Gyorsan túladott az erzsébetvárosi önkormányzattól vett lakásain a Gyurcsány politikusának neje

A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat korábban két lakást is eladott a Gyurcsány-párti Nagypál Anikónak.
2024-05-09 18:09:24

Rekordot döntött a magyar tőzsde

Emelkedést láttunk ma az európai részvénypiacokon, vagyis folytatódott az a pozitív trend, amit a hét első felében is láttunk, a vezető részvényindexek közül kiemelkedően teljesített a német DAX, amely történelmi csúcsot is döntött ma, de a hazai BUX index is új rekordot tudott beállítani annak ellenére, hogy elég volatilis volt a mai kereskedési nap.
2024-05-09 18:07:39

Lakossági fórumot tart Józsefváros az ingatlankisajátítások miatt

A parlament 2024. április 30-án elfogadta a Józsefvárosi Önkormányzat épületeinek kisajátításáról szóló törvényt. Ennek értelmében a magyar állam 10 épületet sajátít ki a Diószegi utcában és a környékén. Ezeknek az épületeknek a helyén létesül majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző központja. A döntés okán május 23-án a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági tájékoztató fórumot tart a törvény végrehajtásával kapcsolatos terveiről - olvasható a kerület honlapján.
2024-05-09 17:07:58

Döntött a Kúria, jogellenesen építkezett az ismert ellenzéki politikus

Felújításra kért engedélyt, teljesen új házat húzott fel az országgyűlési képviselő.
2024-05-09 14:11:00

Döntött a Kúria, jogellenesen és szabálytalanul építkezett az ismert ellenzéki politikus

Felújításra kért engedélyt, teljesen új házat húzott fel az országgyűlési képviselő.
2024-05-09 14:07:53

A Kúria szerint is jogszerűtlenül építkezett Tordai Bence

Arra viszont valószínűleg kevés az esély, hogy az ingatlant elbontanák.
2024-05-08 12:11:33

A Kúria szerint is jogszerűtlenül építkezett Tordai Bence

Arra viszont valószínűleg kevés az esély, hogy az ingatlant elbontanák.
2024-05-08 12:11:16

Kúria: jogellenesen építkezett Tordai Bence

2024-05-08 11:10:11

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építtette luxusházát Tordai Bence

A bíróság által kirendelt szakértő tett pontot az ügy végére.
2024-05-08 08:08:45

Több mint három éve folyik a bíróságon a csengeri örökösnő pere, amit most elölről kezdenek. Mindezt azért, mert az asszony elfogultságot jelentett be az ügyben eljáró mátészalkai bíróság ellen, s a Nyíregyházi Törvényszék a javára döntött.
2024-05-07 21:06:17

2024-05-07 21:06:01

Karsai Dániel alkotmányjogi panaszokat nyújtott be, miután a Kúria elutasította mindkét népszavazási kérdését 

Az Alkotmánybíróságnak 30 napja van dönteni. 
2024-05-06 17:12:32

Karsai Dániel alkotmányjogi panaszokat nyújtott be, miután a Kúria elutasította mindkét népszavazási kérdését 

Az Alkotmánybíróságnak 30 napja van dönteni. 
2024-05-06 17:12:16

Gólrekordot döntött a Fradi, kiütéssel nyert az NB I-ben

Dejan Sztankovics csapata egy félidő alatt szerzett öt gólt a Debrecen ellen.
2024-05-05 21:07:19

A Ferencváros kiütötte a Debrecent és gólrekordot döntött az NB I-ben

Gólrekordot döntött a fővárosi együttes a 12 csapatos NB I-ben.
2024-05-05 21:06:19

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Már holnap elindulhat a Pázmány Campus építése Józsefvárosban

A Kúria döntésével minden akadály elhárult a bontási és az építési munkálatok megkezdése elől.
2024-05-03 22:08:14

Elfogták a józsefvárosi plakáttépkedőt: százat tett tönkre

Választási hirdetéseket tépett le és firkált össze egy férfi Józsefvárosban, míg tetten nem érték.
2024-05-03 10:11:06

Elfogták a józsefvárosi plakáttépkedőt: százat tett tönkre

Választási hirdetéseket tépett le és firkált össze egy férfi Józsefvárosban, míg tetten nem érték.
2024-05-03 10:10:23

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Hirtelen halál döntött, egy exatlonista elsírta magát

9-9-nél már tényleg nagy volt a feszültség.
2020-12-28 21:06:09

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

2020-11-16 07:06:09

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:53

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:54

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:33

Lopakodó tigris: teszten az Asus új, alakváltó notebookja

A ZenBook Flip S az Intel legújabb processzorával és gyönyörű 4K OLED kijelzővel lendül támadásba a pénztárcánk ellen. Vázoljuk, hogy milyen a gyakorlatban az Asus prémium kategóriás ultrabookja.
2020-11-17 17:07:34

2020-11-17 17:07:35

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:35

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 19:06:23

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:10

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:11

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:32

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:33

Van egy nyomós érve a Videoton-vezérnek az iparűzési adó könnyítése ellen

Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a sokat vitatott adókönnyítés azért nem jó megoldás, mert nem rászorultsági alapon történne.
2020-11-19 17:05:46

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:20

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:21

Hegyvidéki önkormányzat: Túl sokan vannak Normafán, menjenek a kirándulók máshová

Gyakran nem lehet tartani a sétányokon a védőtávolságot.
2020-11-20 20:08:28

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hiaba vartak a milliardos jakob zoltant a cege bulijan nem ment el aztan varatlan dolog tortent   •   egy nemesi keknyelu kar lenne kihagyni 3   •   kozel 100 millio eurot tevedett a ksh a januari kulkereskedelmi tobbletnel   •   az europai urugynokseg kezdi az urtakaritast   •   itt a lista ezek az elovarosi jaratok nem kozlekednek vasarnap es hetfon a volanbusz sztrajk miatt   •   eladnissanvanett   •   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones 2   •   igenytelenseg hanyinger a pesti tv libsizo riportjat osztja az szfe uj kezekben levo facebook oldala   •   megszuntettek ivanyiek gazdasagi vezetojenek elozetes letartoztatasat 2   •   ibrahimovic elmult 40 de nem akar leallni a golgyartassal foto 2   •   fagyos napok utan nagyot enyhul az ido   •   korda gyorgyot mintha kicsereltek volna   •   az amerikai nagykovetseg facebookon hirdeti hogy oriasi tevedesben van az orban kormany   •   erdekes adatokat tett kozze a ksh ennyi kulfoldi dolgozo erkezett magyarorszagra   •   15 un peacekeepers in a convoy withdrawing from northern mali were injured by 2 explosive devices   •   muller cecilia elmondta mire kell figyelnie annak aki megkapja a vedooltast 2   •   majoros hajnalka a gyerekvallalasrol negyet terveztunk   •   kilepett a dk bol ket obudai politikus mert csalodtak gyurcsany ferencben   •   mesterseges megtermekenyitessel szuletett oroszlan szingapurban   •   lefejeltek egy ferfit a villamoson miskolcon   •   bombafenyegetes miatt szalltak fel a gripenek   •   megujul a nagymezo a festetics kilato es vadaspark is nyilik gyenesdiason   •   ahol a virus miatt sem csorbult a szabadsag   •   megszavaztak biden 1900 milliard dollaros mentocsomagjat 2   •   egy csecsemot talaltak a hatvani korhaz babamento inkubatoraban   •   kozel 100 millio eurot tevedett a ksh a januari kulkereskedelmi tobbletnel 2   •   a mercedes nem fenyegeti hamiltont de meg nem jutott dulore vele   •   a gyartasnak akkor is mukodnie kell ha egy teherhajo torlaszolja el a szuezi csatornat 5   •   mar a fiatalok is aggodnak a penzugyi csalasok miatt 2   •   lemondott a vietnami allamfo 3   •   ujabb ismert orvosokra csaptak le a rendorok a cipos ugyben   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk 4   •   nem tudni mit kezdeni az inflacioval torokorszag mar 50 szazalek az alapkamat   •   megallithatatlanul sullyed mexikovaros   •   german family businesses desperately seeking buyers   •   magyar peter estere tuntetest hirdetett hogy a kormany tavozasat koveteljek 2   •   terrortamadasra keszulnek az ukranok lelepleztek a terveket   •   tobb szazmillio dollarnyi kart okoztak az usa ban a koronavirus csalasok   •   devla   •   54 millio forintnyi birsagot gyujtott ossze egy amerikai dronpilota 2   •   akkumulatoripari biztos lett a volt energetikai allamtitkar   •   75 eves sandokan akit 1984 ben hiszteria fogadott magyarorszagon   •   mentohelikopter erkezett az m1 esen tortent balesethez 2   •   orban viktor elbucsuzott kriza akostol   •   1000 lufthansa flights cancelled in germany as strike continues   •   nem volt telitalalatos a hatos lotton   •   fegyvert fogott vitapartnerere es a foldbe lott egy finn kepviselo egy helsinki karaoke bar elott   •   megrazo kepeken a horvatorszagi aradas   •   tony blair films video praising former kazakhstan president for leadership   •   zokogott a szurkolok elott az f1 es pilota a kinai nagydijon video