Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

Rengeteg sztárvendég vett részt az Élysée-palotában tartott vacsorán.
2024-05-07 14:12:06

Senki nem hitte volna, hogy ennyire jó lesz: itt az első hivatalos fotó az új Supermanről!

Már nagyban készül az új Superman-film. Korábban a Blikk is megírta, hogy David Corenswet bújik a népszerű szuperhős bőrébe, most pedig az első hivatalos fotó is megjelent róla.
2024-05-07 10:06:31

2024-05-07 10:05:53

Ha ennek a génnek a két példányát hordozod, szinte biztosan Alzheimer-kórban fogsz szenvedni

Egy friss tanulmány szerint az APOE4 gén két példányát hordozó személyeknél szinte biztosan kialakul az Alzheimer-kór, és a tünetek korábban jelentkeznek, ami új megközelítést igényelhet az Alzheimer-kór kutatásában, diagnosztizálásában és kezelésében.
2024-05-06 21:06:53

Hamarosan pocsékra fordul az időjárás

Búcsút inthetünk a jó időnek.
2024-05-05 16:08:46

Ilyen házat valószínűleg még soha nem látott, egészen bizarr - fotó

A retró házikó legmeghökkentőbb jellemzője hátul található.
2024-05-02 19:09:43

Opus-részvényeket vett a bennfentes

Opus-részvényeket vett a társaság vezérigazgató-helyettese.
2024-05-02 17:07:06

Fehérneműs, szexi fotó került elő Radics Gigiről

Rajongóinak nagyon tetszik újabb posztja.
2024-05-01 08:07:33

Váratlanul és jelentősen csökkentek az árak a Mol-kutakon

A döntés leginkább a kis töltőállomásoknak lehet fájdalmas.
2024-04-29 20:10:45

Váratlanul és jelentősen csökkentek az árak a Mol-kutakon

A döntés leginkább a kis töltőállomásoknak lehet fájdalmas.
2024-04-29 20:09:23

Bizarr dologra hivatkozott az orvos, aki lefeküdt a saját pácienseivel

Tettéért a bíróságon felel.
2024-04-28 16:10:00

Bizarr dologra hivatkozott az orvos, aki lefeküdt a saját pácienseivel

Tettéért a bíróságon felel.
2024-04-28 16:07:05

Alig takarja a bikini Bruce Willis lányainak mellét - fotó

A követők is meglepődtek.
2024-04-27 16:07:48

Hihetetlenül szexi harisnyakötőben, csipke fehérneműben a híres pornómodell - fotó

Szemérmetlenül pózolt egy liftben.
2024-04-27 09:08:40

Egyre csak bővül a nyilvántartásba vett pártok száma, most 35-nél tartunk

Már most több induló van, mint 2019-ben.
2024-04-26 20:09:03

Egyre csak bővül a nyilvántartásba vett pártok száma, most 35-nél tartunk

Már most több induló van, mint 2019-ben.
2024-04-26 20:06:58

Pókokat talált a Marson az Európai Űrügynökség

Nagyon furcsa dolgot vett észre az Európai Űrügynökség szondája.
2024-04-26 11:09:20

Mutatjuk a 60 éves argentin szépségkirálynőt, aki a most felfedi a titkait - fotó

Alejandra Marisa Rodríguez még harmincnak sem néz ki.
2024-04-25 20:11:06

Hernádi Judit nem híve a píszí világnak

Post Content
2024-04-25 15:10:22

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Eton teacher Matthew Mowbray guilty of sexually assaulting pupils

Matthew Mowbray is found guilty of eight counts of sexual activity with a child at Eton College.
2020-11-25 22:06:04

Viszlát, ingyen Netflix: 5500 illegális szervert kapcsoltak le Európában

Európa 11 országában mintegy 700 rendőr vett részt abban az összehangolt akcióban, amely során egy óriási kalóz streaming-hálózatot sikerült lekapcsolni.
2020-11-16 10:07:25

2020-11-16 10:07:26

Soros György bevásárolta magát az adatelemző cégbe, amellyel a CIA is dolgozik

A magyar milliárdos 175 millió dollárért vett Palantir-részvényeket, amelyek értéke azóta emelkedett is, ma már 294 millió dollárt ér.
2020-11-17 15:05:40

Mészáros Lőrincnek 13 érdekeltsége van a nyereség szerinti top 500-ban

Már több mint 40 Fidesz-közeli vállalkozó cége szerepel a legnyereségesebb 500 között. Ebből 13 Mészáros Lőrincé, pedig zászlóshajója veszteséges volt. Vajna Tímea is csinos osztalékot vett ki kaszinó-örökségéből.
2020-11-18 13:07:26

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-20 19:06:04

Bekékült a Szabadságszobor (fotó)

Kékbe borult az ország pénteken, a Gyermekek Világnapján.
2020-11-21 08:09:18

Bekékült a Szabadságszobor (fotó)

Kékbe borult az ország pénteken, a Gyermekek Világnapján.
2020-11-21 08:09:18

QAnon a Fülkében: összeesküvés-elméletek a hatalomért

Az amerikai elnök is vett már az agendájára témát tőlük, több republikánus politikus számára is hírforrásnak számítanak. A QAnon mozgalom politikai és társadalmi hatásairól beszélgettünk Krekó Péterrel és Török Bernáttal.
2020-11-21 10:10:27

2020-11-21 10:10:28

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-21 13:35:14

QAnon a Fülkében: összeesküvés-elméletek a hatalomért

Az amerikai elnök is vett már az agendájára témát tőlük, több republikánus politikus számára is hírforrásnak számítanak. A QAnon mozgalom politikai és társadalmi hatásairól beszélgettünk Krekó Péterrel és Török Bernáttal.
2020-11-21 16:06:12

Az Omega pályafutása képekben

Képgaléria!
2020-11-21 17:10:52

Szokatlan török hódoltság korabeli tárgyat találtak a Dunában

Kiemelték és leltárba vették a hetven kilogrammos tárgyat.
2020-11-22 10:12:17

Úgy átlátni a színésznő felsőjén, hogy szinte felesleges volt felvennie - fotó

Bella Thorne-hoz hasonlóan a féltestvére sem szégyenlős.
2020-11-22 11:07:47

Curtis megmutatta új barátnőjét - fotó

Az Instagramra tett ki egy közös fotót.
2020-11-22 12:07:33

A BL-ben sikeres Fraditól közel 4,5 milliárdot vett el a járványhelyzet

A 25 év után a bajnokok Ligájában szereplő klubnak főhet a feje a jegybevételek kiesése miatt.
2020-11-22 14:06:03

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Megkezdték a karácsonyfának szánt fenyőfák kivágását Nemespátrón

Ez Magyarország egyik legnagyobb fenyőnevelő térsége.
2020-11-23 11:06:02

Gyönyörű, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak itthon, az ára elég meredek

34 év alatt alig néhányszor vették elő.
2020-11-23 13:06:42

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Hollandiában még mindig diszkriminálják a várandós nőket a munkaerőpiacon egy felmérés szerint

A felmérés szerint a válaszadók egyötödét nem vették fel arra a munkára, amelyre jelentkezett.
2020-11-23 14:06:22

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Rekonstruálták a nizzai terrortámadás elkövetőjének részletes útvonalát

Több száz térfigyelő kamera segítségével, meglehetős pontossággal követték le, hogy Brahím Iszávi merre járt.
2020-11-23 16:06:08

?Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni? ? felmondott a Neokohn főszerkesztője

Az újságíró úgy érzi, szuverenitását és szakmai tudását vették semmibe a lap tulajdonosai, amikor megvétózták egy személyi döntését.
2020-11-23 19:06:00

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

Egymás után próbáltak csónakokkal Magyarországra szökni a migránsok a Tiszán

A járőrök a mobil hőkamerákon keresztül vették észre őket.
2020-11-24 06:05:58

Cristiano Ronaldóék jó hangulatban várják a Fradi elleni BL-csatát - fotó

A Juve játékosai jó hangulatban készülnek a kedd esti mérkőzésre.
2020-11-24 08:06:04

Kutya a kormánynál, táncoló macska, rémisztő nyúl - nézze meg a legviccesebb díjnyertes állatfotókat!

Ezek a Comedy Pet Photography Awards 2020 pályázat győztes képei.
2020-11-24 14:05:51

Hiába a hideg, Opitz Barbi kitette hatalmas melleit - fotó

Csak meg ne fázzon a Sztárban sztár énekesnője!
2020-11-25 09:06:04

Jövőre is támogathatnák pénz nélkül maradt pártjukat a parlamenti frakciók

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének törvényjavaslata még egy évig lehetőséget adna a frakcióknak, hogy kipótolják a pénzt, amit a kormány vett el a koronavírus-járványra hivatkozva.
2020-11-25 10:06:07

2020-11-25 10:06:08

Így néz ki most a Notre-Dame

Másfél évvel ezelőtt borult lángokba a párizsi Notre-Dame székesegyháza.
2020-11-25 14:05:54

Diego Maradona élete képekben

Az argentin futball-legenda 60 éves volt.
2020-11-25 19:06:01

Verstappen nem Bottast, jó eredményt vett célba a szezon végére

Albon közben nem keres alternatívát, be akarja biztosítani a helyét a Red Bullnál.
2020-11-26 18:06:01

Patrióta megközelítés nélkül nem lehetünk sikeresek

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is részt vett a Patriotic Talks elnevezésű online nemzetközi konferencián.
2020-11-27 09:07:06

Balázs Fecó élete képekben

69 évesen, koronavírusban halt meg a Kossuth-díjas énekes, zenész.
2020-11-27 10:06:01

Orbán Viktor: Isten Veled, Barátom!

A miniszterelnök a közösségi oldalán vett búcsút a zenésztől.
2020-11-27 10:06:02

Alapi István, az EDDA gitárosa: Az utolsó percig bíztunk abban, hogy Te fogsz győzni!

Balázs Fecó felejthetetlen marad számára.
2020-11-27 12:06:01

Drága hibája derült ki a kereskedésből vett autónak, kinek kell fizetnie?

Az attól függ, milyen jellegű hibáról van szó.
2020-11-27 13:06:48

A Jóbarátok Monicája megint megcsinálta: fejére húzta a hálaadásnapi pulykát egy táncra

Ugye minden Jóbarátok-rajongónak megvan az a jelenet, amikor Monica a fejére húzza a kibelezett hálaadás napi pulykát, és táncol benne?
2020-11-27 14:06:07

Bajba kerülhet a hétvégén a UFC egyik legszexibb harcosa - videó

Az amerikai gála egyik legjobban várt meccse a koronavírus miatt elmarad.
2020-11-28 10:06:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   tes   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a jobaratok janice e fajdalmas bucsut vett matthew perrytol hianyozni fogsz a vilagnak foto   •   egy egesz orszagra vetett szemet putyin ez lehet az oroszok szovevenyes mesterterve   •   szlovakiaban csak negativ teszttel lehet majd munkaba menni   •   a hazassag elso latasra enikoje rengeteg tamadast gyuloletet kapok amit valamilyen szinten meg is erdemlek 2   •   eu agrees to partial ban on russian oil that accounts for two thirds of imports 2   •   a jarvany lenullazta a turizmust de a balatoni meszaros kempingek 200 millios osztalekot fizettek   •   hollymellet csinaltak a hollywood feliratbol los angelesben   •   james ismet remekelt sorozatban harmadszor nyert a cimvedo lakers   •   hadhazy akos a hirtv ben akciozott budai gyula nem orult neki 2   •   burnley beat wolves to move out of bottom three   •   xi tells blinken very good that progress made on us china ties   •   budapestapartmentbud apestrentalbudapest   •   volt olyan szulo aki majdnem leesett a szekrol mikor elmondtuk neki milyen kepeket toltott fel magarol a netre a kisfia magyar rendorok a szextingrol 18 2   •   megszolalt az onkormanyzat miutan az ujpesti gyermekotthonban egy oteves kislanyt eroszakoltak meg   •   the original scream house is on airbnb and you can book a stay on halloween   •   perfex   •   kidobott miskolci kutyabol lett izrael bombakereso sztarja rokica 3   •   igy kerult a kihalas szelere europa es az europai ember video   •   Munkaszünetinapok202   •   komoly dijra jeloltek egy magyar iro szerzemenyet   •   66 millio forinttal tamogat a nasa egy magyar otletet   •   suhajda szilard felesege nem hozhatjak le a ferjem testet az everestrol 2   •   egyre szelidebbek a budapesti rokak de szelfizni nem ajanlott veluk   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 9   •   minden traffipaxot bevet a rendorseg a jovo heten   •   edesanyja segitsegevel eroszakolt gyerekeket soha tobbe nem engedik szabadon   •   Internetpénzkülföldv állalkozásmlm   •   betelt a pohar a teherautosnal kegyetlenul moresre tanitotta a buntetofekezo sofort video   •   Letagadta   •   kiderult mikor tudta meg vilmos herceg hogy a felesege rakos   •   bajnai gordon es a dk is demeter szilard kirugasat varja 2   •   nem az otp kerte az ukran penzek blokkolasat   •   varga judit van ami felett nem lehet elsiklani   •   ezek voltak 2020 legnagyobb tech csalodasai   •   covid delta variant spreads globally as cases soar   •   72 evesen jogazik pataki agi 2   •   sa headteacher made pupil dig in poo for lost phone 2   •   a hatuk mogul megbom az anyjat nincs vege dopeman kimeletlenul nekiugrott puzser robertnek folytatodik a raphaboru 2   •   eletmento injekcios tollakhoz juthatnak hozza az allergiasok juliustol 2   •   1711111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45),CHAR(45,120,5 3,45,81,45),CHAR(45, 120,54,45,81,45),CHA R(45,120,55,45,81,45 ),CHAR(45,120,56,45, 81,45)   •   katasztrofalis allapotok meltatlan korulmenyek felelem a fertozestol lesujto a magyarok velemenye a korhazakrol   •   emberi koponyat talalt egy vasarlo a hasznaltruha boltban 2   •   the olive oil in your local store may be funding syrian warlords   •   meghalt murray walker a forma 1 legendas kommentatora 2   •   isw russias military formalization efforts aim at restricting prigozhins independence   •   kasler miklos rendkivuli idok allnak elottunk 2   •   trump oltasellenes hivei turnen tomik az amerikaiak fejet elmeleteikkel   •   teljes idenyt fut a gyorsasagimotoros hosszutavu vilagbajnoksagon kovacs balint   •   agressziv migranscsoportot zavartak le egy horvat vonatrol   •   nissannewsisavoteofc