Kendall Jenner azt hitte, mostanra már anya lesz

Post Content
2024-05-10 14:11:07

Végzetes balesetet okozot egy bedrogozott sofőr Kecskemétnél

Áldozata maradandó sérüléseket szenvedett.
2024-05-08 16:09:44

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:12:19

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:11:46

Megdöbbentő számokat közöltek a kínai fegyverkezésről: sokkal közelebb lehetnek az Egyesült Államokhoz, mint eddig bárki hitte

Az egész világ számára nyilvánvaló, hogy Peking egyre hangsúlyosabban tekint a kínai haderő fejlesztésére, ezért évről évre nagyobb összeget fordítanak a fegyverkezésre. Egy amerikai elemzőház, az American Enterprise Institute tanulmánya szerint viszont minden eddigi szám téves.
2024-05-07 15:09:09

Senki nem hitte volna, hogy ennyire jó lesz: itt az első hivatalos fotó az új Supermanről!

Már nagyban készül az új Superman-film. Korábban a Blikk is megírta, hogy David Corenswet bújik a népszerű szuperhős bőrébe, most pedig az első hivatalos fotó is megjelent róla.
2024-05-07 10:06:31

2024-05-07 10:05:53

Autó csapódott a Fehér Ház kapujába, meghalt a sofőr

2024-05-05 15:07:11

Métereket zuhant autójával egy részeg sofőr Miskolcon

A férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
2024-05-04 10:08:45

Métereket zuhant autójával egy részeg sofőr Miskolcon

A férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
2024-05-04 10:06:57

Fejfájásra vett be gyógyszert a fiatal lány, nem sokkal később meghalt

Az édesanyja talált rá, először azt hitte, hogy a lánya csak alszik.
2024-05-03 10:09:01

Halálra gázolt egy 13 éves gyereket egy részeg sofőr Walesben

Az illető elhagyta a helyszínt, majd visszatért és megpróbálta megakadályozni, hogy az orvosok megmentsék a fiú életét.
2024-05-02 11:09:40

Autó gurult a Dunába Rácalmásnál

Búvárok közelítették meg a járművet.
2024-05-01 17:09:47

Autó gurult a Dunába Rácalmásnál

Búvárok közelítették meg a járművet.
2024-05-01 17:07:26

A Dunába gurult egy autó Rácalmásnál

2024-04-30 20:06:00

A Dunába gurult egy autó Rácalmásnál

2024-04-30 20:05:48

A Dunába gurult egy autó Rácalmásnál

A Hyundai egy homokpadon akadt meg.
2024-04-30 18:12:38

A Dunába gurult egy autó Rácalmásnál

A Hyundai egy homokpadon akadt meg.
2024-04-30 18:11:39

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

X-Faktor: Négyen búcsúztak az első élő show végén

Szombat este startolt el az X-Faktor 11. szériájának első élő adása, ahol már a mentoraik segítségével megkomponált előadásokkal léptek színpadra az énekesek és együttesek. A műsor továbbra is az előző években alkalmazott sémát követte: a produkciók után a mentorok dönthettek arról, ki érdemes széket, amikor azonban a helyek beteltek, a nézők szavazatai döntöttek arról, kinek fel felállnia, hogy egy másik énekes foglalja el a székét. Az élő show végén a nézők szavazatai alapján négy versenyzőnek kellett távoznia: Sophia Khan, Beretka Ádám, az Isky & Szkym és Váradi Ábel számára véget ért a...
2022-10-23 08:20:45

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Borult, párás idő várható, de túl hideg nem lesz

A hétvégén 7 fok lesz a maximum hőmérséklet.
2020-12-19 05:06:20

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

A koronavírusteszt is akciós lesz az idei Black Fridayen

A webáruházak kínálatára is hatással van a járványhelyzet.
2020-11-16 07:06:09

A WHO elnöke szerint a vakcinától még nem fog véget érni a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a vakcina csak egy újabb eszköz lesz, ami nem helyettesíti az eddigieket.
2020-11-16 15:05:59

Új beállítás jön a Gmailbe

A Google eddig is lehetővé tette, hogy egyes funkcióit külön-külön letiltsák a felhasználók, hamarosan viszont nemcsak erre, hanem a háttérben zajló adatforgalom letiltására is lehetőségük lesz.
2020-11-16 18:11:04

2020-11-16 18:11:05

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 10:10:59

Jordán Tamás harminc év után búcsúzik a színházigazgatástól

Elköltözik Szombathelyről, de a színház újabb bemutatóin azért még ott lesz, egy panzióban fog megszállni.
2020-11-17 10:10:59

Megfertőződött korábbi vírustagadó: Fáj minden porcikám, hat nap után tudtam kicsoszogni a zuhanyozóba

Bankos Barnabás nem hitte, hogy ledöntheti a koronavírus-fertőzés. Most már mindenkit arra kér, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.
2020-11-17 10:11:00

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 10:11:00

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 11:07:34

842 millió forintból építtetnek liftet a Várban

Az újjáépülő Stöckl-lépcső folytatása lesz a Tabáni lift, ugyanaz a két cég is végezheti a munkákat.
2020-11-17 13:06:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szakaszos leallas jon a mol finomitojaban   •   karambolozott egy tengeralattjaro a legenyseg telefonon kert segitseget   •   idojaras ne igyunk elore a medve borere ujabb fordulat jon   •   a tiktok szerint a betiltasa a szolasszabadsag labbal tiprasa lenne   •   rejtelyes gyerekhalal a balatoni strandon furdozes utan esett ossze a 14 eves tini megtudtuk mi okozta a kislany halalat   •   vaddiszno szaladt egy mentoautonak az allat az utkozes utan elrohant   •   demi lovato es tom petty dokumentumfilmje is lathato a virtualis sxsw fesztivalon   •   mintaknak   •   egekben az inflacio kozben 15 os fix kamatok vannak magyarorszagon megeri igy lakossagi allampapirba fektetni   •   un chief antonio guterres declares he will seek second term   •   atmaszott a liszt ferenc repuloter keritesen egy zavart ferfi hetfon   •   surget a hatarido ket napja maradt hogy elkoltse a szep kartyan levo penzet 2   •   vege a regisztralgatasnak mindenki elott kinyitjak a chatgpt t   •   tajszam alapjan szurhetik majd ki a kronikus betegeket a vedooltasok elott 2   •   xiaomi 11t pro teszt elkepeszto gyorstoltes de milyen aron   •   kiraboltak egy bankot braziliaban   •   cseppkobarlanghoz hasonlit de ez a felszinen van kepek   •   szeles reggelenkent fagyos napok jonnek   •   hiaba serult neymar nelkule is futballtortenelmet irt a klubja   •   ferenc papa ukrajnanak eleg batornak kell lennie a feher zaszlohoz 2   •   rossz hirt kaptak a holland transznemuek   •   meg mindig nincs vege folytatodnak navalnij perei   •   olimpiai bajnok koronavirus es a vilag egyik legnagyobb showmusora   •   ilyen az amikor a masszazsnal pont eltalaljak a tokeletes pontot   •   elismerte a miniszterium valoban lehalt a honvedelmi taborok oldala a jelentkezes elso napjan 2   •   portfolio 20 szazalek folott tetozhet az inflacio huszonhat eve nem latott dragulas johet   •   bizarr ritkasag egy kesz vagyont erhet a balnakopet   •   a legtobb magyar cegvezeto meg mindig nem hiszi hogy egeto kerdes lenne a fenntarthatosag az uzleti eletben   •   nem jott ossze az ujabb csoda noi teniszezoinknek de igy sem esnek ki a csoportbol   •   rovid szunet utan ujra jon az olaj a druzsban szlovakiaba 2   •   t danny most curtisszel robban be a felkapottak koze   •   az mszp megszavazta a nagyvarosi vizmuvek adoemeleset   •   nyomas alatt a magyar reszvenyek mikor vegyunk otp t online eloadas   •   gyogygombat   •   GB107   •   oraatallitas elore vagy hatra tekerunk vasarnap   •   bortonbe kerulhet a deli palyaudvarnal gyujtogato roman ferfi   •   un envoy central african republic risks setback from rebels   •   lopott kreta jelszavak szivaroghattak ki a darkwebre   •   muller cecilia nincsen dublorom en kaptam az oltast   •   az apple mernokenek halala miatt all birosag ele a tesla 2   •   szamurajkarddal tamadt ismeroseire egy ferfi nograd megyeben   •   putyin iszonyatos bosszut allhat ha kiderul a terroristakat az ukranok bereltek fel   •   meg egy sci fi sorozatot se daraltunk olyan gyorsan mint ezt   •   penzugyminiszterium a kormany 1200 milliard forintot szort ki ev vegen oriasi lett a hiany   •   feheroroszorszagbol erkezik paks ii uj epitesvezetoje   •   japans corporate service inflation steady in february   •   meg sosem latott tarlat nyilik a szepmuveszeti muzeumban   •   szenzacios vallomast tett egy szemtanu a madeleine mccann ugyben   •   jelentosen nottek ader janos megtakaritasai