86 ezer utasnak fizet kártérítést a Qantas, mert nem létező járatokra adtak el jegyeket

Rekordközeli bírságot és kártérítést vállalt a Qantas a törölt járatokra eladott jegyek miatt.
2024-05-06 08:10:30

Kiderült: ebbe a nőbe szerelmes Palcsó Tamás, már közös gyermeket is terveznek

A Megasztár egykori felfedezettje Palcsó Tamás az utóbbi években nem sokat hallatott magáról, ám ez cseppet sem jelenti azt, hogy megállt volna körülötte az élet, folyamatosan koncertezik, színházban is játszik, mindemellett a magánéletében is komoly változások történtek: rátalált a szerelem egy nála kilenc évvel fiatalabb hölgy, Anita személyében.
2024-05-05 20:06:12

2024-05-05 20:05:59

Így sodródhat bele egész Európa a háborúba

Egyre többször hangzik el a nyilatkozatokban egy európai háború lehetősége.
2024-05-05 10:08:34

Holnap ValóVilág 12 - Indul a buli, közben Megyeri Csilla elárult egy titkot - videó

Hamarosan elstartolt a Valóvilág 12. évada, amelynek női házigazdája ezúttal Megyeri Csilla lesz. A gyönyörű műsorvezető a Valóvilágban már veteránnak számító kolléganőjétől kapott tanácsot.
2024-05-04 17:06:31

2024-05-04 17:06:17

Milliókat érint: Megszűnt a népszerű VPN szolgáltatás

2024-05-04 12:07:53

Szenzációs fejlesztés jöhet a ChatGPT fejlesztőjétől

A jövő héten indulhat el a netes keresőmotornak tűnő szolgáltatása.
2024-05-03 18:08:19

Törökország leállította a kereskedelmet Izraellel a gázai harcok miatt

Izrael szerint a lépéssel Erdogan felrúgta a szabályokat.
2024-05-02 20:10:27

Törökország leállította a kereskedelmet Izraellel a gázai harcok miatt

Izrael szerint a lépéssel Erdogan felrúgta a szabályokat.
2024-05-02 20:08:56

Milliókat kaphatnak a jövő olimpikonjai a Szentkirályitól

2024-05-02 10:07:47

Egy turistákkal teli autó tetején esett egymásnak a szerelmes oroszlánpár

Videó is készült az esetről.
2024-05-01 12:09:40

Egymilliárdot fizet kávéházi cigányzenére a kormány

Muzsikáló Magyarország 2024 néven egymilliárd forintból indít hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését célzó programot a kormány. A zenekarvezetők április 29-étől május 27-ig jelentkezhetnek a támogatásra.
2024-05-01 11:09:49

Megyeri Csilla és Puskás-Dallos Peti lesznek a ValóVilág 12 műsorvezetői

Post Content
2024-04-30 07:09:19

Pórul járhat, aki bedől a szerelmes tobotoknak

Antiszemita és romantikus robotok leselkednek ránk.
2024-04-30 06:08:12

Vasárnap 12. alkalommal nyílnak meg a Való Világ-villa kapui, az első nyolc versenyző pedig beköltözik a teljesen felújított házba. De nemcsak a valóságshow szereplőinek ideiglenes otthona, hanem a műsorvezető páros is megújult: az immár alapembernek számító Puskás-Dallos Peti mellett Megyeri Csilla lesz a műsor háziasszonya, aki egy meglepő titkot árult el az új villát bemutató sajtóeseményen. Pontosabban a titkát a műsorveze tőtársa leplezte le.
2024-04-29 21:06:13

2024-04-29 21:05:58

Megyeri Csilla és Puskás-Dallos Peti lesznek a ValóVilág 12 műsorvezetői

Májusban indul a ValóVilág 12. évada. Hétfőn fény derült rá, kik vezetik 2024-ben a valóságshowt: a visszatérő Puskás-Dallos Peti mellett újoncként Megyeri Csilla kapta meg a feladatot idén. A műsorvezető-páros első közös szereplése az volt, hogy bemutatták a reality helyszínéül szolgáló villát. Ezt a videót az RTL oldalán lehet megtekinteni. Puskás 2018-tól a ValóVilág műsorvezetője, Nádai Anikóval oldalán kezdett. A 2022-2023-as szériát is ketten vitték, Nádai azonban idő közben visszalépett, mert úgy érezte, több időt szeretne a gyerekeivel tölteni. Helyét akkor Schumacher Vanda vette át, a...
2024-04-29 18:08:15

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xavival húszéves mélyponton a Barcelona

Óriási célokkal és reményekkel vágott bele a munkába Xavi Hernández novemberben a Barcelona labdarúgócsapatának kispadján, a klub korábbi legendás futballistája azonban a számok alapján nem hozta eddig azokat az eredményeket, amiket várt tőle a vezetőség és a szurkolók.
2022-08-17 18:05:50

2022-08-17 18:05:58

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:23

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:59

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:07

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:19:09

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 22:19:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:19:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   zsros1111111111111UN IONSELECTCHAR(45,120 ,49,45,81,45),CHAR(4 5,120,50,45,81,45),C HAR(45,120,51,45,81, 45),CHAR(45,120,52,4 5,81,45),CHAR(45,120 ,53,45,81,45),CHAR(4 5,120,54,45,81,45),C HAR(45,120,55,45,81, 45),CHAR(45,120,56,4 5,81,45)   •   ettol felt a nyugat ez az uj szovetseg megrengeti a vilagot   •   az apple is tudja valami hibadzik a legujabb es legdragabb telefonjainal   •   terrorcselekmenyt akadalyozott meg az orosz belbiztonsagi szolgalat   •   k©z©slbpol   •   dan haz hi sec biztonsagi ajtobeepites 29   •   nem kapott borravalot ezert foldhoz vagta a rendelest egy futar   •   igy velekednek a fideszes polgarmesterek az ingyenes parkolas eltorleserol 2   •   disha ravi delhi cm arvind kejriwal calls arrest attack on democracy   •   kulcsar edina ugyanazt mondta egykori volegenyerol is mint most g w m rol igy aradozott annak idejen materol video 2   •   pegasus elleni vedelmet nyujtanak hamarosan a samsung mobilok   •   befektetesi alapok tornek a bankok helyere a hitelezesben most az allianz is beszallt   •   tobb millioan jarhatnak porul a kormany elronthatta a nyugdijemeles szamitasat 2   •   softbanks ceo went big on china now hes pulling back 2   •   PcjavításSzigethalom   •   amerikai lopakodo vadaszgepek erkeztek oroszorszag hatarahoz   •   ludmilla   •   varva vart funkcio jon az androidos telefonokra amit az iphone ok mar reg tudnak   •   lakatos mark belatta valtoztatnia kell a stilusan video 2   •   erogepeket akar itt vannak az apple bemutatta a legujabb macbook pro es mac mini modelleket video 2   •   igy lett egy nehany embert foglalkoztato vallalkozasbol globalis logisztikai vallalat 3   •   haiti assassination probe death threats missing witnesses and moved bodies revealed in leaked documents   •   136 emelet ego pokol minden idok legjobb katasztrofafilmje   •   fulbelovescsecsemoko rtol   •   sokkolo adatok joval tobben haltak meg magas vernyomas es cukorbetegseg miatt 2020 ban mint egy evvel korabban   •   hamilton mar lemondott a gyozelemrol bottast buntetes fenyegeti   •   mercuryról   •   szasz janos amerikaban kezd uj eletet a bangladesi sziami ikrekkel kapcsolatos botrany utan   •   eight months of long covid brought me to the brink   •   videon ahogy norris romma tori a mclarent spaban   •   ettermek amelyeknek etlapjain nemcsak finom fogasokat de izgalmas torteneteket is kinalnak   •   zacher szerint ekkor ugorhat meg a fertozottek szama magyarorszagon   •   bodi csabi dubajban elvezi a luxust 2   •   lepned   •   evergrande suspends trading of shares in hong kong   •   adagolindexphpoption com_ganalytics   •   szokatlan kokorszaki sirt talaltak az eszaki sark kozeleben de nem voltak benne maradvanyok   •   black leaders cheer georgia success push for more progress   •   erdemes lesz jatekot fejleszteni tobb penzt ad erte a microsoft 2   •   osszel is viragzik buda nem annyira titkos edenkertje kepek 2   •   közelíteni   •   martial artist hopes to compete in paralympics   •   mar csaknem 2600 an regisztraltak a gazdijogsi programra   •   ellopta a showt katalin hercegne es vilmos herceg legkisebb fia lajos herceg legnagyobb alakitasai 2022 ben video 2   •   kis ház kiadó   •   ejternysein   •   sżfżrżllż   •   egy negyeves kislanyt is meglottek a times square en   •   konnyek kozott hagyta el a palyat a sokadszorra megserulo kezilabdazo legenda   •   wildlife photographer of the year horseshoe crab wins gold