Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:10:09

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:09:58

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:44

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:15

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:37

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódon.
2024-05-03 10:06:31

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:12

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:05:55

Újabb drámai részleteket tudott meg a Blikk a bőnyi iskolai késelésről. Habár a rendőrség szerint minden előzmény nélkül vett elő a padból és döfött az osztálytársa hátába egy otthonról hozott, 20 centis konyhakést B. Katalin, információink szerint már a gyilkossági kísérlet előtti órán is tapintható volt a feszültség a gyerekek között.
2024-04-30 15:06:38

2024-04-30 15:06:28

2024-04-30 15:06:01

zCast: Hogyan beszéljek a gyerekemmel a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról?

Mennyire érzékelik a magyar gyerekek a klímaváltozást maguk körül? Hogyan segít a játszva tanulás kis korban, hogyan segít a közösségi cselekvés tinédzserként? Mi a szerepe a szülőnek, és fordítva mit tanulhat a gyerekétől? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban.
2024-04-30 06:08:58

Elhurcolt ukrán fiatalok jajkiáltása: amerikai segítségre van szükségünk

Az agymosás után azt hiszik: orosz állampolgárság nélkül távlattalan a jövőjük.
2024-04-30 06:08:23

Elhurcolt ukrán fiatalok jajkiáltása: amerikai segítségre van szükségünk

Az agymosás után azt hiszik: orosz állampolgárság nélkül távlattalan a jövőjük.
2024-04-30 06:06:33

Csalódottan távozott sok fiatal Manuel hétvégi celldömölki koncertjéről. Leginkább azok a gyerekek, akik a koncert után szerettek volna egy közös képet készíteni a kedvencükkel, ám a rapper nem ment ki hozzájuk, bevonult az öltözőjébe, majd elhagyta a helyszínt.
2024-04-25 19:06:47

2024-04-25 19:06:07

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-20 16:41:46

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-20 16:41:47

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke +36 20 293 4400

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke, 06 20 293-4400, azonnali duguláselhárítás, ingyenes kiszállással, bontás nélkül, több évtizedes tapasztalattal. https://dugulaselharitasgodollo.iwk.hu/ Olcsó gödöllői duguláselhárító gyorsszolgálat ingyenes, azonnali kiszállással: Csongrádi László 06 20 293-4400.
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-20 16:41:47

Költöztetés Budapesten https://koltoztetesbudapesten.com

Profi, megbízható költöztető cég Budapest +36 70 622 6388 https://koltoztetesbudapesten.com Költöztetés Budapesten gyorsan, átlátható díjszámítással, trükkök, felárak nélkül, az előre megbeszéltek szerint. Költöztetés bútorszállítás vidékre is.
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Csepel http://autoberlescsepel.hupont.hu/

Olcsó autóbérlés Csepel környékén Rossorent +36 70 201 49 00 http://autoberlescsepel.hupont.hu Olcsó bérautó Csepel, olcsó autókölcsönzés Csepel, olcsó autóbérlés Csepel, olcsó bérautó Csepel, autó tartós bérlet árak Csepel, autóbérlés hosszú távra Csepel, autó tartós bérlet Csepel, tartós bérlet autó Csepel, menyasszonyi autó Csepel, luxusautó bérlés Csepel, esküvői autóbérlés Csepel, robogó bérlés Csepel, menyasszonyi autó bérlés Csepel, bérelhető autó Csepel, autókölcsönzés Csepel kaució nélkül|személyautó bérlés Csepel, pick up bérlés Csepel, autó bérbeadás Csepel, hosszútávú autóbér...
2020-06-20 16:41:47

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 11:30:09

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 11:30:09

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 11:30:10

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 22:01:05

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:01:05

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:01:05

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-23 22:01:11

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:01:12

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke +36 20 293 4400

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke, 06 20 293-4400, azonnali duguláselhárítás, ingyenes kiszállással, bontás nélkül, több évtizedes tapasztalattal. https://dugulaselharitasgodollo.iwk.hu/ Olcsó gödöllői duguláselhárító gyorsszolgálat ingyenes, azonnali kiszállással: Csongrádi László 06 20 293-4400.
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-23 22:01:12

Költöztetés Budapesten https://koltoztetesbudapesten.com

Profi, megbízható költöztető cég Budapest +36 70 622 6388 https://koltoztetesbudapesten.com Költöztetés Budapesten gyorsan, átlátható díjszámítással, trükkök, felárak nélkül, az előre megbeszéltek szerint. Költöztetés bútorszállítás vidékre is.
2020-06-23 22:01:12

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-23 22:01:13

Olcsó autóbérlés Csepel http://autoberlescsepel.hupont.hu/

Olcsó autóbérlés Csepel környékén Rossorent +36 70 201 49 00 http://autoberlescsepel.hupont.hu Olcsó bérautó Csepel, olcsó autókölcsönzés Csepel, olcsó autóbérlés Csepel, olcsó bérautó Csepel, autó tartós bérlet árak Csepel, autóbérlés hosszú távra Csepel, autó tartós bérlet Csepel, tartós bérlet autó Csepel, menyasszonyi autó Csepel, luxusautó bérlés Csepel, esküvői autóbérlés Csepel, robogó bérlés Csepel, menyasszonyi autó bérlés Csepel, bérelhető autó Csepel, autókölcsönzés Csepel kaució nélkül|személyautó bérlés Csepel, pick up bérlés Csepel, autó bérbeadás Csepel, hosszútávú autóbér...
2020-06-23 22:01:13

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 22:14:23

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 22:14:23

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:14:23

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-23 22:14:26

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-23 22:15:38

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:15:38

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke +36 20 293 4400

Garanciális duguláselhárítás Gödöllő és környéke, 06 20 293-4400, azonnali duguláselhárítás, ingyenes kiszállással, bontás nélkül, több évtizedes tapasztalattal. https://dugulaselharitasgodollo.iwk.hu/ Olcsó gödöllői duguláselhárító gyorsszolgálat ingyenes, azonnali kiszállással: Csongrádi László 06 20 293-4400.
2020-06-23 22:15:38

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-23 22:15:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   K   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   fluminense   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a gyerekek oltasa nelkul elfelejthetjuk a nyajimmunitast   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 5   •   soha nem latott exkluziv felvetelek az everestrol   •   agancsonmousedownctt his   •   cukrászsüti   •   agyonverte a 70 eves szomszedjat egy 28 eves ferfi esztergomban szerinte onvedelem volt 3   •   drama a villaban tapai andi egy ujabb szingli fiut kuldott haza video 2   •   egermopszóµdóµl駸ic   •   bemondta a guru hogy mikor kell beszallni a tozsdebe   •   jegvarazs buszt allitottak uzembe az egyik videki vonalon persze nem ugy csak szakadt benne a ho video   •   usa wins first tokyo olympics medals 2   •   duplan mutalodott virusvarianst talaltak indiaban   •   Kondigpedz   •   donald trump and two adult children to be deposed by ny attorney general next month   •   lecsuktak megalaztak most bosszut all hiszen nemet bergyilkos   •   emberrablas vesztegetes celebek a vadlottak padjan   •   duhbol ebolazott orban vakcinas kepe alatt egy balmazujvarosi kepviselo 2   •   a year after wuhan lockdown a world still deep in crisis 2   •   torocsik mari uzent a korhazbol 2   •   afghanistan the women killed for working at a tv station   •   bonuszokkal akar netto egymillio is osszejohet a futaroknak ennel a cegnel   •   der heni ujra bomba formaba hozza magat az edzoterembe is visszatert foto   •   terepre hangolva itt az uj mercedes c osztaly all terrain 2   •   fegyverembargot akar mianmarral szemben az ensz kozgyulese 2   •   8   •   nem viccelt a pfizer vakcina gyartoja fontos lepesre szanta el magat   •   7gy   •   emberrablas vesztegetes celebek a vadlottak padjan 2   •   tagadja a miniszterium hogy palkovics laszlo le akart mondani 4   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 47   •   uj naperomuvet epitett az mvm   •   pecsi virologus a szputnyikrol megnyugtato hogy a vakcinak palettaja egy ujabb taggal bovult   •   megvan a titanic sos uzeneteit kuldo gep de egyelore nem eszszeru felhozni   •   3r   •   3Dm   •   meghalt a koronavirus miatt benedek tibor mestere 2   •   megvan a haditerv a nyugat ellen putyin ujra megfenyegette az ukrajnat tamogato orszagokat villamgyorsak leszunk 2   •   argentinaba utazott orban viktor suru naprol szamolt be video   •   Magyarrettsgittel   •   ketciklusnyi kepviselot hallgatott ki az adohatosag egy balatoni turizmusprojekt miatt   •   sajnalatbol mesz be apahoz vagy tenyleg szereted   •   2gener   •   magyar aldozat is van 23 orszag 70 szervezetebe hatoltak be kinai hackerek   •   jatekpisztollyal rabolt ki egy marcali no ket fiatalt   •   zelensky visits kharkiv region after russian attacks   •   2 3   •   kizartak az eurovizio esti dontojerol a holland versenyzot   •   búcsúzott   •   von der leyen a hatarok lezarasa nem megfelelo eljaras a virus megfekezesere   •   tanzanian soldiers killed in dr congo missile attack