Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.
2024-05-07 15:09:11

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Gladiátorbemutatót és "rabszolgavásárt" tartanak Óbudán

Római tavaszünnep lesz Aquincumban áldozatbemutatással és harcokkal, de ahogy írják, saját rabszolgát is "szerezhetnek" a rabszolgavásáron.
2024-05-05 14:09:53

Parlamenti választásokat tartanak Horvátországban

Horvátország parlamenti választás
2024-04-17 07:09:30

Amerika meghúzta a határokat: közölték Izraellel, hogy meddig tartanak ki mellettük

Az Egyesült Államok számos rakétát semmisített meg, amelyek Izrael ellen indultak szombat este. A nyugati nagyhatalom azonban világosan jelezte, hogy meddig hajlandó segíteni Jeruzsálemnek.
2024-04-15 07:07:42

Izraelen a világ szeme, a közel-keleti fegyveres konfliktus eszkalálódásától tart mindenki

Bár előre szóltak, a világ megdöbbent az iráni támadás után. Súlyos eszkalációtól tartanak.
2024-04-15 06:08:13

Izraelen a világ szeme, a közel-keleti fegyveres konfliktus eszkalálódásától tart mindenki

Bár előre szóltak, a világ megdöbbent az iráni támadás után. Súlyos eszkalációtól tartanak.
2024-04-15 06:06:40

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

El akartak téríteni egy aszteroidát, de nem úgy sikerült a terv, ahogy várták.
2024-04-14 19:07:43

A németek inkább nem szállnának szembe a kínai autók dömpingjével, mert tartanak az ellencsapástól

A védővámok kereskedelmi konfliktushelyzetben nagyon hamar vissza tudnak ütni - mondják.
2024-04-13 12:10:49

A németek inkább nem szállnának szembe a kínai autók dömpingjével, mert tartanak az ellencsapástól

A védővámok kereskedelmi konfliktushelyzetben nagyon hamar vissza tudnak ütni - mondják.
2024-04-13 12:10:27

Őrjöngő utas miatt hajtott végre egy gép kényszerleszállást Szerbiában

A rendőrök bilincsben vitték el a férfit.
2024-04-12 17:09:14

Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában egy kétéves kislány halálesete után

A külügyminiszter szerint ehhez alkotmánymódosításra van szükség.
2024-04-08 14:13:26

Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában egy kétéves kislány halálesete után

A külügyminiszter szerint ehhez alkotmánymódosításra van szükség.
2024-04-08 14:12:46

Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában

A külügyminiszter szerint ehhez alkotmánymódosításra van szükség.
2024-04-08 13:12:53

Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában

A külügyminiszter szerint ehhez alkotmánymódosításra van szükség.
2024-04-08 13:12:37

Szerbiában visszahoznák a halálbüntetést

Lehet, hogy Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök javaslatát, amely szerint vissza kellene állítani a halálbüntetést Szerbiában, az állampolgárok többsége is támogatná egy esetleges népszavazás során, de életbe léptetéséhez alkotmánymódosításra lenne szükség - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Pink Televízióban.
2024-04-08 13:07:05

2024-04-08 13:06:23

2024-04-08 13:06:06

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   retvari bence szerint europaban a bekenek magyar hangja van 2   •   az idosek zome ketszazezer forint nyugdijat sem kap mi lesz ebbol   •   nemzeti kozkincs valhat a most epulo irodalmi archivumbol   •   ezert jart hetekig parokaban billie eilish   •   zavecztiborlehethogy   •   nem csak luxusautokat fognak a hataron itt a bizonyitek   •   donald trump beperli a techoriasokat mert cenzuraztak ot   •   iranian defence minister warns against counter attacks   •   csak felnottkent bekult ki a lanyaval tolnay klari 25 eve hunyt el a legendas szineszno 2   •   megbirsagolta az mnb az erstet   •   ket nap alatt 48 ovodaban es 34 iskolaban kellett rendkivuli szunetet bevezetni 2   •   vascsoves tamadot es negy agressziv kutyat fekeztek meg a rendorok csepelen   •   berendeltek a the last of us tevesorozatot   •   uk sleepwalking into food supply crisis says farming union   •   mindenki vigyazzon sziklaomlas miatt lezartak az egyik legnepszerubb magyar latvanyossagot   •   felpalyarol lott csodagolt a focivalogatott legendaja video   •   lenyugozo kiserlet zajlik ebben az orszagban gyulolik ot ezert orban viktorral keszitett interjut az amerikai sztarriporter 2   •   a korzovel es vonalzoval megrajzolt medvepiaci rally vagy egy uj bikapiac szuletese   •   30 evig elt gofrin egy ferfi   •   egyetlen covidos miatt zartak be ketmillio embert otthonra ausztraliaban   •   steve irwin unokaja megkapta az elso szafari egyenruhajat   •   covid 19 oxford university vaccine shows 70 protection   •   a bicskei gyermekotthon utan itt az ujabb pedofilbotrany egy budapesti intezmenyben dolgozo ferfi tobb tinedzsert kenyszeritett szexre 3   •   200 milliot koltott a megafon 30 nap alatt facebook hirdetesekre magyar petert is szapulta 2   •   the top ten public speaking coaches   •   evacuation corridors to open as russia redirects military efforts   •   jokora balnauszonnyal es kezivaltoval erkezik az uj porsche 911 gt3   •   nem volt jo otlet a feher csapatruha a szakado hoesesben kep   •   sorra dolnek a rekordok minden korabbinal melegebb volt az idei marcius   •   mi folyik itt tobb mint fel eve nem lattunk ilyet a benzinkutakon   •   jdzkeresetilehetdzdz   •   koltozik az rtl itt vannak a reszletek 2   •   lekerult a telekomrol az osztalek mit erdemes most tenni   •   megint buszokon veszekszik a kormany es a fovaros   •   napok ota problemak vannak a kretaval   •   a kemfilmek ennek nyomaba sem ernek leleplezodott az orosz mikrochip csempeszek halozata evtizedek utan   •   danka meg eletben volt miutan elutottek a furgonnal a holttestet nem talaljak ujabb borzalmas reszletek derultek ki a szerb kislany meggyilkolasarol 2   •   rishi sunak says first rwanda asylum flights to take off in 10 12 weeks   •   uj het kezdodik de az aprilisi nyar tovabb tart ilyen idojarasra szamithatunk   •   taliban fighters accost cnn reporter and crew   •   schobert norbi rubint rekarol tulajdonkeppen most neki dolgozom   •   ezekert a filmekert erdemes teve ele ulni szombaton 2   •   devin nunes us medal of freedom goes to top trump ally   •   hes on his own some republicans begin to flee from trump   •   ezer meg egy baratom a sitten ha akarod keresd meg testver ott van a blikkben rolunk rappel erdei zsolt fia 2   •   iceland volcano blue lagoon closes over eruption fears   •   baltaval vert szet egy autot a diosjenoi fiatal   •   rohamosan terjed a jarvany magyarorszag szomszedjaban   •   szlovakiaban vasarnap kezdik a tomeges oltast   •   eloszor szolalt meg cristiano ronaldo portugalia kiesese ota