Elkapták a világ egyik legveszélyesebb hackerét

Az amerikai igazságügyi minisztérium leállított egy globális rosszindulatú szoftverhálózatot, amely egyebek mellett 5,9 milliárd dollárnyi Covid-szegély eltulajdonításáért is felelõs. A hálózatot JunHe Vang kínai állampolgár mûködtette, 65 év börtönbüntetés is várhat rá - írta a CNBC. .
2024-05-29 22:06:54

Huszonöt éve ért véget az X-akták kultikus testvérsorozata

Post Content
2024-05-29 21:09:39

Jó hírt kaptak az Angliában dolgozó magyarok

A font sterling többhavi csúcs közelében maradt az euróval, és új kéthavi csúcsot ért el a dollárral szemben, mivel a Bank of England kamatcsökkentési várakozásainak eltolódása és a befektetõk növekvõ kockázati étvágya erõsítette a brit valutát, miközben a piacok figyelik a globális inflációs adatokat. 
2024-05-28 14:07:58

Acemoglu: Ne dõljünk be a mesterséges intelligencia körüli hype-nak

A technológiai cégek vezetõi, valamint számos szakértõ és akadémikus szerint a mesterséges intelligencia készen áll arra, hogy a termelékenység eddig nem tapasztalt növekedése révén átalakítsa az általunk ismert világot. Míg egyesek úgy vélik, hogy a gépek hamarosan mindent elvégeznek majd, amit az emberek tudnak, és ezzel a határtalan jólét új korszaka nyílik meg, más elõrejelzések legalábbis megalapozottabbak. A Goldman Sachs elõrejelzése szerint például a generatív mesterséges intelligencia a következõ évtizedben 7%-kal növeli majd a globális GDP-t, míg a McKinsey Global Institute arra szám...
2024-05-27 17:07:16

Megakadtak a járványügyi tárgyalások

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tárgyalásai, amelyek a jövõbeli járványok elleni globális védekezés kidolgozását célozták, eredmény nélkül zárultak. A tárgyalások célja egy olyan megállapodás kidolgozása volt, amely meghatározná a világjárványokra való reagálás módját. Most a kormányoknak kell eldönteniük, hogy folytatni kívánják-e a fogyamatot  - írta meg a Politico.
2024-05-26 19:07:01

Baljós elõrejelzés érkezett az olajpiacról

Bár a British Petroleum vezérigazgatója korábban azt állította, hogy a globális olajkereslet elérte a csúcsot, a 2023-as adatok ezt megcáfolták - ráadásul több tényezõ is abba az irányba mutat, hogy az olajfogyasztás még hosszú ideig domináns maradhat a világgazdaságban, írta meg Pletser Tamás, az Erste energetikai elemzõje.
2024-05-26 14:06:53

Egyre több a légörvény, hatással lesz a biztonságos repülésre is

Meleg helyzeteket teremtenek a turbulenciák.
2024-05-25 10:14:50

Hõguta miatt több száz ember került kórházba Pakisztánban

A hõmérséklet akár 55 Celsius-fokig emelkedhet.
2024-05-24 07:07:12

Véget ért a kormányinfó, a 24.hu nem kérdezhetett

Vitályos Eszter délben megköszönte a figyelmet, és lezárta a kormányinfót, kollégánk viszont nem került sorra. The post Véget ért a kormányinfó, a 24.hu nem kérdezhetett first appeared on 24.hu.
2024-05-23 12:08:56

Leszakadt egy Szegednél is nagyobb jéghegy az Antarktiszról

Hamarosan bejelenthetik a kutatók az A83 nevû jéghegy megszületését, miután egy 380 négyzetkilométeres darab szakadt ki az Antarktiszból.
2024-05-23 09:10:06

Leszakadt egy Szegednél is nagyobb jéghegy az Antarktiszról

Hamarosan bejelenthetik a kutatók az A83 nevû jéghegy megszületését, miután egy 380 négyzetkilométeres darab szakadt ki az Antarktiszból.
2024-05-23 09:09:54

Már negyedik éve van globális kávéhiány

A világ egyik vezetõ kávékereskedõje, a Volcafe szerint az instant kávéhoz használt robusta típusú kávébabokból negyedik egymást követõ évben is globális hiány van, ilyenre korábban nem volt példa. A problémát az okozza, hogy a legnagyobb termelõ, Vietnam továbbra is szokatlanul száraz idõjárással küzd, írja a Bloomberg.
2024-05-22 19:06:56

Hatalmas tévé kerül piacra

A globális tévéeladásokat nézve a TCL világelsõ a 98 hüvelykes, azaz 249 centis képátlójú televíziók piacán. Azok a készülékek sem kicsik, most azonban egy igazán nagy darabbal próbálkoznak: érkezik az európai polcokra a világ legnagyobb QD-Mini LED technológiájú tévéje.
2024-05-22 12:10:47

Hatalmas tévé kerül piacra

A globális tévéeladásokat nézve a TCL világelsõ a 98 hüvelykes, azaz 249 centis képátlójú televíziók piacán. Azok a készülékek sem kicsik, most azonban egy igazán nagy darabbal próbálkoznak: érkezik az európai polcokra a világ legnagyobb QD-Mini LED technológiájú tévéje.
2024-05-22 12:10:25

Az uniós országok elfogadták az AI-törvényt, amely globális mércét állíthat fel

A tagállamok a mesterséges intelligenciára (AI)vonatkozó szigorúbb szabályokról döntöttek az Európai Unióban. Kedden megállapodtak azokról a tervekrõl, amelyek például bizonyos mesterségesintelligencia-alkalmazásokat teljesen betiltanak. Ez az elsõ ilyen törvény a világon, és globális szabványt állíthat fel a mesterséges intelligencia szabályozására.
2024-05-22 07:06:17

Az uniós országok elfogadták az AI-törvényt, amely globális mércét állíthat fel

A tagállamok a mesterséges intelligenciára (AI)vonatkozó szigorúbb szabályokról döntöttek az Európai Unióban. Kedden megállapodtak azokról a tervekrõl, amelyek például bizonyos mesterségesintelligencia-alkalmazásokat teljesen betiltanak. Ez az elsõ ilyen törvény a világon, és globális szabványt állíthat fel a mesterséges intelligencia szabályozására.
2024-05-22 07:05:53

25 év adatait nézték át, kiderült, milyen hatással van az internetezés az emberek jóllétére

Elkészült az eddigi legátfogóbb globális felmérés arról, milyen hatással van az emberre, ha internetezik.
2024-05-21 20:10:52

25 év adatait nézték át, kiderült, milyen hatással van az internetezés az emberek jóllétére

Elkészült az eddigi legátfogóbb globális felmérés arról, milyen hatással van az emberre, ha internetezik.
2024-05-21 20:10:33

Európa segítségét kéri az Egyesült Államok a kínai dömpingáruk elleni harcban

Egységesen kell fellépni Európának és az Egyesült Államoknak Janet L. Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint, különben nemcsak a saját, de a világ más részeinek vállalkozásai is veszélybe kerülnek a kínai dömpingáruk miatt.
2024-05-21 19:11:17

Az Everestet sem kíméli a globális felmelegedés, költöztetni kell az alaptábort

Nepál a világ legmagasabb hegycsúcsa, az Everest alaptáborának költöztetésére készül, mert a globális felmelegedés és az emberi tevékenység okozta gleccserolvadás miatt már nem biztonságos.
2022-06-17 12:20:42

Globális felmelegedés: a világ vezetõi még bizakodnak

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgowban zajló 26. ülésének (COP26) résztvevõi által az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására tett kötelezettségvállalásai alapján két Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke - állapították meg a Melbourne-i Egyetem kutatói.
2021-11-03 19:06:12

Egészen félelmetes, ami a gleccserekkel történik: pusztít a globális felmelegedés

Az 1930-as évek eleje óta Svájc 1400 gleccsere már a felére olvadt, és a jég olvadása a globális felmelegedés közepette gyorsul - errõl számolt be egy hétfõn közzétett új tanulmány.
2022-08-22 19:13:55

A veszélyes éghajlati fordulópontok egyre közelednek, de a ?game over? még elkerülhetõ

A rangos Science szaklapban megjelent friss tanulmány szerint számos veszélyes éghajlati fordulópont közelebb van, mint gondoltuk, és akár már a jelenlegi 1,2°C-os globális felmelegedés is kiválthatja ezeket.
2022-09-30 17:07:41

Klímacsúcs: a 2015 és 2021 közötti hét év lesz a feljegyzések kezdete óta mért legmelegebb hét év a Földön

Megkezdõdött a klímacsúcs Glasgow-ban.
2021-10-31 19:05:56

Ez a hét legmelegebb év a Földön

Megkezdõdött a klímacsúcs Glasgow-ban.
2021-10-31 19:06:43

Hat éven belül teljesen elektromos lesz az Alfa Romeo, a Lancia és DS márka

Hivatalosan is bejelentették, mikor ér véget a hagyományos motorok korszaka az olasz és francia autómárkáknál.
2021-08-04 11:06:45

Hat éven belül teljesen elektromos lesz az Alfa Romeo, a Lancia és DS márka

Hivatalosan is bejelentették, mikor ér véget a hagyományos motorok korszaka az olasz és francia autómárkáknál.
2021-08-04 11:06:52

Izraelben a világátlagnál kétszer gyorsabban emelkedik az átlaghõmérséklet

Közzétette a globális adatokat az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC).
2021-11-01 21:06:25

Izraelt kétszer annyira sújtja a felmelegedés, mint az egész világot

Közzétette a globális adatokat az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC).
2021-11-01 21:07:15

2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt

Már a következõ néhány évben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés.
2023-05-17 16:13:03

Ez az év hûvösebb, mégis forró nyarunk lesz

A globális átlaghõmérséklet az elmúlt évekét is alulmúlhatja, de a nyarunk melegebb és szárazabb lesz.
2021-05-24 18:06:26

Kiszámolták a tudósok, mi történik, ha betartjuk a párizsi klímaegyezményt ? és jó eredményre jutottak

A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban való maximálásával csupán feleannyit emelkedne a század végére a globális tengervízszint a jégtakarók olvadása miatt, mint azt a jelenlegi elõrejelzések mutatják ? derült ki egy nagyszabású tanulmányból.
2021-05-06 20:06:29

Kiszámolták a tudósok, mi történik, ha betartjuk a párizsi klímaegyezményt ? és jó eredményre jutottak

A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban való maximálásával csupán feleannyit emelkedne a század végére a globális tengervízszint a jégtakarók olvadása miatt, mint azt a jelenlegi elõrejelzések mutatják ? derült ki egy nagyszabású tanulmányból.
2021-05-06 20:06:30

A CFC-gázok betiltásával idõt nyertünk a felmelegedés elleni harcban

Ezek a kemikáliák plusz 2,5 Celsius-fokkal növelték volna a globális átlaghõmérsékletet a század végéig.
2021-08-19 17:06:28

A brazil kisváros, amit házanként morzsol le az óceán

A globális felmelegedés és az emberi tevékenység miatt vált apokaliptikus helyszínné egy valaha idilli brazil halász- és üdülõváros. Atafona homokos partját és parti házsorait egyre gyorsuló ütemben falják fel az óceán globális felmelegedés miatt is egyre mohóbb hullámai, miközben a természetes megújulást biztosító közeli folyót az emberek fojtogatják.
2022-02-14 19:20:19

Megkezdõdött a "globális felforrás" kora - Cudar világot fest az ENSZ fõbiztosa

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi fõbiztosa arra figyelmeztetett, hogy a "globális felforrás kora" megkezdõdött, miután négynapos iraki látogatásán megtapasztalta a rendkívüli nyári hõséget és a környezetszennyezést.
2023-08-09 21:48:33

Orbán: A veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka jön

Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket és ismertette feladataikat. A kormányfõ elmondta a képviselõknek, hogy a következõ évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka lesz. ?A legfontosabb feladat, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, s közben nem fogad el olyan gazdasági intézkedéseket, amelyek tönkretennék a magyar családokat? ? tolmácsolta az MTI részére a zárt ülésen elhangzott miniszterelnöki gondolatokat Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetõje, aki egyéb részleteket egyel...
2022-05-17 10:13:36

Nagyvállalatok a kormányoknak: be kell tartani a globális felmelegedés ellen tett ígéreteket

A globális felmelegedés megfékezése érdekében tett vállalásaik betartására szólította fel a kormányokat mintegy kétszáz cég, szervezet és prominens személy, köztük az Amazon, a Bayer, a H&M, a Nestlé, a Microsoft, a Unilever, a Volvo és az Ikea az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) szombaton.
2022-11-12 19:09:00

Hat éven belül teljesen elektromos lesz az Alfa Romeo, a Lancia és DS márka

Hivatalosan is bejelentették, mikor ér véget a hagyományos motorok korszaka az olasz és francia autómárkáknál.
2021-08-04 23:06:37

Erdõtüzek pusztítanak Spanyolországban

Itt az ideje, hogy Donald Trump átgondolja a globális felmelegedésrõl szõtt gondolatait.
2022-10-28 23:14:10

Ázsiában dõlhet el a szén jövõje

Egyelõre nem egyértelmû, véget ér a szén korszaka vagy jön az energiahordozó újbóli felívelése.
2021-01-11 09:06:07

Kezdjenek spórolni az országok és az emberek ? üzente az IEA

Az orosz?ukrán konfliktusnak nem várt hatása lehet a globális felmelegedésre is.
2022-03-18 20:19:23

Valaha volt legerõsebb W12-esével búcsúzik a Bentley a korszakos motorjától

Az elképesztõ méretû és teljesítményû benzinesek korszaka lassan náluk is véget ér.
2024-04-29 11:14:39

Valaha volt legerõsebb W12-esével búcsúzik a Bentley a korszakos motorjától

Az elképesztõ méretû és teljesítményû benzinesek korszaka lassan náluk is véget ér.
2024-04-29 11:14:20

Lezárul egy korszak, különleges mérkõzéssel jön Roger Federer utolsó tánca

A szemünk elõtt ér véget a sporttörténelem egyik legjelentõsebb korszaka.
2022-09-23 12:08:54

Száz éve nem volt ilyen meleg Lappföldön

Egy ausztrál professzor szerint az Európában és Amerikában tapasztalható idõjárás összefügg.
2021-07-06 14:05:59

Száz éve nem volt ilyen meleg Lappföldön

Egy ausztrál professzor szerint az Európában és Amerikában tapasztalható idõjárás összefügg.
2021-07-06 14:06:41

Véget ér egy korszak: leállítják az utolsó németországi atomerõmûveket

Szombaton a három utolsó atomerõmû leállításával véget ér az atomenergia-termelés bõ hatvanéves korszaka Németországban, miután végleg lekapcsolják az áramellátó hálózatról a bajorországi Isar 2, az alsó-szászországi Emsland és a baden-württembergi Neckarwestheim 2 erõmûvet.
2023-04-14 16:09:00

Négyötödével is csökkenhet a hazai kukoricatermés a klímaváltozás miatt

Drasztikus hatással lesz a globális felmelegedés a mezõgazdasági termelésre, akár harmadával is csökkenhet a legfontosabb termények globális hozama. Magyarországon a kukoricatermelést vághatja haza, ha elbukik a klímavédelem: a termés akár négyötödérõl is lemondhatunk a század végére.
2022-03-12 02:19:51

Meghalt Claude Lorius

91 éves korában elhunyt Claude Lorius, a vezetõ gleccserkutató, akinek expedíciói segítettek bebizonyítani, hogy az ember felelõs a globális felmelegedésért.
2023-03-24 08:05:46

Meghalt Claude Lorius

91 éves korában elhunyt Claude Lorius, a vezetõ gleccserkutató, akinek expedíciói segítettek bebizonyítani, hogy az ember felelõs a globális felmelegedésért.
2023-03-24 08:06:38

Meghalt Claude Lorius

91 éves korában elhunyt Claude Lorius, a vezetõ gleccserkutató, akinek expedíciói segítettek bebizonyítani, hogy az ember felelõs a globális felmelegedésért.
2023-03-24 08:08:23

A baloldal nyerte az ausztrál választást

Véget ért a jobboldali-liberális pártszövetség 2013 óta tartó korszaka Ausztráliában, most már csak az a kérdés, hogy a Munkáspárt egyedül vagy néhány független képviselõ támogatásával fog kormányozni.
2022-05-21 18:16:46

Egyértelmû bizonyíték, hogy elfogyott az idõnk: sürgõsen el kell érnünk a károsanyag-kibocsátási csúcspontot

A globális átlagos, egy évre számított üvegházhatású gázok kibocsátása 2010-2019 között az emberiség történetének legmagasabb szintjén volt, de a növekedés üteme lelassult. Azonnali és mélyreható kibocsátáscsökkentés nélkül minden ágazatban elérhetetlen a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések elengedhetetlenek - derül ki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ma közzétett jelentésébõl. Az is bebizonyosodott, hogy a felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozásához legkésõbb 2025-ig el k...
2022-04-04 17:42:21

Magyarország több sebbõl vérzik - Két évtized regénye

?Azok voltak a legjobb idõk; azok voltak a legrosszabb idõk. A bölcsesség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Elõttünk volt még minden; nem volt már elõttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkezõ irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól - jóban-rosszban - csak áradozó szuperlatívuszokban szabadott beszélni.? (Charles Dickens: Két város regénye)
2021-10-20 15:05:56

A baloldal nyerte az ausztrál választást

Véget ért a jobboldali-liberális pártszövetség 2013 óta tartó korszaka Ausztráliában, most már csak az a kérdés, hogy a Munkáspárt egyedül vagy néhány független képviselõ támogatásával fog kormányozni.
2022-05-22 12:21:22

Négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sarkvidék a világátlagnál

A klímaváltozás okozta globális felmelegedés az eddig feltételezettnél jobban érinti az Északi-sarkvidéket, amelynek hõmérséklete a globális átlagnál majdnem négyszer gyorsabban, évtizedenként 0,75 Celsius-fokkal emelkedett az elmúlt 43 évben - állítják finn kutatók.
2022-08-11 23:11:19

Évi százmilliárd dollár - ezen megy a vita a klímacsúcson

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megkezdõdött vasárnap az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülése (COP27), hogy megpróbáljon új életet lehelni a globális felmelegedés és annak hatásai elleni küzdelembe. Elsõ sikerként már a tanácskozás kezdetén hivatalosan is napirendre vették a szegényebb déli országoknak nyújtandó pénzügyi támogatás kényes kérdését.
2022-11-06 21:11:37

Történelmi döntés: véget ért a negatív kamatok kora a világon

A japán központi bank 2007 óta elõször emelte a kamatlábakat kedden, és ezzel véget vetett a negatív kamatok korának is. A Bank of Japan volt az egyetlen jegybank, amely még ragaszkodott a negatív kamatokhoz. A döntést azzal indokolták, hogy az idei évben erõteljes bérnövekedés jelei mutatkoznak. A jegybank a döntés ellenére azt is jelezte, hogy a támogató monetáris politika korszaka még nem ért véget ezzel.
2024-03-19 09:07:29

Amikor megtanulta a világ, hogy az olaj fegyver ? 50 éve kezdõdött az elsõ olajválság és vele a legpusztítóbb infláció

Ötven éve ért véget a szinte ingyen energia és a korlátlannak tûnõ növekedés korszaka, ami után tömegek döbbentek rá, hogy az olaj egyszer csak elfogyhat. 1973 októberének elején tört ki a jóm kippuri háború, a hónap közepén pedig elkezdõdött a XX. század egyik legsúlyosabb gazdasági válsága, amikor az arab államok leállították az olajszállítást az Izraelt támogató országokba. Az embargó fél év alatt véget ért, a hatásai ennél sokkal tovább megmaradtak.
2023-10-16 17:12:56

Van félnivalónk: Európa kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld többi része

Az éghajlatváltozást nyomon követõ tudósok azt állítják, hogy Európában a hõmérséklet kétszer annyira emelkedik, mint a globális átlag. A felmelegedés mértéke Európában a legmagasabb a világ kontinensei közül, a tudósok egyre gyakoribb hõhullámokra, erdõtüzekre és egyéb szélsõséges idõjárási eseményekre figyelmeztetnek.
2022-11-10 13:10:28

Alig terem idén õszibarack a tavaszi fagyok miatt

A globális felmelegedés új kihívások elé állítja a kertészeti ágazatot.
2021-06-25 16:06:21

Alig terem idén õszibarack a tavaszi fagyok miatt

A globális felmelegedés új kihívások elé állítja a kertészeti ágazatot.
2021-06-25 16:06:33

Ötödik napja lángolnak az erdõk Finnországban

Hetekbe telhet az oltás.
2021-07-31 12:06:08

Ötödik napja lángolnak az erdõk Finnországban

Hetekbe telhet az oltás.
2021-07-31 12:06:42

Több tízezer éves sziklarajzokat tesz tönkre a globális felmelegedés

Bizonyos változások már most elkerülhetetlenek.
2021-11-19 16:06:58

Ördögi körbe került az emberiség, és egyelõre nem látni, hogyan lehetne kitörni belõle

Egyaránt veszélyezteti bolygónkat a globális felmelegedés és a mûanyag-szennyezés, azonban eddig külön emlegették ezeket. Svéd kutatók szerint azonban a két problémát egyre nehezebb elválasztani egymástól, mi több, még erõsítik is egymást.
2024-04-09 09:12:58

Ördögi körbe került az emberiség, és egyelõre nem látni, hogyan lehetne kitörni belõle

Egyaránt veszélyezteti bolygónkat a globális felmelegedés és a mûanyag-szennyezés, azonban eddig külön emlegették ezeket. Svéd kutatók szerint azonban a két problémát egyre nehezebb elválasztani egymástól, mi több, még erõsítik is egymást.
2024-04-09 09:12:44

Egyre többet kaszálnak Európa nagybankjai a növekvõ kamatszinten

Véget ért a negatív kamatlábak korszaka az eurózónában, ezért is érdekesek a napokban megjelent banki gyorsjelentések. Nem állnak rosszul a pénzintézetek: negyedéves profitjuk összességében 50%-kal nõtt, felülmúlva az elemzõi várakozásokat is. A kilátások már borúsabbak.
2022-07-30 00:14:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   talpra magyarok   •   pain hustlers   •   diosgyor   •   ingyenhirdetes   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   pepper x   •   f1 mexico   •   natcon   •   stat   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   kek pelikan   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   dior   •   bableves   •   danka   •   invincible   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   fdvjgwy   •   ingatlan   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   energiaital   •   vsquare   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a globalis felmelegedes korszaka veget ert megkezdodott a globalis forras korszaka   •   alapacakat vettek orizetbe romaniaban   •   szuper szigoru biztosnagi intezkedeseket igernek a nemetek az eb re   •   fajr   •   borzalmas korulmenyek tragikusan gyenge kapus ez a manchester united   •   jeff bezos is beleszolt a twitter sztoriba de aztan gyorsan meggondolta magat   •   golovin vlagyimir ezt a merkozest gyakorlasra sem lehetett hasznalni   •   nba giannis antetokounmpo shines as milwaukee bucks beat detroit pistons   •   mitsubisilancerglx16 t1171171171171117171 11717171717171117717 17   •   penzt osztanak az audinal feltortek a gyori perselyt a dolgozok kedveert   •   csernus imre elmondta a velemenyet a toxikomarol video 2   •   ujra kitort az etna 2   •   unease as rwanda gears up for arrival of uk migrants   •   65533rusz65533llt176 5533s   •   dana carvey waynes world stars son dex dies aged 32   •   zsarolovirus benitotta meg az usa legnagyobb uzemanyagvezetek halozatat   •   astrazeneca oltas megdobbento bejelentest tettek a rakkutatasrol   •   a barcelona legyozte a psg t es bejutott a kezilabda bl dontojebe   •   szallitoszalagok duplikator ustok vibracios razoasztalok 143   •   magyarorszagra jar a fel vilag legenybucsura torpe tancoslany es minden extrem dolog van itt raadasul olcson 4   •   vege a varakozasnak vettel megerkezett az aston martinhoz   •   19 allamtitkar kapott egyhavi fizetesnek megfelelo jutalmat tavaly   •   uj eszkozt elesitenek amivel ujra lehet osztani a piacot bige laszlo mutragyakiraly birodalmara is veszelyes lehet a jogszabaly   •   perverz vallasi moral neveben nyomoritottak meg nok tizezreinek eletet 2   •   szex4kerindex.phpopt   •   a vartnal jobban teljesitett a nemet gazdasag a harmadik negyedevben   •   ujabb gyogyszergyarto kerte a vakcinaja engedelyezteteset a who tol   •   szaguld a bitcoin ujabb rekordot dontott az arfolyam   •   nagy britanniaban egy het alatt tobb mint negyedmillio uj fertozottet talaltak   •   megcsinaltak a mesterseges nyelvet megmondja milyen ize van a gyogyszernek 2   •   a marseillaise t idezve szurkol orban a magyar csapatnak 2   •   gki felmeres a moratorium vege utan rengeteg hitelnel lehet problemas a torlesztes   •   szlavik minden vakcina megakadalyozza a sulyos betegseg kialakulasat 2   •   pihenjen   •   Marika   •   elkaptak a vilag egyik legnagyobb drogkartelljenek a vezetojet   •   aramutes ert ket tuzoltot a megbuheralt bekotes miatt   •   egy csecsemo es az apja is meghalt a trieri gazolasban 2   •   magyar utasok ragadtak barcelonaban a rendkivuli idojaras miatt 2   •   koronavirusban meghalt a magyar szinesz edesanyja   •   kocsis mate bejelentette hogy benyujtottak az ujabb gyermekvedelmi torvenycsomagot   •   olaszorszagban megszunnek a koronavirus korlatozasok 3   •   milyen kina sorban jonnek a nemet befektetesek magyarorszagra 2   •   eletvezetesi tanacsokat kapott semjen zsolttol a dk s vadai agnes pedig csak kerdezett 2   •   ujra kiujulhat a haboru a szomszedban egy katona meg is halt az osszecsapasban   •   pentagon sends b 52s to deter iranian attacks on us troops ahead of soleimani anniversary   •   lebukott amikor jogsi nelkul es hamis rendszammal vezetett   •   ez a 25 eves no ot munkahelyen dolgozik hogy meg tudjon elni nincs ellenere a heti 70 ora munka   •   us pushes ahead with new rules for chinese firms   •   uripari cegben szerez reszesedest a 4ig