Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:10:33

Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:07:37

Kivizsgálná a Fidesz a Gyurcsány-párti Niedermüller Péterhez köthető korrupciógyanús ügyet

Rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi az erzsébetvárosi Fidesz-frakció.
2024-05-08 14:10:11

A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta tízmilliós károkat okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:09:29

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta 55 milliós kárt okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:07:15

Lábai közé nyúl a csaknem meztelen Tolvai Reni - fotó

Ismét kihívó fényképpel jelentkezett.
2024-05-07 23:07:54

Menczer Tamás: Csak a béke, csak a Fidesz - videó

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója újabb videót osztott meg.
2024-05-07 17:09:18

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán fakadt ki, miután kiderült, mit is tartalmaz a Fidesz legújabb javaslata. A volt magyar miniszterelnök nem fogta vissza magát, kemény sorokat fogalmazott meg.
2024-05-07 12:06:31

2024-05-07 12:06:06

Felgyújtották a Fidesz választási plakátjait Ózdon

A párt feljelentést tett.
2024-05-06 10:10:07

Felgyújtották a Fidesz választási plakátjait Ózdon

A párt feljelentést tett.
2024-05-06 10:09:55

NVB: Törvényt sértett a közmédia, amikor közzétette a Fidesz reklámját a Híradóban

A választási bizottság bírságot nem szabott ki.
2024-05-04 15:09:29

NVB: Törvényt sértett a közmédia, amikor közzétette a Fidesz reklámját a Híradóban

A választási bizottság bírságot nem szabott ki.
2024-05-04 15:09:14

felgyújtották a Fidesz plakátjait az I. kerületben

A kormánypártok helyi polgármesterjelöltje elmondta, feljelentés történt az ügyben.
2024-05-04 15:08:30

Felgyújtották a Fidesz plakátjait az I. kerületben

A kormánypártok helyi polgármesterjelöltje elmondta, feljelentés történt az ügyben.
2024-05-04 15:06:47

Bejutott a Ferencváros a vízilabda-BL legjobb négy csapata közé

Máltán lehet küzdeni a döntőért.
2024-05-04 00:06:33

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/

Sürgősségi villanyszerelés Budapest XVII. kerület 06 70 545 0911 http://www.villanyszerelesbudapestxviikerulet.eoldal.hu/ Tevékenységeim közé tartozik többek között: zárlat megszüntetése, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Konnektorok cseréje. Új hálózatok kiépítése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés Budapest XVII. kerület környékén.
2020-06-23 22:14:27

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu

Villanyszerelő Dunakeszi +36 70 545 0911 https://villanyszerelodunakeszi.iwk.hu ELMÜ villanyszerelés Dunakeszi régiójában Villanyszerelő specialistaként akár azonnal vállalom a helyszínre érkezést – Dunakeszi teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911. A vállalt szolgáltatások közé tartozik többek között: elektromos hibakeresés, kapcsolók cseréje, biztosíték cseréje. Mindennemű elektromos hibaelhárítás, garanciával, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok létrehozása és meglévő hálózatok korszerűsítése. Villanyszerelés Duna...
2020-06-23 22:14:27

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

A baloldalnak 2020 az álhírgyártásról szólt

Évet értékelt a Fidesz-KDNP.
2020-12-28 21:06:09

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:05:59

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:06:00

18 ábrán mutatjuk meg, milyen a Fidesz alkotta sajtószabadság

A magyarországi állapotokról az önmagában sokat elárul, hogy a fideszesek közel harmada szerint elfogadható, ha a politika befolyásolja a médiát. A HVG-t ugyanakkor a lakosság a második leghitelesebb hírforrásnak tartja.
2020-11-17 15:05:40

Mészáros Lőrincnek 13 érdekeltsége van a nyereség szerinti top 500-ban

Már több mint 40 Fidesz-közeli vállalkozó cége szerepel a legnyereségesebb 500 között. Ebből 13 Mészáros Lőrincé, pedig zászlóshajója veszteséges volt. Vajna Tímea is csinos osztalékot vett ki kaszinó-örökségéből.
2020-11-18 13:07:26

Balázs Fecó válságos állapotban került kórházba

Többet nem árultak el az állapotáról.
2020-11-18 18:06:36

Soros Györgyöt nagyon feldühítette Orbán vétója

Az üzletember a Project Syndicate-en ír arról, mire használja fel a Fidesz a koronavírus második hullámát. Az ország kirablását és az ellenzék lenyomását is megemlíti.
2020-11-19 10:12:22

Csaknem 11,5 milliárdba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

Csak a kérdőívek postázása 1,7 milliárd forint volt.
2020-11-19 12:09:48

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

A kommunisták segítségével hosszabbíttatta meg a szükségállapotot a cseh kormány

A cseh kormány eredetileg 30 napos hosszabbítást kért, de végül kevesebbet kapott az egész napos parlamenti vita után. Így is épphogy csak átment a foghíjas cseh alsóházon a javaslat.
2020-11-19 20:06:05

2020-11-19 20:06:06

2020-11-19 21:09:18

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   formasmeztelencombja   •   sajat kirugasat javasolta az alommelo jelolje igy reagalt balogh levente 2   •   ez a madaraknak keszult eteto a telefonon mutatja ki dezsmalja a magokat 2   •   megvan ki lehet marki zay fideszes kihivoja hodmezovasarhelyen 2   •   170 uj suzukit kapott a mentoszolgalat megneztuk a szirenas vitarakat es s crossokat   •   more people are dying in india than at any stage of the pandemic   •   rejtett kameras felvetel keszult orban viktorrol ahogy a miniszterelnok jelolti vitarol beszel video   •   szep csendben egy uj haboruba csuszott europa amit meg nem veszitett el   •   demonstracio miatt lezartak ket szlovak hataratkelohelyet a hatosagok   •   lemasoltak az ukranok oroszorszag egyik legjobb fegyveret elindult a sorozatgyartas   •   ez gazdag tibor oscar dija   •   ket aldozatot kovetelt a szen monoxid szerencsen   •   a real madrid meglepoen konnyen nyert a la ligaban   •   foszfortartalmu fegyvert vetett be kijev szerint az orosz hadsereg   •   scottie scheffler wins arnold palmer invitational to secure his second title in three starts 2   •   berlin summons iranian ambassador over attack on israel   •   europaba is begyuruzott a felelem hany elete maradt meg a credit suisse nek   •   egyhazi fenntartasba kerul a fovarosi neveloszuloi halozat   •   kivonjak az amerikai csapatok nagy reszet afganisztanbol   •   ez a nap is eljott mar a raktarban is okoseszkozok dolgoznak   •   afghanistan war 26000 afghan children killed or maimed since 2005   •   nyujtsa ki a nyelvet megmondjuk mi a baja ezzel az osi modszerrel megallapithato a betegseg   •   egy gyorsetteremben dolgozott most 5 millio forintot keres hetente pornosztarkent foto   •   korozest adtak ki a navalnij melletti tuntetes szervezoje ellen 4   •   verstappen apjanak nem tetszett amit a fia csinalt las vegasban   •   13 millio forintos potdijat fizetett egy bliccelo a bkk nak   •   volner ugy ki lehet a titokzatos gazda akit a lehallgatott felveteleken emlegetnek 4   •   a het vegrehajto az oktatasi ceg es a vizuzemu motor errol szolhat volner es schadl sok szazmilliosra becsult korrupcios ugye 2   •   kanye west is belepett a nagyok koze   •   jake gyllenhaal is jatszhatta volna frodot a gyuruk uraban ha nem idegesiti annyira peter jacksont   •   elgazolta bantalmazo ferjet felmentette a birosag 2   •   ujabb 103 ember halt meg es 1307 uj fertozottje van a koronavirus jarvanynak itthon 2   •   elismerte zelenszkij tanacsadoja tenyleg duhos amerikara az ukran elnok komoly drama folyik a hatterben   •   atlanta spa shooting suspect charged with eight counts of murder   •   sajat magat pocskondiazo poloban ult be a sajtotajekoztatora az nba sztar kep   •   bankot vevoket es meg egymast is atverte egy autokereskedo paros 3   •   ap fact check trumps call to action distorted in debate   •   elkezdteklobbizniaze   •   celestion   •   buszokat robbantott fel az iszlam allam sziriaban legalabb 28 halott 3   •   rossz hir erkezett egy kozkedvelt gyumolcsrol   •   robbie williams szerint olyan hires hogy az ufok is felkerestek   •   oriasi a baj otthonabol eltunt a flickr alapitojanak lanya milliardos vagyon orokse 3   •   hetkoznap delutan kettokor tartottak godon online kozvetitett koz nelkuli kozmeghallgatast   •   israel hamas war rages as outcry grows over gaza crisis 8   •   ebbe a jatekba belecsomagoltak egy szivmelengeto mozifilmet 2   •   nem lehet fegyverekkel elhozni a beket uzente a papa 2   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 241   •   meghalt cloris leachman oscar dijas szineszno   •   oriasi ez a hullamzas a szakerto elarulta mi lehet a hatalmas homerseklet ingadozas kovetkezmenye