   caitlyn jenner is szerepelhet a visszatero szex es new yorkban   •   piko andras szerint lakhatasi katasztrofahelyzethe z vezet a fidesz huzasa   •   2600 milliardert vehetik meg a manchester unitedet johet mbappe   •   innsbruck and turin to co host davis cup finals with madrid   •   rejtelyes eset szinte egyszerre zuhant le ket repulogep spanyolorszagban minden utas meghalt   •   egy igazi klasszikus nem kot kompromisszumot 6   •   feltem hogy egy nap nem jonnek haza a gyerekeim az iskolabol halalos fenyegeteseket kapott a vilag egyik legjobb atletaja   •   sorra dolnek a jegybeveteli rekordok kinaban   •   kiskoru fiut molesztalt a nepszeru sorozat sztarja bortonbe kell vonulnia 2   •   nem jutott messzire egy ora alatt elfogtak a karoratolvajt   •   lenyugozo modszert talalt egy no arra hogy olcson repulhessen video   •   eljott a kinai reszvenyek ideje   •   how two middle east powerhouses fell out then made up 3   •   388 millio forintot koltott a karakterere a diablo rajongo meg sincs kivel jatszania   •   ezek iden a legerosebb utlevelek a vilagon az elso tizben ott a magyar is   •   ime london 693 fopolgarmestere   •   belebukott az orosz vakcina koruli botranyba szlovakia miniszterelnoke   •   hihetetlen akciokkal csabitanak a glamour napok ne maradjon le rola   •   for chauvins trial attorney its all about raising doubt   •   bottas kulon kategoriat kepviselt a sprintfutamon gasly a falba csapodott   •   bryan adams koronavirusos egy honapon belul masodjara   •   tuntetes budapesten a blaha lujza ter elfoglalasara indult egy csoport de ugy tunik ez csak egy trukk volt   •   parlament ele kerul az ezer forintos egynapos autopalya matricarol szolo javaslat 2   •   az uj netflix thriller utan kevesbe hiszunk majd az instanak   •   vas kata blanka oriasi bravurt hajtott vegre belgiumban