Oroszország áttörte az ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-11 07:08:22

Miről tárgyalt Orbán Viktor a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével? Íme a hatalmas játszma, amelyben kulcsszereplő lett Magyarország

Véget ért a nagyszabású, öt napos kínai látogatás Európában, amely nagyrészt igazolta az előzetes várakozásokat. Hszi Csin-ping, kínai elnök kettős szájízzel térhet vissza Pekingbe, mivel ameddig a franciáknál erősen megkérdőjelezhető eredményeket ért el (legalábbis a nyilvánosság elé tárt információk alapján), addig az út további állomásainál hangzatos bejelentéseket tettek a felek. Kérdéses azonban, hogy mihez kezd a keleti nagyhatalom a mostani eredményekkel. Ennek jártunk utána elemzésünkben.
2024-05-10 16:07:34

Változás jön - Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesek!

Jövő hónapban ismét újrasúlyozásra kerül sor az amerikai S&P 500 részvényindexben. A legutóbbi alkalommal a mesterséges intelligencia verseny egyik nagyágyúja, az Super Micro Computer (SMCI) is felvételt nyert az indexbe, a bekerülést követően pedig a múltbeli adatok alapján jelentős emelkedés szokott következni az érintett részvényeknél. Éppen ezért megnéztük, hogy mely cégek lehetnek jelenleg a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek az indexbe.
2024-05-10 15:07:06

A magyarok felét már megtalálták a veszélyes csalók

Minden tizedik főtől sikerült is pénzt kicsalniuk a bűnözőknek.
2024-05-10 07:09:13

Oroszország áttörte az Ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
2024-05-10 05:07:04

Felkészült rá? Közeleg a politikai reklámdömping: kiderült, mekkora dózisban kapjuk majd a hirdetéseket

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén döntött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról.
2024-05-09 21:06:19

2024-05-09 21:06:01

Most végre kiderült, hogy mennyi borravalót adnak a magyarok

Meglepő számokat találni a borravalóadásról szóló friss összesítésekben.
2024-05-09 17:10:35

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

Üzent az Amerikai védelmi miniszter az ukrajnai helyzetről.
2024-05-09 09:08:39

Félmeztelenül fotózták a Magyarok Világszépe győztesét

Vízparton áll, a melleit fogja a csinos modell.
2024-05-08 17:08:26

Ezt írja a kínai sajtó Hszi Csin-ping budapesti látogatásáról

Hszi Csin-ping május 8. és 10. között, különleges időpontban látogat Magyarországra, amelynek a kínai sajtó szerint a magyarok nagy jelentőséget tulajdonítanak, mivel azt várják, hogy a kínai elnük látogatása elmélyíti a két ország közötti barátságot és politikai bizalmat.
2024-05-08 12:06:33

2024-05-08 12:06:11

Emelkedik a több videószolgáltatásért fizető magyarok száma

Itthon is beindult a streaming szekere, egyre kevésbé sajnáljuk rá a pénzt.
2024-05-08 10:08:46

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-08 05:07:23

Izrael egyszerűen kipenderítette az arab világ legnagyobb szócsövét, ez pedig egy nagyobb játszma része lehet

2024. május 5-én érkezett a hír, hogy az izraeli parlamenten átment a javaslat, amely szerint Jeruzsálem betiltja a katari tulajdonban lévő al-Dzsazíra médiavállalat működését az országban. Az eset komoly hullámokat gerjeszthet a térségben, mivel a televízió hatalmas eléréssel rendelkezik szerte a világban. Katar egyelőre higgadtan reagált az eseményekre, az ügy háttérében pedig számos lehetséges magyarázat húzódhat meg.
2024-05-07 13:06:48

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-07 05:06:48

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

Menekülnek, bujkálnak a mozgósítás elől.
2024-05-05 14:08:06

Ipsos: egyre pesszimistábbak a magyarok

Az Ipsos áprilisi felmérése szerint a magyarok 83%-a úgy véli, hogy rossz irányba haladnak a dolgok az országban, ami a gazdasági helyzetet illetően is pesszimizmust tükröz, hiszen csak 17%-uk látja jónak Magyarország gazdasági állapotát - írja a 24.hu
2024-05-05 12:06:48

Moszkva bejelentést tett: Oroszország készen áll a komoly béketárgyalásokra

Az orosz külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, a béketárgyalások csak akkor lehetnek eredményesek, ha figyelembe veszik a háború realitásait, például Ukrajna semlegességét és az orosz területi követeléseket.
2024-05-03 18:05:53

2024-05-03 18:05:46

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Szijjártó Péter: George Clooney történelmi és politikai ismeretei némiképp korlátosak - videó

A külügyminiszter a Facebook oldalára kitett videóban reagált a hollywodi színész Magyarországról szóló mondataira.
2020-11-24 22:06:09

Fokozatosan csökken a fertőzöttek aránya Magyarországon

A magyarok 15 százaléka fertőződött meg eddig - mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora.
2020-11-26 22:05:51

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba.
2020-11-15 20:11:39

Ahol nem az akció számít igazán, hanem a reakció

Az elmúlt évtizedekben a videójáték mint szórakozási forma az egyik legmeghatározóbb szabadidős programmá nőtte ki magát. Kapitány-Fövény Máté, függőségekkel foglalkozó pszichológus új sorozatában végigveszi, hol a határ az egészséges és ártalmas használat között, és mikor tekinthetjük e játékot a lehetőségek tárházá...
2020-11-15 20:11:39

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba.
2020-11-15 20:14:00

Lemondott Peru ideiglenes elnöke is, az ország káoszban

Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba ellene.
2020-11-16 02:10:16

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Tévéfilm készül a koronavírussal is megküzdő Boris Johnsonról

A koronavírus-járvány alatt a válságos brit politikai helyzettel és saját betegségével is megküzdő Boris Johnson brit kormányfőről forgat tévés produkciót Michael Winterbottom.
2020-11-17 09:08:02

Elfogták a drezdai ékszerrablás három feltételezett elkövetőjét

Az arab származású elkövetők annak a klánnak lehetnek a tagjai, amely 2017-ben a berlini Bode Múzeumot is kirabolta.
2020-11-17 16:06:54

Egyszerűbb videóbírót akar a FIFA

Alacsonyabbak lehetnek a technológiai követelmények, hogy a labdarúgás minden szintjén használni lehessen a VAR-t.
2020-11-17 19:06:22

Egyszerűbb videóbírót akar a FIFA

Alacsonyabbak lehetnek a technológiai követelmények, hogy a labdarúgás minden szintjén használni lehessen a VAR-t.
2020-11-17 19:06:24

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.
2020-11-18 14:07:36

EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek

Bár a magyarok és a lengyelek vétóztak, a kijelentés alapján sok módosításra nem lehet számítani.
2020-11-18 21:05:54

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Rápörögtek a kapszulás kávéra a magyarok

A hazai kávékiskereskedelem közel negyedét már a kapszulás kiszerelés adja.
2020-11-19 12:09:48

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek

Bár a magyarok és a lengyelek vétóztak, a kijelentés alapján sok módosításra nem lehet számítani.
2020-11-19 21:09:18

Európában gazdaságilag a magyarokat sújtja leginkább a járvány

Majdnem minden második magyar arról számol be az Európai Parlament reprezentatív felmérésében résztvevők közül, hogy a járvány miatt csökken a bevétele - ezzel listavezetők vagyunk az EU-ban. Ugyanakkor a magyarok szerint a korlátozó intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
2020-11-20 10:05:45

QAnon a Fülkében: összeesküvés-elméletek a hatalomért

Az amerikai elnök is vett már az agendájára témát tőlük, több republikánus politikus számára is hírforrásnak számítanak. A QAnon mozgalom politikai és társadalmi hatásairól beszélgettünk Krekó Péterrel és Török Bernáttal.
2020-11-21 10:10:27

2020-11-21 10:10:28

Új fejezet kezdődhet az USA-ban

Az elnökválasztást követően megváltoznak a politikai viszonyok a tengerentúlon.
2020-11-21 15:07:50

QAnon a Fülkében: összeesküvés-elméletek a hatalomért

Az amerikai elnök is vett már az agendájára témát tőlük, több republikánus politikus számára is hírforrásnak számítanak. A QAnon mozgalom politikai és társadalmi hatásairól beszélgettünk Krekó Péterrel és Török Bernáttal.
2020-11-21 16:06:12

Márki-Zay: a polgármester nem óvó néni, az önkormányzat nem kifizetőhely

Hódmezővásárhely polgármestere a politikai kinevezettekről.
2020-11-21 19:08:59

Észt és ukrán embercsempészt fogott el a rendőrség

Sztrádapihenőkben állították meg őket.
2020-11-21 21:05:40

Újabb fegyveres konfliktus lángolhat fel Afrikában

Súlyos következményei lehetnek, ha újra kitörnek a harcok.
2020-11-22 10:12:19

A magyarok még mindig a méretre buknak

Nem agysebészet eladni egy lakást – interjú Csorba Dániellel.
2020-11-22 10:12:19

Rogán volt helyettes államtitkára ül a Nemzeti Koncessziós Iroda élére

Az új szerencsejáték-koncessziós pályázatokat valószínűleg a 2022-es választások előtt elbírálják, az új szerződések pedig akár 2034-ig is érvényesek lehetnek.
2020-11-22 15:06:06

2020-11-22 15:06:09

Biztosan nem gondolná, hogy ennyi mindenre jó a videójáték

Az elmúlt évtizedekben a videójáték mint szórakozási forma az egyik legmeghatározóbb szabadidős programmá nőtte ki magát. Kapitány-Fövény Máté, függőségekkel foglalkozó pszichológus új sorozatában végigveszi, hol a határ az egészséges és ártalmas használat között, és mikor tekinthetjük e játékot a lehetőségek tárházá...
2020-11-22 20:06:05

Eső és ónos eső is előfordulhat ma

Csúszosak lehetnek az utak.
2020-11-23 04:06:04

Hatékony harc a felfázás ellen: gyógynövények!

Ha a felfázásra jellemző tüneteket tapasztaljuk, érdemes azonnal közbeavatkoznunk. Ilyenkor egyes gyógynövények is hatásosak lehetnek, de vigyázat, ezeket is körültekintően kell alkalmazni!
2020-11-23 07:06:14

Ilyenek lehetnek az új magyar rendszámok

Több lehetőség közül lehet választani.
2020-11-23 11:06:02

A NOB-elnök szerint az olimpiának a világbékét kell képviselnie

Thomas Bach a világjárvány közepette szükségesnek tartja, hogy a társadalmak kölcsönösen segítsék egymást.
2020-11-23 12:05:54

Legyőzte a fertőzést az ukrán elnök

Ukrajnában már több miniszter, Dmitro Razumkov házelnök, első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk és több mint kilencven képviselő fertőződött meg.
2020-11-23 13:06:44

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a kormány egyetlen koronavírus elleni vakcina mellett sem lobbizott, nem üzleti vagy politikai érdek dönti el, mit lehet majd itthon beadatni. Az ellenzéki politikusok szinte kivétel nélkül arról beszéltek, lassítani kellene a tempón, az orosz vakcina fejlesztése átláthatatlan.
2020-11-23 14:06:24

Az Orbán-kormány szerint már George Clooney is Soros György politikai szándékát hajtja végre

A színész jó barátja a Soros családnak – állítja a közmédia híradója.
2020-11-23 17:05:57

Mégsem akkora sikertörténet a szlovák országos tesztelés, mint amekkorának elsőre tűnt

A hétvégén a harmadik kör ment le, alig több, mint 80 ezer érdeklődővel. Politikai sikerként működött, de azt nem tudta eltakarni, hogy a miniszterelnök hetek óta párbajozik a gazdasági miniszterével.
2020-11-23 17:05:58

2020-11-23 17:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   J   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   fluminense   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a karpataljai magyarok lehetnek az ukran politikai jatszma karvallottjai 2   •   a magyar junior vilagbajnok vegletekig kielezett csatat vivott az oriasolovel   •   meghalt michael jenkins a szivtipro gimi iro rendezoje   •   a bortonre varo aurelio nemreg szakitott de a szive mar ismet foglalt 2   •   elfogadtak a jogszabalyt ezutan buncselekmeny lesz kijatszani az oroszok elleni szankciokat 2   •   volcanoes could still be active on mars   •   israel gaza hamas raped and mutilated women on 7 october bbc hears   •   nem lattam semmit duhos utas vakitott meg majdnem egy buszsofort budapesten   •   gorogorszag par heten belul fogadhatja az unios turistakat   •   targykent adta vette a prostituciora kenyszeritett noket a pesti banda   •   minden a terv szerint halad a jovo heten enyhitenek a korlatozasokon angliaban   •   indul a tavi viharjelzesi szezon   •   napi balfek hol lehet megtalalni karacsony gergelyt   •   kagylofarm menti meg a frontkatonak lelket   •   vegre boldog lehet minden magyar indian   •   italys draghi urges unity sacrifice in fighting the virus   •   how a tiktok video helped these college students collect over 200000 products to help fight period poverty   •   ujabb milliardokhoz jutottak fidesz kozeli vallalkozok es onkormanyzatok   •   elkezdtek lobbizni azert hogy bevezessek az egesz vilagra kiterjedo cukoradot   •   veszelyes fertozest hordozo deneverek repkednek magyarorszaghoz kozel 2   •   a magyar indianok nyomaba eredtek a librettoban   •   debutant harden stars in nets win over magic   •   megrazo fotokon a moszkvai terrortamadas helyszine   •   meghalt a sportolo akihez samlira kellett allnia vitray tamasnak   •   a kedves papa elegedett a csaladi botranykronikaval   •   a kreml ujabb csapjait vagtak le az eu s valasztas elott a titkosszolgalatok   •   egy covidos ferfi felesege negativ tesztjevel es iszlam ruhajaba bujva szallt repulore   •   a lufthansa veheti szarnyai ala az ita airwayst   •   israel to open three humanitarian routes into gaza   •   how many t rex were there billions it turns out   •   hatalmas langgal egtek az autok evakualni kellett egy lakohazat budapest iii keruleteben   •   bizarr modon probalt az orszagba csempeszni kaktuszokat egy no uj zelandon   •   james harden houston rockets star joins brooklyn nets in three team deal   •   vegtelen kaland az urben tobb uj sorozatot is varhatnak a star wars rajongoi   •   austrian far right leader sellner to appeal ban from entering germany   •   electrician   •   aranyvaros a sziuk foldjen deadwood video   •   toth gabi elo adasban sirta el magat az elmult idoszak miatt kepek   •   izrael nem kuldi el delegaciojat washingtonba miutan az usa nem vetozta meg az ensz bt tuzszuneti javaslatat 2   •   akire nem hat a jarvany bivalyeros evkezdes a mediateknel 4   •   tiz auto amit a legjobban varunk 2021 ben 3   •   kitartott pcsa kirobbant az azsia expressz botrany sipos f tamas megdobbento stilusban beszelt kecskes enikorol a modell a kamerak elott kerte szamon az enekest 2   •   forradalmi ujitas johet a windowsba nem kell majd ujrainditani a gepet 2   •   PrmiumMagyarllampapr   •   gazolajkent adott el vizet egy negyfos banda   •   giorgia meloni is gratulalt orban viktornak   •   britain delays post brexit border checks on eu goods till 2024   •   akkora volt a tomeg az egyik plazaban mintha nem is lenne jarvany 2   •   gates locked a boy dying in a womans arms inside what police have learned about the california mass shooting   •   helyreall a forgalom a gyori vasutvonalon