Az Európai Unió egykori bővítési biztosa, Günter Verheugen szerint a közösség a mai állapotában nem lenne képes a húsz évvel ezelőtti, tíz országot magába foglaló bővítést ilyen gyorsan végrehajtani. Szerinte Ukrajna uniós csatlakozása nem reális, és az Ukrajna-kérdést csak Oroszország bevonásával lehet rendezni. Viszont ahogy szerinte a lengyelek is képesek voltak megvédeni a demokráciájukat, ez Magyarországon is sikerülhet. A Deutsche Welle interjúja.
2024-05-04 14:10:04

2024-05-04 14:09:05

Ellopta a postás egy idős ember nyugdíját, meg mások, postán befizetett pénzét is 

Kézbesítőként és postavezetőként is sajátjaként kezelte a rá bízott pénzt egy nő, vádat emeltek ellene.
2024-05-03 10:10:56

Ellopta a postás egy idős ember nyugdíját, meg mások, postán befizetett pénzét is 

Kézbesítőként és postavezetőként is sajátjaként kezelte a rá bízott pénzt egy nő, vádat emeltek ellene.
2024-05-03 10:10:20

7 dolog, ami sok idős embert félelemmel tölt el

Az időskorral járó kihívások nem mindig fizikaiak. Az idősek az öregedés során számos félelemmel szembesülhetnek. A szorongás és a stressz súlyosbíthatja a problémákat, ezért a legjobb, ha ezekkel az aggodalmakkal még azelőtt foglalkozunk, mielőtt azok nyomasztóvá válnának.
2024-05-01 11:07:04

2024-05-01 11:06:40

2024-05-01 11:06:13

Holtan találtak egy idős férfit a rendőrök Zuglóban

Bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel.
2024-04-26 20:09:33

Holtan találtak egy idős férfit a rendőrök Zuglóban

Bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel.
2024-04-26 20:07:06

Bemutatták az akkumulátort, amellyel egy villanyautó ezer kilométert is képes megtenni egyszerre

Technológiai áttörés jöhet.
2024-04-26 13:09:13

Kirabolta idős szomszédját egy nő Bátán, miután üveget tört szét a fején

Ezután elsétált a szatyornyi holmival.
2024-04-26 12:08:35

Egy idős férfi halt meg a dunaföldvári tűzesetben

Egy idős férfi meghalt Dunaföldváron, miután tűz ütött ki a házában csütörtökön. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közleményében azt írta, hogy a földszintes családi ház egyik szobájában az ágy, az ágynemű és a bútorzat égett. A tűzben egy idős, mozgásában korlátozott férfi életét vesztette. A tüzet egy dunaföldvári önkéntes tűzoltó és a mentőszolgálat munkatársai kezdték oltani tűzoltó készülékkel; két gázpalackot is kivittek az épületből. A hivatásos tűzoltók a még izzó részeket oltották el, majd hőkamerával átvizsgálták és átszellőztették az épületet A tű...
2024-04-25 15:08:52

Allergia megelőzése: a gyerekkori ételallergiák legyőzhetők immunterápiával

Az ételallergia megszüntethető, ha fokozatosan adagoljuk az allergéneket az érintett személyeknek.
2024-04-24 07:09:54

Füstmérgezésben halt meg egy idős komló férfi

Hétfőn kora délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy napok óta nem láttak egy Komlón egyedül élő idős férfit. A hatóság közleménye szerint a tűzoltók kivonultak a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő négyemeletes panelházhoz, majd behatoltak a negyedik emeleti ingatlanba. A hatvan négyzetméteres, kétszobás lakásban egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. Egy ágy és annak környezete, valamint egy régi tévé égett, amely fel is robbant. A kis területen pusztító lángok miatt az egész lakás füsttel telítődött, feltehetően füstmérgezés okozta az ott lakó idős ember halálát, közölt...
2024-04-22 17:08:25

Képes rálőni a behatolókra az otthoni biztonsági kamera

2024-04-22 08:08:11

Visszabiciklizni az időben

Vadregényes tájak, sokszínű terep, jól karbantartott utak: Ausztria északkeleti csücske idilli célpont azoknak, akik két keréken szelnék át a vidéket. A szelíd erdei ösvényektől a zord hegyekig ezer lehetőség csábítja a bicikliseket, a vezetett túráknak hála pedig a kezdő hegyikerékpárosok is átélhetik a tekerés izgalmát. Pattanjunk bringára és irány Alsó-Ausztria!
2024-04-21 12:09:52

2024-04-21 12:09:18

Idős férfi gyilkolt meg egy sofőrt, mert azt hitte, hogy egy csaló

A férfi többször is rálőtt a nőre.
2024-04-21 09:08:37

Sikoltozás verte fel a fővárosi Ferenc körút viszonylagos csendjét. Kora délután hatalmas puffanással zuhant egy emberi test egy bolt kirakata elé, a harmadik emeleti lakás ablakából pedig őrjöngve sikoltozott, sírt egy nő. A zuhanást a 98 éves idős asszony nem élte túl, azonnal szörnyethalt. A rendőrség öt órán át helyszínelt, mire megállapították, nem történt gyilkosság, nem történt baleset, egy idős ember személyes tragédiája húzódik meg a háttérben.
2024-04-19 19:07:35

2024-04-19 19:07:07

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:39

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:20:33

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Miért kell fokozottan védeni a koronavírustól a Down-szindrómásokat?

Bár erősen szabálykövetők, és az immunrendszerük sem fog túlműködni, a Down-szindrómás embereket különösen védeni kell a koronavírus-fertőzéstől. Hamarabb öregszenek, nagy többségük olyan veleszületett betegséggel él, ami komoly kockázatot jelent fertőzés esetén, és sokan laknak közülük nagy intézményekben.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:37

Egy sofőr képes volt az M3 metrópótló előtt büntetőfékezni ? videó

A Volkswagen sofőrjének nem tetszett, hogy nem tud egyenesen tovább haladni. Pedig még akkor sem tudott volna, ha senki nincs rajta kívül az úton.
2020-11-23 09:06:02

Egyhuzamban 3,5 órán át képes repülni az új holland drón ? videó

Hidrogénnel működő drónt fejlesztettek ki a holland mérnökök. Az egy dolog, hogy egy töltés után hosszú időn át tud a levegőben lenni, de közben még a környezetet sem szennyezi.
2020-11-23 09:06:03

Egy sofőr képes volt az M3 metrópótló előtt büntetőfékezni ? videó

A Volkswagen sofőrjének nem tetszett, hogy nem tud egyenesen tovább haladni. Pedig még akkor sem tudott volna, ha senki nincs rajta kívül az úton.
2020-11-23 09:06:06

Egyhuzamban 3,5 órán át képes repülni az új holland drón ? videó

Hidrogénnel működő drónt fejlesztettek ki a holland mérnökök. Az egy dolog, hogy egy töltés után hosszú időn át tud a levegőben lenni, de közben még a környezetet sem szennyezi.
2020-11-23 09:06:06

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta egy idős házaspárra a lakást

Mindketten meghaltak a 15. kerületben, hiába mentették ki őket a lángok közül.
2020-11-23 13:06:42

Aki most sem képes összefogni, az egyenesen a történelem szemétdombjára való

Bordács Bálint véleménycikke Müller Cecília alantas megtámadásáról.
2020-11-23 18:06:02

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Együtt élt az idős házaspárral a férfi, aki rájuk gyújtotta a házat a XV. kerületben

Az unoka könyörgött a mentősöknek, hogy mentsék meg a nagyszülei életét.
2020-11-24 10:06:00

Előzetest kapott Viggo Mortensen rendezői debütálása

Egyre leépülő idős apját költöztetné magához a filmben.
2020-11-24 16:06:12

Még a felé tartott kés sem riasztotta vissza a rablót

A férfi idős ismerősére támadt, 200 ezer forintot és egy doboz cigarettát vitt el tőle.
2020-11-25 16:06:07

Megmentették egy nyugdíjas életét Röszkén

Fél órával az eltűnésről szóló bejelentés után rátaláltak, majd majdnem halálosan kihűlt.
2020-11-26 12:06:03

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomokat talált.
2020-11-27 06:06:04

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomokat talált.
2020-11-27 06:06:05

Erdőben találtak rá egy eltűnt nyugdíjasra Tápiószentmártonban

Mivel szinte teljesen átfagyott, a rendőrök hívták a mentőket.
2020-11-27 13:06:46

Meghalt az a nyugdíjas asszony, akinek a férje a kórház udvarán adott szerenádot

Stefano a járványügyi szabályok miatt nem tudta meglátogatni szerelmét, ezért harmonikajátékával akart neki örömet szerezni. 47 évig voltak házasok.
2020-11-27 17:06:10

Meghalt az idős nő, akinek a férje naponta adott szerenádot a kórház előtt

A 81 éves férfi, mivel a látogatási tilalom miatt nem láthatta, mindennap harmonikázott a feleségének.
2020-11-27 17:06:22

Kecskeméten ingyenes a tüdőgyulladás elleni védőoltás az idős, krónikus betegeknek

Háziorvosi javaslatra a hatvanöt feletti, krónikus betegeknek nem kell fizetniük a tüdőgyulladás elleni vakcináért.
2020-11-27 18:06:20

Meghalt az idős nő, akinek a férje naponta adott szerenádot a kórház előtt

A 81 éves férfi, mivel a látogatási tilalom miatt nem láthatta, mindennap harmonikázott a feleségének.
2020-11-27 18:06:21

Meghalt az idős nő, akinek a férje naponta adott szerenádot a kórház előtt

A 81 éves férfi, mivel a látogatási tilalom miatt nem láthatta, mindennap harmonikázott a feleségének.
2020-11-27 18:06:22

Hiába kaptak saját idősávot, a vártnál sokkal több idős jár zsúfolt boltokba délután

Nem lett egyértelmű siker az idősek vásárlási idősávja, a Magyar Nemzet szerint a reméltnél kevesebb idős van, aki akkor megy boltba, amikor csak a 65 éven felüliek lehetnek ott. Olyan üzletek is vannak, amelyek jogszerűtlenül nem fogadják az időseket a számukra védett idősávon kívül.
2020-11-28 10:06:27

Macron azt fenyegeti, amit megvédeni hivatott?

Az iszlamista szeparatizmus elleni harc komoly áldozattal járhat.
2020-11-29 17:05:57

Kepes András Demeter Szilárdról: Ez az ember így gondolkodik

Kulturált ember ilyen gondolatokat 2020-ban – ismerve a sztálinizmus és a nácizmus rémtetteit – nem fogalmaz meg – jelentette ki az RTL Klubnak nyilatkozva Kepes András író, újságíró, egyetemi tanár.
2020-11-29 18:06:19

Karácsony: A saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet

A főpolgármester szerint jövőre már veszteséges lesz a Fővárosi Vízművek, ha nem változtatnak a törvényen, akkor később csődbe is mehet.
2020-11-30 10:06:04

2020-11-30 10:06:05

Kepes András lemondta a PIM-es könyvbemutatóját Demeter Szilárd miatt

Az író-tévés ezt a Facebook-oldalán jelentette be.
2020-11-30 17:07:39

Tizennyolc év fegyházra ítélték a nőt, aki megverte idős szomszédját, majd magára hagyta

Az idős áldozata tizenhat órán át feküdt összekötözve a fűtetlen verandán.
2020-12-01 07:06:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   xi gets his pet stock exchange in beijing   •   bejelentettek minden androidos almat megkeruli a mobilgyartokat a google maga elesit uj funkciokat a regebbi telefonokon   •   megan thee stallion unveiled as sports illustrated cover star   •   egy hetvege alatt beoltananak masfel millio embert magyarorszagon 2   •   betekintest engedett meses nyaralojaba naomi campbell   •   balesetben meghalt egy ember mohoran   •   israeli army tells palestinians to temporarily evacuate parts of rafah ahead of an expected assault   •   varga viktor mocskos uzenetet kuldott a himnusz feldolgozasa miatt mocskolodoknak   •   blinken says india must assist canada with sikh murder probe   •   a lassu valaszt gyakran hazugsagnak hisszuk 2   •   ferenc papa talalkozott pokemberrel es kapott tole egy igazi maszkot 2   •   meszaros lorinc megvette a brendont   •   hosegriado voros kod akar 39 fok is lehet   •   hordagyon vittek le a jegrol hokibirot a brutalis utkozes utan video   •   hello csokolom hogyan koszonjunk   •   az endometriozissal kuzdo fiatal bogi kalvariaja orditani tudtam volna a fajdalomtol   •   declassified report implicates saudi crown prince in killing   •   megfekeztek a janossomorjai hulladektelepen keletkezett langokat a tuzoltok   •   62 ot torol a rossz genetikabol 5 evvel tovabb lehet igy elni ime a recept 2   •   victims of wicker park paintball attack speak out   •   eloszor rendezik meg a cigany dal napjat   •   a blikk nagy eves horoszkopja ezt igerik a csillagok 2023 ra 2   •   un report may stall whats seen as a critical chance to call china to account   •   kifutyultek az angol szurkolok a magyar himnuszt buntet e a fifa   •   top asian news 702 a m gmt   •   visky andras a kossuth dijat azonnal tovabbitom is azoknak akiket ez mindenestol megillet   •   egy fiatal harkivi no a haboru legujabb hose egymaga pusztitott el egy pancelozott csapatszallitot video 2   •   korhazat ujit fel a kormany belul is megujul a kutvolgyi torony   •   terepre garantaltan nem mereszkednek majd az 512 lovas legujabb land roverrel 4   •   chinas billions help xi make useful friends in eastern europe   •   brit vedelmi miniszterium az oroszok beassak magukat kreminna kornyeken   •   a lengyel jegybankelnok szerint nincs kamatemelesi verseny a regioban   •   a lamborghini hatalmas uj felnijei tobbe kerulnek mint egy elerheto aru uj auto   •   ket heten belul eldolhet mennyire hatasos a pfizer es a moderna vakcinaja az omikron ellen   •   elhalasztottak a fradi kezimeccset a noi bl ben   •   vihar a tisza tonal megtelt vizzel es a nadasban ragadt egy csonak   •   verstappen balesete miatt ido elott veget ert a szabadedzes   •   az oroszok ragaszkodnanak ahhoz hogy elelmiszer es mutragyaexportjuk akadalytalanul hozzaferhessen a vilagpiachoz   •   david pressman libat evett volna marton napon de vegul inkabb o etette meg oket   •   husz ev utan ujraindult a papiripari kepzes magyarorszagon   •   toth vera imadkoztam hogy a ritkan latott hisztis diva ne jojjon ki belolem 2   •   visszater conor mcgregor   •   felporgott a gepezet 13 new york nyi erdot irtottak ki az amazonasbol braziliaban   •   ket pozitiv teszt a soproni kosarlabda buborekban   •   a szupercuki erdei mokusok a te arcodra is mosolyt csalnak   •   alex murdaugh will appeal his convictions in the killings of his wife and son court filing says   •   palvin barbara magyarul enekeltette amerikai pasijat   •   konzervdoboz akadt a jegesmedvebocs nyelvebe az emberekhez menekult segitsegert 2   •   messi csapattarsanak felesege atlatszo ruhaban ment el az aranylabda galara galeria   •   marki zay peter az emberekhez fordult ha barmilyen problemat tapasztalnak a benzinkutaknal kerem irjak meg 4  

srv.38.