A katalánok több mint 40 százaléka függetlenedne

A katalánok 41 százaléka támogatja az autonóm tartomány függetlenedését Spanyolországtól - derült ki a DYM közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
2024-05-06 19:07:19

Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

Angol fegyverekkel mérhetnek csapást az ukránok Oroszországra.
2024-05-04 18:08:23

Még forróbbak lehetnek a nyarak, mint azt várták

Friss kutatások rávilágítanak arra, hogy a nyári hőhullámok Európában várhatóan jóval intenzívebbek lesznek, mint azt korábban előre látták. A kutatók szerint ennek oka a légszennyezettség csökkenése, ami paradox módon súlyosbodó nyári felmelegedést eredményez Nyugat-Európában. Ez aggodalomra ad okot, mivel sokan ezekre a modellekre hagyatkoznak a jövőbeli tervezés során  - írja a brg.com. .
2024-05-04 16:07:07

Durvul a helyzet Amerikában: már több mint 2300 embert tartóztattak le

A New York-i Egyetemen és számos más amerikai felsőoktatási intézményben zajló palesztinbarát tüntetések során már több mint 2300 embert tartóztattak le a hatóságok - írta az AP.
2024-05-03 21:07:28

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rosszul áll a brit kormánypárt szénája, az időközi választást a Munkáspárt nyerte

A Munkáspárt a parlamenti választások kiírását követeli Rishi Sunak brit miniszterelnöktől.
2024-05-03 14:10:36

Csak lassan mozdul meg a hazai használtautó-piac, az év második felében jöhet a fordulat

Még mindig elmarad a kereslet növekedése a hazai autópiacon Halász Bertalan szerint, aki a JóAutók.hu vezérigazgatója. Szerinte a jövedelmek reálértékének növekedését késéssel fogja majd a vásárlások száma is lekövetni.
2024-05-03 10:06:39

Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Az OTP április 30-án több mint 1,1 milliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket - derül ki a bank közleményéből.   A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-05-02 09:06:53

Gyengült a a brit gyáripari aktivitás

Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024-05-01 21:06:51

Kemény harc zajlik két nagmyúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:09:27

Kemény harc zajlik két nagymúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:06:46

A biológiai nem lesz a mérvadó a brit egészségügyben

A brit kormány javaslata szerint például transznemű nőket nem helyezhetnek el női osztályokon.
2024-04-30 14:10:41

Brit hírszerzés: sokkal nagyobb problémát okozhat Moszkvának az ukránok dróntámadása, mint elsőre látszik

Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a kuscsevszkajai reptér elleni ukrán támadás taktikai szempontjairól írtak.
2024-04-30 14:07:43

Mérgezőek lehetnek a régi könyvek

2024-04-30 13:07:49

Átszakadt egy gát Kenyában, több mint negyvenen meghaltak

Több mint negyvenen meghaltak.
2024-04-29 17:07:38

Több mint 1,2 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
2024-04-29 10:08:19

Komoly veszélyben lehetnek az álláskeresők

2024-04-29 08:08:21

Sejtelmes utalást tett a brit miniszterelnök a parlamenti választások időpontjára

Nem zárta ki Rishi Sunak brit miniszterelnök annak lehetőségét, hogy a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat már júliusban megtartják.
2024-04-28 19:08:13

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a brit felnottek tobb mint feleben mar lehetnek antitestek   •   tomegkarambol szolnoknal teljes utzar a 4 esen   •   andrew brown jr s family met with the sheriff but were not shown bodycam footage of his death   •   svajc egyelore nem engedelyezi az astrazeneca vakcinajat   •   alig szunt meg az arstop az auchan mar mennyisegi korlatozast vezetett be 10 termekre   •   la liga finds no evidence cadizs juan cala insulted valencias mouctar diakhaby in the alleged terms 2   •   crowd trouble threatens future of french football says sports minister   •   ujra kitort az etna 3   •   gondolta volna ez is segithet a narancsbor ellen   •   jennifer aniston furdoruhaban csokolgatja magat foto   •   house gop campaign arm launches new ad blasting don lemons prime comments   •   salma hayek ujabb furdoruhas kepet mutatott magarol   •   darabjaira tort egy hajo a kozep afrikai koztarsasagban sokan meghaltak video   •   ebbe a titokzatos ferfibe szerelmes a magyar szepsegkiralyno 23 evvel idosebb milliardossal kaptak le fotok   •   u s health officials announce 1 year ban on dogs from more than 100 countries over rabies risk   •   eb301num=150   •   elkepeszto eredmenyt ert el a magyar bringas de vajon megerte a kockazatot   •   kedvez a pandemia az iteletre varo vadlottaknak   •   egy meztelen no szorult be ket epulet koze kaliforniaban video   •   autoba rejtett bomba robbant ket sziriai varosban a halottak kozott gyerekek is vannak   •   ujra kitort az etna 2   •   szakertok szerint a kovetkezo telen nagy erovel terhet vissza az influenza 2   •   egy pokoli szinjatek diszletei   •   be volt drogozva a parkolo rendorautoba csapodo sofor   •   regos bendeguz torteneten nott fel a tisza parti segedpasztor avagy indul a bakterhaz rakoczifalvan   •   konnyfakaszto bucsut szerveztek a lengyelek guzmics richardnak   •   lezartak az erzsebet hid budai rakparti lehajtojat 3   •   anger and sympathy as valieva cracks under worlds gaze   •   elfujta a szel nem jutott el telelo helyere a kis goda   •   kepes andras demeter szilardrol ez az ember igy gondolkodik 2   •   aaron rodgers makes long awaited london debut but green bay packers lose to new york giants   •   vízellátás   •   aradi gyerekgyilkossag kiderult miert vegzett neveloapja az oteves kislannyal mindent bevallott a kegyetlen ferfi 2   •   lefele nyit a bmw olcsobb uj plugin hibrid 3 as es 5 os erkezett 2   •   ismero   •   juliustol nem lehet arulni egyszer hasznalatos muanyagot magyarorszagon   •   csinaljuk a fesztivalt nem hiszi el melyik slager tarolt a 90 es evek fordulojaban 2   •   kigyulladt egy hajo a voros tengeren miutan eltalalta egy azonositatlan lovedek 2   •   elado mobilhaz telekkel   •   der heni megmutatta a kisfiat foto   •   a pokol bejarata hasima banyasziget az oceanban   •   volt hogy patkanyt vagy kigyot kellett enniuk a gyerekeknek elkepeszto borzalmakat elt at 6 baranyai testver ver szerinti szuleik utan a neveloszulok is kinoztak oket 2   •   kremlin crackdown silences war protests from benign to bold   •   egy kutatas szerint laboratoriumbol szabadult el a koronavirus   •   der heni szerint az apja sokaig abban bizott hogy az eneklesi vagya csak egy mulo hobort   •   szornyu jegesmedve tepte szet anyat es gyermeket eselyuk sem volt   •   elelmiszerar stop par nap mulva ezt minden elelmiszerboltban kotelezo lesz kitenni   •   mushroom lunch cook pleads not guilty to murder   •   az informatikai rendszer osszeomlasa utan ujraindult a gyartas a gyori audinal   •   us navy plans to send team to assist with stuck ship